Hát hol is hagytam abba (khm)? Bár most, hogy így exponenciálisan csökken a bejegyzéseim gyakorisága, kb bármiről is írhatok. Meg azon kívül nyilván a madár se jár erre, hehe.
Na akkor írok picit a suliról, ami az egyik fő oka lesz, ha tovább maradunk itt. Ugyanis Mici - talán innentől illendőbb lenne lecserélni az itteni fedőnevét Miss M-re - rajong a suliért! Hogy mennyire imádja, jól érzékelteti ez a sztori.
Egy vasárnap este becsípte az ujját az ajtóba elég csúnyán, és mivel aggódtunk, hogy eltört, a másnap reggelt az Accidents and Emergencies-en töltöttük. Azért nem este mentünk, mert végül is egy fájdalomcsillapítóval el tudott aludni, és autónk nem lévén amúgy is necces az esti utazgatás. Reggel persze felvettük az egyenruhát, mert Miss M közölte, hogy ő bizony suliba szeretne menni. Megígértem, hogy a kórház után elmehet suliba, ha a doktor bácsi is engedi, meg a suli is - reggel értelemszerűen telefonáltam, hogy nem megy, vagy csak később. Végül az egész délelőttöt a kórházban töltöttük, mert hát messze nem mi voltunk a legkomolyabb eset hál'Istennek, és hát nem túlzok, vagy ötvenszer kérdezte meg, hogy mikor mehet már végre Az Iskolába. Végre egy kötözés után engedtek bennünket (nem tört el az ujja, és a körömágy sem sérült, hurrá!). Elindultunk hát, de figyelmeztettem Miss M-et, hogy nem biztos, hogy a suli még fogad bennünket ilyenkor (13 óra volt majdnem), úgyhogy nagyon izgult. Hát ugrált ötömében, amikor kimondták a boldogító igen-t, csak úgy ragyogott, amikor bekísértem a termükbe.
És hát a suli tényleg nagyon jó, mondjuk az OFSTED report szerint nem 'outstanding' csak 'good', éspedig pont a reception színvonala miatt. Hát nem igazán látom, hogy mit, és hogyan lehetne jobban csinálni, de mondjuk lehet, hogy sokat javult azóta.
Ez egy olyan iskola, ahova abszolút vegyes hátterű gyerekek járnak: túlnyomó részüknek nem angol az anyanyelve, túlnyomó részük színes bőrű, a szülők közül sokan stay at home anyukák, ugyanakkor vannak csomóan, akik a közeli egyetemen dolgoznak vagy doktoranduszok. Maga a suli nem túl elit helyen van, az egyik council housing area mellett, de nekünk elég kényelmes, még ha nem is a legközelebbi. A receptionbe 60 gyerek jár (két osztály, de együtt vannak). Ez így borzasztóan hangzik, de az "órákon" 5 vagy 6, készségek szerinti csoportra vannak bontva, vagyis amikor dolgoznak, ez már csak 10-12 gyerek/csoport. Sőt, van olyan, hogy akik nagyon ügyes, az néha átmegy az elsősökhöz, illetve néha 1-1 elsős is visszajön hozzájuk gyakorolni. A gyerekeknek nem kötik az orrára, hogy melyik tárgyból milyen szintű csoportban vannak, mert a csoportok neve csak egy szín. Ez is milyen ügyes, nem? Hogy a piros csoportban vagyok matekból, és a sárágban írásból.
Amúgy a nap nagy része nem tanulással telik, van morning work meg afternoon work, illetve néha homework, de van rengeteg játék, foglalkozás, stb. Tök érdekes dolgokról tanulnak, és én azt látom, hogy hihetetlen izgalmas és motiváló a környezet, nem véletlen, hogy Miss M imádja.
Ja, jutalmazás az van, főként matricák formájában, illetve 'Good' meg 'Well done', és persze büntetés is van, pl 'Golden minute lost', ha valaki rosszalkodik, verekszik vagy felesel. Vagy - amit Miss M nagyon szeret - aki a legügyesebb volt aznap, az bedobhat egy csillogó üvegkavicsot egy gyönyörű tálba. De nincs pl osztályozás, minden gyereket folyamatosan bátorítani igyekszenek, (van külön egy személy, aki azokkal foglalkozik, akik folyamatos biztatás nélkül nem dolgoznak)
Aztán a barátságos, befogadó szemlélet is nagyon tetszik. Van Miss M osztályában egy sérült kislány, akivel sokszor teljesen külön kell foglalkozni, mert gyakran megijed és akkor hangosan sír. Nem tudom, hogy mi lehet a baja, pl tud járni, meg mosolyog az emberekre, de a mozgása koordinálatlan, beszélni nem igazán tud, és néha a tekintete is olyan zavaros. De tök aranyos, és a gyerekek szeretik, és a tanárok segítenek, hogy amibe csak lehet, bevonják. Ez mennyire menő már?
Tudnék még írni csomó mindenről (mit tanulnak, hogy tanulnak, mit tesz a suli az integráció ill. a szülők segítése érdekében, stb), de most lejárt 2 kör masszázs a masszázsszéken, és ennyit engedélyeztem magamnak blogírásra.
2015. január 6., kedd
2014. szeptember 5., péntek
Na, szép...
Már jó ideje ki se nyitottam a blogot, és most is kicsit félve - titkon reménykedve, hogy nem az az utolsó bejegyzés ami. Mondjuk perszer furcsállanám, ha valaki írogatna bele.
Hát, jó sok mindenről lehetne írni, amit majd egyszer biztos megírok (vagy nem).
Címszavakban olyasmik történtek, történnek, hogy
- Jó úton vagyok a pályamódosítás felé. Már van nevem, vannak termékeim, sőt, boltocskám is és vevőim is. Tök izgi, élvezem. Részben ezért hanyagolom ezt a felületet.
- Mici kijárta az óvodát. Hétfőn kezdi a sulit. Elképesztő lesz egyenruhában, biztos sírni fogok, amikor először meglátom.
- Bazi sokáig (fél évig) nem jártunk otthon, amit a vége felé elég nehezen bírtunk. De aztán voltunk otthon másfél hónapot, ami szuper volt, Micivel múlt héten jöttünk csak vissza, F már korábban - elvégre ő dolgozik.
- Doktorrá avattak, óh. Azt mondjuk nem tudom, mikor lesz időm beleíratni a személyimbe, mert bele fogom, naná.
2014. március 24., hétfő
Ezt is megértük!
A cumikorszaknak vége! Hát komolyan, ha megkérdeztek egy hónapja, hogy mikor szokik le a cumiról Mici, lehet, hogy azt morgom válaszul, hogy sose.
De ez tök jó sztori, úgyhogy elmesélem.
