... több, mint két hete írtam utoljára. Pedig ezt úgy nem szeretem, annyi mindenről lehetne írni, de nem jutok hozzá.
Mentségem persze több is van, például _végre_ megírtam valami nagyon fontos, és ezer éve készülő irományt (babonából egyelőre többet nem is mondok róla). A másik mentség meg, hogy a fejünkre szakadt egy csomó dolog, F munkája itt váratlanul véget ért, úgyhogy egy ideje a hova tovább bűvkörében élünk. Aztán ehhez kapcsolódóan van egy-két durvább szívás is, például a lakást nem lehet felmondani akkor, amikor szeretnénk (ill. persze igen, csak nagyon sok pénzt elbuknánk), aztán az is van, hogy elvileg jogosultak lehetnénk valami segélyre, de nagyon úgy néz ki, hogy mégsem, és marhára nem mindegy. Igazából elég felőrlő az a bizonytalanság, amiben végülis nyár vége óta vagyunk, h. t.i.
- nem tudjuk, meddig maradunk itt
- nem tudjuk, hova megyünk tovább
- nem tudjuk ki, mit fog dolgozni
- ill. Mici meddig járjon itt oviba (már az is kérdésvolt, hogy elkezdjük-e, de hosszas tipródás után végülis a kezdés mellett döntöttünk), és miután nem jár itt, mi lesz. Szeretünk izgalmasan élni, na.
Viccet félretéve, azért a fenti pontokban lassan oszlik a homály, például biztosnak látszik, hogy december / január tájékán költözünk.
Az is némiképp biztosnak látszik, hogy nekem van /lenne munkám otthon, de az kérdés, hogy ha nem Magyarországra költözünk, akkor mi lesz vele, elbukom-e azt a helyet, ami elvileg visszavár 3 év gyerekezés után, cirka hat éves munkaviszonnyal a hátam mögött.
Ami remek viszont a sok bénaság mellett, az az, hogy úgy tűnik, Mici megszerette az ovit, és az ovi is őt, na, erről majd írok egy rendes bejegyzést is.
2012. október 25., csütörtök
2012. október 5., péntek
Ovi - hetedik, nyolcadik, kilencedik nap
Szerdán - amúgy is nagyon várta már - megbeszéltük Micivel, hogy ott alszik az oviban és csak alvás után hozzuk el. Reggel F vitte, szerintem felébredhettek Miciben a bölcsis emlékek, anno F-nek sokszor sírt (ezt az egy mozzanatot utálta a bölcsiben, hogy apa elmegy (rendszerint ő vitte bringán)) és nyugtalanabb volt a szokásosnál. Mikor bementek a csoportszobába, még a kis kínai kislány, aki mindig sír (nagyon aranyos amúgy) is odament F-hez egy kis simogatásra, úgyhogy két gyereket vigasztalhatott :).
Azt beszéltük meg, hogy amikor Mici először ott alszik, elmegyünk együtt a csodaboltba, és megkapja a kiválasztott ajándékot. Ez F ötlete volt amúgy, és némi töprengés után jóváhagytam, és nyilván ez is adott egy kis motivációt Micinek. A csodabolt egy kis közeli bolt, ahol rengeteg zenélő játék van, meg kutyapersely, ami benyeli a pénzt, meg gyűjteni való díszbabák, szóval effélék, és hosszas tépelődés után Mici egy olyasmi körhintát választott, amilyenen ő is szokott menni néha, falovacsákkal, a falovacskákon bohócokkal, és amíg a körhinta forog, zenél is. No, hát ez az ajándék várta, díszcsomagolva, a boltban. Ebéd környékén már nagyon izgultunk F-fel, hogy nem esik-e kétségbe Mici, nem riadóztatnak-e, hogy menjünk érte, mert nagyon sír... de semmi... aztán már nagyon mehetnékünk volt háromkor, de kiderült, hogy nem 1/2 4-től lehet menni értük, hanem 4-től, mondanom se kell, hogy már hamarabb ott toporogtunk a kapu előtt. Nos, mint kiderült, Mici ott aludt, de nem aludt. Vagyis M néni szerint effektíve nem aludt, csak feküdt csendben, de nagyon megdicsérte, amiért nem zavarta a többieket. A délutáni alváshoz kapott pelenkát, amibe egyébként belepisilt - itthon normálisan nem kap, csak megpisiltetjük előtte, bugyiban alszik, baleset nem szokott lenni, alvás közben nem pisil, és ébredés után nemsokkal is megpisiltetjük. Azt beszéltük meg M nénivel, hogy holnap ne kapjon pelust. Mici amúgy édes volt, váltig állította, hogy ő márpedig aludt, de azért jó fáradt volt, ami inkább M néni verzióját támasztotta alá. És tök jó kedve volt, kezdi szeretni az ovit.
