Meg kell, hogy mondjam, nem hittem, hogy a szobatisztaságra szoktatás ilyen könnyen megy.
A négy napos ünnepet használtuk bemelegítésre, de szerdán kicsit frászban voltam, hogy most akkor a bölcsiben hogyan legyen. Megkérdeztük Micit, hogy akar-e bugyiban lenni a bölcsiben, vagy inkább ott még maradjon a pelenka. Nagyon lelkes volt a bugyival kapcsolatban (a csoport nagy része már szobatiszta, de mondjuk Mici a legfiatalabb a december 9.-i szülinappal, már többen betöltötték a három évet), úgyhogy, gondoltuk, legyen. Csak annyi volt, hogy be kellett vinni pluszban pár bugyit meg nadrágot, a dadusok amúgy szuper jó fejek, erről még lehet, hogy írok egyszer, nem tudom,miért nem tudnak mindenhol ilyenek lenni - pedig tök szimpla önkormányzati bölcsi.
Naszóval, a szerda-csütörtök-pénteket a bölcsiben Mici összesen 2 balesettel abszolválta. A csütörtöki uszodázás után F tévedésből bugyit adott rá pelenka helyett, ott volt még egy. A hétvégén itthon nulla baleset volt, bár egyik játszóterezésnél azért becsúszott egy pisi (nem akartuk még pelenka nélkül vinni, de ragaszkodott hozzá. Nagyon kis határozott, sőt néha túlontúl is az....)
Aztán e héten 1 baleset volt a bölcsiben, és 2 vagy 3 itthon, ami szerintem elég kevés. Mert amúgy tök ügyes, nem is szól feltétlen, hanem csak fogja magát, odamegy a bilihez, letolja a bugyit-nadrágot, elvégzi a dolgát. És aztán nem is azt mondja, hogy anya pisiltem, hanem, hogy anya, most tánc lesz! (ezt a részét, hogy ünneplünk a bilibe érkező termés mellett, ezt nagyon szereti).
Szóval pelenka-szempontból most úgy néz ki a nap, hogy Mici fölkel, általában rögtön pisil is egyet, miután (többnyire szárazon) lekerül az éjszakai pelenka és a pizsi, aztán bugyiban van, bilizik, ha kell neki. Bölcsibe indulás előtt F megkérdezi, hogy kell-e pisilni, általában nem kell, aztán bicajjal elmennek a bölcsibe. Ez egy 20-25 perces út, háztól-házig az egyebekkel (bicajzár kinyitás, Mici beszerelése az ülésbe, sisak, bölcsinél bringa lezárás, etc. inkább 30 perc), és ezalatt még nem történt baleset. Megérkezve Mici általában egyenest megy a fürdőszobába, nagy büszkén pisil a vécébe (ilyen cuki kis minivécék vannak, éljen Montessori), aztán elvegyül a csoportjában. Mostanában a bébiszitter megy érte, hogy én addig is dolgozhassak, amikor eljönnek a bölcsiből, akkor pelenkát kap, mert általában már az úton elalszik, és hogy ne legyen alvásközben baleset. Ébredés után újra bugyi estig, és csak lefekvéskor kap pelenkát.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bölcsi. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 10., csütörtök
2011. március 4., péntek
Harmadik nap a bölcsiben
Rá kellett jönnöm ma, hogy nem az a legnehezebb, amikor először hagyja ott az ember a gyereket. Hanem amikor másodszor. A velünk együtt "beszokó" gyerekek egy nap "előnyben" vannak, mert kedden kezdtek, de mivel Mici keddenként babaúszásra jár, mi szerdán voltunk először. Namost, közülük az egyik tegnap egész jól (tök jól) viselte, hogy kiment a teremből az anyukája (mikor félóra múlva visszajött, valósággal repült a nyakába), de ma alig akarta elengedni... Persze, mert már tudta, mi következik....
Micinek ugye ma volt az első ilyen. Elég nyugisan viselte, hogy kimentem, nem is tiltakozott (szokás szerint el volt merülve valami játék tanulmányozásában). Amikor szóltak, hogy na, most!, odamentem hozzá, megpuszilgattam, és mondtam neki, hogy anya elmegy most egy kicsit, de nemsokára visszajön, integettem, és elindultam kifelé. Nézett, de nem jött utánam, asszem, még integetett is, látta, hogy felveszem a táskám, és kilépek.... nekem nagyon nehéz volt... igyekeztem hangosan és vidáman búcsúzkodni, kedves, de határozott lenni... Az a fél óra kint, huhh, állandóan azon izgultam, hogy nem az ő sírását hallom-e. Persze, ha (nagyon) sírt volna, akkor behívnak.
No, valahogy eltelt az idő. Amikor beléptem, kb. fél perccel a többiek után, Mici az egyik dadus ölében ült, viszonylag nyugodtan. Nem azonnal vett észre, pedig szólongattam meg integettem, ahogy mentem feléjük. Aztán mikor már egész közel voltam (gondolom, meggyőződött róla, hogy ez most tényleg én vagyok), akkor elkedte nyújtogatni a kis kezét, aztán a nyakamba csimpaszkodott.... olyan jó érzés volt, szorosan hozzám bújt.. kicsit hüppögött, ahogy nagyobb sírások után szokott, de hamar megnyugodott. Azért az látszott, hogy most nem fog azonnal lekívánkozni a többiekhez. (Mint utóbb mesélték, amikor a többi anyuka visszajött, Mici eléggé elszontyolodott, hogy nem vagyok köztük, majdnem el is sírta magát (de szerencsére elég hamar jöttem, ill. a dadusok tényleg tök helyesek, és profin kezelik a helyzetet, szóval nem eszkalálódott).
