Izgalmak, készülődés

Nohát, a múlt csütörtöki CTG óta nem írtam. Jelentem, még megvagyok, és 2in1, bár volt egy kis izgalom. Csütörtökön majd egy órás várakozás után jutottam be a dokihoz a CTG-re. A gyerek szerintem utálja, ha üldögélek, legalábbis látványos és érzékletes módon próbál jelezni valamit ilyenkor... Na, bejutottam, addigra szerintem lefáradt kellőképp. Alig találták meg a szívhangját, aztán mikor kb. 20 perc múlva a doki megnézte, kicsit csóválta a fejét, hogy nem egészen szupertökéletes a szívhang, és vakarni kezdte a fejét, hogy mi legyen. A gép ugyanis jelzett fájásokat, kérdezte is a doki, hogy ezeket érzem? Hát hol éreztem, hol nem, de a gyerek nem igazán reagálta le őket.Végül a doki kitalálta, hogy csinálni kéne egy flowmetriát - amit ő az ottani gépén nem tud - na akkor irány A kórház. Telefonál, A kórház (ahol egyébként szülni fogok) nem tud fogadni. Remek. Telefon, B kórház, röviden vázolja a helyzetemet, erre az ügyeletes doki a kórházban: "Hát hogyhogy szabadlábon rohangál? Ha ide bejön, ki nem eresztjük, nálunk a placenta preaviások ekkorra már régesrég benn szoktak feküdni."  Jó, mindegy, csak csinálják meg az áramlásvizsgálatot, ha befekvés javasolt, majd átmegyek az A kórházba. Oké. Megérkezünk, jön az ügyeletes doki, lelkibeszéd: "magánnak a vizsgálat eredményétől függetlenül kórházban a helye, innen csak úgy engedjük el, ha a aláírja, hogy saját felelősségre, kifejezett orvosi utasítás ellenére utasítja vissza a kórházi felvételt..." Oké.
Najó, akkor jöjjön egy UH. Eddigre a bambina már újra elemében volt, vagy a nemlétező hócipője volt tele, mindenesetre a doki már röhögött kínjában, hogy semmit nem tud megmérni rajta, lerúgja a vizsgálófejet, satöbbi. Magamban már könyörögtem a gyereknek, hogy kooperáljon, mert annyit  nyomorgatta a doki a hasamat, hogy azt hittem, megszülök. Hála Istennek, minden oké. A gyerek minden irányban nőtt a múltkori méretekhez képest. A lelet szerint: Egy élő magzat koponyavégű fekvésben. Placenta mélyen tapad, a belső méhszájat teljesen fedi. BPD 93 mm, HC 313 mm, AC 306 mm, FL 63 mm. Grav. s. 36nak megfelelő nagyság. Átlagos mennyiségű magzatvíz. Jó szívműködés. Flowmetria: Norm.
A biztonság kedvéért csináltak még egy CTG-t, a gyerek megint szórakoztatta a nagyérdeműt, kb 20 centivel arrébb pakolta a szívhangját az előző CTGhez képest, nehogy könnyű legyen megtalálni. Az egésznek a végére úgy kivoltam, mint a liba, aztán elengedtek, felhívtam utána a dokit, hogy akkor tényleg menjek-e az A kórházba, de mondta, hogy nem, irány haza.

Ma voltam újra CTG-n. Ez most teljesen sima ügy volt, bölcs barátnőkre hallgatva ettem előtte csokit, úgyhogy a bambina szinte végig izgett-mozgott, mint egy kis sajtkukac. Hát ne tudjátok meg, micsoda hangokat produkált a gép! Fájás most nem volt.

És igen, lassan a 37. hetet is betöltjük. Pont mához két hétre van kitűzve a császár.... Egész nap ez járt a fejemben, hogy vajon két hét múlva ilyenkor mi lesz, túl leszek-e már rajta, ébren leszek-e, láthatom-e már a babát... huhh, és ennek ellenére még mindig tök nehéz elhinnem, hogy már csak 2 hét.... Tegnaptól egy csomó szülészeten látogatási tilalom van, az enyém még nincs köztük, de izgulok, hogy mi lesz, lehet hogy hétfőn befekszem, és nem látogathat majd senki?? Jaaaaj...

Ami szuper, hogy holnap este érkezik F. Olyan jóóóóó! Egyúttal haza is költözöm (a szüleimtől, ahol fekvésre ítélve kényszerállomásozom május óta). Hű, úgy várom már! Hetek óta rajtam van a rendezkedés, csak effektíve semmit se tudok tenni innen a hajdani gyerekszobámból a sóhajtozáson kívül. Nagy vonalakban alakulunk, de azért még van (lenne) tennivaló. Anyukám és a húgom kitakarították a lakást, a bambina-holmik kimosva, vasalnom majd még kell egy jó adagot, meg be kell szerezni pár dolgot, illetve előbb még döntést hozni egy-két kérdésben. Például, hogy legyen-e külön pelenkázóasztal, vagy a jó kis ikeás komódot nevezzük ki pelenkázónak, vagy póriasan pelenkázzunk az íróasztalomon. Meg ilyesmik. De ez már szuper lesz. Mondtam is F-nek, hogy ez a három nap vele még így a kórház előtt számomra olyan lesz, mint egy nyaralás. Pedig semmi extra, csak annyi, hogy együtt leszünk, otthon.

