She certainly has a character...

Mici egyre cukibb.

Például az egyik este kitalálta, hogy cumi nélkül alszik el (totál addikt, sajnos). Két hosszú órájába telt, de sikerült neki, berakott két cumit a párnája alá, és néha ugyan megnézte, hogy ott vannak-e, és néha elbizonytalanodott, de végül hősiesen kibírta. Másnapra persze a cumitündér huss, elvitte őket, és gondoskodott a megfelelő jutalmazásról. A pénzt azóta őrizzük, valószínűleg babaházra fog fordítódni (vagyis, majd mi kipótoljuk).
A vicc az az, hogy összesen kb. négy cumival "dolgoztunk" ezidáig, ebből egy az oviban van, vészhelyzet esetére, és három itthon. Vagyis még kettő megvan, és noha a fenti eset hetekkel ezelőtt történt, azóta Mici folyamatosan ígérgeti, hogy "majd holnap" berak még egyet a párna alá, de valószínűleg érzi, hogy mikor az összes cumi elfogyott, az keserves lesz egy darabig, úgyhogy a "holnapra" még várunk.

Aztán. Vannak még mindig nagyon édes beszólásai. Pédául az egyik, hogy eldug valamit, és persze azért lehet látni, de amikor valamelyikünk már nyitná a száját, hogy "jéééé, ott van...", akkor Mici kétségbeesetten kiabálni kezd: "NE TALÁLD MEG!!" vagy "DE NE VEDD ÉSZRE!!". Hát ez tök cuki. Vagy amikor valami rosszban sántikál, és ránézek, és már tudja, hogy tudom, akkor azt mondja "Anya, ne lásd meg!".

A szobatisztasággal meg az van, hogy végrevégrevégre átléptük azt a bizonyos mérföldkövet. Ugye már nagyon rég szobatiszta, csak valamiért kakilni feszt pelenába akart. Tehát ez úgy ment, hogy halogatta egy darabig, aztán kért pelenkát, ésfeél perc múlva jött, hogy kész van. Hát én úgy gondoltam, hogy jó, majdcsak egyszer kedvet kap a bilihez vagy a vécéhez, de azért magamban erősen vártam már erre, de nem akartam sürgetni. Attól mondjuk agybajt kaptam, hogy valaki (Khm-khm) megígérte neki, hogy ha bilibe kakil, elviszi manikűröshöz (?!). Úgyhogy azóta inkább én párszor kilakkoztam a körmét csilivilire, hogy ezt kiverjem Mici fejecskéjéből, de mindegy, ez mellékszál. A kakival amúgy az is gond volt, hogy szerintem direkt visszatartotta, ezért három naponta kakilt, de hát ezzel is úgy voltam, hogy arra figyeltem, hogy kapjon olyan kaját, ami segít neki (gyümölcsök, aszalt szilva, stb, sok folyadék), tehát effektíve ne legyen szorulása, de sosem erőltettem, hogy kakilj már, pláne nem mondtam olyanokat, mint a manikűröst ajánlgató, hogy most aztán kakilj, vagy jön a kúp! Ómájgod.

Történt aztán, hogy egyszer csak F megkérdezte Micit, hogy kakilna-e úgy, ahogy szokott (állva), de pelenka nélkül, viszont papírt teszünk alá, és akkor a kaka oda pottyanna. Hát ez valószínűleg izgatta a fantáziáját, mert belement. Elbúlt a kanapé mögé a sarokba, lepapíroztuk, és igaz, hogy nem azonnal, mert pár percbe telt a dolog, de tádámm, sikerült. A bili ott volt mellette, ha mégis kedvet kapna. Na, ezt még egyszer csinálta így, (vegy kétszer, már nem emlékszem), és utána tök magától ráült a bilire a kellő pillanatban. És roppant elégedett volt az eredménnyel. Aztán a következő lépés az volt, hogy már nem állva kedzte, hanem rögtön ráült a bilire, és már várni se kell, ráül, és hopp, már kakil is. És olyan édes, látszik, hogy rém büszke, mert ha ép F van ott, akkor őt kéri meg, hogy hozzák ide nekem megmutatni, ha meg én vagyok vele, akkor Fnek kell vinni megmutatni. Most már csak a wc van hátra, amit tök ügyesen használ egyedül is pisilésre, szóval ez már sétagalopp. Sőt, meg nem erősített források szerint egyszer már kakilt is wc-be, az oviban.