Aztán jött az ebéd, na ez jópofa volt, az én kislányom volt a legmalacabb :D de legalább evett valamennyit, annál legalábbis többet, mint amit reméltem.
Jó, hogy hétvége jön, holnap-holnapután nincs bölcsi... a hétfőtől azért tartok egy kicsit. Elvileg ugyanaz a forgatókönyv, mint mára: megérkezés együtt, majd kb. negyedóra után kimegyek a teremből, min. félórára, aztán vissza, aztán ebéd együtt és haza....

2011. március 3., csütörtök
Második nap a bölcsiben
A cím persze túlzás, mert ahogy tegnap, ma is csak 1 órát voltunk. Mici jól érezte magát, volt barátkozás (labdát adogattak egymásnak egy kislánnyal, tökcukik voltak), meg sólisztgyurmázás. Ma még nem kellett elhagynom a terepet, de holnap már igen... Jaj, kicsit aggódom. Ma, amikor elindulás előtt még ki akartam menni a mosdóba, akkor volt egy kis happening. Mondtam neki, hogy anya most egy kicsit kimegy, de máris jön vissza. Úgy tűnt, alig figyel oda, és nem zavarja a dolog, erre elindultam, és féllábbal már kint voltam, mikor utánam iramodott, és látszott, hogy nagyon megijedt ... persze visszamentem és felvettem. Mivel nem akart engedni kimenni, végül az lett, hogy az egyik dadus kikísért bennünket a mosdóba.
Első nap a bölcsiben...
Hirtelen-váratlan felvették Micit a bölcsibe. Olyan február közepén kaptuk a hírt, 2 napunk volt eldönteni, hogy élünk-e vele. Én nem nagyon akartam, eleve a jelentkezésre is azért bólintottam rá, hogy ha hosszabb távon itt maradunk, akkor esetleg ősztől mehetne, már ha felvennék, de mindenki azt mondta, hogy semmi esélyünk. Aztán mégiscsak de... Én anno úgy gondoltam ("terveztem"), hogy kétéves kora előtt tuti nem adom bölcsibe a gyereket (persze azt is terveztem, hogy több gyerekem lesz, és ideálisan úgy követik egymást, hogy közben nem nagyon megyek vissza dolgozni). Aztán ugye nem így lett, nem fogok több gyereket szülni, bárhogy is fáj erre gondolni, és az is kérdéses, hogy lesz-e több gyerekünk... de ez egy másik téma, elkalandoztam... Szóval eldöntöttük, hogy oké, menjen Mici, bár én még most sem vagyok biztos benne, hogy így lesz a jó, és volt pár durva kiborulásom is emiatt.
A dolog pozitívumait nézve:
Mici szereti a társaságot, járunk játszóházba és azt is nagyon szereti (na, ez is egy másik téma, majd talán egyszer írok róla), és tény, hogy társaságunk nem nagyon van, olyan meg pláne nem, ahol ő gyerektársaságban lehetne, itthon néha unja magát velem (pedig igyekszem kreatív lenni, de) nem tudok állandóan vele foglalkozni, és nincs semmi segítségünk, ami miatt állandó időzavarban vagyunk. Nem mellesleg, talán nekem is lesz egy kis időm, elsősorban nem magamra, hanem a teendőimre, aztán talán magamra is.. talán kevesebbszer fogok hajnalig ülni a gép előtt, az utóbbi két hónap nagyon keserves volt.... További pozitívumok, hogy ez egy felújított bölcsi, kb 10 percre tőlünk, és tök rugalmas, egy nap 3-6 óra, tök kedves és szimpi bölcsisnénikkel (dadusokkal?). Megfizethetőbb, mint a bébiszitter, ráadásul a bébiszitternél mindenképp jobbnak tartom a közösséget (bár tök aranyos szitterünk van).
Ami a negatívumokat illeti, hát abból sokkal több van, első sorban lelki természetűek, tehát nem ragadhatók meg a racionalitás talaján. Még mindig úgy érzem, hogy ez valahol szaranyaság :( hogy szaranya vagyok, hogy nem hagyom a munkát a francba (nem mintha megtehetném, mert most se pénzért csinálom, hanem "szerelemből", ill. azért, hogy megmaradjon a helyem, ahova visszamehetek, de hivatalosan gyesen/gyeden vagyok, ennek megfelelően munkabér nuku.)
Mondjuk az viszont feltétlenül pozitívum, hogy bármikor kivehetem Micit, ha úgy látom, hogy nem jó neki, és akkor minden visszaáll a régibe. Nem az életünk múlik rajta, nem azért adom be, mert a futószalag mellé kell visszaállnom, különben nem jut villanyra....
Visszatérve a jelenbe és a realitásba, tegnap kezdődött a beszoktatás. Egy órát kellett ott lenni, úgy, hogy én is végig ott voltam, egy teremben Micivel, a dadussal, a többi gyerekkel, és 3 másik anyukával. Hát kábé ahogy megérkeztünk, Mici elindult felfedezni - nem lep meg, roppant kíváncsi természet, a játszóházban is nagy örömmel iramodik el mindig), és tök élvezettel jött-ment, széket tologatott, stb. Na ez ment úgy egy fél óráig, aztán elfáradt (a délelőtti alvás kimaradt, úgyhogy számítottam rá), onnantól kb a fele időt kézben, a fele időt a földön / többiekkel töltötte. Eddig ígéretes. Van egy fekete kislány, aki már több hete jár a bölcsibe, de még mindig minden nap rengeteget sír, hát ez elég riasztó.... De szentül megígérem magamnak, hogy próbálom félretenni az aggályaimat, és csakis Mici szempontjaira koncentrálni. Ha azt látom, hogy tök jól érzi magát, miért is ne járjon. Ha nem tetszik neki, köszönettel elállunk a lehetőségtől.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)