Annyira szeretem, amikor Mici vicceseket mond, mindig megfogadom, hogy felírom őket - okés, csomót tényleg fel is írok. Mostanában ilyenek voltak:
Mici: Apa, anya, értem nem szabad aggódni.
Manner: De mi néha aggódunk érted.
Mici: Hát jó, de ha én azt kérem, hogy ne aggódjatok értem, és ti mégis aggódtok, akkor néha én sem fogom azt csinálni, amit kértek tőlem.
Mici néha hajnalban átjön az ágyunkba. Olyankor befészkeli magát közénk, általában felém fordul, és kitapogatja a mellemet és úgy alszik vissza. Most legutóbb, mikor átjött, félálomban ezt mormogta:
Anya, engem a Te cicid már nem érdekel.
Hát erre felröhögtünk F-fel, aki rögtön rá is vágta, hogy őt bezzeg de.
Mire Mici felháborodva: Na de apa! Te már felnőtt vagy!!
Ülünk a buszon, mellettem egy kedves középkorú hölgy, őmellette meg egy kedves idős (olyan nyolvan évesnek saccolom) hölgy, beszélgetnek. Mici szemben ül velem, szóba elegyedik a nénikkel, megmutatja a nála lévő babát, beszélgetnek. A fiatalabbik megjegyzi, hogy Mici milyen édes, és milyen szép, majd leszáll. Mici meg nézi az idősebb nénit, aztán rám pillant:
Anya, szerintem ez a néni egy kicsit idősebb lehet nálad. (még szerencse, hogy magyarul mondta, mert így csak annyit kellett mondanom, hogy igen kicsim, szerintem is idősebb egy kicsit).
2014. február 23., vasárnap
2014. február 18., kedd
Reload
Najó, akkor megpróbálok havonta legalább egy bejegyzést pötyögtetni, aztán ha az se megy, akkor abbahagyom ezt itt. Akkor most nyafogok egy kicsit.
Szóval az van, hogy munkát keresek, ami rohadt nehéz (illetve persze nyilván az én igényeim is magasak). Az van, hogy amit szeretek csinálni, és szeretném tovább is (a kutatósdi), az egyre kevésbé lehetséges. Az otthoni munkahelyem még megvan, fizetésnélkülin vagyok, vagyis 'on leave', de ez valószínűleg már csak év végéig lesz így. A további hosszabbítás feltételeit nem biztos, hogy tudom teljesíteni. Valamennyire bíztam abban, hogy itt is találok hasonlót, egy jó kis posztdok állást (ja, vicces, hogy megvan a Phd és most hagyom abba, mi?), de egyelőre nem igazán, mert ahhoz pont eléggé specifikus a területem, hogy ne kelljek akárhova, illetve mindenhol legyenek olyan jelentkezők, akik jobban passzolnak az adott kiíráshoz, mint én. Szóval ez a vonal nem sok reménnyel kecsegtet. Vannak persze B és C tervek, sőt, ha nagyon akarom, még D is, csak egyelőre - igen, jogos a kérdés, hogy még meddig - nagyon nehezemre eski lemonani az A-tervről.
Az A terv mellett szól, hogy a közvetlen főnököm visszavár(na), sőt, be is adtunk egy pályázatot, szóval, ha az nyer, akkor van helyem, de legalábbis talán tárgyalási pozícióban vagyok mondjuk valami félállás/ távmunka-lehetőséget illetően. De valamennyire ez is kétséges, mert távmunkára alapból nincs lehetőség a munkahelyemen, félállásra volna, de csak akkor, ha otthon lennék. Persze nem költöznék haza, legalábbis most ezt gondolom.
A B terv az lenne, hogy olyasmit csinálni, mint eddig, tehát hasonló az A tervhez, csak a versenyszférában. Vannak is ötleteim, ráadásul ez pont olyasmi, amit effektíve szívesebben is csinálnék itt, mint Magyarországon. Szóval jó lenne nagyon, ha valami ilyesmi összejönne, még talán az A terv feladását is tudná feledtetni, úgyhogy szurkoljatok.
A C terv az az angoltanári múltamhoz kapcsolódna (igen, bakker ilyen öreg vagyok, hogy nem is mondom meg hány év kutatóskodás előtt is már több évet lehúztam angoltanárként - szia Molly!) ez abszurdnak tűnik itt (t.i. Angliában) elsőre, és hát nem is arra gondolok, hogy nyelviskolában... Hanem arra, hogy a képesítésemmel elvileg csomó minden mást is lehet csinálni, de ennek még nem jártam annyira utána, nyilván mert kevésbé vonz a lehetőség egyelőre.
