Najó

Elárulom, hogy miért voltam otthon: házivédésem volt.
Igaz, már négy éve is volt egy, és csak a személyes pechemnek köszönhetem, hogy nincs már réges-rég a kezemben valami fokozat, mert a dolgozatomat a többség már akkor is eléggé megdicsérte.
Azt, hogy akkor mégis miért nem ment tovább, leginkább egy ember tudná megmondani, de ő meg nem fogja, szóval mindegy is. A szövegnek nem tett rosszat mondjuk, hogy dolgoztam még rajta. Nekem viszont elég rosszat tett, hogy akkor így alakult a dolog, több okból is. Az például még korántsem világos, hogy hogy fogok visszakerülni arra a területre, ahol majd tíz évet lehúztam, meg az is kérdés, hogy akarok-e egyáltalán.*

Nade a mostani az viszont hihetetlen élmény volt. Először is annyira megdicsértek, hogy már zavarban voltam, sőt, volt egy pont, ahol azt hittem, hogy most meg emiatt fog kiborulni a bili. De nem borult szerencsére. Sikerült elég jól felkészülnöm - ami persze nem jelenti azt, hogy nem izgultam magam halálra, a kérdésekre elég jól válaszoltam, és mint utóbb megtudtam, nagyon jó benyomást tettem, mert határozottnak és higgadtnak tűntem (hát pont ez a kettő biztos nem voltam,  de ez megnyugtató, hogy nem látszott). Szóval azt kell mondjam, hogy most már nagy valószínűséggel dr. manner, PhD leszek előbb vagy utóbb**, de ha valamiért mégsem, akkor ezért az élményért azt mondom, h érdemes volt nem feladni.
Vicces, hogy az lesz a jegyzőkönyvben, hogy változtatás nélkül nyújtsam be.





* Ez milyen már? Régebben nem tudtam elképzelni, hogy ne akarjak visszamenni, de igaz, ami igaz, sok minden változott azóta, hogy elmentem szülni.
** Hacsak meg nem gondolom magam, akkor akár már idén, hűha.

Jó széria - updated

A tegnapi nap után nem számítottam rá, hogy van följebb, pedig van. Najó, nem lövöm le az elején.

Tavaly nyáron betörtek hozzánk. Lehet, hogy ezt már megírtam, de nem sikerült visszakeresnem, talán a draftban figyel, de az is lehet, hogy nem is írtam meg, elég béna időszak volt az. Szóval betörtek hozzánk. Senkinek nem kívánom, úgy kezdődött, hogy F elutazott, anyukám meg kijött segíteni, hogy tudjak haladni a munkámmal. És hát ebéd után elhúztam a könyvtárba olvasni, amikor egyszer csak hív F, talán Spanyolországból, hogy minden oké-e velünk, most hívták a rendőrök, de nem tud semmit, mert adat- és címegyeztetés után azt kérték, hogy maradjon vonalban, de aztán sokáig csak várt és végül letette, mert inkább velünk akart beszélni. Hát megállt bennem az ütő, Mici és anyukám a lakásban... Gyorsan felhívtam őket, hogy hol vannak, minden oké-e - már a játszótéren voltak szerencsére. Mint az őrült tekertem haza, de ahogy zárom le a biciklit az udvarban, már az egyik szomszéd kiabál is lefele, hogy mi az ábra: betörés volt, és lehet hogy be se tudunk menni, mert itt voltak a rendőrök és talán lezárták a lakást... nabasszus.

Kegyetlen volt így bemenni, fiókok kihuzigálva, fehérneműim kihajigálva a földre, ágyra, csomó minden kiborogatva.... rettenet. Azt rögtön észleltem, hogy a két aranynyakláncom eltűnt. Összességében hál'Istennek nem sok dolog tűnt el, pl az összes fényképezőgép, a külső vinyó, memóriakártyák, F hipiszupi hifije megvoltak, sőt, még a fiókban valamennyi pénz is volt, az is megmaradt, gondolom nem találták meg. De a  látvány, meg a tudat, hogy egy csomó mindenünket végigfogdosták valakik... Remegtem az idegtől... és persze az ajtót nem lehetett bezárni, sőt, becsukni is csak épphogy, mert berúgták és deformálódott is meg tört is.