Csütörtökön nem volt semmi új, F vitte és F ment érte is. És állítólag szintén nem aludt, bár ő megintcsak állította, hogy de, de estére már rettenet fáradt és nyűgös volt. Úgyhogy el is döntöttük, hogy pénteken inkább hazahozzuk ebéd után, mert ma kezdődik az úszás, és pont addigra lenne rettenetes fáradt. A csütörtöki napon, ha minden igaz, nem volt rajta pelus, de nem pisilt be. Úgy tűnik, kezd stabilan szobatiszta lenni (2 éves, és majdnem 10 hónapos). Már csak éjszakára adunk neki automatikusan pelust, ill. kérésre kakiláshoz. (Nem mindig kér, de ha nem kakil egy nap, másnap általában kérni szokott.)
Ma kiderült, hogy tetű van a csoportban, vagyis egy (vagy több) gyereknek van fejtetve, Mici csoportjában (is?). Na, ez érdekes, hogy itt ezt nem szabad nagydobra verni, már nem azt, hogy konkrétan kinek van (mert azt a bölcsiben sem volt szabad, nem is tudtuk soha), hanem azt sem, hogy melyik csoport, ami vicces, mert 8 csoport van és valami 200 gyerek. Hm. Na mindegy, nézegetjük Mici fejét, szerencsére tetű nincs - azért nagyon remélem, hogy akinél van, az nem jön újra, ameddig ki nem kezelik, de amúgy Mici a rövid, és amúgy is viszonylag kevés haja miatt nem a legveszélyeztetettebb kategória hál'Istennek. Amúgy látszik, hogy most már otthonos, szaladgál pl, amikor ott vagyunk és hazaindulás előtt pisilni megyünk. Ma is, amikor érkeztünk, ültek a földön körben és éneklés volt, és meglátott és örült, de nem jött ki azonnal, vagyis nem volt az az érzésünk, hogy na végre, már menekülhetnékje volt (viszont a kínai kislány sírni kezdett).
Apropó, volt egy édes (több is of korsz) beszélgetésünk, kérdezgettük Micit, hogy van-e barátja, kivel beszélget, soroltuk a neveket, ami eszünkbe jutott, mondta, hogy kivel igen, kivel nem, és amikor a kínai kislányt kérdeztük, akkor egy legyintéssel azt mondta, hogy "Az mindig sír!" Hát ezen nagyon kellett röhögnünk F-fel. Egyfelől, A. tényleg mindig sír, de ahogy Mici mondta, hát azt videóra kellett volna venni. De állítólag egyébként igyekszik megvigasztalni. A-ban egyébként az az érdekes, hogy ha meglát egy másik anyukát, akkor azonnal sír (nyilván, hogy az övé miért nincs ott), illetve F-re néha azt hiszi, h az apukája. Pedig tök rokonszenves családja van, apukát,anyukát is láttuk már, fiatalok, és van egy kishúga is. De tény, hogy még csak úgy láttam, hogy sírt, vagy az óvónéni kezét fogta, vagy mindkettő. Ja, és igen, ha az anyukája megérkezik, akkor is elsírja magát. Eszméletlen aranyos, bár érteni nem értem, hogy miért van ez.
