Ovi - hetedik, nyolcadik, kilencedik nap

Szerdán - amúgy is nagyon várta már - megbeszéltük Micivel, hogy ott alszik az oviban és csak alvás után hozzuk el. Reggel F vitte, szerintem felébredhettek Miciben a bölcsis emlékek, anno F-nek sokszor sírt (ezt az egy mozzanatot utálta a bölcsiben, hogy apa elmegy (rendszerint ő vitte bringán)) és nyugtalanabb volt a szokásosnál. Mikor bementek a csoportszobába, még a kis kínai kislány, aki mindig sír (nagyon aranyos amúgy) is odament F-hez egy kis simogatásra, úgyhogy két gyereket vigasztalhatott :).
Azt beszéltük meg, hogy amikor Mici először ott alszik, elmegyünk együtt a csodaboltba, és megkapja a kiválasztott ajándékot. Ez F ötlete volt amúgy, és némi töprengés után jóváhagytam, és nyilván ez is adott egy kis motivációt Micinek. A csodabolt egy kis közeli bolt, ahol rengeteg zenélő játék van, meg kutyapersely, ami benyeli a pénzt, meg gyűjteni való díszbabák, szóval effélék, és hosszas tépelődés után Mici egy olyasmi körhintát választott, amilyenen ő is szokott menni néha, falovacsákkal, a falovacskákon bohócokkal, és amíg a körhinta forog, zenél is. No, hát ez az ajándék várta, díszcsomagolva, a boltban. Ebéd környékén már nagyon izgultunk F-fel, hogy nem esik-e kétségbe Mici, nem riadóztatnak-e, hogy menjünk érte, mert nagyon sír... de semmi... aztán már nagyon mehetnékünk volt háromkor, de kiderült, hogy nem 1/2 4-től lehet menni értük, hanem 4-től, mondanom se kell, hogy már hamarabb ott toporogtunk a kapu előtt. Nos, mint kiderült, Mici ott aludt, de nem aludt. Vagyis M néni szerint effektíve nem aludt, csak feküdt csendben, de nagyon megdicsérte, amiért nem zavarta a többieket. A délutáni alváshoz kapott pelenkát, amibe egyébként belepisilt - itthon normálisan nem kap, csak megpisiltetjük előtte, bugyiban alszik, baleset nem szokott lenni, alvás közben nem pisil, és ébredés után nemsokkal is megpisiltetjük. Azt beszéltük meg M nénivel, hogy holnap ne kapjon pelust. Mici amúgy édes volt, váltig állította, hogy ő márpedig aludt, de azért jó fáradt volt, ami inkább M néni verzióját támasztotta alá. És tök jó kedve volt, kezdi szeretni az ovit.

Csütörtökön nem volt semmi új, F vitte és F ment érte is. És állítólag szintén nem aludt, bár ő megintcsak állította, hogy de, de estére  már rettenet fáradt és nyűgös volt. Úgyhogy el is döntöttük, hogy pénteken inkább hazahozzuk ebéd után, mert ma kezdődik az úszás, és pont addigra lenne rettenetes fáradt. A csütörtöki napon, ha minden igaz, nem volt rajta pelus, de nem pisilt be. Úgy tűnik, kezd stabilan szobatiszta lenni (2 éves, és majdnem 10 hónapos). Már csak éjszakára adunk neki automatikusan pelust, ill. kérésre kakiláshoz. (Nem mindig kér, de ha nem kakil egy nap, másnap általában kérni szokott.)

Ma kiderült, hogy tetű van a csoportban, vagyis egy (vagy több) gyereknek van fejtetve, Mici csoportjában (is?). Na, ez érdekes, hogy itt ezt nem szabad nagydobra verni, már nem azt, hogy konkrétan kinek van (mert azt a bölcsiben sem volt szabad, nem is tudtuk soha), hanem azt sem, hogy melyik csoport, ami vicces, mert 8 csoport van és valami 200 gyerek. Hm. Na mindegy, nézegetjük Mici fejét, szerencsére tetű nincs - azért nagyon remélem, hogy akinél van, az nem jön újra, ameddig ki nem kezelik, de amúgy Mici a rövid, és amúgy is viszonylag kevés haja miatt nem a legveszélyeztetettebb kategória hál'Istennek. Amúgy látszik, hogy most már otthonos, szaladgál pl, amikor ott vagyunk és hazaindulás előtt pisilni megyünk. Ma is, amikor érkeztünk, ültek a földön körben és éneklés volt, és meglátott és örült, de nem jött ki azonnal, vagyis nem volt az az érzésünk, hogy na végre, már menekülhetnékje volt (viszont a kínai kislány sírni kezdett).