Aztán megtudtunk pár részletet a szomszédoktól, hát komolyan, addig is teljesen kész voltam, de azok után... négyen voltak a betörők, három közülük nő, és az egyikük előrehaladott terhes. Biztos szereti az izgalmakat. Az volt a szerencsénk, hogy a felettünk lakónak gyanús lett a zaj, kihívta a rendőröket, akik pikkpakk ott voltak, és elvitték őket. Úgyhogy halvány remény volt, hogy meglesznek a láncok. Mikor F hazajött, elmentünk megtenni a feljelentést. Aztán vártunk, mert azt mondták, hogy pár hét múlva fognak jelentkezni, ha előkerülnek a cuccaink. Persze nem jelentkeztek, bár mi többször is érdeklődtünk, de semmi, mindig elküldtek, hogy majd szólnak. Úgyhogy nagyon szomorú voltam, mert az egyik nyakláncot az első házassági évfordulónkra kaptam F-től, és nagyon szép kis olasz dizájnékszer, ilyesmi. Jó, tudom, örüljek, hogy ennyivel megúsztuk, ugye.

Na, történt nemrégiben, hogy írt a hajdani főbérlőnk, hogy kerestek bennünket a rendőrök, állítólag megvannak a láncok, megadta nekik F ímélcímét, csak hogy tudjuk. Hát, hittük is, meg nem is, aztán vártunk, vártunk, aztán szépen el is felejtettük az egészet, mígnem, tádámmm! Ma érkezett két ímél, rengeteg fotóval, és azzal a kérdéssel, hogy írjuk meg, hogy melyik a miénk. Elkezdtem nézegetni, és nagyon röhögtem, mert az első fotón az ékszeres ládikám volt, ami tele volt bizsu, meg ezüst ékszerekkel, és be sem jelentettem anno - nem is értem, pedig elnézve, hogy mik voltak benne, többet kerestem már itt-ott.... Aztán a sokadik fotón megjelent A Lánc, úgyhogy felsikoltottam örömömben. Úgyhogy minden jó, ha a vége jó, most már csak vissza kell őket kapnunk valahogy. Ja, és ami a legviccesebb, hogy az egyik fotón Mici egyik (már akkor is kinőtt) benti cipője volt, olyan kis metálfényű rózsaszín balerina, de persze kopott meg minden, no hát azt is elvitték. F szerint ebben van valami költői. Nem tudom, lehet, én most már csak annyit szeretnék kérni a sorstól / a Jóistentől / az univerzumtól, hogy ez a széria tartson még ki úgy 10 napig.


Update: válaszolt a levelünkre a rendőrség: elveszett a feljelentés, amit tettünk (wtf??), úgyhogy legyünk szívesek, küldjük el a mi példányunkat. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy félreismertem az olaszokat, vagy, hogy vannak csodák. Most aztán remélhetem, hogy a mi példányunkat nem hajítottuk ki a költözéskor, gondolván, hogy ennek az ügynek annyi. Szomorú lennék, ha emiatt mégsem kapnám vissza a nyakláncaimat meg a többi bigyót.

Update 2: Megvan a feljelentés. Érdekes dolgokat találtunk keresés közben, például egy másik feljelentést is, rögtön két példányban (de  két teljesen különböző helyen, ahogy kell), amit F a szipiszupi bringájának az ellopásakor,évekkel korábban tett. Ennyire gondos népek vagyunk mi, mindent elteszünk!

Siker

Ma két sikerélményem is volt, muszáj elmesélnem.

Az egyik, az úgy volt, hogy F még szombaton ott hagyott a piacon egy pultban egy adag sajtot. Vásárolt, fizetett, átvette a szatyrot, majd meglátta a sajtokat, kérte, kifizette, de a zacskót ottfelejtette a pulton  (igen, határozottan szórakozott professzor benyomását kelti néha, de az eszéért is szeretem). Mondjuk lehet, hogy az odafigyelésben Mici is akadályozta, aki, ha elemében van, simán megtanítja a számokat tízig magyarul akárkinek, szóval, nehéz nem odafigyelni rá.

Na tehát hősünk mit sem sejtve hazajött a piacról N mínusz egy zacskó, csomó felvágott, nyers hal, zöldség és gyümölcs, plusz Mici társaságában, szépen kipakolt a hűtőbe, és este, a vacsora utáni sóhajomra, miszerint úgy ennék egy kis sajtot, átszellemült arccal mondta, hogy szuper sajtokat vett. Aztán elkezdte keresni. A következő tíz percünket nem írnám le, borzasztó csalódottan kénytelenek voltunk belátni, hogy sajt sehol. Felmerült, hogy a boltban hagyta, meg az is, hogy a műhelyben (ahol én szoktam hobbizni szombatonként, és F és Mici be szokott ugrani), de technikailag nem sokat számított, mert a műhely is a piaccsarnokban van, ami vasárnap zárva, sőt, most hétfőn is, mert bank holiday volt. Mondjuk reméltem, hogy ha már, akkor inkább a pulton maradtak a sajtok, és nem a műhelyben, mert elképzeltem, hogy 2 nap múlva micsoda szag lenne pl. a brie továbbérése folytán.