Micimondások mostanság:
Nézd, valakinek a mosógépe kidöglött. (az udvarra odakerült a napokban egy régi mosógép)
Rózsaszín a belseje, lila a kívüle.
Kiveszem a sütemény (t.i. a játékkonyha sütőjéből), mert különben elpirul.
Mozogt a falomba. (na, ezt ki találja ki? kommentelni ér!)
Azt beszéltük meg, hogy amikor Mici először ott alszik, elmegyünk együtt a csodaboltba, és megkapja a kiválasztott ajándékot. Ez F ötlete volt amúgy, és némi töprengés után jóváhagytam, és nyilván ez is adott egy kis motivációt Micinek. A csodabolt egy kis közeli bolt, ahol rengeteg zenélő játék van, meg kutyapersely, ami benyeli a pénzt, meg gyűjteni való díszbabák, szóval effélék, és hosszas tépelődés után Mici egy olyasmi körhintát választott, amilyenen ő is szokott menni néha, falovacsákkal, a falovacskákon bohócokkal, és amíg a körhinta forog, zenél is. No, hát ez az ajándék várta, díszcsomagolva, a boltban. Ebéd környékén már nagyon izgultunk F-fel, hogy nem esik-e kétségbe Mici, nem riadóztatnak-e, hogy menjünk érte, mert nagyon sír... de semmi... aztán már nagyon mehetnékünk volt háromkor, de kiderült, hogy nem 1/2 4-től lehet menni értük, hanem 4-től, mondanom se kell, hogy már hamarabb ott toporogtunk a kapu előtt. Nos, mint kiderült, Mici ott aludt, de nem aludt. Vagyis M néni szerint effektíve nem aludt, csak feküdt csendben, de nagyon megdicsérte, amiért nem zavarta a többieket. A délutáni alváshoz kapott pelenkát, amibe egyébként belepisilt - itthon normálisan nem kap, csak megpisiltetjük előtte, bugyiban alszik, baleset nem szokott lenni, alvás közben nem pisil, és ébredés után nemsokkal is megpisiltetjük. Azt beszéltük meg M nénivel, hogy holnap ne kapjon pelust. Mici amúgy édes volt, váltig állította, hogy ő márpedig aludt, de azért jó fáradt volt, ami inkább M néni verzióját támasztotta alá. És tök jó kedve volt, kezdi szeretni az ovit.
Csütörtökön nem volt semmi új, F vitte és F ment érte is. És állítólag szintén nem aludt, bár ő megintcsak állította, hogy de, de estére már rettenet fáradt és nyűgös volt. Úgyhogy el is döntöttük, hogy pénteken inkább hazahozzuk ebéd után, mert ma kezdődik az úszás, és pont addigra lenne rettenetes fáradt. A csütörtöki napon, ha minden igaz, nem volt rajta pelus, de nem pisilt be. Úgy tűnik, kezd stabilan szobatiszta lenni (2 éves, és majdnem 10 hónapos). Már csak éjszakára adunk neki automatikusan pelust, ill. kérésre kakiláshoz. (Nem mindig kér, de ha nem kakil egy nap, másnap általában kérni szokott.)
Ma kiderült, hogy tetű van a csoportban, vagyis egy (vagy több) gyereknek van fejtetve, Mici csoportjában (is?). Na, ez érdekes, hogy itt ezt nem szabad nagydobra verni, már nem azt, hogy konkrétan kinek van (mert azt a bölcsiben sem volt szabad, nem is tudtuk soha), hanem azt sem, hogy melyik csoport, ami vicces, mert 8 csoport van és valami 200 gyerek. Hm. Na mindegy, nézegetjük Mici fejét, szerencsére tetű nincs - azért nagyon remélem, hogy akinél van, az nem jön újra, ameddig ki nem kezelik, de amúgy Mici a rövid, és amúgy is viszonylag kevés haja miatt nem a legveszélyeztetettebb kategória hál'Istennek. Amúgy látszik, hogy most már otthonos, szaladgál pl, amikor ott vagyunk és hazaindulás előtt pisilni megyünk. Ma is, amikor érkeztünk, ültek a földön körben és éneklés volt, és meglátott és örült, de nem jött ki azonnal, vagyis nem volt az az érzésünk, hogy na végre, már menekülhetnékje volt (viszont a kínai kislány sírni kezdett).
