Hát hol is hagytam abba (khm)? Bár most, hogy így exponenciálisan csökken a bejegyzéseim gyakorisága, kb bármiről is írhatok. Meg azon kívül nyilván a madár se jár erre, hehe.
Na akkor írok picit a suliról, ami az egyik fő oka lesz, ha tovább maradunk itt. Ugyanis Mici - talán innentől illendőbb lenne lecserélni az itteni fedőnevét Miss M-re - rajong a suliért! Hogy mennyire imádja, jól érzékelteti ez a sztori.
Egy vasárnap este becsípte az ujját az ajtóba elég csúnyán, és mivel aggódtunk, hogy eltört, a másnap reggelt az Accidents and Emergencies-en töltöttük. Azért nem este mentünk, mert végül is egy fájdalomcsillapítóval el tudott aludni, és autónk nem lévén amúgy is necces az esti utazgatás. Reggel persze felvettük az egyenruhát, mert Miss M közölte, hogy ő bizony suliba szeretne menni. Megígértem, hogy a kórház után elmehet suliba, ha a doktor bácsi is engedi, meg a suli is - reggel értelemszerűen telefonáltam, hogy nem megy, vagy csak később. Végül az egész délelőttöt a kórházban töltöttük, mert hát messze nem mi voltunk a legkomolyabb eset hál'Istennek, és hát nem túlzok, vagy ötvenszer kérdezte meg, hogy mikor mehet már végre Az Iskolába. Végre egy kötözés után engedtek bennünket (nem tört el az ujja, és a körömágy sem sérült, hurrá!). Elindultunk hát, de figyelmeztettem Miss M-et, hogy nem biztos, hogy a suli még fogad bennünket ilyenkor (13 óra volt majdnem), úgyhogy nagyon izgult. Hát ugrált ötömében, amikor kimondták a boldogító igen-t, csak úgy ragyogott, amikor bekísértem a termükbe.
És hát a suli tényleg nagyon jó, mondjuk az OFSTED report szerint nem 'outstanding' csak 'good', éspedig pont a reception színvonala miatt. Hát nem igazán látom, hogy mit, és hogyan lehetne jobban csinálni, de mondjuk lehet, hogy sokat javult azóta.
Ez egy olyan iskola, ahova abszolút vegyes hátterű gyerekek járnak: túlnyomó részüknek nem angol az anyanyelve, túlnyomó részük színes bőrű, a szülők közül sokan stay at home anyukák, ugyanakkor vannak csomóan, akik a közeli egyetemen dolgoznak vagy doktoranduszok. Maga a suli nem túl elit helyen van, az egyik council housing area mellett, de nekünk elég kényelmes, még ha nem is a legközelebbi. A receptionbe 60 gyerek jár (két osztály, de együtt vannak). Ez így borzasztóan hangzik, de az "órákon" 5 vagy 6, készségek szerinti csoportra vannak bontva, vagyis amikor dolgoznak, ez már csak 10-12 gyerek/csoport. Sőt, van olyan, hogy akik nagyon ügyes, az néha átmegy az elsősökhöz, illetve néha 1-1 elsős is visszajön hozzájuk gyakorolni. A gyerekeknek nem kötik az orrára, hogy melyik tárgyból milyen szintű csoportban vannak, mert a csoportok neve csak egy szín. Ez is milyen ügyes, nem? Hogy a piros csoportban vagyok matekból, és a sárágban írásból.
Amúgy a nap nagy része nem tanulással telik, van morning work meg afternoon work, illetve néha homework, de van rengeteg játék, foglalkozás, stb. Tök érdekes dolgokról tanulnak, és én azt látom, hogy hihetetlen izgalmas és motiváló a környezet, nem véletlen, hogy Miss M imádja.
Ja, jutalmazás az van, főként matricák formájában, illetve 'Good' meg 'Well done', és persze büntetés is van, pl 'Golden minute lost', ha valaki rosszalkodik, verekszik vagy felesel. Vagy - amit Miss M nagyon szeret - aki a legügyesebb volt aznap, az bedobhat egy csillogó üvegkavicsot egy gyönyörű tálba. De nincs pl osztályozás, minden gyereket folyamatosan bátorítani igyekszenek, (van külön egy személy, aki azokkal foglalkozik, akik folyamatos biztatás nélkül nem dolgoznak)
Aztán a barátságos, befogadó szemlélet is nagyon tetszik. Van Miss M osztályában egy sérült kislány, akivel sokszor teljesen külön kell foglalkozni, mert gyakran megijed és akkor hangosan sír. Nem tudom, hogy mi lehet a baja, pl tud járni, meg mosolyog az emberekre, de a mozgása koordinálatlan, beszélni nem igazán tud, és néha a tekintete is olyan zavaros. De tök aranyos, és a gyerekek szeretik, és a tanárok segítenek, hogy amibe csak lehet, bevonják. Ez mennyire menő már?