Egyik este F-nek is dolga volt és nekem is kimenőm, ezért megszerveztük, hogy Mici egy kis barátnőjénél aludjon. Ilyen már nem először történt, most annyi volt az újdonság, hogy a leányzókkal nem a szokásos bébiszitter vigyázott, de még csak nem is a barátnő szülei, hanem egy új lány. Akit amúgy ismertünk és tök kedves, és ért a gyerekekhez, de attól még nekem egy plusz izgulnivalót jelentett. Hát sebaj, Mici nagyon készült, elindultunk.
Már javában ülünk a buszon, Mici valami hosszas fejtegetés közepén volt épp, amikor belém hasított a felismerés, hogy otthon marad a ciuccio. Basszus. Na, amikor kis szünetet tartott, akkor mondtam neki, hogy mi van. Persze pillanatnyi döbbenet után keserves sírásban tört ki. Igyekeztem megnyugtatni, és felvázoltam a lehetőségeket, úgymint: megyünk R-hez, de nem marad ott, hanem hazamegyünk, ha nem akar ott aludni cumi nélkül, odamegyünk, ottmarad, de ha nem tud elaludni, akkor akármikor érte megyek és hazajön... a hátraarc és menjünk haza a cumiért majd jöjjünk vissza nem volt opció, mert lekéstem volna a programomat, vagyis akkor már nem lett volna értelme visszabumlizni. Amiről persze egy szó nélkül lemondok, elvégre az én hülyeségem, hogy nem vittünk cumit. Még azt is mondtam Micinek, hogy szerintem sleepoverezni már önmagában is tök vagány, és cumi nélkül meg akkora vagányság lenne, hogy megértem, hogyha tart tőle, és inkább mégse maradna ott. Látszott, hogy nagyon figyel, meg töri a kis fejét, közben leszálltunk a buszról, elindultunk a ház felé, amikor egyszer csak aszondja Mici:
- Anya, én elég vagány vagyok, ottmaradok cumi nélkül.
Miután kétszer megkérdeztem, hogy biztos-e, meg odaérvén elmeséltük szitternek, barátnőnek, anyukának, hogy nincs cumi, de ha gáz van, csak hívjanak és repülök - amúgy 5 percre volt az étterem, ahova mentem - aztán leléptem.
Csodák csodája, a gyerek egy nyikk nélkül elaludt cumi nélkül, és tök nyugodtan aludt.
Másnap meg,már itthon, közölte, hogy akkor berakja a cumit ma este a párna alá a cumitündérnek. Azt hittem, megeszem, annyira édes volt, mert elkérte a cumit még délelőtt, kvázi búcsúzóul még egyszer a szájába vette és cuppogott vele kicsit, és berakta tényleg a párna alá. És egész nap nem vette elő. És egész könnyen el is aludt este, és nagyon örült másnap a pénzeknek.
És a következő két este egy kicsit pityergett, hogy hiányzik neki a cumi, de aztán ez is elmúlt, úgyhogy állati büszke vagyok rá, hogy ezt ilyen ügyesen, önállóan elintézte, és magamat is hátba veregetem, hogy volt türelmem kivárni.
De ez tök jó sztori, úgyhogy elmesélem.
Egyik este F-nek is dolga volt és nekem is kimenőm, ezért megszerveztük, hogy Mici egy kis barátnőjénél aludjon. Ilyen már nem először történt, most annyi volt az újdonság, hogy a leányzókkal nem a szokásos bébiszitter vigyázott, de még csak nem is a barátnő szülei, hanem egy új lány. Akit amúgy ismertünk és tök kedves, és ért a gyerekekhez, de attól még nekem egy plusz izgulnivalót jelentett. Hát sebaj, Mici nagyon készült, elindultunk.
Már javában ülünk a buszon, Mici valami hosszas fejtegetés közepén volt épp, amikor belém hasított a felismerés, hogy otthon marad a ciuccio. Basszus. Na, amikor kis szünetet tartott, akkor mondtam neki, hogy mi van. Persze pillanatnyi döbbenet után keserves sírásban tört ki. Igyekeztem megnyugtatni, és felvázoltam a lehetőségeket, úgymint: megyünk R-hez, de nem marad ott, hanem hazamegyünk, ha nem akar ott aludni cumi nélkül, odamegyünk, ottmarad, de ha nem tud elaludni, akkor akármikor érte megyek és hazajön... a hátraarc és menjünk haza a cumiért majd jöjjünk vissza nem volt opció, mert lekéstem volna a programomat, vagyis akkor már nem lett volna értelme visszabumlizni. Amiről persze egy szó nélkül lemondok, elvégre az én hülyeségem, hogy nem vittünk cumit. Még azt is mondtam Micinek, hogy szerintem sleepoverezni már önmagában is tök vagány, és cumi nélkül meg akkora vagányság lenne, hogy megértem, hogyha tart tőle, és inkább mégse maradna ott. Látszott, hogy nagyon figyel, meg töri a kis fejét, közben leszálltunk a buszról, elindultunk a ház felé, amikor egyszer csak aszondja Mici:
- Anya, én elég vagány vagyok, ottmaradok cumi nélkül.
Miután kétszer megkérdeztem, hogy biztos-e, meg odaérvén elmeséltük szitternek, barátnőnek, anyukának, hogy nincs cumi, de ha gáz van, csak hívjanak és repülök - amúgy 5 percre volt az étterem, ahova mentem - aztán leléptem.
Csodák csodája, a gyerek egy nyikk nélkül elaludt cumi nélkül, és tök nyugodtan aludt.
Másnap meg,már itthon, közölte, hogy akkor berakja a cumit ma este a párna alá a cumitündérnek. Azt hittem, megeszem, annyira édes volt, mert elkérte a cumit még délelőtt, kvázi búcsúzóul még egyszer a szájába vette és cuppogott vele kicsit, és berakta tényleg a párna alá. És egész nap nem vette elő. És egész könnyen el is aludt este, és nagyon örült másnap a pénzeknek.
És a következő két este egy kicsit pityergett, hogy hiányzik neki a cumi, de aztán ez is elmúlt, úgyhogy állati büszke vagyok rá, hogy ezt ilyen ügyesen, önállóan elintézte, és magamat is hátba veregetem, hogy volt türelmem kivárni.
2014. február 23., vasárnap
Aranyköpések
Annyira szeretem, amikor Mici vicceseket mond, mindig megfogadom, hogy felírom őket - okés, csomót tényleg fel is írok. Mostanában ilyenek voltak:
Mici: Apa, anya, értem nem szabad aggódni.
Manner: De mi néha aggódunk érted.
Mici: Hát jó, de ha én azt kérem, hogy ne aggódjatok értem, és ti mégis aggódtok, akkor néha én sem fogom azt csinálni, amit kértek tőlem.
Mici néha hajnalban átjön az ágyunkba. Olyankor befészkeli magát közénk, általában felém fordul, és kitapogatja a mellemet és úgy alszik vissza. Most legutóbb, mikor átjött, félálomban ezt mormogta:
Anya, engem a Te cicid már nem érdekel.
Hát erre felröhögtünk F-fel, aki rögtön rá is vágta, hogy őt bezzeg de.
