Huhh

Már megint nem írtam egy ideje, egyrészt, mert van ugye a csomó meló, és próbálok haladni (elve kudarcra ítélt vállalkozás fekve, a 30 fokos lakásban), másrészt, mert rengeteg történés volt (bútortologatás - pakolás, 3 vacsoravendégség 5 nap alatt), harmadrészt meg volt két nem túl jó napom.
Kedden kicsit már napközben is le voltam fáradva, aztán éjszaka többször arra ébredtem, hogy görcsölök. Nem voltak pokoli erős görcsök, de a derekam is majd le akart szakadni, meg a szeméremcsontomba, és ide-oda sugárzott, szóval összességében ijesztő volt, ráadásul kb. 2 óránként volt egy. A harmadiknál már erősen be voltam tojva, a doki felhívásán és az ügyeletre való bemenésen is gondolkoztam, de végül csak bevettem soron kívül a gyógyszerből, meg egy kis magnéziumot aztán visszarogytam az ágyba. Valamit még motyogtam a férjemnek is, aki félig-meddig fel is ébredt, aztán legközelebb csak 8 után ébredtem. Akkor gyorsan bevettem a reggeli gyógyszeradagomat, de reggelizni is csak fekve reggeliztem - utálok amúgy fekve enni - aztán vártam, hogy mi lesz. Valamelyest javult a dolog, de nem múlt el, úgyhogy kínomban felhívtam egy homeopátiás orvos ismerősömet, hogy tud-e valamit javasolni, tudott, a férjem elszaladt érte a gyógyszertárba, aztán reménykedtem hogy majdcsak elmúlik, és persze moccanni is alig mertem.
Na aztán délután elegem lett, a pocakkeményedés nem múlt el, úgyhogy felhívtam a dokimat. Akiről persze tudtam hogy nyaral, külföldön, de azt mondta, ha baj van, nyugodtan hívjam. Nem értem el. Aztán később újra próbáltam, végül írtam neki egy smst, aztán inkább felhívtam a védőnőt. Őt szerencsére sikerült elérni, azt javasolta, hogy menjek el valahova, ahol megnézik, hogy nem nyílt-e ki a méhszáj. Úgyhogy felhívtam a kórházat, azt mondták mehetek, aztán hazarendeltem a férjemet, aki épp barátokat látogatott, míg hazaért, összekészítettem a kis motyómat, kitudjamilesz alapon, aztán szépen bementünk, és már 9re (este) ott is voltunk.
A kocsi jól felrázott, úgyhogy be is keményedett megint a hasam - höhö, legalább nem megyünk hiába, mondtam a férjemnek. Szerencsére a bambino rugdosódott eléggé, úgyhogy reméltem, nincs nagy baj. Két szülés is zajlott, fél 10 körül vizsgáltak meg, de hála Istennek, minen oké, a méhszáj továbbra is tejesen zárt, még meghallgatták a gyerek szívhangját, azztán már mehettünk is. Az ügyeletes orvos még megkérdezte, hogy mennyi magnéziumot szedek, és aszondta, hogy ennek a többszörösét is nyugodtan lehet, szedjem bátran.
Hazafelé megálltunk pizzát venni a nagy megkönnyebbülésre :)