Tudnék még írni csomó mindenről (mit tanulnak, hogy tanulnak, mit tesz a suli az integráció ill. a szülők segítése érdekében, stb), de most lejárt 2 kör masszázs a masszázsszéken, és ennyit engedélyeztem magamnak blogírásra.
2015. január 6., kedd
2014. szeptember 5., péntek
Na, szép...
Már jó ideje ki se nyitottam a blogot, és most is kicsit félve - titkon reménykedve, hogy nem az az utolsó bejegyzés ami. Mondjuk perszer furcsállanám, ha valaki írogatna bele.
Hát, jó sok mindenről lehetne írni, amit majd egyszer biztos megírok (vagy nem).
Címszavakban olyasmik történtek, történnek, hogy
- Jó úton vagyok a pályamódosítás felé. Már van nevem, vannak termékeim, sőt, boltocskám is és vevőim is. Tök izgi, élvezem. Részben ezért hanyagolom ezt a felületet.
- Mici kijárta az óvodát. Hétfőn kezdi a sulit. Elképesztő lesz egyenruhában, biztos sírni fogok, amikor először meglátom.
- Bazi sokáig (fél évig) nem jártunk otthon, amit a vége felé elég nehezen bírtunk. De aztán voltunk otthon másfél hónapot, ami szuper volt, Micivel múlt héten jöttünk csak vissza, F már korábban - elvégre ő dolgozik.
- Doktorrá avattak, óh. Azt mondjuk nem tudom, mikor lesz időm beleíratni a személyimbe, mert bele fogom, naná.
2014. március 24., hétfő
Ezt is megértük!
A cumikorszaknak vége! Hát komolyan, ha megkérdeztek egy hónapja, hogy mikor szokik le a cumiról Mici, lehet, hogy azt morgom válaszul, hogy sose.
De ez tök jó sztori, úgyhogy elmesélem.
Egyik este F-nek is dolga volt és nekem is kimenőm, ezért megszerveztük, hogy Mici egy kis barátnőjénél aludjon. Ilyen már nem először történt, most annyi volt az újdonság, hogy a leányzókkal nem a szokásos bébiszitter vigyázott, de még csak nem is a barátnő szülei, hanem egy új lány. Akit amúgy ismertünk és tök kedves, és ért a gyerekekhez, de attól még nekem egy plusz izgulnivalót jelentett. Hát sebaj, Mici nagyon készült, elindultunk.
Már javában ülünk a buszon, Mici valami hosszas fejtegetés közepén volt épp, amikor belém hasított a felismerés, hogy otthon marad a ciuccio. Basszus. Na, amikor kis szünetet tartott, akkor mondtam neki, hogy mi van. Persze pillanatnyi döbbenet után keserves sírásban tört ki. Igyekeztem megnyugtatni, és felvázoltam a lehetőségeket, úgymint: megyünk R-hez, de nem marad ott, hanem hazamegyünk, ha nem akar ott aludni cumi nélkül, odamegyünk, ottmarad, de ha nem tud elaludni, akkor akármikor érte megyek és hazajön... a hátraarc és menjünk haza a cumiért majd jöjjünk vissza nem volt opció, mert lekéstem volna a programomat, vagyis akkor már nem lett volna értelme visszabumlizni. Amiről persze egy szó nélkül lemondok, elvégre az én hülyeségem, hogy nem vittünk cumit. Még azt is mondtam Micinek, hogy szerintem sleepoverezni már önmagában is tök vagány, és cumi nélkül meg akkora vagányság lenne, hogy megértem, hogyha tart tőle, és inkább mégse maradna ott. Látszott, hogy nagyon figyel, meg töri a kis fejét, közben leszálltunk a buszról, elindultunk a ház felé, amikor egyszer csak aszondja Mici:
- Anya, én elég vagány vagyok, ottmaradok cumi nélkül.
Miután kétszer megkérdeztem, hogy biztos-e, meg odaérvén elmeséltük szitternek, barátnőnek, anyukának, hogy nincs cumi, de ha gáz van, csak hívjanak és repülök - amúgy 5 percre volt az étterem, ahova mentem - aztán leléptem.