Ja, és hogy el ne felejtsem, végre befejeztem a két iszonyúfontosmuszájbefejeznimégaszüléselőtt munkából a másodikat is. Igaz, azóta a főnököm N-szer variálta át a részfeladatokat, plusz szokás szerint bejött még ez meg az, vagyis még most is lenne mit csinálnom, de mondtam, hogy vagy meglesz, vagy nem. A kórházba nem vagyok hajlandó laptopot vinni. Nem és nem.

Valamivel okosabban

Ma volt a nagy nap, mentem a kórházba, hogy megvizsgáljon az egyik főorvos, és állást foglaljon a placenta accreta-kérdésben, majd ennek fényében döntsenek a császár időpontjáról.
Hát, ahogy a cím is jelzi, nem egyértelmű a helyzet. Az van, hogy elvileg a lepényszövet és a méhfal között kell lennie egy bizonyos vastagságú, bizonyos szerkezetű rétegnek (erről olvastam is a sok netről letöltött orvosi cikkekben), namost ha ez nincs, vagy nem olyan, akkor gyanús a placenta accreta.
Először hasi UHval vizsgált az orvos, kedves ez a doki, csak inkább úgy magának magyarázgat az orra alatt, és alig érteni, mit mond, pedig igencsak érdekelt volna, de így csak foszlányok jutottak el hozzám. Ha néha kérdeztem, akkor elmondta újra, csak ugyanúgy az orra alatt. Na mindegy.
Először megnézték a gyereket, a combcsontja alapján a doki kapásból mondta, hogy a korához képest kicsi. De aztán a többi paraméterrel együtt nézve kiderült, hogy dehogyis, pont a korának megfelelő (biometria alapján 34+3nak mondták). Bambinaméretek:
BPD 91mm, OFD 108mm, HC 314 mm, AC 296mm, FL 62mm. Becsült súly - tádááámmmm - 2500 gramm! És a kis drágaság megfordult, most medencevégű fekvésben volt, fejjel felfelé.
Na, ezután következett a lepény. A doki ingatta a fejét, hogy milyen borzasztóan néz ki... (hála az égnek a lánykát szuperül ellátja, végül azt írta a lapra, hogy I-es fokozatban érett). Én megjegyeztem, hogy a miómáim is hasonlóak voltak, és azért nézték mindenféle egyébnek, erre persze az én dokim is bekapcsolódott, és röviden elmondta, hgy mennyi beavatkozáson estem át korábban - aztán nagy egyetértésben bólogattak, hogy bizony, ezek mind hajlamosítanak a placenta accretara. Ez nem volt újdonág, mert ugye beleástam magam a témába.
Viszonylag hosszasan nézegetett, hogy van-e ez a bizonyos réteg, vagy nincs, úgy tűnt, hogy nincs, egyszer még a placenta increta is elhagyta a száját (ez eggyel durvább forgatókönyv), aztán átváltott hüvelyi ultrahangra is. Na ezzel egy kicsit árnyalódott a kép, legalább egy helyen a lepény szélénél látható volt ez a bizonyos réteg. Kicsit letolt a doki, hogy miért mentem el előtte pisilni, teli hólyaggal jobban lehetne látni. (Azért mentem, mert senki nem mondta, hogy ne tegyem, és eléggé kellett). Megnézte még a méhszájat, tök zárt továbbra is, hurrá. Mondanom se kell, hogy én totál abban reménykedtem, hogy kiderül, hogy vaklárma, ez az egész accreta-ügy, úgyhogy a vizsgálat végére elszontyolodtam picit.
A gyanú maradt, a lapra végül az került, hogy: Placenta praevia centralis. Placenta accreta. (az utóbbit kérdőjellel kérte a doki, de az asszisztens nem figyelt, úgyhogy annak is pont lett a végén.) Készült néhány kép is, de kizárólag a lepényről, úgyhogy nem izgi.
Aztán még átküldtek CTG-re, úgyhogy megvolt az első ilyenünk is. Teljesen jó eredmények lettek, bár nehéz volt megtalálni a bambina szívhangját, 2 nővér is kudarcot vallott, végül a dokimnak sikerült - állítólag ehhez még kicsi a baba, túl sokat mozog meg ilyenek. Úgyhogy ezért végig oda kellett szorítanom ezt a kütyüt a hasamhoz. Tisztára lefáradt mindkét kezem a 30 perc alatt!

És akkor a konklúzió: nem hozzák még előrébb a császárt. A december 9-ét jelölték ki, de már november 30-án befektetnek. Az osztályvezető főorvos és a dokim a fejem fölött beszélték meg, hogy hány egység vért rendeljenek nekem aranytartalékba, meg milyen egyéb óvintézkedéseket tegyenek. Fincsi.
Számomra nem totál megnyugtató a helyzet, de kezdem megszokni, hogy semmi, soha nem totál megnyugtató. De a dokik legalább fel vannak készülve.