Ami még nagyon cuki benne, és mind a kettő meghat, az egyik az, hogy ugyanolyan kis gyűjtögető, mint én voltam. Mindent gyűjt, és elkér, vagy kölcsönkér, és roppant csalódott, ha valamit épp nem kaphat meg (mert nyilván nem kaphat meg mindent). És akkor a kis dolgait, azt ilyen különböző szütyőkbe, meg táskákba rakja, vagy odaadja a "kislányainak" (t.i. a babáinak, akikből rengeteg van), meg teletömködi vele a zsebeit, cuki.
A másik, hogy hihetetlen jószívű, és nagyon szeret adni.* Például elment az egyik kis barátnője az oviból, és kitaláltuk, hogy készít neki ajándékot. Egy képet készített, amire körülbelül az összes kis díszét, kincsét, ami volt, ráragasztotta (papír pillangó, papír virág, strassz, csillámos ragasztó, flitterek, csilivili matricák, szóval, amit el tudtok képzelni.) Ez engem azért nyűgöz le, mert én a mai napig sokkal beosztóbb vagyok, lehet, hogy azért, mart ahhoz voltam / vagyok hozzászokva, hogy ha valami elfogy, akkor nem biztos, hogy azonnal lesz új / másik. Aztán, amikor egyébként vettem egy újabb adag ilyen scrapbooking mindefélét, akkor is az összeset felhasználta egy másik barátnőjének készített képhez, amit a kezébe adtam. És tényleg egy kis széplélek, azt már írtam, hogy mennyire szeret virágot szedni, legszívesebben minden virágot leszedne, és mindig kitalál valakit, hogy most épp neki szed, és aztán rágja a fülönket, hogy át akarja adni, találkozzunk az illetővel.






*  Ez meg azért tetszik, mert szerintem én nem voltam ilyen - más kérdés, hogy nekem sokkal kevesebb játékom volt, nagyon ritkán kaptam meg valami áhított dolgot, Mici ilyen szempontból el van kényeztetve kicsit. Gyakran szokott kapni pl. matricákat, meg kb kéthetente veszünk egy peppapiges vagy valamilyen gyerekújságot..., és spontán "ajándékot" is sokszor kap (pl. családi bolhapiacozás közepette játékot, vagy vásárlás közben meglátott akármit). Nem halmozzuk el, de jól esik, hogy megtehetem, hogy látok egy szép pólót mondjuk, és neki is tetszik, és akkor megveszem. Ezzel együtt nem kap meg mindent. Sőt, ha valamit ő kér, akkor legtöbbször vagy az van, hogy megkapja, de akkor aznap nem kérhet mást, vagy, ha már kapott valamit, akkor erre való hivatkozással nem veszek egy második ajándékot, de olyan is van, hogy azt mondom, hogy szerintem ez nem szép, vagy drága, vagy akármi, és teljesen normálisan meg lehet vele legtöbbször beszélni.

Hihetetlen, hogy alig jut időm írni, pedig mennyi mindenről akartam (de visszamenőleg nem annyira szeretek).

Most épp gőzerővel készülök valamire, ami még nem biztos, hogy összejön, de rettenetesen izgatott vagyok miatta, mert egy új területen próbálhatnám ki magam. Drukkoljatok :)

Najó

Elárulom, hogy miért voltam otthon: házivédésem volt.
Igaz, már négy éve is volt egy, és csak a személyes pechemnek köszönhetem, hogy nincs már réges-rég a kezemben valami fokozat, mert a dolgozatomat a többség már akkor is eléggé megdicsérte.
Azt, hogy akkor mégis miért nem ment tovább, leginkább egy ember tudná megmondani, de ő meg nem fogja, szóval mindegy is. A szövegnek nem tett rosszat mondjuk, hogy dolgoztam még rajta. Nekem viszont elég rosszat tett, hogy akkor így alakult a dolog, több okból is. Az például még korántsem világos, hogy hogy fogok visszakerülni arra a területre, ahol majd tíz évet lehúztam, meg az is kérdés, hogy akarok-e egyáltalán.*

Nade a mostani az viszont hihetetlen élmény volt. Először is annyira megdicsértek, hogy már zavarban voltam, sőt, volt egy pont, ahol azt hittem, hogy most meg emiatt fog kiborulni a bili. De nem borult szerencsére. Sikerült elég jól felkészülnöm - ami persze nem jelenti azt, hogy nem izgultam magam halálra, a kérdésekre elég jól válaszoltam, és mint utóbb megtudtam, nagyon jó benyomást tettem, mert határozottnak és higgadtnak tűntem (hát pont ez a kettő biztos nem voltam,  de ez megnyugtató, hogy nem látszott). Szóval azt kell mondjam, hogy most már nagy valószínűséggel dr. manner, PhD leszek előbb vagy utóbb**, de ha valamiért mégsem, akkor ezért az élményért azt mondom, h érdemes volt nem feladni.
Vicces, hogy az lesz a jegyzőkönyvben, hogy változtatás nélkül nyújtsam be.