Csodák csodája, a gyerek egy nyikk nélkül elaludt cumi nélkül, és tök nyugodtan aludt.
Másnap meg,már itthon, közölte, hogy akkor berakja a cumit ma este a párna alá a cumitündérnek. Azt hittem, megeszem, annyira édes volt, mert elkérte a cumit még délelőtt, kvázi búcsúzóul még egyszer a szájába vette és cuppogott vele kicsit, és berakta tényleg a párna alá. És egész nap nem vette elő. És egész könnyen el is aludt este, és nagyon örült másnap a pénzeknek.
És a következő két este egy kicsit pityergett, hogy hiányzik neki a cumi, de aztán ez is elmúlt, úgyhogy állati büszke vagyok rá, hogy ezt ilyen ügyesen, önállóan elintézte, és magamat is hátba veregetem, hogy volt türelmem kivárni.
De ez tök jó sztori, úgyhogy elmesélem.
Egyik este F-nek is dolga volt és nekem is kimenőm, ezért megszerveztük, hogy Mici egy kis barátnőjénél aludjon. Ilyen már nem először történt, most annyi volt az újdonság, hogy a leányzókkal nem a szokásos bébiszitter vigyázott, de még csak nem is a barátnő szülei, hanem egy új lány. Akit amúgy ismertünk és tök kedves, és ért a gyerekekhez, de attól még nekem egy plusz izgulnivalót jelentett. Hát sebaj, Mici nagyon készült, elindultunk.
Már javában ülünk a buszon, Mici valami hosszas fejtegetés közepén volt épp, amikor belém hasított a felismerés, hogy otthon marad a ciuccio. Basszus. Na, amikor kis szünetet tartott, akkor mondtam neki, hogy mi van. Persze pillanatnyi döbbenet után keserves sírásban tört ki. Igyekeztem megnyugtatni, és felvázoltam a lehetőségeket, úgymint: megyünk R-hez, de nem marad ott, hanem hazamegyünk, ha nem akar ott aludni cumi nélkül, odamegyünk, ottmarad, de ha nem tud elaludni, akkor akármikor érte megyek és hazajön... a hátraarc és menjünk haza a cumiért majd jöjjünk vissza nem volt opció, mert lekéstem volna a programomat, vagyis akkor már nem lett volna értelme visszabumlizni. Amiről persze egy szó nélkül lemondok, elvégre az én hülyeségem, hogy nem vittünk cumit. Még azt is mondtam Micinek, hogy szerintem sleepoverezni már önmagában is tök vagány, és cumi nélkül meg akkora vagányság lenne, hogy megértem, hogyha tart tőle, és inkább mégse maradna ott. Látszott, hogy nagyon figyel, meg töri a kis fejét, közben leszálltunk a buszról, elindultunk a ház felé, amikor egyszer csak aszondja Mici:
- Anya, én elég vagány vagyok, ottmaradok cumi nélkül.
Miután kétszer megkérdeztem, hogy biztos-e, meg odaérvén elmeséltük szitternek, barátnőnek, anyukának, hogy nincs cumi, de ha gáz van, csak hívjanak és repülök - amúgy 5 percre volt az étterem, ahova mentem - aztán leléptem.
Csodák csodája, a gyerek egy nyikk nélkül elaludt cumi nélkül, és tök nyugodtan aludt.
Másnap meg,már itthon, közölte, hogy akkor berakja a cumit ma este a párna alá a cumitündérnek. Azt hittem, megeszem, annyira édes volt, mert elkérte a cumit még délelőtt, kvázi búcsúzóul még egyszer a szájába vette és cuppogott vele kicsit, és berakta tényleg a párna alá. És egész nap nem vette elő. És egész könnyen el is aludt este, és nagyon örült másnap a pénzeknek.
És a következő két este egy kicsit pityergett, hogy hiányzik neki a cumi, de aztán ez is elmúlt, úgyhogy állati büszke vagyok rá, hogy ezt ilyen ügyesen, önállóan elintézte, és magamat is hátba veregetem, hogy volt türelmem kivárni.
2014. február 23., vasárnap
Aranyköpések
Annyira szeretem, amikor Mici vicceseket mond, mindig megfogadom, hogy felírom őket - okés, csomót tényleg fel is írok. Mostanában ilyenek voltak:
Mici: Apa, anya, értem nem szabad aggódni.
Manner: De mi néha aggódunk érted.
Mici: Hát jó, de ha én azt kérem, hogy ne aggódjatok értem, és ti mégis aggódtok, akkor néha én sem fogom azt csinálni, amit kértek tőlem.