Parák, történések

Már jó rég írtam, de annyi minden volt... Kezdve azzal, hogy a múltkori genetikai UH-ról hazafelé tartva, lerobbant a kocsim. Először még csak azt hittük, hogy a hűtővíz forrt fel, de nem, kilyukadt a hűtőtank. Mondjuk a kocsi nem egy mai darab, vagyis lehet számítani sajna az ilyenekre, de hát nem jött valami jókor. Bazimeleg, parkolási övezet közepe, stb. Kb. 2 órát dekkoltam benne, mire kiderült, hogy mi a hiba, hogy nem lehet vele tovább menni, vontatni kell majd, meg mire a parkolást elintéztük (azaz csak hittük, az ügyfélszolgálat ígérete ellenére persze hogy megbírságoltak). Olyan szinten kifáradtam, hogy alig éltem mire hazaértünk.
Na, aztán másnap elkezdődött valami vérzésszerű, nem volt egyértelmű, hogy mi, és tök enyhe volt, de halálosan beparáztam.
A doki csütörtökön fogadott, mondta, hogy ez nem egy öröm, hogy van, de azért nem kell nagyon megijedni, viszont mostantól vegyem még szigorúbban a fekvést. Csinált ultrahangot is, a baba megint kis cuki volt, ficánkolt, de sosem úgy, hogy mutassa magát, úgyhogy továbbra is rejtély, hogy kisfiú vagy kislány. Lényeg, hogy jól van, a doki szerint nagyot nőtt :)
A dokival abban maradtunk, hogy az időnkénti görcsök okozzák, illetve az, hogy a lepény a méhszájon fekszik. Azt mondta, hogy az a fontos, hogy ne nyíljon ki idő előtt a méhszáj a görcsök miatt - egyelőre hála Istennek tök zárt. Ja, a gyógyszeradagomat is megemelte, biztos, ami biztos. Vicces, egy asztmagyógyszert kell szednem, mert az csökkenti a simaizmok (így a méh) görcskészségét. Ez a bigyó azóta se múlt el, tegnap brutál éjszakám volt például, 3x ébredtem pisilni, ill. arra, hogy görcsöl a hasam, a 2.-nál már bekaptam plusz egy felet a görcs elleni gyógyszerből, meg egy magnéziumot. Ma mondjuk jobb volt, éjjel egyáltalán nem ébredtem fel.

Ééééés igen, vasárnap hazajött a férjem, és most végre egy hónapot együtt leszünk! jaj, nagyon vártam már!! Pár napja pont feloldozott a doki a szigorú szoba-és ágyfogság alól, úgyhogy úgy volt, hogy 1-2 napra talán még kikapcsolódni is elmegyünk. Most ugyan tolódik ez a fentiek miatt, de azért még hátha összejön. Addig meg a lakásfelújítás projekten agyalunk, végülis több verzió is felmerült, és még nem tökéltem el magam egyik mellett sem.