És hát a D tervet mondjuk, hogy fedje egyelőre jótékony homály... Az valami teljesen más vonal, meglehetősen vonzó, de bevallom, hogy kissé önbizalom híján vagyok hozzá. Olyasmi amit sose csináltam, vagyis sose próbáltam pénzt keresni vele. Egy biztos, munka márpedig kell, mert néha úgy érzem, megőrülök attól, hogy nincs.
Szóval az van, hogy munkát keresek, ami rohadt nehéz (illetve persze nyilván az én igényeim is magasak). Az van, hogy amit szeretek csinálni, és szeretném tovább is (a kutatósdi), az egyre kevésbé lehetséges. Az otthoni munkahelyem még megvan, fizetésnélkülin vagyok, vagyis 'on leave', de ez valószínűleg már csak év végéig lesz így. A további hosszabbítás feltételeit nem biztos, hogy tudom teljesíteni. Valamennyire bíztam abban, hogy itt is találok hasonlót, egy jó kis posztdok állást (ja, vicces, hogy megvan a Phd és most hagyom abba, mi?), de egyelőre nem igazán, mert ahhoz pont eléggé specifikus a területem, hogy ne kelljek akárhova, illetve mindenhol legyenek olyan jelentkezők, akik jobban passzolnak az adott kiíráshoz, mint én. Szóval ez a vonal nem sok reménnyel kecsegtet. Vannak persze B és C tervek, sőt, ha nagyon akarom, még D is, csak egyelőre - igen, jogos a kérdés, hogy még meddig - nagyon nehezemre eski lemonani az A-tervről.
Az A terv mellett szól, hogy a közvetlen főnököm visszavár(na), sőt, be is adtunk egy pályázatot, szóval, ha az nyer, akkor van helyem, de legalábbis talán tárgyalási pozícióban vagyok mondjuk valami félállás/ távmunka-lehetőséget illetően. De valamennyire ez is kétséges, mert távmunkára alapból nincs lehetőség a munkahelyemen, félállásra volna, de csak akkor, ha otthon lennék. Persze nem költöznék haza, legalábbis most ezt gondolom.
A B terv az lenne, hogy olyasmit csinálni, mint eddig, tehát hasonló az A tervhez, csak a versenyszférában. Vannak is ötleteim, ráadásul ez pont olyasmi, amit effektíve szívesebben is csinálnék itt, mint Magyarországon. Szóval jó lenne nagyon, ha valami ilyesmi összejönne, még talán az A terv feladását is tudná feledtetni, úgyhogy szurkoljatok.
A C terv az az angoltanári múltamhoz kapcsolódna (igen, bakker ilyen öreg vagyok, hogy nem is mondom meg hány év kutatóskodás előtt is már több évet lehúztam angoltanárként - szia Molly!) ez abszurdnak tűnik itt (t.i. Angliában) elsőre, és hát nem is arra gondolok, hogy nyelviskolában... Hanem arra, hogy a képesítésemmel elvileg csomó minden mást is lehet csinálni, de ennek még nem jártam annyira utána, nyilván mert kevésbé vonz a lehetőség egyelőre.
És hát a D tervet mondjuk, hogy fedje egyelőre jótékony homály... Az valami teljesen más vonal, meglehetősen vonzó, de bevallom, hogy kissé önbizalom híján vagyok hozzá. Olyasmi amit sose csináltam, vagyis sose próbáltam pénzt keresni vele. Egy biztos, munka márpedig kell, mert néha úgy érzem, megőrülök attól, hogy nincs.
2014. január 21., kedd
Nem tűntem el
... vagyis hát egy kicsit de, úgyhogy már megint sikerült elérni a két hónapot szünetileg.
Elmondom mi volt: ledoktoráltam. Jó sokat tudnék írni róla, de nem fogok, pedig igencsak hosszú és zaftos történet volt, és többször majdnem feladtam, legutóbb épp ősszel. De aztán mindig valaki meggyőzött, hogy ugyanmá, most már abba ne hagyd, és igazuk volt: most már Dr manner-manner, Phd. vagyok, hurrá!
Elmondom mi volt: ledoktoráltam. Jó sokat tudnék írni róla, de nem fogok, pedig igencsak hosszú és zaftos történet volt, és többször majdnem feladtam, legutóbb épp ősszel. De aztán mindig valaki meggyőzött, hogy ugyanmá, most már abba ne hagyd, és igazuk volt: most már Dr manner-manner, Phd. vagyok, hurrá!