* Ez milyen már? Régebben nem tudtam elképzelni, hogy ne akarjak visszamenni, de igaz, ami igaz, sok minden változott azóta, hogy elmentem szülni.
** Hacsak meg nem gondolom magam, akkor akár már idén, hűha.

Miciszáj és háromésfél

Lefekvés, Mici már jó ideje ágyban, sőt, a cuppogásából már azt hiszem, hogy alszik is,mikor egyszer csak megszólal:

- Anya, tudod, mit szeretnék én igazán?
- Nem, drága, mit?
- Én olyan zenélést szeretnék hallgatni, amit orgonával csinálnak.
- Szeretnél hallgatni orgonazenét, orgonistát?
- Igen!
Na erre elkezdem fejtegetni, hogy az orgonák általában templomban vannak, meg, hogy egy barátnőm, aki orgonaművész, és  mindig invitál a koncertjeire (de sose vagyunk otthon), és hogy akkor majd elmehetünk egyszer, de Mici türelmetlenül közbevág:
- De én nem olyat szeretnék, ami hangszerorgonával van, hanem olyat, ami virággal!

Na  még gyorsan megörökítem, hogy a hétvégén múlt három és fél éves, hát döbbenet, hogy nekem már ekkora lányom van - már nem méretre, mert az továbbra is valahol az alsó decilis környékén mozog. Kellemesen el lehet vele társalogni, három nyelven beszél lassacskán, hála az itteni olaszoknak, az olasz se merül feledésbe, és már angolul is napról napra többet ért és mond...
Kedvenc szófordulatai a "Figyelj csak!" és a "Miiiiiiiiii?" utóbbi olyan hangsúllyal, amit szerintem tanítani lehetne. De múltkor pl délutáni alvásból azzal ébredt, hogy - Anya, én tudok tízig számolni angolul. És tényleg, el is számolt.

Nagyon kis széplélek. Például múltkor nagyon megbántódott, mert valami játékot kölcsön szeretett volna kéni valakitől a játszótéren, de a gyerek  szülei nem engedték, erre elment virágot szedni, és tök sokáig szedegette őket, és egy nagy csokor lett, amit aztán odaadott nekem hazaérve. Amikor az egyik kis barátnője nem akart hazamenni tőlünk, és borzalmas nagy hisztit vágott le, akkor Mici odament, megsimogatta, és kölcsönadta az egyik karkötőjét vigasztalásul. Cuki.
Nem egy könnyű természet, de lehet vele bánni, és annak igen örülök, hogy nem az a magát a földhöz verő, üvöltve hisztiző gyerek. Ilyen nagy hisztis sírásra szinte nem is emlékszem, olyan kevés volt. Mondjuk viszont úgy ellenkezik, hogy először csak mondja, hogy nem, de aztán már kiabálja.
Az is tök jópofa, hogy mennyire szeret öltözködni, meg kombinálni ruhát cipőhöz, szoknyához harisnyát, stb, ez nekem nagyon tetszik, és hagyom is neki valamilyen szinten - persze nem mindent, pl nyári ruhában nem jöhet télen (pedig itt aztán látni gyereket az óvodában 5 fokban sortban - hiába, Anglia!), de felvehet olyat, amit én nem biztos, hogy úgy adnék rá.

Imád olvastatni, meg beszélni. Feladatokat ad, pl ha ráunt a színezésre, puzzlera, megkér, hogy fejezzem be én.

Elég ügyes, és továbbra is csodálom a kitartását. A futóbicikli nagy kedvence, már hosszú métereket megy egyensúlyozva vele. Nemrég meg kapott egy ugrókötelet, hát nem túlzok, vagy egy kilométert ugrókötelezett gyakorlásból, és nem csüggedt, ha elrontotta, látszik, hogy nagyon meg akarja tanulni. Mondjuk én is meglehetősen kitartó valaki vagyok, de Mici ezekben komolyan lenyűgöz!

Otthon jártunk

.. és majd mesélek is szép sorban (ha valaki tűkön ülne, annak elárulom, hogy kitartott a jó széria).

Addig is, néhány tárgyi (képi) bizonyíték:

Minden családtag kapott egy pár cipőt /szandált, courtesy of A & P.

Mici kapott gyereknapra egy futóbiciklit. Rózsaszínt kért persze, és a hozzáillő virágos-rózsaszín csengőt is ő választotta. (A váz nem ilyen csúnya, csak Mici polgári nevét tüntettem el róla). Bőröndben hoztuk, szétszerelve.


Ja, és ma van a házassági évfordulónk, a hatodik. Ennek örömére egy csokor friss orgona várt reggel az asztalon! :) (kár, hogy illatot nem lehet fényképezni.)