Apropó, volt egy édes (több is of korsz) beszélgetésünk, kérdezgettük Micit, hogy van-e barátja, kivel beszélget, soroltuk a neveket, ami eszünkbe jutott, mondta, hogy kivel igen, kivel nem, és amikor a kínai kislányt kérdeztük, akkor egy legyintéssel azt mondta, hogy "Az mindig sír!" Hát ezen nagyon kellett röhögnünk F-fel. Egyfelől, A. tényleg mindig sír, de ahogy Mici mondta, hát azt videóra kellett volna venni. De állítólag egyébként igyekszik megvigasztalni. A-ban egyébként az az érdekes, hogy ha meglát egy másik anyukát, akkor azonnal sír (nyilván, hogy az övé miért nincs ott), illetve F-re néha azt hiszi, h az apukája. Pedig tök rokonszenves családja van, apukát,anyukát is láttuk már, fiatalok, és van egy kishúga is. De tény, hogy még csak úgy láttam, hogy sírt, vagy az óvónéni kezét fogta, vagy mindkettő. Ja, és igen, ha az anyukája megérkezik, akkor is elsírja magát. Eszméletlen aranyos, bár érteni nem értem, hogy miért van ez.
Micimondások mostanság:
Nézd, valakinek a mosógépe kidöglött. (az udvarra odakerült a napokban egy régi mosógép)
Rózsaszín a belseje, lila a kívüle.
Kiveszem a sütemény (t.i. a játékkonyha sütőjéből), mert különben elpirul.
Mozogt a falomba. (na, ezt ki találja ki? kommentelni ér!)
2012. október 2., kedd
Ötödik és hatodik nap
Hát ez jó, csütörtökön, arra a kérdésre, hogy mit szólsz, holnap nem lesz ovi, mert sztrájk van, Mic nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy "Szomojú vagyok". Na, gondoltam, beugratom, megkérdeztem: De hétfőn már lesz ovi, mit szólsz? Mire a válasz: "Akkoj nem szomojkodok tovább".
Tegnap már nem sírt, mikor eljöttem, pedig megint nagyon kellett sietni. Mindig elhúzódik reggel az idő valamivel, tegnap pl. sapkát és cumit kerestünk, aztán meg már nagyon kellett rohanni. Sprintelve olyan 8 perc az ovi (babakocsival sprintelni, hehe), mondjuk nincs nagy szigorúság, de nem szeretek késni. Aztán utóbb Mici elmesélte, hogy azért egy kicsit mégiscsak sírt, mert M néni letette a földre. De délután már megint nagyon lelkes volt, és vacsoránál kiderült, hogy már van legjobb barátnője is, és M nénit nagyon szereti.
Ma pedig teljesen magától értetődően búcsúzkodtunk reggel, megbeszéltük, hogy a szokásos módon ebéd után érkezem, kissé bánatosan nézett utánam, de nem sírt vagy panaszkodott. Sőt, amikor visszaszaladtam - tudom, tilos, de otthon nem akart pisilni, és ezt jelezni akartam - akkor észrevett, de tudta, hogy nem maradok. Szupergyerek :)
Délután épp körjáték volt V nénivel, mikor betoppantunk, és úgy örült nekünk, hogy mikor kijöttünk a csoportszobából, szinte tánclépésben ment a mosdóba (mindig pisilünk, mielőtt eljövünk, és F még nem is látta a mosdójukat.) Aztán megbeszéltük, hogy V néni szerint már akár holnap is ott aludhat, és nagyon lelkesedett. Hát nem tudom, hogy holnapig kitart-e a lelkesedés, az ovis ágyneműje mindenesetre kész,* ki is mostam, már csak vasalnom kell, de persze nem hajtja Micit a tatár. Ráadásul épp ma derült ki, hogy már tényleg csak 1-2 hónapig maradunk itt. Hhhh...