Mici néha hajnalban átjön az ágyunkba. Olyankor befészkeli magát közénk, általában felém fordul, és kitapogatja a mellemet és úgy alszik vissza. Most legutóbb, mikor átjött, félálomban ezt mormogta:
Anya, engem a Te cicid már nem érdekel.
Hát erre felröhögtünk F-fel, aki rögtön rá is vágta, hogy őt bezzeg de.
Mire Mici felháborodva: Na de apa! Te már felnőtt vagy!!
Ülünk a buszon, mellettem egy kedves középkorú hölgy, őmellette meg egy kedves idős (olyan nyolvan évesnek saccolom) hölgy, beszélgetnek. Mici szemben ül velem, szóba elegyedik a nénikkel, megmutatja a nála lévő babát, beszélgetnek. A fiatalabbik megjegyzi, hogy Mici milyen édes, és milyen szép, majd leszáll. Mici meg nézi az idősebb nénit, aztán rám pillant:
Anya, szerintem ez a néni egy kicsit idősebb lehet nálad. (még szerencse, hogy magyarul mondta, mert így csak annyit kellett mondanom, hogy igen kicsim, szerintem is idősebb egy kicsit).
Mici: Apa, anya, értem nem szabad aggódni.
Manner: De mi néha aggódunk érted.
Mici: Hát jó, de ha én azt kérem, hogy ne aggódjatok értem, és ti mégis aggódtok, akkor néha én sem fogom azt csinálni, amit kértek tőlem.
Mici néha hajnalban átjön az ágyunkba. Olyankor befészkeli magát közénk, általában felém fordul, és kitapogatja a mellemet és úgy alszik vissza. Most legutóbb, mikor átjött, félálomban ezt mormogta:
Anya, engem a Te cicid már nem érdekel.
Hát erre felröhögtünk F-fel, aki rögtön rá is vágta, hogy őt bezzeg de.
Mire Mici felháborodva: Na de apa! Te már felnőtt vagy!!
Ülünk a buszon, mellettem egy kedves középkorú hölgy, őmellette meg egy kedves idős (olyan nyolvan évesnek saccolom) hölgy, beszélgetnek. Mici szemben ül velem, szóba elegyedik a nénikkel, megmutatja a nála lévő babát, beszélgetnek. A fiatalabbik megjegyzi, hogy Mici milyen édes, és milyen szép, majd leszáll. Mici meg nézi az idősebb nénit, aztán rám pillant:
Anya, szerintem ez a néni egy kicsit idősebb lehet nálad. (még szerencse, hogy magyarul mondta, mert így csak annyit kellett mondanom, hogy igen kicsim, szerintem is idősebb egy kicsit).
2014. február 18., kedd
Reload
Najó, akkor megpróbálok havonta legalább egy bejegyzést pötyögtetni, aztán ha az se megy, akkor abbahagyom ezt itt. Akkor most nyafogok egy kicsit.
Szóval az van, hogy munkát keresek, ami rohadt nehéz (illetve persze nyilván az én igényeim is magasak). Az van, hogy amit szeretek csinálni, és szeretném tovább is (a kutatósdi), az egyre kevésbé lehetséges. Az otthoni munkahelyem még megvan, fizetésnélkülin vagyok, vagyis 'on leave', de ez valószínűleg már csak év végéig lesz így. A további hosszabbítás feltételeit nem biztos, hogy tudom teljesíteni. Valamennyire bíztam abban, hogy itt is találok hasonlót, egy jó kis posztdok állást (ja, vicces, hogy megvan a Phd és most hagyom abba, mi?), de egyelőre nem igazán, mert ahhoz pont eléggé specifikus a területem, hogy ne kelljek akárhova, illetve mindenhol legyenek olyan jelentkezők, akik jobban passzolnak az adott kiíráshoz, mint én. Szóval ez a vonal nem sok reménnyel kecsegtet. Vannak persze B és C tervek, sőt, ha nagyon akarom, még D is, csak egyelőre - igen, jogos a kérdés, hogy még meddig - nagyon nehezemre eski lemonani az A-tervről.
Az A terv mellett szól, hogy a közvetlen főnököm visszavár(na), sőt, be is adtunk egy pályázatot, szóval, ha az nyer, akkor van helyem, de legalábbis talán tárgyalási pozícióban vagyok mondjuk valami félállás/ távmunka-lehetőséget illetően. De valamennyire ez is kétséges, mert távmunkára alapból nincs lehetőség a munkahelyemen, félállásra volna, de csak akkor, ha otthon lennék. Persze nem költöznék haza, legalábbis most ezt gondolom.