Mire Mici felháborodva: Na de apa! Te már felnőtt vagy!!
Ülünk a buszon, mellettem egy kedves középkorú hölgy, őmellette meg egy kedves idős (olyan nyolvan évesnek saccolom) hölgy, beszélgetnek. Mici szemben ül velem, szóba elegyedik a nénikkel, megmutatja a nála lévő babát, beszélgetnek. A fiatalabbik megjegyzi, hogy Mici milyen édes, és milyen szép, majd leszáll. Mici meg nézi az idősebb nénit, aztán rám pillant:
Anya, szerintem ez a néni egy kicsit idősebb lehet nálad. (még szerencse, hogy magyarul mondta, mert így csak annyit kellett mondanom, hogy igen kicsim, szerintem is idősebb egy kicsit).
Mici: Apa, anya, értem nem szabad aggódni.
Manner: De mi néha aggódunk érted.
Mici: Hát jó, de ha én azt kérem, hogy ne aggódjatok értem, és ti mégis aggódtok, akkor néha én sem fogom azt csinálni, amit kértek tőlem.
Mici néha hajnalban átjön az ágyunkba. Olyankor befészkeli magát közénk, általában felém fordul, és kitapogatja a mellemet és úgy alszik vissza. Most legutóbb, mikor átjött, félálomban ezt mormogta:
Anya, engem a Te cicid már nem érdekel.
Hát erre felröhögtünk F-fel, aki rögtön rá is vágta, hogy őt bezzeg de.
Mire Mici felháborodva: Na de apa! Te már felnőtt vagy!!
Ülünk a buszon, mellettem egy kedves középkorú hölgy, őmellette meg egy kedves idős (olyan nyolvan évesnek saccolom) hölgy, beszélgetnek. Mici szemben ül velem, szóba elegyedik a nénikkel, megmutatja a nála lévő babát, beszélgetnek. A fiatalabbik megjegyzi, hogy Mici milyen édes, és milyen szép, majd leszáll. Mici meg nézi az idősebb nénit, aztán rám pillant:
Anya, szerintem ez a néni egy kicsit idősebb lehet nálad. (még szerencse, hogy magyarul mondta, mert így csak annyit kellett mondanom, hogy igen kicsim, szerintem is idősebb egy kicsit).
2014. február 18., kedd
Reload
Najó, akkor megpróbálok havonta legalább egy bejegyzést pötyögtetni, aztán ha az se megy, akkor abbahagyom ezt itt. Akkor most nyafogok egy kicsit.
Szóval az van, hogy munkát keresek, ami rohadt nehéz (illetve persze nyilván az én igényeim is magasak). Az van, hogy amit szeretek csinálni, és szeretném tovább is (a kutatósdi), az egyre kevésbé lehetséges. Az otthoni munkahelyem még megvan, fizetésnélkülin vagyok, vagyis 'on leave', de ez valószínűleg már csak év végéig lesz így. A további hosszabbítás feltételeit nem biztos, hogy tudom teljesíteni. Valamennyire bíztam abban, hogy itt is találok hasonlót, egy jó kis posztdok állást (ja, vicces, hogy megvan a Phd és most hagyom abba, mi?), de egyelőre nem igazán, mert ahhoz pont eléggé specifikus a területem, hogy ne kelljek akárhova, illetve mindenhol legyenek olyan jelentkezők, akik jobban passzolnak az adott kiíráshoz, mint én. Szóval ez a vonal nem sok reménnyel kecsegtet. Vannak persze B és C tervek, sőt, ha nagyon akarom, még D is, csak egyelőre - igen, jogos a kérdés, hogy még meddig - nagyon nehezemre eski lemonani az A-tervről.
Az A terv mellett szól, hogy a közvetlen főnököm visszavár(na), sőt, be is adtunk egy pályázatot, szóval, ha az nyer, akkor van helyem, de legalábbis talán tárgyalási pozícióban vagyok mondjuk valami félállás/ távmunka-lehetőséget illetően. De valamennyire ez is kétséges, mert távmunkára alapból nincs lehetőség a munkahelyemen, félállásra volna, de csak akkor, ha otthon lennék. Persze nem költöznék haza, legalábbis most ezt gondolom.
A B terv az lenne, hogy olyasmit csinálni, mint eddig, tehát hasonló az A tervhez, csak a versenyszférában. Vannak is ötleteim, ráadásul ez pont olyasmi, amit effektíve szívesebben is csinálnék itt, mint Magyarországon. Szóval jó lenne nagyon, ha valami ilyesmi összejönne, még talán az A terv feladását is tudná feledtetni, úgyhogy szurkoljatok.
A C terv az az angoltanári múltamhoz kapcsolódna (igen, bakker ilyen öreg vagyok, hogy nem is mondom meg hány év kutatóskodás előtt is már több évet lehúztam angoltanárként - szia Molly!) ez abszurdnak tűnik itt (t.i. Angliában) elsőre, és hát nem is arra gondolok, hogy nyelviskolában... Hanem arra, hogy a képesítésemmel elvileg csomó minden mást is lehet csinálni, de ennek még nem jártam annyira utána, nyilván mert kevésbé vonz a lehetőség egyelőre.
És hát a D tervet mondjuk, hogy fedje egyelőre jótékony homály... Az valami teljesen más vonal, meglehetősen vonzó, de bevallom, hogy kissé önbizalom híján vagyok hozzá. Olyasmi amit sose csináltam, vagyis sose próbáltam pénzt keresni vele. Egy biztos, munka márpedig kell, mert néha úgy érzem, megőrülök attól, hogy nincs.
Szóval az van, hogy munkát keresek, ami rohadt nehéz (illetve persze nyilván az én igényeim is magasak). Az van, hogy amit szeretek csinálni, és szeretném tovább is (a kutatósdi), az egyre kevésbé lehetséges. Az otthoni munkahelyem még megvan, fizetésnélkülin vagyok, vagyis 'on leave', de ez valószínűleg már csak év végéig lesz így. A további hosszabbítás feltételeit nem biztos, hogy tudom teljesíteni. Valamennyire bíztam abban, hogy itt is találok hasonlót, egy jó kis posztdok állást (ja, vicces, hogy megvan a Phd és most hagyom abba, mi?), de egyelőre nem igazán, mert ahhoz pont eléggé specifikus a területem, hogy ne kelljek akárhova, illetve mindenhol legyenek olyan jelentkezők, akik jobban passzolnak az adott kiíráshoz, mint én. Szóval ez a vonal nem sok reménnyel kecsegtet. Vannak persze B és C tervek, sőt, ha nagyon akarom, még D is, csak egyelőre - igen, jogos a kérdés, hogy még meddig - nagyon nehezemre eski lemonani az A-tervről.