*Az ínhüvelygyulladást kockáztatva, mert naná, hogy pont közben kezdett el füstölni a varrógép pedálja, így az utolsó pár métert úgy oldottam meg, hogy kézzel hajtottam a gépet.
Tegnap már nem sírt, mikor eljöttem, pedig megint nagyon kellett sietni. Mindig elhúzódik reggel az idő valamivel, tegnap pl. sapkát és cumit kerestünk, aztán meg már nagyon kellett rohanni. Sprintelve olyan 8 perc az ovi (babakocsival sprintelni, hehe), mondjuk nincs nagy szigorúság, de nem szeretek késni. Aztán utóbb Mici elmesélte, hogy azért egy kicsit mégiscsak sírt, mert M néni letette a földre. De délután már megint nagyon lelkes volt, és vacsoránál kiderült, hogy már van legjobb barátnője is, és M nénit nagyon szereti.
Ma pedig teljesen magától értetődően búcsúzkodtunk reggel, megbeszéltük, hogy a szokásos módon ebéd után érkezem, kissé bánatosan nézett utánam, de nem sírt vagy panaszkodott. Sőt, amikor visszaszaladtam - tudom, tilos, de otthon nem akart pisilni, és ezt jelezni akartam - akkor észrevett, de tudta, hogy nem maradok. Szupergyerek :)
Délután épp körjáték volt V nénivel, mikor betoppantunk, és úgy örült nekünk, hogy mikor kijöttünk a csoportszobából, szinte tánclépésben ment a mosdóba (mindig pisilünk, mielőtt eljövünk, és F még nem is látta a mosdójukat.) Aztán megbeszéltük, hogy V néni szerint már akár holnap is ott aludhat, és nagyon lelkesedett. Hát nem tudom, hogy holnapig kitart-e a lelkesedés, az ovis ágyneműje mindenesetre kész,* ki is mostam, már csak vasalnom kell, de persze nem hajtja Micit a tatár. Ráadásul épp ma derült ki, hogy már tényleg csak 1-2 hónapig maradunk itt. Hhhh...
*Az ínhüvelygyulladást kockáztatva, mert naná, hogy pont közben kezdett el füstölni a varrógép pedálja, így az utolsó pár métert úgy oldottam meg, hogy kézzel hajtottam a gépet.
2012. szeptember 27., csütörtök
Negyedik nap az oviban
Igen, már a negyedik. Hát ma eljött a mélypont.
Mondjuk számítottam rá, vagyis nem lepődtem meg, de azért nehéz volt. Mikor megérkeztünk, Mici nem akart bemenni. Aztán nem akart a karomból a földre /a gyerekekhez / a játékokhoz menni. Aztán elkezdett előbb csak hüppögni, aztán sírni, hogy nem akarja, hogy elmenjek. A teljesség kedvért elárulom, hogy előző nap azt kérdezte, hogy mikor alhat először ott (az igazsághoz hozzá tartozik, hogy van némi motivációja, de erről majd máskor). F persze mindeközben kint várt, basszus, nagyon szívtam a fogam, hogy miért nem jön be, ő jobban kezeli ezeket. Naszóval, Mici a kezemben volt, és úgy csimpaszkodott, mint egy megrémült kis majom, szorosan ölelte a nyakamat, és a lábával körbefogta a derekamat, és selátottsehallott, csak zokogta, hogy ne-ee-heem akarooo-hoom, hogy ee-hel-meeenj. Gondoltam, hogy kimegyünk, ad egy puszit F-nek, de perszehogy pont ekkor szólt az óvónéni, hogy csöngettek, nem szeretne kidobni, de igazából mennem kéne, F-et az előtérben ugyanígy zargatta egy másik néni. Úgyhogy mondtam Micinek, hogy sajnos muszáj, anyának már nem szabad itt lenni. Még szerencse, hogy odaadhattam az óvónéninek, nem a földre kellett letennem, és úgy otthagynom sírva. Tudom, hogy pár perc alatt megnyugszik, de akkor is, fúúú, nagyon szaranya fílingje van ennek így. Emlékszem, mikor a bölcsiben is volt egyszer egy ilyen nap a beszoktatáson, utána mondtam F-nek, hogy akkor mostantól övé a parti, nekem ez sok. Még sokáig marcangoltam magam, hogy minek csináljuk ezt, basszus, úgyis csak pár hónapig jár ide.