A B terv az lenne, hogy olyasmit csinálni, mint eddig, tehát hasonló az A tervhez, csak a versenyszférában. Vannak is ötleteim, ráadásul ez pont olyasmi, amit effektíve szívesebben is csinálnék itt, mint Magyarországon. Szóval jó lenne nagyon, ha valami ilyesmi összejönne, még talán az A terv feladását is tudná feledtetni, úgyhogy szurkoljatok.
A C terv az az angoltanári múltamhoz kapcsolódna (igen, bakker ilyen öreg vagyok, hogy nem is mondom meg hány év kutatóskodás előtt is már több évet lehúztam angoltanárként - szia Molly!) ez abszurdnak tűnik itt (t.i. Angliában) elsőre, és hát nem is arra gondolok, hogy nyelviskolában... Hanem arra, hogy a képesítésemmel elvileg csomó minden mást is lehet csinálni, de ennek még nem jártam annyira utána, nyilván mert kevésbé vonz a lehetőség egyelőre.
És hát a D tervet mondjuk, hogy fedje egyelőre jótékony homály... Az valami teljesen más vonal, meglehetősen vonzó, de bevallom, hogy kissé önbizalom híján vagyok hozzá. Olyasmi amit sose csináltam, vagyis sose próbáltam pénzt keresni vele. Egy biztos, munka márpedig kell, mert néha úgy érzem, megőrülök attól, hogy nincs.
Szóval az van, hogy munkát keresek, ami rohadt nehéz (illetve persze nyilván az én igényeim is magasak). Az van, hogy amit szeretek csinálni, és szeretném tovább is (a kutatósdi), az egyre kevésbé lehetséges. Az otthoni munkahelyem még megvan, fizetésnélkülin vagyok, vagyis 'on leave', de ez valószínűleg már csak év végéig lesz így. A további hosszabbítás feltételeit nem biztos, hogy tudom teljesíteni. Valamennyire bíztam abban, hogy itt is találok hasonlót, egy jó kis posztdok állást (ja, vicces, hogy megvan a Phd és most hagyom abba, mi?), de egyelőre nem igazán, mert ahhoz pont eléggé specifikus a területem, hogy ne kelljek akárhova, illetve mindenhol legyenek olyan jelentkezők, akik jobban passzolnak az adott kiíráshoz, mint én. Szóval ez a vonal nem sok reménnyel kecsegtet. Vannak persze B és C tervek, sőt, ha nagyon akarom, még D is, csak egyelőre - igen, jogos a kérdés, hogy még meddig - nagyon nehezemre eski lemonani az A-tervről.
Az A terv mellett szól, hogy a közvetlen főnököm visszavár(na), sőt, be is adtunk egy pályázatot, szóval, ha az nyer, akkor van helyem, de legalábbis talán tárgyalási pozícióban vagyok mondjuk valami félállás/ távmunka-lehetőséget illetően. De valamennyire ez is kétséges, mert távmunkára alapból nincs lehetőség a munkahelyemen, félállásra volna, de csak akkor, ha otthon lennék. Persze nem költöznék haza, legalábbis most ezt gondolom.
A B terv az lenne, hogy olyasmit csinálni, mint eddig, tehát hasonló az A tervhez, csak a versenyszférában. Vannak is ötleteim, ráadásul ez pont olyasmi, amit effektíve szívesebben is csinálnék itt, mint Magyarországon. Szóval jó lenne nagyon, ha valami ilyesmi összejönne, még talán az A terv feladását is tudná feledtetni, úgyhogy szurkoljatok.
A C terv az az angoltanári múltamhoz kapcsolódna (igen, bakker ilyen öreg vagyok, hogy nem is mondom meg hány év kutatóskodás előtt is már több évet lehúztam angoltanárként - szia Molly!) ez abszurdnak tűnik itt (t.i. Angliában) elsőre, és hát nem is arra gondolok, hogy nyelviskolában... Hanem arra, hogy a képesítésemmel elvileg csomó minden mást is lehet csinálni, de ennek még nem jártam annyira utána, nyilván mert kevésbé vonz a lehetőség egyelőre.
És hát a D tervet mondjuk, hogy fedje egyelőre jótékony homály... Az valami teljesen más vonal, meglehetősen vonzó, de bevallom, hogy kissé önbizalom híján vagyok hozzá. Olyasmi amit sose csináltam, vagyis sose próbáltam pénzt keresni vele. Egy biztos, munka márpedig kell, mert néha úgy érzem, megőrülök attól, hogy nincs.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