Az A terv mellett szól, hogy a közvetlen főnököm visszavár(na), sőt, be is adtunk egy pályázatot, szóval, ha az nyer, akkor van helyem, de legalábbis talán tárgyalási pozícióban vagyok mondjuk valami félállás/ távmunka-lehetőséget illetően. De valamennyire ez is kétséges, mert távmunkára alapból nincs lehetőség a munkahelyemen, félállásra volna, de csak akkor, ha otthon lennék. Persze nem költöznék haza, legalábbis most ezt gondolom.
A B terv az lenne, hogy olyasmit csinálni, mint eddig, tehát hasonló az A tervhez, csak a versenyszférában. Vannak is ötleteim, ráadásul ez pont olyasmi, amit effektíve szívesebben is csinálnék itt, mint Magyarországon. Szóval jó lenne nagyon, ha valami ilyesmi összejönne, még talán az A terv feladását is tudná feledtetni, úgyhogy szurkoljatok.
A C terv az az angoltanári múltamhoz kapcsolódna (igen, bakker ilyen öreg vagyok, hogy nem is mondom meg hány év kutatóskodás előtt is már több évet lehúztam angoltanárként - szia Molly!) ez abszurdnak tűnik itt (t.i. Angliában) elsőre, és hát nem is arra gondolok, hogy nyelviskolában... Hanem arra, hogy a képesítésemmel elvileg csomó minden mást is lehet csinálni, de ennek még nem jártam annyira utána, nyilván mert kevésbé vonz a lehetőség egyelőre.
És hát a D tervet mondjuk, hogy fedje egyelőre jótékony homály... Az valami teljesen más vonal, meglehetősen vonzó, de bevallom, hogy kissé önbizalom híján vagyok hozzá. Olyasmi amit sose csináltam, vagyis sose próbáltam pénzt keresni vele. Egy biztos, munka márpedig kell, mert néha úgy érzem, megőrülök attól, hogy nincs.
2014. január 21., kedd
Nem tűntem el
... vagyis hát egy kicsit de, úgyhogy már megint sikerült elérni a két hónapot szünetileg.
Elmondom mi volt: ledoktoráltam. Jó sokat tudnék írni róla, de nem fogok, pedig igencsak hosszú és zaftos történet volt, és többször majdnem feladtam, legutóbb épp ősszel. De aztán mindig valaki meggyőzött, hogy ugyanmá, most már abba ne hagyd, és igazuk volt: most már Dr manner-manner, Phd. vagyok, hurrá!
Elmondom mi volt: ledoktoráltam. Jó sokat tudnék írni róla, de nem fogok, pedig igencsak hosszú és zaftos történet volt, és többször majdnem feladtam, legutóbb épp ősszel. De aztán mindig valaki meggyőzött, hogy ugyanmá, most már abba ne hagyd, és igazuk volt: most már Dr manner-manner, Phd. vagyok, hurrá!
2013. november 14., csütörtök
Morgás
A minap fotós járt az oviban. Már jó előre kihirdették, hogy jönni fog, és a fotókat majd meg lehet vásárolni karácsonyi ajándéknak vászonra nagyítva meg ilyesmi. Lehetett külön bevinni szép ruhát, amibe az óvónénik átöltöztették fotózás előtt "to ensure your little ones look their best".
Nem vagyok túl jó véleménnyel az efféléről. Mondjuk nem tartom ördögtől valónak az egészet, ugyanakkor az a jelenség, hogy hála a digitális gépeknek, ma már mindenki fotóművésznek képzeli magát, és úton útfélen botlani az esemény- és babafotózást kínáló, egyébként horror áron dolgozó, giccsesebbnél giccsesebb képeket készítő fotósokba, finoman szólva is elborzaszt.
Na jó, megvolt múlt héten a fotózás, Micivel előző este kiválasztottuk, hogy melyik szép ruhát veszi fel (egy kis piros, elején masnis bársonyruha mellett döntött, fehér harisnyával, lakkcipővel, választottunk hozzá piros hajcsatot), és imígy felszerelkezve bevittük.
Tegnap meg megkaptuk a képekről a kontaktot. 6 fotó, ebből kettő kapásból kilőve, mert egy szupergiccses csilivili koronát tettek a fejére (miért? miért?). A többi még úgy ahogy, bár nem örülök, hogy kisminkelték, még ha csak kicsit is, és azt sem értem, hogy miért nincs egy kép se, amin az egész gyerek (igen, lába is, könyöke is, kézfeje is) vagy legalább a teljes feje (a feje búbja is) rajta van. És aztán megnéztem az árakat, és dobtam egy hátast. Egy darab legkisebb (i.e. képeslap) méretű papírkép 10 font bakker. Ha cd-re akarjuk íratni, akkor az első kép 25 font, a második már csak 20, a harmadik 15, onnantól minden tovább 10 font/db. Gyengébbek kedvéért: mind a 6 képet 90 fontért írják fel cdre. Ezek mellé szuperkedvezmény, figyelem: további 90 pennyért adnak 1db A4es nyomatot.
Gondolom nem kell tovább ragoznom.
Én tudom, hogy az átlag jóval tehetősebb nálunk. Azt is sejtem, hogy van ennek a szolgáltatásnak piaca, nyilván jó sokan vannak, akik simán elszórnak párszáz fontot azért, hogy szép családi képek készüljenek róluk, vagy a gyerekükről. De könyörgöm, csak szerintem nevetségesek ezek az árak? Ti vennétek (tegyük fel, hogy meg vagytok elégedve a képekkel)?
Nem vagyok túl jó véleménnyel az efféléről. Mondjuk nem tartom ördögtől valónak az egészet, ugyanakkor az a jelenség, hogy hála a digitális gépeknek, ma már mindenki fotóművésznek képzeli magát, és úton útfélen botlani az esemény- és babafotózást kínáló, egyébként horror áron dolgozó, giccsesebbnél giccsesebb képeket készítő fotósokba, finoman szólva is elborzaszt.
Na jó, megvolt múlt héten a fotózás, Micivel előző este kiválasztottuk, hogy melyik szép ruhát veszi fel (egy kis piros, elején masnis bársonyruha mellett döntött, fehér harisnyával, lakkcipővel, választottunk hozzá piros hajcsatot), és imígy felszerelkezve bevittük.
Tegnap meg megkaptuk a képekről a kontaktot. 6 fotó, ebből kettő kapásból kilőve, mert egy szupergiccses csilivili koronát tettek a fejére (miért? miért?). A többi még úgy ahogy, bár nem örülök, hogy kisminkelték, még ha csak kicsit is, és azt sem értem, hogy miért nincs egy kép se, amin az egész gyerek (igen, lába is, könyöke is, kézfeje is) vagy legalább a teljes feje (a feje búbja is) rajta van. És aztán megnéztem az árakat, és dobtam egy hátast. Egy darab legkisebb (i.e. képeslap) méretű papírkép 10 font bakker. Ha cd-re akarjuk íratni, akkor az első kép 25 font, a második már csak 20, a harmadik 15, onnantól minden tovább 10 font/db. Gyengébbek kedvéért: mind a 6 képet 90 fontért írják fel cdre. Ezek mellé szuperkedvezmény, figyelem: további 90 pennyért adnak 1db A4es nyomatot.