Apropó, volt egy édes (több is of korsz) beszélgetésünk, kérdezgettük Micit, hogy van-e barátja, kivel beszélget, soroltuk a neveket, ami eszünkbe jutott, mondta, hogy kivel igen, kivel nem, és amikor a kínai kislányt kérdeztük, akkor egy legyintéssel azt mondta, hogy "Az mindig sír!" Hát ezen nagyon kellett röhögnünk F-fel. Egyfelől, A. tényleg mindig sír, de ahogy Mici mondta, hát azt videóra kellett volna venni. De állítólag egyébként igyekszik megvigasztalni. A-ban egyébként az az érdekes, hogy ha meglát egy másik anyukát, akkor azonnal sír (nyilván, hogy az övé miért nincs ott), illetve F-re néha azt hiszi, h az apukája. Pedig tök rokonszenves családja van, apukát,anyukát is láttuk már, fiatalok, és van egy kishúga is. De tény, hogy még csak úgy láttam, hogy sírt, vagy az óvónéni kezét fogta, vagy mindkettő. Ja, és igen, ha az anyukája megérkezik, akkor is elsírja magát. Eszméletlen aranyos, bár érteni nem értem, hogy miért van ez.


Micimondások mostanság:
Nézd, valakinek a mosógépe kidöglött. (az udvarra odakerült a napokban egy régi mosógép)
Rózsaszín a belseje, lila a kívüle.
Kiveszem a sütemény (t.i. a játékkonyha sütőjéből), mert különben elpirul.
Mozogt a falomba. (na, ezt ki találja ki? kommentelni ér!)

Negyedik nap az oviban

Igen, már a negyedik. Hát ma eljött a mélypont.
Mondjuk számítottam rá, vagyis nem lepődtem meg, de azért nehéz volt. Mikor megérkeztünk, Mici nem akart bemenni. Aztán nem akart a karomból a földre /a gyerekekhez / a játékokhoz menni. Aztán elkezdett előbb csak hüppögni, aztán sírni, hogy nem akarja, hogy elmenjek. A teljesség kedvért elárulom, hogy előző nap azt kérdezte, hogy mikor alhat először ott (az igazsághoz hozzá tartozik, hogy van némi motivációja, de erről majd máskor). F persze mindeközben kint várt, basszus, nagyon szívtam a fogam, hogy miért nem jön be, ő jobban kezeli ezeket. Naszóval, Mici a kezemben volt, és úgy csimpaszkodott, mint egy megrémült kis majom, szorosan ölelte a nyakamat, és a lábával körbefogta a derekamat, és selátottsehallott, csak zokogta, hogy ne-ee-heem akarooo-hoom, hogy ee-hel-meeenj. Gondoltam, hogy kimegyünk, ad egy puszit F-nek, de perszehogy pont ekkor szólt az óvónéni, hogy csöngettek, nem szeretne kidobni, de igazából mennem kéne, F-et az előtérben ugyanígy zargatta egy másik néni. Úgyhogy mondtam Micinek, hogy sajnos muszáj, anyának már nem szabad itt lenni. Még szerencse, hogy odaadhattam az óvónéninek, nem a földre kellett letennem, és úgy otthagynom sírva. Tudom, hogy pár perc alatt megnyugszik, de akkor is, fúúú, nagyon szaranya fílingje van ennek így. Emlékszem, mikor a bölcsiben is volt egyszer egy ilyen nap a beszoktatáson, utána mondtam F-nek, hogy akkor mostantól övé a parti, nekem ez sok. Még sokáig marcangoltam magam, hogy minek csináljuk ezt, basszus, úgyis csak pár hónapig jár ide.