Node, mivel tudtam, hogy melyik standnál vette (volna) F a sajtokat, gondoltam, hogy egy próbát megér, megkérdezem, hogy nem maradtak-e ott. Tehát odamentem, és nagyon kedvesen megkérdeztem, hogy nem maradt-e itt szombaton egy sajttál, mert a férjem, bla bla bla... És  lássatok csodát, a csaj mondta, hogy rémlik neki, igen, milyen is volt, és már vette is ki a pultból, hogy tessék. Hát most komolyan, alig jutottam szóhoz. Lehet persze, hogy F szép kék szemére emlékezett, szóval az érdem csak félig az enyém, F viszont biztos nem ment volna vissza megkérdezni...

A másik, na az viszont teljesen az én érdemem. Valami irományomra egész komoly dicséreteket kaptam a hajdani főnökömtől, ilyesmiket írt, hogy "ezt a részt meglehetősen ügyesnek tartom" ami nála kb. a non plus ultra, mert szinte soha nem dicsér. Vagy ha igen, akkor legalább annyi kritikát is mond, szóval nem érezheti magát az ember megdicsérve. De ez most jól jött, vizsgák előtt mindig halálra izgulom magam, és úgy érzem, hogy semmit se tudok, borzasztó... ilyenkor jó, ha valaki boostolja az önbizalmamat.

Mottóm az előttem álló bő két hétre

A mamutot is falatonként kell megenni.

Ha jól számolom...

... már csak 4 dobozunk van kirámolatlanul. 132 item-ünk volt a költöztetők nyilvántartása szerint (és a nagy többsége doboz), csak mondom.

És kis költői túlzással már majdnem minden a helyén.

Helyzet

Javában dobozolunk.
Már megtelítettünk olyan 15 dobozt, plusz egy óriásbőröndöt, és néhány táskát.
Jó kis logisztikai feladat, ugyanis 20-án elmegyünk haza, karácsonyozni, de addigra kb ki kell üríteni a lakást (na jó, valójában behordani a dolgokat az egyik szobába, ill. le a tárolóba).
Haza kell vinni az ajándékokat ugye, egy csomó olyasmit, ami B-ben nem fog kelleni, de otthon valakinek kell / jól jön, pl a mikró), mindenkinek szépruhát, nekem tanulni/dolgoznivaló könyveket meg cikkeket, laptopokat, satöbbi. Ja, meg olyasmiket, ami itteni jóság és otthon nincs, vagy elérhetetlen, például a szupergyapjúmosószert (képzeljétek, az összement gyapjúpulcsit megjavítja, hallottatok már ilyet??), meg ipari mennyiségű parmezánt és crudot, hogy a többit ne is említsem. Még jó, hogy autóval megyünk haza.

Aztán itt kell hagyni annyi cuccot, ami pár nap ittléthez kell, és a többit pedig mindet összecsomagolni szállítható állapotúra.
Valamikor januárban visszajövünk F-fel, aztán jön a kamion, felpakolunk rá és huss. Mi meg szintén huss, miután visszaadtuk a kulcsokat, meg mindent szépen elintéztünk itt, szerintem mi fogunk hamarabb odaérni az új kéróba, nem a cuccok.

Ennek kapcsán soha nem látott selejtezésbe fogtunk (igen, hajlamos vagyok gyűjtögetni, volt például 2005-ös angol IKEA katalógusom tegnapelőttig). Olyan 15 kiló ruhától már megszabadultunk, és még lesz... F már meghirdette azokat a dolgokat, amit megpróbálunk eladni, a jó kis féléves mosógépünket már meg is vették (de még szerencsére itt van, az utolsókat mosom vele), én meg felraktam az ingyen elvihetőket, hátha. Nem kell valakinek egy ágy? esetleg egy tolóajtós tálalószekrény? Na?

Egyébként utálok költözni.

Vallomás

Hát ettől most könnybe lábadt a szemem.
A bejegyzéstől, de különösen Molly kommentjétől.
(Szia Tamko! Szia Molly!)