Gondolom nem kell tovább ragoznom.
Én tudom, hogy az átlag jóval tehetősebb nálunk. Azt is sejtem, hogy van ennek a szolgáltatásnak piaca, nyilván jó sokan vannak, akik simán elszórnak párszáz fontot azért, hogy szép családi képek készüljenek róluk, vagy a gyerekükről. De könyörgöm, csak szerintem nevetségesek ezek az árak? Ti vennétek (tegyük fel, hogy meg vagytok elégedve a képekkel)?
2013. november 10., vasárnap
Otthon jártunk
És remek volt, tényleg, nagyon nagyon jól éreztem magam.
Persze rövid volt, és a nagy része idegeskedéssel meg stresszeléssel telt (vizsgázni voltam), de priceless, hogy főztek rám, hogy volt, aki foglalkozzon a gyerekemmel (akinek elérhető közelségben vannak a szülei, el sem tudja valószínűleg képzelni, milyen az, amikor az alaphelyzet ennek az ellenkezője).
A vizsga jól sikerült, a hiúságomnak meg a maximalizmusomnak persze jót tett, de kb leszarnám azt is, ha nem sikerült volna ennyire jól, lényeg, hogy túl vagyok rajta, és nem kell ismételni.
Míg otthon voltunk, Mici nyaralt a leginkább, ilyenkor aztán megy a nagyszülői kényeztetés! A leányzó kapott télikabátot, őszi cipőt, barbit, több köbméter matricát, babákat, kis kutya fülét. A nagyszülők elvitték színházba, bábszínházba, meg a Vadasparkba.
Mondjuk az édes volt, és nagyon meg is hatott, hogy négy (na jó, majdnem öt) nap után, amit Mici F szüleinél (és nélkülem) töltött, este, amikor 1 percre otthagytam a kádban - a tesóm és anyukám mellette volt - éktelen bömbölésben tört ki. Nyilván rettenet fáradt is volt, és hiányoztam is neki, mert miután leráztam a kedves ismerőst a telefonban, és visszamentem hozzá, nagy nehezen csak annyit nyögött ki két hüppögés közt, hogy "egész nap csak téged akartalak"! Awww. Imádom.
Aztán még az is jó volt, hogy pénteken együtt mentünk ki a temetőbe a szüleimmel, tesómmal és Micivel. Mickó még soha nem volt temetőben, úgyhogy picit tartott is a dologtól, de meséltem neki sokat, és szerintem jó volt, hogy velünk jött. Imád kertészkedni, úgyhogy segített elültetni a virágokat. Az elhunytak közül mondjuk csak a nagynénémet ismerte, de nyilván rá sem nagyon emlékezhet, csak egyszer-kétszer találkoztak.
Hát ilyesmik.
Persze rövid volt, és a nagy része idegeskedéssel meg stresszeléssel telt (vizsgázni voltam), de priceless, hogy főztek rám, hogy volt, aki foglalkozzon a gyerekemmel (akinek elérhető közelségben vannak a szülei, el sem tudja valószínűleg képzelni, milyen az, amikor az alaphelyzet ennek az ellenkezője).
A vizsga jól sikerült, a hiúságomnak meg a maximalizmusomnak persze jót tett, de kb leszarnám azt is, ha nem sikerült volna ennyire jól, lényeg, hogy túl vagyok rajta, és nem kell ismételni.
Míg otthon voltunk, Mici nyaralt a leginkább, ilyenkor aztán megy a nagyszülői kényeztetés! A leányzó kapott télikabátot, őszi cipőt, barbit, több köbméter matricát, babákat, kis kutya fülét. A nagyszülők elvitték színházba, bábszínházba, meg a Vadasparkba.
Mondjuk az édes volt, és nagyon meg is hatott, hogy négy (na jó, majdnem öt) nap után, amit Mici F szüleinél (és nélkülem) töltött, este, amikor 1 percre otthagytam a kádban - a tesóm és anyukám mellette volt - éktelen bömbölésben tört ki. Nyilván rettenet fáradt is volt, és hiányoztam is neki, mert miután leráztam a kedves ismerőst a telefonban, és visszamentem hozzá, nagy nehezen csak annyit nyögött ki két hüppögés közt, hogy "egész nap csak téged akartalak"! Awww. Imádom.
Aztán még az is jó volt, hogy pénteken együtt mentünk ki a temetőbe a szüleimmel, tesómmal és Micivel. Mickó még soha nem volt temetőben, úgyhogy picit tartott is a dologtól, de meséltem neki sokat, és szerintem jó volt, hogy velünk jött. Imád kertészkedni, úgyhogy segített elültetni a virágokat. Az elhunytak közül mondjuk csak a nagynénémet ismerte, de nyilván rá sem nagyon emlékezhet, csak egyszer-kétszer találkoztak.
Hát ilyesmik.
2013. november 8., péntek
vitriol
Kedves X!*
Méltányolom az igyekezetét, amellyel levenné a bírálatok értelmezésének terhét a vállamról, és javaslattal él a további teendőimet illetően. Elárulom, hogy a Portás bácsinak is megmutattam őket, és képzelje, egészen máshogy látja a helyzetet, mint Ön. Most összezavarodtam, vajon kire hallgassak?
Tisztelettel,
manner manner
* Doktori ügyintéző, nem mondom meg, hol.
Méltányolom az igyekezetét, amellyel levenné a bírálatok értelmezésének terhét a vállamról, és javaslattal él a további teendőimet illetően. Elárulom, hogy a Portás bácsinak is megmutattam őket, és képzelje, egészen máshogy látja a helyzetet, mint Ön. Most összezavarodtam, vajon kire hallgassak?
Tisztelettel,
manner manner
* Doktori ügyintéző, nem mondom meg, hol.
2013. október 15., kedd
Beszél, beszél
Eljött az a nap is, amikor Mici angolul szerepjátékozik. Peppa Pig, George, Daddy Pig, Rebecca Rabbit, a szarvatlan Madame Gazelle és az egész banda játszik a játszótéren, meg ebédelnek, meg jóéjszakát kívánnak egymásnak, satöbbi, all roles played by Mici.
Az már régóta megvan, hogy vacsora közben rázendít egy angol énekre, mesére, mondókára, és néha tök érthetően, tisztán mondja/énekli a szöveget (vicces yorkshire-i kiejtéssel), oké, néha van benne halandzsa is. Egyik nap meg, amikor F-fel játszótéren voltak, és Mici a mellette hintázó kislánnyal traccsolt, a lányka egyszer csak kérdezett F-től valamit, amit F nem értett. Második, harmadik nekifutásra se. Mici erre a legnagyobb természetességgel mondja F-nek: Azt kérdezi, hogy te vagy-e az apukám.