Na, erre megyek érte, és mi fogad? Ott gyurmázik nagy elmélyülten három nagyobb kislánnyal, de annyira belemerült, hogy a többiek szóltak neki, hogy itt az anyukád. Leguggoltam puszi puszi, megölelgettem, mire közölte, hogy játszik, és még szeretne maradni. Megkérdeztem, hogy akkor beszélhetek-e kicsit M nénivel, addig játszik-e és utána indulhatunk-e haza. Va bene, megegyeztünk. M. néni elmondta, hogy mindent megevett, tökre örültem. A tésztán mondjuk nem csodálkozom, a tonhalon viszont eléggé. Szuper, csak így tovább. És azt mondták megint, hogy jól érzi magát és játszik a többiekkel. Hurrá! Holnap szünet, mert sztrájk lesz. Elvileg hétfő és kedd ugyanígy, szerdán már ott alhat (Mici megkért, hogy kérdezzem meg, hogy mikor - mondjuk addig még le is kell gyártanom az ágyneműjét, haha), de ha kedve van, hamarabb is akár.

Csapó 2 - 2. nap az oviban

A második nap Mickó tiltakozott, és láthatóan rossz néven vette, amikor elmentünk és otthagytuk, de nem sírt, csak panaszos arcot vágott, és aztán már csak a hátát láttam, mert úgy ültették le az asztalhoz, háttal az ajtónak.
Utóbb az mondta a dadus, hogy nagyon jól érezte magát, és játszott a többiekkel. Szerintem itt is az van / lesz, mint a bölcsiben, hogy mivel ő a legkisebb, a picit nagyobbak anyáskodnak felette, szeretgetik, dédelgetik... Amikor megérkeztem - egyelőre csak két és fél órákat van, ebéd előtt hozom el, és amúgy már vagy ötvenen vártunk-kukucskáltunk a kertkapunál, amit persze nem pontosan fél 12-kor nyitottak - azt láttam, hogy egy kislány kézen fogja, és együtt indulnak be az épületbe. Nagyon édesek voltak, az egész csoport ott ült egy padon, babóka felragyogott és szinte repült felém.
Szerdán ugyanez lesz még, hogy 9-től fél 12-ig van, de csütörtökön már ott ebédel. És pénteken meg cezúra, mert - naná - sztrájk lesz.

Első nap az oviban

Az első nap várakozáson felül sikerült, és már megint megállapítottam, hogy hihetetlen édes gyerekem van.

Este, mikor altattam, mondtam Micinek, hogy holnap csak elmegyünk, megnézzük az óvónéniket és a csoportot, és végig ott leszünk vele. Aztán reggel mondta F, hogy rosszul emlékezett, 15 percre már ma is ott kell hagyni. Úgyhogy helyesbítenünk kellett, amire már rögtön mondta is Mici, hogy akkor ő sírni fog. Egyébként nagyon nyugtalan volt (egyébként én is), este tök nehezen aludt el, és reggel korán kelt.

Na, megékeztünk az oviba, rögtön megtaláltuk a szekrényét, és elmondtak pár dolgot (mit hova tegyünk, ilyesmi), aztán bementünk a csoportszobába. Rajtunk kívül még egy kisfiúnak volt az első napja a mai, ha jól értettem. Az óvónénik két középkorú, nagyon barátságos néni, mondjuk a vagány fiatal dadusokhoz képest nagy kontraszt, de szerintem aranyosak lesznek ők is.
Hát, ahogy ott álldogáltunk kissé esetlenül F-fel (aki dolgozni ment tovább amúgy, és mehetnékje volt), és minden szülő pikkpakk megpattant, egyszer csak megkérdezte az egyik óvónéni, hogy mikor megyünk el, és jött a feketeleves, hogy elvileg ebéd előtt kellene visszamenni érte. Ez csak azért volt baj, mert tök máshogy tudtuk, és mást is mondtunk Micinek, másfelől látszott, hogy nagyon nem akarja, hogy elmenjünk, egyszer el is pityeredett. Amúgy a többi gyerek nagy kedvében volt, kivéve egy kínai kislányt, aki hol bömbölt, hol csak roppant fájdalmas arccal csücsült a földön, és nem vett részt semmiben (a szívem szakadt érte). Végül megbeszéltük M nénivel, hogy oké, akkor elmegyünk csak negyed órára, és utána visszajövünk Miciért, nem várjuk meg az ebédidőt. Közben már Mici a kezemben volt, és mire ezt így szépen letárgyaltunk - korábban Micivel is beszélgettünk, mondtuk, hogy mindenkinek elmegy az anyukája, apukája, és majd jönnek vissza mindenkiért - szóval, mire M néni rábólintott, addigra Mici azt mondta, hogy megérti, hogy el kell mennünk. Hát ettől kicsit meghatódtunk F-fel. És aztán zokszó nélkül átment M néni kezébe, majd együtt vissza játszani. Így végül 1 és negyed órát volt ma "egyedül".