Tapasztalat, tapasztalat

.. hát az úgy volt, hogy a minap vettem három melltartót: egy púderkék csipkéset, egy szürkét és egy feketét (utóbbiak pamutosak), egy - mondjuk, hogy - fehérneműdiszkontban. Szükségem is volt rájuk, mert a szoptatás alatt elnyűvődött a többség, a szoptatás előttiek meg kicsik. Meg hát, eléggé, mondhatni röhejesen olcsók voltak. Mielőtt bárki bármit gondol, sietek hozzátenni, hogy nem akármi gagyikról van szó, mert oysho és h&m márkájúak. Ja, és utóbb azt is megnéztem: egyiket sem Kínában gyártották (hanem Európa különböző országaiban, na mindegy.) Na mármost, én sosem teszek ilyet, de az egyiket mosás nélkül felvettem, sőt egy egész napig viseltem is. Rohadt meleg nap volt, még este is bődült hőség és pára, és épp kimenőztük, ittunk, meg rohangásztam is Mici után egy sort, szóval dőlt rólam a víz. Na nem is húzom tovább, zuhanyzáskor mit látok? Hogy a melltartó teljes területe alatt a bőröm tiszta kiütés. Kicsit beszartam. Hát az tuti, hogy én az életben fel nem veszek többet soha semmit mosás nélkül!

Update: a kiütések múlnak - egyébként pont olyanok mint a babón a melegkiütések, de most már szerintem megmaradok. Csak valahogy az iszonyat furcsa, hogy csak ott vannak, ahol a melltartóval érintkezett a bőröm.

Égapofám

Naná, hogy nem sikerült még a hónapforduló előtt feltennem a másfél éves beszámolót. Mit feltennem, megírnom! Annyi mentségem van, hogy a múlt héten befejeztem a két legnagyobb munkámat, amik közül az egyik az elmúlt két év legdurvább munkája volt, megfogadtam, hogy ilyet soha többet. Na, ezekkel viszont annyira le is fárasztottam magam, hogy a hétvégét kis túlzással, átaludtam. Kábé féllábon állva is el tudtam volna aludni, de ha csak lehajtottam a fejem, pl a Babót altatni, hát tuti, hogy két perc múlva én szuszogtam...
Persze még nincs minden munka kész, de arra gondolok, hogy a többi már gyerekjáték ezekhez képest.
És aztán annyi de annyi tervem van, már alig várom, hogy hozzájuk foghassak, apró bibi, hogy még a költözködéssel sem vagyunk teljesen kész. Remélem, most már több szívatás nem jön, mert múlt héten például kikapcsolták az áramunkat (az előző kedves bérlő jóvoltából, illetve a mi figyelmetlenségünknek köszönhetően), hát nem volt semmi, gyertyafénynél dolgozni (csak utólag bírok röhögni, akkor inkább sírógörcsöt kaptam).

Na, azért a Babó szókincséből adok annyi ízelítőt, hogy a tegnapi újdonság a Minnyo! Minnyo! Na, ki találja ki, hogy mi lehet? Annyit súgok, hogy aktuális....

Ezmegaz

Csak úgy összevissza, ilyesmik vannak nálunk:
Micinek már legalább 7 foga van: egyesekből kinn van a két alsó és a bal fölső, plusz kint vannak még valami hátsók, szerintem négyesek, de az mind a négy. Fölül készülődik a másik egyes is, és ezek csak azok, amik látszanak kapásból, amikor Mici rötyög.
Költözés projekt alakul, egyelőre azon a vonalon, hogy konyha témában kezdek otthon lenni az itteni nyelven (mire nem jó egy költözés) plusz rajzolom ezerrel a terveket.
Már megint béna idő van, sztem kábé két hete alig süt a nap, viszont eső, az van dögivel. A kikupált rózsa ennek megfelelően tetvesedik is, basszus. És az egyéb károkról még nem tettem említést.
Befejeztem megint egy munkát, de naná, még van másik kettő, az előadással együtt három, jhaaajjj, mikor lesz ennek vége??
Ja, igen, még az van, hogy a bölcsi elviszi Miciék csoportját kirándulni, és én jelentkeztem segíteni - mert Mici azért nem jár még úgy, mint a többiek. De kiderült, hogy itt ez nem szokás, szülők nem mennek. Valamelyik dadus fogja vinni hordozóban. Fura érzés! Mondjuk nagyon helyesek a dadusok, főleg az egyikkel nagyon szeretik egymást, szóval nem aggódom, vagy ilyenek, de eddig még sose vitte más hordozóban, csak F vagy én. Valami farmlátogatás-szerűség lesz, állatsimogatás, ilyesmi, és Mici tökre fogja szerintem élvezni, úgyhogy nem szeretném, ha efféle anyai aggályok miatt kihagyná...
Tegnap amúgy azzal ébresztett (mármint Mici), hogy felült mellettem az ágyban, és azt kiabálta, hogy 'Főkke! Főkke! Főkke! Főkke!' Ma meg szeretgetett, miután a lábujjamra ejtette a babakonyha egyik alkatrészét és jajgattam. Hát ilyen cuki gyerekem van. Bővebben majd a másfél éves bejegyzésben.