Az már régóta megvan, hogy vacsora közben rázendít egy angol énekre, mesére, mondókára, és néha tök érthetően, tisztán mondja/énekli a szöveget (vicces yorkshire-i kiejtéssel), oké, néha van benne halandzsa is. Egyik nap meg, amikor F-fel játszótéren voltak, és Mici a mellette hintázó kislánnyal traccsolt, a lányka egyszer csak kérdezett F-től valamit, amit F nem értett. Második, harmadik nekifutásra se. Mici erre a legnagyobb természetességgel mondja F-nek: Azt kérdezi, hogy te vagy-e az apukám.
2013. október 11., péntek
Jaj
Mici ma lefekvés előtt megkérdezte, hogy mi lesz vele, ha meghal, illetve, hogy ha mi meghalunk, akkor ki lesz az ő apukája és anyukája. El is sírta magát közben, látszott, hogy komolyan fél ettől. Aztán kiderült, hogy már álmodta azt valamikor, hogy meghaltak a szülei.
Az ölembe vettem, és F-fel igyekeztünk megnyugtatni. Meséltünk neki a témával kapcsolatos gondolatainkról (főként nyilván arról, hogy remélhetőleg soká fogunk meghalni, meg hogy igazából senki nem tudja, hogy mikor fog meghalni, de általában az emberek öreg korukban halnak meg.. meg effélék.) De basszus, mégis hogyan lehet megnyugtatni egy kisgyereket olyan témában, amitől mi magunk is félünk?
Én például (néha) félek olyasmiktől, hogy nem látom felnőni a gyerekemet, vagy nem érem meg az öregkort, de gondolom, ezzel sokan vannak így, akiknek gyerekük van. Attól is félek, hogy meghalnak a szüleim, pedig nyilván valamikor meg fognak halni, de ennek a gondolatától mégis tök szomorú leszek, és attól, hogy marha messze élünk egymástól, csak még inkább - ami félig nyilván pszichés, hiszen racionálisan nézve nem függ össze a kettő. Hál'Istennek jól vannak, már nem olyan fiatalok, de elég fittek. A nagyszüleim meghaltak, az anyai nagymamám halálát már felnőttként éltem meg, az ő és nagynéném elvesztésére ma is szomorúsággal gondolok... És nyilván, amikor az ember apja vagy anyja hal meg, az sokkal rosszabb.
Abba pedig bele sem akarok gondolni, hogy az embernek a gyerekét milyen szörnyű elveszíteni, ezt nem tudom, hogy hogyan lehet ép ésszel túlélni.
Az ölembe vettem, és F-fel igyekeztünk megnyugtatni. Meséltünk neki a témával kapcsolatos gondolatainkról (főként nyilván arról, hogy remélhetőleg soká fogunk meghalni, meg hogy igazából senki nem tudja, hogy mikor fog meghalni, de általában az emberek öreg korukban halnak meg.. meg effélék.) De basszus, mégis hogyan lehet megnyugtatni egy kisgyereket olyan témában, amitől mi magunk is félünk?
Én például (néha) félek olyasmiktől, hogy nem látom felnőni a gyerekemet, vagy nem érem meg az öregkort, de gondolom, ezzel sokan vannak így, akiknek gyerekük van. Attól is félek, hogy meghalnak a szüleim, pedig nyilván valamikor meg fognak halni, de ennek a gondolatától mégis tök szomorú leszek, és attól, hogy marha messze élünk egymástól, csak még inkább - ami félig nyilván pszichés, hiszen racionálisan nézve nem függ össze a kettő. Hál'Istennek jól vannak, már nem olyan fiatalok, de elég fittek. A nagyszüleim meghaltak, az anyai nagymamám halálát már felnőttként éltem meg, az ő és nagynéném elvesztésére ma is szomorúsággal gondolok... És nyilván, amikor az ember apja vagy anyja hal meg, az sokkal rosszabb.
Abba pedig bele sem akarok gondolni, hogy az embernek a gyerekét milyen szörnyű elveszíteni, ezt nem tudom, hogy hogyan lehet ép ésszel túlélni.
2013. szeptember 19., csütörtök
Jómondás
Történt nemrég, hogy Mici kicsit lerobbant, t.i. taknyos volt és köhögött.
Tegnap meg engem öntött el valami brutál takonykór, reggel még semmi, de délután már Festéktüsszentő Hapci Benő is megirigyelte volna a teljesítményemet. Eddigre Mici szerencsére már tök jól volt, és amikor mentem érte az oviba, és magyaráztam, hogy mennyire benáthásodtam, akkor őszinte együttérzéssel a hangjában ezt mondta:
- Szegény anya, most meg te robbantál fel?!
Tegnap meg engem öntött el valami brutál takonykór, reggel még semmi, de délután már Festéktüsszentő Hapci Benő is megirigyelte volna a teljesítményemet. Eddigre Mici szerencsére már tök jól volt, és amikor mentem érte az oviba, és magyaráztam, hogy mennyire benáthásodtam, akkor őszinte együttérzéssel a hangjában ezt mondta:
- Szegény anya, most meg te robbantál fel?!
2013. szeptember 16., hétfő
Meg még
Aztán még az is van, hogy tök jópofa kurzusokat találtam, elérhető közelségben és áron, úgyhogy töprengek, hogy beiratkozom valami érdekesre, vagy hasznosra, esetleg érdekesre ÉS hasznosra.
Még szerencse, hogy itt csak októberben kezdődik a term, már az olyan későn ébredőknek, mint én...
Ma végre elkezdek istenigazából tanulni, múlt héten itthon voltunk, mert Mici betaknyalt, itt az őszi takonyszezon, hurrá.
Még szerencse, hogy itt csak októberben kezdődik a term, már az olyan későn ébredőknek, mint én...
Ma végre elkezdek istenigazából tanulni, múlt héten itthon voltunk, mert Mici betaknyalt, itt az őszi takonyszezon, hurrá.
2013. szeptember 6., péntek
Döbbenet
Egy kedves ismerősünk meghalt néhány hete. Tegnap kaptuk a hírt, azóta nem térek magamhoz.
Nálam fiatalabb csaj, nagyon kedveltük, még kirándulni is voltunk vele, meg minden.
Egyszerűen hihetetlen... Úgy, hogy más országban élsz, és nincs napi szintű kapcsolatod valakivel, még abszurdabb megérteni, felfogni, hogy nincs többé.
Autóbaleset. A helyszínen meghalt.
Nyugodj békében, D!
- - -
update: Közös ismerősök képeket osztanak meg róla a facebookon... sajog a szívem.
Nálam fiatalabb csaj, nagyon kedveltük, még kirándulni is voltunk vele, meg minden.
Egyszerűen hihetetlen... Úgy, hogy más országban élsz, és nincs napi szintű kapcsolatod valakivel, még abszurdabb megérteni, felfogni, hogy nincs többé.
Autóbaleset. A helyszínen meghalt.
Nyugodj békében, D!
- - -
update: Közös ismerősök képeket osztanak meg róla a facebookon... sajog a szívem.