2013. november 14., csütörtök
Morgás
A minap fotós járt az oviban. Már jó előre kihirdették, hogy jönni fog, és a fotókat majd meg lehet vásárolni karácsonyi ajándéknak vászonra nagyítva meg ilyesmi. Lehetett külön bevinni szép ruhát, amibe az óvónénik átöltöztették fotózás előtt "to ensure your little ones look their best".
Nem vagyok túl jó véleménnyel az efféléről. Mondjuk nem tartom ördögtől valónak az egészet, ugyanakkor az a jelenség, hogy hála a digitális gépeknek, ma már mindenki fotóművésznek képzeli magát, és úton útfélen botlani az esemény- és babafotózást kínáló, egyébként horror áron dolgozó, giccsesebbnél giccsesebb képeket készítő fotósokba, finoman szólva is elborzaszt.
Na jó, megvolt múlt héten a fotózás, Micivel előző este kiválasztottuk, hogy melyik szép ruhát veszi fel (egy kis piros, elején masnis bársonyruha mellett döntött, fehér harisnyával, lakkcipővel, választottunk hozzá piros hajcsatot), és imígy felszerelkezve bevittük.
Tegnap meg megkaptuk a képekről a kontaktot. 6 fotó, ebből kettő kapásból kilőve, mert egy szupergiccses csilivili koronát tettek a fejére (miért? miért?). A többi még úgy ahogy, bár nem örülök, hogy kisminkelték, még ha csak kicsit is, és azt sem értem, hogy miért nincs egy kép se, amin az egész gyerek (igen, lába is, könyöke is, kézfeje is) vagy legalább a teljes feje (a feje búbja is) rajta van. És aztán megnéztem az árakat, és dobtam egy hátast. Egy darab legkisebb (i.e. képeslap) méretű papírkép 10 font bakker. Ha cd-re akarjuk íratni, akkor az első kép 25 font, a második már csak 20, a harmadik 15, onnantól minden tovább 10 font/db. Gyengébbek kedvéért: mind a 6 képet 90 fontért írják fel cdre. Ezek mellé szuperkedvezmény, figyelem: további 90 pennyért adnak 1db A4es nyomatot.
Gondolom nem kell tovább ragoznom.
Én tudom, hogy az átlag jóval tehetősebb nálunk. Azt is sejtem, hogy van ennek a szolgáltatásnak piaca, nyilván jó sokan vannak, akik simán elszórnak párszáz fontot azért, hogy szép családi képek készüljenek róluk, vagy a gyerekükről. De könyörgöm, csak szerintem nevetségesek ezek az árak? Ti vennétek (tegyük fel, hogy meg vagytok elégedve a képekkel)?
Nem vagyok túl jó véleménnyel az efféléről. Mondjuk nem tartom ördögtől valónak az egészet, ugyanakkor az a jelenség, hogy hála a digitális gépeknek, ma már mindenki fotóművésznek képzeli magát, és úton útfélen botlani az esemény- és babafotózást kínáló, egyébként horror áron dolgozó, giccsesebbnél giccsesebb képeket készítő fotósokba, finoman szólva is elborzaszt.
Na jó, megvolt múlt héten a fotózás, Micivel előző este kiválasztottuk, hogy melyik szép ruhát veszi fel (egy kis piros, elején masnis bársonyruha mellett döntött, fehér harisnyával, lakkcipővel, választottunk hozzá piros hajcsatot), és imígy felszerelkezve bevittük.
Tegnap meg megkaptuk a képekről a kontaktot. 6 fotó, ebből kettő kapásból kilőve, mert egy szupergiccses csilivili koronát tettek a fejére (miért? miért?). A többi még úgy ahogy, bár nem örülök, hogy kisminkelték, még ha csak kicsit is, és azt sem értem, hogy miért nincs egy kép se, amin az egész gyerek (igen, lába is, könyöke is, kézfeje is) vagy legalább a teljes feje (a feje búbja is) rajta van. És aztán megnéztem az árakat, és dobtam egy hátast. Egy darab legkisebb (i.e. képeslap) méretű papírkép 10 font bakker. Ha cd-re akarjuk íratni, akkor az első kép 25 font, a második már csak 20, a harmadik 15, onnantól minden tovább 10 font/db. Gyengébbek kedvéért: mind a 6 képet 90 fontért írják fel cdre. Ezek mellé szuperkedvezmény, figyelem: további 90 pennyért adnak 1db A4es nyomatot.
Gondolom nem kell tovább ragoznom.