Juhéj

Ritka jól indult a reggel, sőt, mivel hétfő van, a hét, úgyhogy ezt meg kell örökítenem.
A házból, amelyben jelenleg lakunk (két  lépcsőháza is van, és egyazon háziúr tulajdona az egész), többen is elköltöznek mostanság. És tegnap egyszercsak megjelent az udvaron egy csomó bútor, többek közt egy normálisnak kinéző gáztűzhely. Kis nyomozás után kiderült, hogy kiselejtezik, holnap (vagyis ma, hétfőn) jön érte a lomtalanítós autó. További nyomozás után kiderült, hogy valaki már lecsapott a tűzhelyre, pedig már kezdtünk örülni (nem csúcsszuper, de a mienknél valamivel modernebb.)
Eddig panaszkodásnak is tűnhet, de mondta a gondnoknéni, hogy menjünk le nyugodtan, és nézzünk szét, mert ha kell valami, nyugodtan vihetjük. És tádámm! Találtunk egy tök szuper, majdnem antik, fa, tolóajtós komódot! Meg egy nem antik, de szintén elég jó fiókos izét, ami kb dohányzóasztalnak, vagy tv-állványnak lesz jó. Már be is menekítettük a pincébe a gondnoknéni segítségével. De ez még mind semmi, mert F felhívta a háziurat, és óvatosan megkérdezte, hogy mi legyen azokkal a bútorokkal, amik a mi lakásunkban vannak. Pár darab, egy ajtós komód, egy fiókos szekrény, mosogatószekrény, konyhai felső szekrény, és egy tűzhely. Kb ugyanolyan színvonalúak, mint amik lent dekkolnak az udvarban, illetve annyival jobbak, hogy baromira kitisztítottam őket anno. Hajdan F fizetett is értük értük valamennyit (bevallom, sztem többet, mint amennyit értek), és két dolgot már vissza is adtunk belőlük, a hűtőt meg az ágyat, mert vettünk újat. Igazából csak a tűzhelyen gondolkodtunk, hogy azt jó volna megtartani, mert a másik lakásban nincs konyhabútor meg semmi, és megkönnyítené a helyzetet, ha nem kéne most kompletten azonnal mindent beszerezni. Szóval, F felhívta a háziurat, és tádááámmmm! aszondta, hogy ürítsük ki teljesen a lakást, vigyünk mindent. Juhúúú! Nyilván vágja, hogy ebből már pénzt nem nagyon csinálna, ergo több vele a gond, mint a haszon. De nekünk ez nagyon jó, mert így egy (vagy több) gonddal kevesebb. Húúú, örülök nagyon! És legalább gyakorolhatok egy kis bútor-restaurálást, már régen vágyom erre!

Költözünk!

Találtunk egy jó kis lakást, ahol Micinek külön szobája lesz. Nagyon igzi. F-nek felajánlottak további másfél évre szerződést, úgyhogy alkalmasnak tűnik a pillanat. Most egy hónapig két helyen fizetjük az albérletet, de már ezzel is hátba veregethetjük magunkat, mert állítólag itt úgy szokás, hogy 2-3 hónapig fizet az ember két helyen. Vicces.

Az új lakásban tök szép a fürdőszoba (erre kényes vagyok), viszont egyáltalán nincs konyhabútor, se tűzhely, se mosogató, ezeket majd rapid mód be kell szerválnunk... és már kezdünk nosztalgiázni, meg sajnálni azokat a dolgokat, amik itt voltak jobbak, például a kilátást a városra és a hegyekre. Ja, és itt fogant Mici.

Azért szerintem jót fog tenni mindannyiunknak. Csak a költözködés nagy falat egy kicsit. Nem akar jönni valaki segíteni?