2013. augusztus 28., szerda
Ciki
Valamelyik nap Micivel egy hülye játékot játszottunk, ami miatt még mindig fő egy kicsit a fejem.
Ez amolyan tornamutatványszerűség, abból áll, hogy a kezembe kapaszkodva felgyalogol rajtam (én állok) és vagy a nyakamba ül, vagy a medencecsontomra, majd onnan kvázi hátrabukfencezik, miközben én a kezét vagy a karját fogom. Effélét már régebben is sokszor játszottunk, nem emlékszem, hogy régebben pontosan hogyan, de most a lebukfencezéskor a hónaljánál meg a vállánál fogva tartottam. Azért, mert valamelyik gyereknek megfájdult a válla a társaságból, amikor az apukája ugyanezt csinálta vele úgy, hogy a kezét fogta.
Na szóval Mici nyaggatott, hogy ilyet akar játszani, úgyhogy megcsináltuk párszor, de elég gyorsan elfáradtam, mert azért van már súlya, meg erősen igyekeztem fogni, nehogy elejtsem. És este, amikor fürdéshez vetkőztettük, láttam, hogy véraláfutások lettek a vállán, meg a karján.
Hát először holtra váltam. Aztán beugrott, hogy hiszen pont ott vannak, ahol fogtam, de azért eléggé nyugtalanított a dolog, hogy ez mégis normális-e. Úgyhogy másnap fel is hívtam a gyerekdoki ismerősünket, és elmeséltem neki. Valamennyire megnyugtatott, azt mondta, hogy vannak gyerekek, akiken könnyebben lesznek zúzódások, aggódni akkor kell, ha megmagyarázhatatlan zúzódások vannak, illetve, ha sokszor vérzik az ínye, vagy az orra (egyik sem áll fenn, bár erre rögtön eszembe jutott, hogy egyszer nyáron vérzett az orra). Később látta is a foltokat, és még minig nem mondott semmi olyat, hogy azonnal nyomás vérvételre, de persze nem is én lennék, ha ettől megnyugodtam volna, persze, hogy felhívtam az otthoni (magyar) gyerekdokinkat is, aki annyit azért mondott, hogy majd, ha otthon járunk, azért csináltathatnánk egy vérvételt, hogy mindenki megnyugodjon, meg figyeljük, hogy gyakran van-e ilyen.
Azóta már javulnak a nyomok, de azért még mindig láthatóak, és hát ebben az országban ez azért elég kínos, mert könnyen ráhívják az emberre a gyermekjóléti szolgálatot, ha azt hiszik, hogy gond van, pl. bántalmazom (az oviba beiratkozáskor többek közt erről is alá kellett írni egy beleegyező nyilatkozatot). Úgyhogy volt egy "kellemes" beszélgetésem az említett intézményben, amikor elmondtam, hogy milyen foltok vannak a gyerekeme. Legott egy kis jegyzőkönyvet is felvettek róla, amiben nekem kellett megírni, hogy hol, mikor, hogyan történt a sérülés.
Ez amolyan tornamutatványszerűség, abból áll, hogy a kezembe kapaszkodva felgyalogol rajtam (én állok) és vagy a nyakamba ül, vagy a medencecsontomra, majd onnan kvázi hátrabukfencezik, miközben én a kezét vagy a karját fogom. Effélét már régebben is sokszor játszottunk, nem emlékszem, hogy régebben pontosan hogyan, de most a lebukfencezéskor a hónaljánál meg a vállánál fogva tartottam. Azért, mert valamelyik gyereknek megfájdult a válla a társaságból, amikor az apukája ugyanezt csinálta vele úgy, hogy a kezét fogta.
Na szóval Mici nyaggatott, hogy ilyet akar játszani, úgyhogy megcsináltuk párszor, de elég gyorsan elfáradtam, mert azért van már súlya, meg erősen igyekeztem fogni, nehogy elejtsem. És este, amikor fürdéshez vetkőztettük, láttam, hogy véraláfutások lettek a vállán, meg a karján.
Hát először holtra váltam. Aztán beugrott, hogy hiszen pont ott vannak, ahol fogtam, de azért eléggé nyugtalanított a dolog, hogy ez mégis normális-e. Úgyhogy másnap fel is hívtam a gyerekdoki ismerősünket, és elmeséltem neki. Valamennyire megnyugtatott, azt mondta, hogy vannak gyerekek, akiken könnyebben lesznek zúzódások, aggódni akkor kell, ha megmagyarázhatatlan zúzódások vannak, illetve, ha sokszor vérzik az ínye, vagy az orra (egyik sem áll fenn, bár erre rögtön eszembe jutott, hogy egyszer nyáron vérzett az orra). Később látta is a foltokat, és még minig nem mondott semmi olyat, hogy azonnal nyomás vérvételre, de persze nem is én lennék, ha ettől megnyugodtam volna, persze, hogy felhívtam az otthoni (magyar) gyerekdokinkat is, aki annyit azért mondott, hogy majd, ha otthon járunk, azért csináltathatnánk egy vérvételt, hogy mindenki megnyugodjon, meg figyeljük, hogy gyakran van-e ilyen.
Azóta már javulnak a nyomok, de azért még mindig láthatóak, és hát ebben az országban ez azért elég kínos, mert könnyen ráhívják az emberre a gyermekjóléti szolgálatot, ha azt hiszik, hogy gond van, pl. bántalmazom (az oviba beiratkozáskor többek közt erről is alá kellett írni egy beleegyező nyilatkozatot). Úgyhogy volt egy "kellemes" beszélgetésem az említett intézményben, amikor elmondtam, hogy milyen foltok vannak a gyerekeme. Legott egy kis jegyzőkönyvet is felvettek róla, amiben nekem kellett megírni, hogy hol, mikor, hogyan történt a sérülés.
2013. augusztus 26., hétfő
Angol nyár
Már régóta terveztük, úgyhogy pénteken elmentünk a tengerhez (a kb legközelebbi tengerparti városkába). Fürdésre természetesen alkalmatlan volt az idő, egyébként innen is a bejegyzés címe, pontosabban Micitől, aki egyszer - a megjegyzésemre, miszerint "Brrr, fázom" - okosan kifejtette, hogy "Anya, tudod, ez ilyen angol nyár."
Szóval voltunk ezen a jó kis tengerparton, ahol tehát fürdeni nem lehetett, legalábbis szerintünk - mert azért láttunk jópár (gondolom) angolt, aki hűvössel, felhőkkel és széllel dacolva nyugágyban vagy gyékényen pihent, meg gyerekeket is, akik fürdőruhában és mezítláb szaladgáltak (hogy kék volt-e a szájuk, azt nem tudom).
Viszont csomo vicces dolgot csináltunk, például Mici szamaragolt. Mint kiderült, ez helyi specialitás, és az egyik ilyen gyerekszamaragoltató pasas elárulta, hogy ő bizony száz évre vissza tudja vezetni a családfáján ezt tengerparti szamáron lovaglós bizniszt. Ejha.