Én tudom, hogy az átlag jóval tehetősebb nálunk. Azt is sejtem, hogy van ennek a szolgáltatásnak piaca, nyilván jó sokan vannak, akik simán elszórnak párszáz fontot azért, hogy szép családi képek készüljenek róluk, vagy a gyerekükről. De könyörgöm, csak szerintem nevetségesek ezek az árak? Ti vennétek (tegyük fel, hogy meg vagytok elégedve a képekkel)?
2013. november 10., vasárnap
Otthon jártunk
És remek volt, tényleg, nagyon nagyon jól éreztem magam.
Persze rövid volt, és a nagy része idegeskedéssel meg stresszeléssel telt (vizsgázni voltam), de priceless, hogy főztek rám, hogy volt, aki foglalkozzon a gyerekemmel (akinek elérhető közelségben vannak a szülei, el sem tudja valószínűleg képzelni, milyen az, amikor az alaphelyzet ennek az ellenkezője).
A vizsga jól sikerült, a hiúságomnak meg a maximalizmusomnak persze jót tett, de kb leszarnám azt is, ha nem sikerült volna ennyire jól, lényeg, hogy túl vagyok rajta, és nem kell ismételni.
Míg otthon voltunk, Mici nyaralt a leginkább, ilyenkor aztán megy a nagyszülői kényeztetés! A leányzó kapott télikabátot, őszi cipőt, barbit, több köbméter matricát, babákat, kis kutya fülét. A nagyszülők elvitték színházba, bábszínházba, meg a Vadasparkba.
Mondjuk az édes volt, és nagyon meg is hatott, hogy négy (na jó, majdnem öt) nap után, amit Mici F szüleinél (és nélkülem) töltött, este, amikor 1 percre otthagytam a kádban - a tesóm és anyukám mellette volt - éktelen bömbölésben tört ki. Nyilván rettenet fáradt is volt, és hiányoztam is neki, mert miután leráztam a kedves ismerőst a telefonban, és visszamentem hozzá, nagy nehezen csak annyit nyögött ki két hüppögés közt, hogy "egész nap csak téged akartalak"! Awww. Imádom.
Aztán még az is jó volt, hogy pénteken együtt mentünk ki a temetőbe a szüleimmel, tesómmal és Micivel. Mickó még soha nem volt temetőben, úgyhogy picit tartott is a dologtól, de meséltem neki sokat, és szerintem jó volt, hogy velünk jött. Imád kertészkedni, úgyhogy segített elültetni a virágokat. Az elhunytak közül mondjuk csak a nagynénémet ismerte, de nyilván rá sem nagyon emlékezhet, csak egyszer-kétszer találkoztak.
Hát ilyesmik.
Persze rövid volt, és a nagy része idegeskedéssel meg stresszeléssel telt (vizsgázni voltam), de priceless, hogy főztek rám, hogy volt, aki foglalkozzon a gyerekemmel (akinek elérhető közelségben vannak a szülei, el sem tudja valószínűleg képzelni, milyen az, amikor az alaphelyzet ennek az ellenkezője).
A vizsga jól sikerült, a hiúságomnak meg a maximalizmusomnak persze jót tett, de kb leszarnám azt is, ha nem sikerült volna ennyire jól, lényeg, hogy túl vagyok rajta, és nem kell ismételni.
Míg otthon voltunk, Mici nyaralt a leginkább, ilyenkor aztán megy a nagyszülői kényeztetés! A leányzó kapott télikabátot, őszi cipőt, barbit, több köbméter matricát, babákat, kis kutya fülét. A nagyszülők elvitték színházba, bábszínházba, meg a Vadasparkba.
Mondjuk az édes volt, és nagyon meg is hatott, hogy négy (na jó, majdnem öt) nap után, amit Mici F szüleinél (és nélkülem) töltött, este, amikor 1 percre otthagytam a kádban - a tesóm és anyukám mellette volt - éktelen bömbölésben tört ki. Nyilván rettenet fáradt is volt, és hiányoztam is neki, mert miután leráztam a kedves ismerőst a telefonban, és visszamentem hozzá, nagy nehezen csak annyit nyögött ki két hüppögés közt, hogy "egész nap csak téged akartalak"! Awww. Imádom.
Aztán még az is jó volt, hogy pénteken együtt mentünk ki a temetőbe a szüleimmel, tesómmal és Micivel. Mickó még soha nem volt temetőben, úgyhogy picit tartott is a dologtól, de meséltem neki sokat, és szerintem jó volt, hogy velünk jött. Imád kertészkedni, úgyhogy segített elültetni a virágokat. Az elhunytak közül mondjuk csak a nagynénémet ismerte, de nyilván rá sem nagyon emlékezhet, csak egyszer-kétszer találkoztak.
Hát ilyesmik.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
