Nahát, ezen is túlestünk tegnaap, nekem nem volt olyan nagy élmény, különösen, hogy fél óráig nyomkodta a szonográfus a hasamat összevissza, úgy, hogy még ma is fájt.
Direkt "mozis" helyre mentünk, ahol persze adnak leletet is, és mindent kértem: filmet, képeket cd-n és kinyomtatott fényképet is. Nem is annyira a magam szórakoztatására - nekem bőven elég a 2D "sima" UH, azon is éppoly cuki a gyerek, hanem pl. van a bambinának egy orvos dédnagyapja, (férjem nagyapja, akinek ő lesz az első dédunokája), akit lenyűgöznek az ilyesmik, hogy csak egy példát mondjak aktív skype-használó így 86 évesen, és amikor a 12 hetes kis babszemről megmutattuk neki az 5 perces filmet (ami egyébként 2Ds volt, és sokkal élvezetesebb), hát teljesen odavolt. Anyósomékról, akik még szintén nem nagyon láttak ilyesmit, ne is beszéljünk.
Naszóval, a bambina megint hozta a formáját, rengeteget mocorgott, pakolt, lerúgta magáról a vizsgálófejet, a 4D meg nem bírta követni, úgyhogy vajmi kevés pluszt jelentett a csodatechnika.Egyszer-egyszer sikerült majdnem elkapni az arcát, de folyton elérakta a kezét vagy a lábát. Be is rakom a kedvenc képemet, amin a nagylábujja a homloka előtt van. A kis balerina.
Paraméterileg hála Istennek, tök rendben van a lyány, a legtöbb méret szerint 29-30 hetes, fejátmérője már 81,6 mm, ami a lelet szerint 30hét+5 napos méretnek felel meg. A súlyát 1453 grammra becsülték, juhúú!
És különben is tök cuki volt, ásított, meg mosolygott is, és újfent bebizonyította, hogy ő aztán úgy produkálja magát, ahogy neki tetszik.
Engem viszont megint megijesztettek ezzel a placenta accretaval, és elég sikeresen, mert annyira ráparáztam, hogy az estét végigbőgtem. Tökre félek az egésztől... Komolyan jobban félek a császártól, mint a szüléstől... Inkább le se írom, hogy mekkora gáz, ha tényleg ez van. Bíztatom magam, hogy annyira egyszerűen nem lehetek peches, hogy a placenta praevia mellé még accreta is legyen....A dokim amúgy tök aranyos volt, bevitt a szülészetre, megmutatta a szülőszobákat, az őrzőt, a műtőt is, amelyiknek ablaka van - ebben a kórházban nem engedik be az apákat a császárra, mondjuk lehet, hogy nem is baj... A szülésre igen, de hát az más.
Mi van még? Ja, igen, megkaptam a tüdőérlelőt is, úgyhogy most már tutira érik a bambina tüdeje.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 30. hét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 30. hét. Összes bejegyzés megjelenítése
2009. október 8., csütörtök
2009. október 6., kedd
Hármassal kezdődik
Szombaton beléptünk a 30 hétbe. Hivatalosan 29+4 van, még 10 hét és 3 nap lenne a kiírt időpontig, ha megvárnánk. Mondjuk már nem nagyon reménykedem, hogy így lesz, bár olvastam olyat, aki placenta praevia totalis ellenére hüvelyi úton szült. Semmi remény nem volt rá, már ki volt tűzve a programozott császár, de magától beindult a szülés a 36. héten, és valamivel a lepény is arrébb vándorolt. Vannak még csodák.
A hangulatom javulóban, a nagyfőnökkel tök pozitív volt a mai megbeszélsé, és különben is, "Nobody is expecting the Spanish Inquisition".
A hangulatom javulóban, a nagyfőnökkel tök pozitív volt a mai megbeszélsé, és különben is, "Nobody is expecting the Spanish Inquisition".
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