Mikor visszamentem, azzal fogadott M néni, hogy Mici szuperül viselkedett, icipicit sírt az elején, aztán bekapcsolódott a játékba, és még a cumit is odaadta (tudom, majd egyszer leszokunk, nagyon függő.) Mielőtt eljöttünk, pisilt a wc-be, így legalább a mosdót is felfedeztük. Baleset nem volt.

Délután, amikor alvás után mondtam, hogy holnap is megyünk oviba, akkor mondta, hogy igen, de sírni fog, amikor anya elmegy. Erre mondtam, hogy a legtöbb gyerek sírdogál, ez természetes, de az ovi jó és érdekes, és megyek érte nemsokára. Erre közölte, hogy akkor nem fog sírni.

Csapó 2 holnap.

Csapó 1 - Ovi

Vad izgalomban vagyok, holnap oviba megy a Babó!

Ő már nagyon várja, mert óta mondogatjuk neki, hogy ősztől óvodás lesz. Itten máshogy vannak a korosztályok, tavaly nagycsoportos volt a bölcsiben, "kijárta", ahogy az apja mondani szokta. Nagy mázlinkra kapott helyet egy közeli oviban - hála F-nek, aki nem volt rest apróra áttanulmányozni a meglehetősen bonyolult jelentkezési rendszert, és beadni minden szóba jöhetőbe.
Úgyhogy holnaptól beszoktatásra fel.

Amik miatt izgulok, az egyrészt az, hogy ő minden szempontból a legkisebb (most már hivatalos, hogy a 3. percentilisben van, szóval eleve mindenki nagyobb nála, plusz ugye decemberi, tehát a korosztályában is a legfiatalabb, plusz vegyes korcsoport, szóval 6 évesek is lesznek. Bogaram.), másrészt az, hogy ugyan elég jól ment neki már a másiknyelv, de a majd két hónap otthon (Bp.) az jó nagy kihagyás volt, hiába néztünk mesét meg olvastunk neki néha másiknyelven is, mióta újra kinn vagyunk, azóta alig-alig beszél (figyelni annál inkább), sőt, magyarul is elkezdett selypíteni, mondjuk eléggé úgy tűnik, hogy heccből. Ezt a heccet azért gondolom, mert nem mindig csinálja, és amikor kérjük, hogy szépen mondja, akkor "s" helyett pl "p"-t mond, szóval direkt rátesz egy lapáttal. Amúgy tök érdekes az egész, majd talán még írok róla. Ja, és még az is van, hogy valószínűleg már nem maradunk itt sokáig, vagyis van bennem egy kis aggodalom, hogy pont mire megszeretné az ovit, itt kell hagynunk, és majd egy másikat, máshol megszokni, megszeretni... Mondjuk a mérleg másik serpenyőjében meg ott van, hogy az alternatíva az itthonlét +én lennék (holott imádja a gyerektársaságot), és a nyelvtanulást biztos megdobja a társaság. Hát-hát. Meg még az is van, hogy olyan szuper biztos nem lesz az ovi, mint a bölcsi, és ezt most nem a féktelen nosztalgia mondatja velem, hanem az, hogy a bölcsiben kifogtuk a világ legszuperebb dadusát, aki egy földreszállt angyal, kreatív, imádja a gyerekeket... hhh (még jó, hogy közben tök jól összebarátkoztunk velük családilag, a kislánya egy korosztály Micivel).