Aztán voltunk egy játékteremben is. A tengerparti sétány egyik szakaszán egymást érték ezek, valami döbbenet volt, több emeletes, csilivili helyek, kismillió nyerőgéppel, meg mindenfélével. Mici kedvéért mentünk be, aki nagyon kíváncsi volt, de megígérte, hogy nem fog kérni semmit, de aztán persze a játszóháznak nem tudott ellenálni (ez milyen már? játszóház egy kaszinószerűségben), úgyhogy engedtük, hogy ugráljon odabent egy kicsit. Volt még vidámpark is, azt is megnéztük.
Azért remélem, legközelebb egy kicsit jobb időt sikerül kifogni. Optimista (?) énemnek köszönhetően szépen bepakoltuk a fürdőruhákat, strandlepedőket, papucsokat.
Szóval voltunk ezen a jó kis tengerparton, ahol tehát fürdeni nem lehetett, legalábbis szerintünk - mert azért láttunk jópár (gondolom) angolt, aki hűvössel, felhőkkel és széllel dacolva nyugágyban vagy gyékényen pihent, meg gyerekeket is, akik fürdőruhában és mezítláb szaladgáltak (hogy kék volt-e a szájuk, azt nem tudom).
Viszont csomo vicces dolgot csináltunk, például Mici szamaragolt. Mint kiderült, ez helyi specialitás, és az egyik ilyen gyerekszamaragoltató pasas elárulta, hogy ő bizony száz évre vissza tudja vezetni a családfáján ezt tengerparti szamáron lovaglós bizniszt. Ejha.
Aztán voltunk egy játékteremben is. A tengerparti sétány egyik szakaszán egymást érték ezek, valami döbbenet volt, több emeletes, csilivili helyek, kismillió nyerőgéppel, meg mindenfélével. Mici kedvéért mentünk be, aki nagyon kíváncsi volt, de megígérte, hogy nem fog kérni semmit, de aztán persze a játszóháznak nem tudott ellenálni (ez milyen már? játszóház egy kaszinószerűségben), úgyhogy engedtük, hogy ugráljon odabent egy kicsit. Volt még vidámpark is, azt is megnéztük.
Azért remélem, legközelebb egy kicsit jobb időt sikerül kifogni. Optimista (?) énemnek köszönhetően szépen bepakoltuk a fürdőruhákat, strandlepedőket, papucsokat.
2013. augusztus 22., csütörtök
Nyaralás
... aztán az is volt még, hogy Micit megcsípte egy darázs. Vagy méh. Magát az eseményt nem láttuk, az volt, hogy Mici valami korabeli lánykával játszott a Duna-parton, aki invitálta, hogy menjenek be "az erdőbe" - valójában a partmenti nádak-bokrok közé. Mici kérdőn nézett felém, de bólintottam, úgyhogy indultak. Majd pár másodperc múlva éktelen sírásban tört ki.
Rohantam, hogy mi van, és a kérdésemre a következő választ bömbölte Mici: "Hozzáértem a fenekemhez és hirtelen nagyon forró volt!"
Amúgy tényleg valami csípés lehetett, először nem láttam Mici kezén semmit, pedig mutatta, hogy hol fáj, de pár perc alatt megjelent a közepe, és aztán kicsit be is dagadt. Hála az égnek nem allergiás (ez most derült ki, korábban nem volt dolgunk effélével, bár most, hogy belegondolok, bögöly is lehetett. vagy arra is szoktak allergiásak lenni?).
Rohantam, hogy mi van, és a kérdésemre a következő választ bömbölte Mici: "Hozzáértem a fenekemhez és hirtelen nagyon forró volt!"
Amúgy tényleg valami csípés lehetett, először nem láttam Mici kezén semmit, pedig mutatta, hogy hol fáj, de pár perc alatt megjelent a közepe, és aztán kicsit be is dagadt. Hála az égnek nem allergiás (ez most derült ki, korábban nem volt dolgunk effélével, bár most, hogy belegondolok, bögöly is lehetett. vagy arra is szoktak allergiásak lenni?).
2013. augusztus 21., szerda
Back
Vagyis visszajöttünk Angliába a nagy nyaralás után.
Mérleg (ottan):
- F-fel kettesben, nyaralás: 3 +1 nap
- családi (F+ Mici+én) nyaralás: 2+1, plusz induláskor Skóciában 4 nap
- F-fel kimenős este: min. 3, ebből egyszer moziban is voltunk, wow
- "kalandok": 2: kipróbáltam a hennás hajfestést, és voltam egy hangstúdióban (mármint csak meghallgatni egy készülő felvételt, nem én éneklek vagy ilyesmi)
- fogorvos: 2 (F és én 1-1)
- szuperség: vizi vidámpark és tr.p.c.arium látogatás
- családi perpatvar: 1 (manner vs anyós, sajnos a gyomorgörcs napokig tartott utána)
- kilók: +1.5 nekem, F-nek sztem plusz 3, Mici szerintem inkább centikben ért el eredményeket
Mérleg (itten):
- kiszáradt növény: 1 (a rózsa, mint már többször, de aztán valahogy mindig életre kel)
- muslica: kismillió (nem kellett volna egy hónapra ott hagyni azt a banánt a gyümölcskosárban)
- megromlott kaja: - (leszámítva a hűtőben hagyott további banánokat)
- mosnivaló: csomó
- ott(hon) felejtettük: két vadonatúj szuper horgolótű, 2 adag töpörtyű, eperlekvár (eddig, de lehet, hogy még beugrik más is, bár nagyjából ki-és elpakoltam...)
Mérleg (ottan):
- F-fel kettesben, nyaralás: 3 +1 nap
- családi (F+ Mici+én) nyaralás: 2+1, plusz induláskor Skóciában 4 nap
- F-fel kimenős este: min. 3, ebből egyszer moziban is voltunk, wow
- "kalandok": 2: kipróbáltam a hennás hajfestést, és voltam egy hangstúdióban (mármint csak meghallgatni egy készülő felvételt, nem én éneklek vagy ilyesmi)
- fogorvos: 2 (F és én 1-1)
- szuperség: vizi vidámpark és tr.p.c.arium látogatás
- családi perpatvar: 1 (manner vs anyós, sajnos a gyomorgörcs napokig tartott utána)
- kilók: +1.5 nekem, F-nek sztem plusz 3, Mici szerintem inkább centikben ért el eredményeket
Mérleg (itten):
- kiszáradt növény: 1 (a rózsa, mint már többször, de aztán valahogy mindig életre kel)
- muslica: kismillió (nem kellett volna egy hónapra ott hagyni azt a banánt a gyümölcskosárban)
- megromlott kaja: - (leszámítva a hűtőben hagyott további banánokat)
- mosnivaló: csomó
- ott(hon) felejtettük: két vadonatúj szuper horgolótű, 2 adag töpörtyű, eperlekvár (eddig, de lehet, hogy még beugrik más is, bár nagyjából ki-és elpakoltam...)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
