Hát most aztán megint mindenféle történt. Időrendben:
Szombaton, ami munkanap volt, elmentünk a dokimhoz, mert ő még nem látott a múltkori görcsök óta. Méhszájat most nem vizsgált, amit nem is bántam annyira, mert valahogy eléggé szokott fájni - érdekes, amikor a másik doki vizsgált a kórházban, az nem volt olyan rossz. A lepény elhelyezkedését sem nézte, aszondta nem akar folyton piszkálni - ezt tudniillik hüvelyi ultrahanggal lehet a legpontosabban vizsgálni.
Cserébe viszont moziztunk egy jót, a férjem is bent lehetett. Hát a bambino megacuki volt már megint! Kár, hogy ezekről nincs video. Egész végig pörgött mint a parkett ördöge, de hihetetlen volt tényleg, a doki alig tudta követni (vagyis inkább a gép nem bírta, mert egy irtó lassú, régi UH-fej van rajta). Kis pocakmanónk teljesen megfordult a vizsgálat alatt, ezt úgy kell érteni, hogy fejvégű fekvésben van, a vizsgálat elején szemben volt, aztán oldalt fordult, majd a hátát láttuk, aztán végül megint szemből mutatta magát - nem kis gyönyörűségemre. A doki kérdezte, hogy érzem-e a mozgásait, hát hogy a csudába ne érezném, konkrétan majd lerúgta a vizsgálófejet a hasamról! Emellett egyéb vicces dolgokat is művelt, nyújtózkodott, ásított, egyszer meg tisztára olyan volt, mintha kötne! Lehet, hogy (tényleg) lány? :) Mint kiderült, a köldökzsinórral játszott, de nagyon látványos volt, teljesen extázisba estem, hogy miket tud. A feje szélességét tudta lemérni a doki (BPD=61 mm), és a combcsont hosszát (FL=38mm), azt mondta, ezek tankönyvi méretek, mintha direkt betanulta volna a baba. A neméről nem sikerült pontosabb infot szerezni, annyi még kiderült, hogy viszonylag nagy lábon él - a pontos számra nem emlékszem, és a papírra sem került fel. Mondjuk ezen röhögtünk, ti. senki se nagylábú a családban.
Mi van még? A hétvége egyik napján az én szüleimnél ebédeltünk, a másikon a férjem szüleinél, érdekesmód az utóbbi volt a nyugisabb. Valahogy mióta terhes vagyok, kiskedvenc lettem az anyósomnál, pl. kacsát sütött, mert tudja, hogy imádom. Jól be is ettem belőle! A szüleimmel viszont sokkal nehezebb a helyzet, főleg anyukámmal, de ez már sajnos 100éves sztori. Mondjuk az is igaz, hogy a férjem távollétében az ő nyakukba szakadok, ami egyikünknek sem könnyű. Megjegyzem, első unoka lesz mindkét oldalon.
Hétfőn ez már ki is derült újfent, mert a férjem este visszautazott a másikországba, és rögtön sikerült valami minor hülyeség miatt veszekedni egyet anyukámmal.A hétfő egyébként már a búcsúzkodás és készülődés-pakolás jegyében telt, bazinehéz volt egy hónap hetedik mennyország után... külön utálom, hogy nekem ilyenkor a fél háztartásomat össze kell pakolni, hűtőt kiüríteni, ruhákat összeválogatni (anyáméknál nincs semmim), plusz a melóhoz egy csomó mindent elhozni... jáááááj, fárasztó műfaj. Ráadásul elvileg úgy lesz, hogy most 3 hónapig elvileg csak hosszú hétvégékre fog hazajárni életem párja. Szal kicsit szomorkás fílingje volt a dolognak.
Meló fronton most kicsit besokalltam, unom már, mindig eljön az a fázis, amikor úgy tűnik, valamit hamarosan befejezek, de közelebbről megnézve rájövök, hogy egy csudát, még rengeteg munka van vele (éljen a maximalista természetem). A helyzetet tetézi, hogy ilyenkor szoktak beesni még további fontos-sürgős feladatok - ma is kaptam egyet - és ilyenkor azt se tudom, hogy az n-1 feladatból melyikhez kapjak. Egy ideje az önneveléssel próbálkozom, főleg időbeosztás terén, meg a maximalizmusból is le kéne adni valahogy - háááát nemtom, a mai nap teljes csőd.
Hát ezek vannak mostanában, csomó pending project, amiken jó lenne végre túl lenni, meg csomó wishful thinking, hogy mi mindent csinálnék, ha....