Előzmények #2

Új bejegyzésben folytatom. Nem, nem a sorozatfüggőknek akarok ezzel kedvezni, meg nem is az érdeklődést fokozni. A sztori elég hosszú, és sokmindenen mentem keresztül, mire eljutottam egyáltalán a tényleges problémáig, aztán meg csak még több mindenen mentem keresztül, mire eljutottam a megoldásig.
Szóval. Hazajöttem, és első adandó alkalommal felkerestem a nődokim. Rettegtem, hogy mi fog kiderülni, és nem alaptalanul... Megvizsgált ultrahanggal, és közölte, hogy van valami a méhemben, leginkább talán polip, elég ronda és nagy, legjobb lenne, ha ezt gyorsan kikapnák onnan, ráadásul a méhnyálkahártya is eléggé meg van vastagodva, az sem tetszik neki. Ledöbbentem. Mondtam, hogy nekem nemsokára lesz az esküvőm, ráadásul a férjem (a polgári már korábban megvolt) nincs is itthon, különben is, nem akarok az esküvő előtt kórházba vonulni... Azt mondta, hogy ez egy kisműtét, gondoljam meg, 1 nap és túlvagyok rajta, az esküvőre el is felejtem. Ez egy pénteki nap volt, gondolkodási időt kértem. Hétfőn felhívtam azzal, hogy oké, legyen, essünk túl rajta mihamarabb.
Így esett, hogy kb 2 héttel az esküvő előtt kórházba kerültem. Egészségügyi küretre (hivatalosan polip abrasio). Nem a saját dokim műtött (hála az eü reform útvesztőinek, de ez egy másik sztori). Volt már nekem mandulaműtétem felnőtt fejjel, meg orrsövény-műtétem, de egyiktől sem féltem annyira, mint ettől most. Ezt gyakorlatilag vakon végzik, és bár rutineljárás, vannak kockázatai...
Reggel kellett bemennem éhgyomorra, emlékszem volt a szobában egy lány, akinek spontán vetélése volt, szegényt tökre sajnáltam...
Magáról a műtétről nem írnék túl sokat, akinek volt ilyen, az tudja, milyen. Közvetlen előtte nem készült ultrahang, amit furcsálltam. Lamináriát tettek fel, ami kitágítja a méhszájat, nem valami kellemes. Végül fél 2 körül kerültem műtőbe, a beavatkozás viszonylag rövid lehetett, bár nem nagyon emlékszem, később délután, amikor anyukám bejött látogatóba, még mindig elég kába voltam. Az operációt végző orvossal másnap kb 2 percet beszéltünk, azt mondta, sikerült a műtét, csúnya volt, de kinn van, 2-3 hét alatt készül el a szövettan. A probléma az volt, hogy a műtét után még durvább görcsök jöttek rám, az autóban - a meghívókért mentünk apukámmal, jobb későn mint soha, höhö - a hátsó ülésen fetrengtem a fájdalomtól.
A szövettan jó sokára készült el. Aki várt már szövettanra, az el tudja képzelni, mit éltem át. Na végül kb 3 hét elteltével mehettem a szövettanért, telefonban csak annyit mondott az orvos, h oké, de személyesen kellett átvenni. Elmentem, megvizsgált ultrahanggal (!!), és mikor panaszkodtam, hogy továbbra is görcsölök, azt mondta van egy kis petefészek-gyulladásom, ad rá antibiotikumot. Hittem is meg nem is, hát honnan a fenéből szedtem volna össze petefészek-gyulladást? De mindegy, kezemben a kivont szövettannal, némileg megnyugodva távoztam, otthon még egyszer átolvastam, semmit nem értettem belőle, elég hosszú volt és részletes, 1-2 szóra rákerestem a neten is, de aztán hagytam a francba, mert a végén ott volt, hogy Sine mal.
És megcsináltam az antibiotikum-kúrát, aminek totál semmi értelme nem volt, azonkívül, h szokás szerint kicsinálta a gyomromat.
Nem sokkal később elmentem a saját nőgyógyászomhoz, mert a hasam csak fájt továbbra is, és a végére akartam járni. Azzal fogadott, hogy "Hallom, nem is polipja volt, hanem miómája?"
Miii???? Azt hittem, rosszul hallok. Hogyhogy mióma? És ha az operáló orvos is tudta ezt, nekem miért nem mondta? És mit jelent ez egyáltalán? Megmutattam a szövettant, ahogy olvasta, már rázta a fejét. Mondta, hogy csináljunk egy ultrahangot, lehet, hogy benn maradt egy része. Kiderült, hogy nem egy része maradt benn, hanem az egész. Ugyanott volt, és ugyanakkora mint a műtét előtt, basszus. Ugyanis ez a fajta műtét a miómára nem igazán jó, mert a mióma izomrostokból van, ezért kemény, szemben a polippal, ami nyálkahártya-burjánzás, tehát puha, és le lehet kaparni. Elkeseredtem. Akkor a történet még csak most kezdődik? Mi értelme volt akkor ennek a műtétnek? A dokim szerint az, hogy legalább van egy szövettanunk, tudjuk, hogy mióma, és hogy jóindulatú, mert egyébként nem egy szokványos darab, és UH kép alapján akármi is lehetne. Na kössz. Már csak azt nem értem, hogy ugyanezt az operáló orvos nem látta az ultrahangon? Ha látta, akkor miért hülyített a petefészekgyulladással???