Na, erre megyek érte, és mi fogad? Ott gyurmázik nagy elmélyülten három nagyobb kislánnyal, de annyira belemerült, hogy a többiek szóltak neki, hogy itt az anyukád. Leguggoltam puszi puszi, megölelgettem, mire közölte, hogy játszik, és még szeretne maradni. Megkérdeztem, hogy akkor beszélhetek-e kicsit M nénivel, addig játszik-e és utána indulhatunk-e haza. Va bene, megegyeztünk. M. néni elmondta, hogy mindent megevett, tökre örültem. A tésztán mondjuk nem csodálkozom, a tonhalon viszont eléggé. Szuper, csak így tovább. És azt mondták megint, hogy jól érzi magát és játszik a többiekkel. Hurrá! Holnap szünet, mert sztrájk lesz. Elvileg hétfő és kedd ugyanígy, szerdán már ott alhat (Mici megkért, hogy kérdezzem meg, hogy mikor - mondjuk addig még le is kell gyártanom az ágyneműjét, haha), de ha kedve van, hamarabb is akár.
Mondjuk számítottam rá, vagyis nem lepődtem meg, de azért nehéz volt. Mikor megérkeztünk, Mici nem akart bemenni. Aztán nem akart a karomból a földre /a gyerekekhez / a játékokhoz menni. Aztán elkezdett előbb csak hüppögni, aztán sírni, hogy nem akarja, hogy elmenjek. A teljesség kedvért elárulom, hogy előző nap azt kérdezte, hogy mikor alhat először ott (az igazsághoz hozzá tartozik, hogy van némi motivációja, de erről majd máskor). F persze mindeközben kint várt, basszus, nagyon szívtam a fogam, hogy miért nem jön be, ő jobban kezeli ezeket. Naszóval, Mici a kezemben volt, és úgy csimpaszkodott, mint egy megrémült kis majom, szorosan ölelte a nyakamat, és a lábával körbefogta a derekamat, és selátottsehallott, csak zokogta, hogy ne-ee-heem akarooo-hoom, hogy ee-hel-meeenj. Gondoltam, hogy kimegyünk, ad egy puszit F-nek, de perszehogy pont ekkor szólt az óvónéni, hogy csöngettek, nem szeretne kidobni, de igazából mennem kéne, F-et az előtérben ugyanígy zargatta egy másik néni. Úgyhogy mondtam Micinek, hogy sajnos muszáj, anyának már nem szabad itt lenni. Még szerencse, hogy odaadhattam az óvónéninek, nem a földre kellett letennem, és úgy otthagynom sírva. Tudom, hogy pár perc alatt megnyugszik, de akkor is, fúúú, nagyon szaranya fílingje van ennek így. Emlékszem, mikor a bölcsiben is volt egyszer egy ilyen nap a beszoktatáson, utána mondtam F-nek, hogy akkor mostantól övé a parti, nekem ez sok. Még sokáig marcangoltam magam, hogy minek csináljuk ezt, basszus, úgyis csak pár hónapig jár ide.