Annyival nyugtatom magam, hogy nulla a kockázata a dolognak, simán kivehetem, ha nem tetszik neki vagy nekem. Kaland az élet...

Harmadik nap a bölcsiben

Rá kellett jönnöm ma, hogy nem az a legnehezebb, amikor először hagyja ott az ember a gyereket. Hanem amikor másodszor. A velünk együtt "beszokó" gyerekek egy nap "előnyben" vannak, mert kedden kezdtek, de mivel Mici keddenként babaúszásra jár, mi szerdán voltunk először. Namost, közülük az egyik tegnap egész jól (tök jól) viselte, hogy kiment a teremből az anyukája (mikor félóra múlva visszajött, valósággal repült a nyakába), de ma alig akarta elengedni... Persze, mert már tudta, mi következik....

Micinek ugye ma volt az első ilyen. Elég nyugisan viselte, hogy kimentem, nem is tiltakozott (szokás szerint el volt merülve valami játék tanulmányozásában). Amikor szóltak, hogy na, most!, odamentem hozzá, megpuszilgattam, és mondtam neki, hogy anya elmegy most egy kicsit, de nemsokára visszajön, integettem, és elindultam kifelé. Nézett, de nem jött utánam, asszem, még integetett is, látta, hogy felveszem a táskám, és kilépek.... nekem nagyon nehéz volt... igyekeztem hangosan és vidáman búcsúzkodni, kedves, de határozott lenni... Az a fél óra kint, huhh, állandóan azon izgultam, hogy nem az ő sírását hallom-e. Persze, ha (nagyon) sírt volna, akkor behívnak.
No, valahogy eltelt az idő. Amikor beléptem, kb. fél perccel a többiek után, Mici az egyik dadus ölében ült, viszonylag nyugodtan. Nem azonnal vett észre, pedig szólongattam meg integettem, ahogy mentem feléjük. Aztán mikor már egész közel voltam (gondolom, meggyőződött róla, hogy ez most tényleg én vagyok), akkor elkedte nyújtogatni a kis kezét, aztán a nyakamba csimpaszkodott.... olyan jó érzés volt, szorosan hozzám bújt.. kicsit hüppögött, ahogy nagyobb sírások után szokott, de hamar megnyugodott. Azért az látszott, hogy most nem fog azonnal lekívánkozni a többiekhez. (Mint utóbb mesélték, amikor a többi anyuka visszajött, Mici eléggé elszontyolodott, hogy nem vagyok köztük, majdnem el is sírta magát (de szerencsére elég hamar jöttem, ill. a dadusok tényleg tök helyesek, és profin kezelik a helyzetet, szóval nem eszkalálódott).
Aztán jött az ebéd, na ez jópofa volt, az én kislányom volt a legmalacabb :D de legalább evett valamennyit, annál legalábbis többet, mint amit reméltem.
Jó, hogy hétvége jön, holnap-holnapután nincs bölcsi... a hétfőtől azért tartok egy kicsit. Elvileg ugyanaz a forgatókönyv, mint mára: megérkezés együtt, majd kb. negyedóra után kimegyek a teremből, min. félórára, aztán vissza, aztán ebéd együtt és haza....

Második nap a bölcsiben

A cím persze túlzás, mert ahogy tegnap, ma is csak 1 órát voltunk. Mici jól érezte magát, volt barátkozás (labdát adogattak egymásnak egy kislánnyal, tökcukik voltak), meg sólisztgyurmázás. Ma még nem kellett elhagynom a terepet, de holnap már igen... Jaj, kicsit aggódom. Ma, amikor elindulás előtt még ki akartam menni a mosdóba, akkor volt egy kis happening. Mondtam neki, hogy anya most egy kicsit kimegy, de máris jön vissza. Úgy tűnt, alig figyel oda, és nem zavarja a dolog, erre elindultam, és féllábbal már kint voltam, mikor utánam iramodott, és látszott, hogy nagyon megijedt ... persze visszamentem és felvettem. Mivel nem akart engedni kimenni, végül az lett, hogy az egyik dadus kikísért bennünket a mosdóba.