Előzmények #1

Amúgy is terveztem már írni a viszontagságaimról, meg be is lengettem valamelyik megjegyzésben, úgyhogy íme, jöjjön az első fejezet. Próbálom informatívra írni, mert meggyőződésem, h másnak is hasznos lehet.
Úgy kezdődött a dolog, hogy 2006 őszén elkezdett fájdogálni a hasam, úgy, ahogyan korábban sose, ilyen nyomásszerűen, és a menseskor meg baromi erősen begörcsöltem - ami korábban nem volt szokásom, csak a derekam szokott inkább fájni, meg egy napig egy kicsit görcsöl, mielőtt megjön. Irány a nőgyógyász. A doki tök alaposan megvizsgált, csinált rákszűrést is, meg ultrahangot, ahol azt mondta, minden rendben, semmi gyanúsat nem lát, a bal (vagy jobb, erre már nem emlékszem) oldalon készülődik egy baba. Ekkor még nevetve mndtam, hogy csak jövő nyáron fogunk házasodni, és csak azután tervezzük a babát. Lényeg, h minden oké.
De ez a hasfájás csak nem múlt, sőt utána kétszer is, mikor megjött, lassan múlt el a vérzés, pár nappal tovább tartott a megszokottnál. Mivel korábban tablettát szedtem, és nagyjából egy éve hagytam abba, arra is gondoltam, hogy talán most ürül(t) ki teljesen, ami ugye jó. A tablettás korszak előtt egyébként 7 napig tartott a mensesem, vagyis tulajdonképpen erre állt vissza 5 napról. A rákszűrésem is negatív volt, tehát azzal nyugtattam magam, hogy minden rendben.
Azután, ez még mindig késő ősszel volt, mivel a hasfájás nagyjából állandósult, és a nődoki is ezt javasolta, elmentem a körzetihez, hogy hátha ő mond valami okosat. Kikérdezett, megnyomogatta a hasam, majd közölte, hogy bélhurut, diétázzak, majd elmúlik. Hát nem voltam meggyőződve róla, hogy igaza van, de mit lehet tenni. Azután jöttek az ünnepek, nagy zabálások, minden, nyugizás családi körben, úgyhogy a problémáról szinte meg is feledkeztem.
2007 tavaszán összejött egy projekt, amit sikerült úgy megszerveznem, hogy ki tudtam menni pár hónapra életem párjához, aki külföldön dolgozott. Végre együtt leszünk kicsit.
Igen ám, de nem sokkal előtte megint azt tapasztaltam, hogy elhúzódott a mensesem. Dokit felhívom, aszondja lehet h átmeneti hormonzavar, figyeljem a következő hónapot is. A következő hónapban pár nappal az indulás előtt megint ugyanaz van, hát elmegyek még gyorsan nőgyógyászhoz. Sajna épp nem az én dokim rendel (körzeti rendelő), a másik doki tessék-lássék megvizsgál, valami olyasmit mond, hogy nem húzódott össze a méhem, és ad rá valami cseppeket, hogy az majd segít. Ultrahang nem készül.
Külföld. Dolgozni mentem ki, megvolt a helyem, biztosítást is kötöttem, mert ijesztő kezdett lenni ez a dolog... Kint azután a panaszaim mindegyike olyan szinten jelentkezett, hogy néha halálra rémültem, és azt fontolgattam, hogy hazamegyek. Kint esélytelen volt dokit találni, végül kínomban felhívtam a saját itthoni dokimat, aki kikérdezett, és azt mondta, hogy nem hiszi, hogy bármi komoly, de ha hazamegyek, menjek el hozzá, hogy újra megvizsgáljon. Ekkor már elég para kezdett lenni a dolog, rettenetes gondolataim voltak, próbáltam utánanézni a neten, hogy mi lehet ez, ettől csak még jobban beparáztam... És még volt kint több mint egy hónapom, ráadásul, a tervezett hazajövetelem időpontjához képest meg csak egy hónappal későbbre volt kitűzve az esküvőnk.