Na, erre megyek érte, és mi fogad? Ott gyurmázik nagy elmélyülten három nagyobb kislánnyal, de annyira belemerült, hogy a többiek szóltak neki, hogy itt az anyukád. Leguggoltam puszi puszi, megölelgettem, mire közölte, hogy játszik, és még szeretne maradni. Megkérdeztem, hogy akkor beszélhetek-e kicsit M nénivel, addig játszik-e és utána indulhatunk-e haza. Va bene, megegyeztünk. M. néni elmondta, hogy mindent megevett, tökre örültem. A tésztán mondjuk nem csodálkozom, a tonhalon viszont eléggé. Szuper, csak így tovább. És azt mondták megint, hogy jól érzi magát és játszik a többiekkel. Hurrá! Holnap szünet, mert sztrájk lesz. Elvileg hétfő és kedd ugyanígy, szerdán már ott alhat (Mici megkért, hogy kérdezzem meg, hogy mikor - mondjuk addig még le is kell gyártanom az ágyneműjét, haha), de ha kedve van, hamarabb is akár.
Harmadik nap az oviban
Úgy látszik, a reggeli tiltakozás kicsit általános, de ez nem lep meg, nyilván semelyik gyerek sem repes az ötlettől első körben, hogy mostantól mindennap oviba kell menni, sőt, ott kell maradni, pedig anya és apa elmennek. Olyan érdekes, hogy ma is látszott Micin, hogy nem örül, hogy ott kell maradnia, de teljesen racionálisan, bár kissé lemondóan mondta, hogy oké, megérti, hogy elmegyünk. Nagyon édes. Olyan kis felnőttes ilyenkor!
Amikor kiszaladtam a cumijáért, akkor épp jött nagyon bőgve befelé egy kisfiú, tök aranyos volt, látszott, hogy próbálná palástolni az elkeseredettségét, de kábé bömbölt, hogy elment az anyukája. Visszaterelgettem a csoportszobába, és Micinek mondtam, hogy "nézd ez a kisfiú mennyire szomorú, hogy elment az anyukája, vigasztald meg, hogy visszajön érte nemsokára". Volt is kedve meg nem is, de végül átadtuk M. néni kezébe.
Amikor mentem érte, mondták, hogy panaszkodott a szúnyogcsípésére, ami egyébként már száz éves, csak folyton vakarja, és ölben akart lenni. De amúgy az oviba menet, meg hazajövet végig dudorászott, valami új dalt. Este, amikor a nagyszülőkkel beszéltünk, azt mondta, hogy az ovi jó, és szeret oda járni. Mondjuk már hétfőn, az első nap után azt mondta a dédapjának, hogy "én már olyan nagylány vagyok, hogy oviba járok!" Szóval jó lesz ez.
Amikor kiszaladtam a cumijáért, akkor épp jött nagyon bőgve befelé egy kisfiú, tök aranyos volt, látszott, hogy próbálná palástolni az elkeseredettségét, de kábé bömbölt, hogy elment az anyukája. Visszaterelgettem a csoportszobába, és Micinek mondtam, hogy "nézd ez a kisfiú mennyire szomorú, hogy elment az anyukája, vigasztald meg, hogy visszajön érte nemsokára". Volt is kedve meg nem is, de végül átadtuk M. néni kezébe.
Amikor mentem érte, mondták, hogy panaszkodott a szúnyogcsípésére, ami egyébként már száz éves, csak folyton vakarja, és ölben akart lenni. De amúgy az oviba menet, meg hazajövet végig dudorászott, valami új dalt. Este, amikor a nagyszülőkkel beszéltünk, azt mondta, hogy az ovi jó, és szeret oda járni. Mondjuk már hétfőn, az első nap után azt mondta a dédapjának, hogy "én már olyan nagylány vagyok, hogy oviba járok!" Szóval jó lesz ez.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