Otthon

... voltunk pár hetet. Végtelen jól esett, annak ellenére hogy elég hajszás volt.
Volt mindenféle:
I. Először is végigjártam az egészségügy néhány szegmensét.
1. Voltam nődokinál. Még mindig van a ciszta, és a szabad folyadék, de a helyzet kb. stagnál, és nem igényel sürgős beavatkozást, bár a doki majdnem rábeszélt a ciszta és a folyadék leszívására, de most nem volt kedvem hozzá, majd lehet, hogy augusztusban. A kinti nődoki szerint simán lehet h a helyzet magától is rendeződik, ha már nem szoptatok (még mindig igen).
2. Voltam belgyógyászaton, a pajzsmirigy miatt. Most az van, hogy próbát tartunk pár hónapig, gyógyszer nélkül. Amúgy is annyira mini adagot szedettek velem, és elvileg csak a terhesség és a szoptatás idejére szólt, hogy remélem, így is jó lesz majd az eredmény. Kontroll augusztusban.
3. Voltam fogorvosnál is, akut teendő ott sincs, de van egy kezdődő lyuk, amit még korai volna betömni (?van ilyen? mondjuk tök klassz a doki, maximálisan megbízom benne, de ez viccesen hangzott.)
4. Voltam bőrgyógyásznál, anyajegyek oké.
II. Aztán voltam a munkahelyemen, meg dolgoztam is valamennyit. Nem, még nem értem a projektek végére.
Erről lehet, hogy írok külön is, de nem most, mert tuti felhúznám magam.
III. Barátnőztem, mondjuk elég szolidan, de azért belefért É-vel egy nagy dumálás, meg A-val két kisebb, meg T-vel egy közepes, meg néhány telefon. És véletlenül összefutottam az egyik volt pasimmal, vele is dumáltunk egy keveset, elképesztő dolgokat mesélt a kamasz lánya korosztályáról, brr. A csajokkal rendeztünk ruhacsereberét is, ez már régi vágyam volt. Tök jól sikerült, én is találtam ezt-azt, de a lényeg, hogy a barátnőim boldogan vitték el a zsákmányt, én meg megszabadultam kb. négy zsák mindenfélétől.
IV. Családoztunk, ezek is jólestek nagyrészt, Mici sokat volt nagyszülőknél, mindenki olvad tőle... a kinti létben ezt sajnálom a legjobban, hogy tök keveset találkozik a babó a szüleimmel, ill. F szüleivel. Ilyenkor igyekszünk pótolni.
V. Micit elvittük Halász Judit koncertre.

Ami kimaradt:
1. Nem voltunk F-fel kettesben sehol.
2. A tesómmal relatíve keveset programoztunk.
3. Nem mentem el az idős rokonhoz, akinek régen a kedvence voltam, de mára megutált, mondva csinált okból - kissé már meszes és bolond (ez is egy külön sztori, mindegy).
4. Nem volt összejövetel az unokatesóimmal (megboldogult nagynéném családjával).
5. Nem jutottam el szemészhez, pedig szerintem romlik a szemem, se a háziorvoshoz.
6. Nem jutottam el egy csomó helyre, ahova terveztem, pl. néhány hobbi és ruhaboltba...
7. A barátnőim többségével nem találkoztam, sőt, van, akivel nem is beszéltem.

Summa summarum, fogalmam sincs, mennyi időt kellene otthon tölteni ahhoz, hogy ne legyen komoly hiányérzetem, miután visszajöttünk.

Miért jut el valaki oda, hogy nem akar élni? Sok évtizednyi boldog házasság, gyerekek, unokák, barátok, szóval látszólag minden rendben. Volt. Felfoghatatlan.

Megint egy évvel...

... öregebb lettem. Hogy vajon bölcsebb is, az kérdés, bár tagadhatatlanul gazdagodtam bizonyos tapasztalatokkal az utóbbi évben.
Érdekes, a tavalyi szülinapomon is ezzel a címmel akartam írni, de aztán arról nem is lett bejegyzés. Pedig tavaly igen jó szülinapom volt, tök jól sikerült családi találkozóval, a rokonok kedvesek voltak egymással, és nagyon klassz / szép dolgokat is kaptam, és ott volt a hasamban a babóka... what more can you ask for?
Asszem, bizonyos tekintetben olyan jó már nem lesz sohasem.

Más tekintetben meg nyilván jobb lesz, csak meg kell tanulni értékelni azt, ami van.
Rá kellett jönnöm ugyanis, hogy én nem vagyok az a "repesek a boldogságtól" fajta, de még csak "úgy általában elégedett" sem...
Huhh, szívderítő szülinapi bejegyzés. Talán csak az van, hogy (valamikor) felnőttem.