Miciszáj és háromésfél

Lefekvés, Mici már jó ideje ágyban, sőt, a cuppogásából már azt hiszem, hogy alszik is,mikor egyszer csak megszólal:

- Anya, tudod, mit szeretnék én igazán?
- Nem, drága, mit?
- Én olyan zenélést szeretnék hallgatni, amit orgonával csinálnak.
- Szeretnél hallgatni orgonazenét, orgonistát?
- Igen!
Na erre elkezdem fejtegetni, hogy az orgonák általában templomban vannak, meg, hogy egy barátnőm, aki orgonaművész, és  mindig invitál a koncertjeire (de sose vagyunk otthon), és hogy akkor majd elmehetünk egyszer, de Mici türelmetlenül közbevág:
- De én nem olyat szeretnék, ami hangszerorgonával van, hanem olyat, ami virággal!

Na  még gyorsan megörökítem, hogy a hétvégén múlt három és fél éves, hát döbbenet, hogy nekem már ekkora lányom van - már nem méretre, mert az továbbra is valahol az alsó decilis környékén mozog. Kellemesen el lehet vele társalogni, három nyelven beszél lassacskán, hála az itteni olaszoknak, az olasz se merül feledésbe, és már angolul is napról napra többet ért és mond...
Kedvenc szófordulatai a "Figyelj csak!" és a "Miiiiiiiiii?" utóbbi olyan hangsúllyal, amit szerintem tanítani lehetne. De múltkor pl délutáni alvásból azzal ébredt, hogy - Anya, én tudok tízig számolni angolul. És tényleg, el is számolt.

Nagyon kis széplélek. Például múltkor nagyon megbántódott, mert valami játékot kölcsön szeretett volna kéni valakitől a játszótéren, de a gyerek  szülei nem engedték, erre elment virágot szedni, és tök sokáig szedegette őket, és egy nagy csokor lett, amit aztán odaadott nekem hazaérve. Amikor az egyik kis barátnője nem akart hazamenni tőlünk, és borzalmas nagy hisztit vágott le, akkor Mici odament, megsimogatta, és kölcsönadta az egyik karkötőjét vigasztalásul. Cuki.
Nem egy könnyű természet, de lehet vele bánni, és annak igen örülök, hogy nem az a magát a földhöz verő, üvöltve hisztiző gyerek. Ilyen nagy hisztis sírásra szinte nem is emlékszem, olyan kevés volt. Mondjuk viszont úgy ellenkezik, hogy először csak mondja, hogy nem, de aztán már kiabálja.
Az is tök jópofa, hogy mennyire szeret öltözködni, meg kombinálni ruhát cipőhöz, szoknyához harisnyát, stb, ez nekem nagyon tetszik, és hagyom is neki valamilyen szinten - persze nem mindent, pl nyári ruhában nem jöhet télen (pedig itt aztán látni gyereket az óvodában 5 fokban sortban - hiába, Anglia!), de felvehet olyat, amit én nem biztos, hogy úgy adnék rá.

Imád olvastatni, meg beszélni. Feladatokat ad, pl ha ráunt a színezésre, puzzlera, megkér, hogy fejezzem be én.

Elég ügyes, és továbbra is csodálom a kitartását. A futóbicikli nagy kedvence, már hosszú métereket megy egyensúlyozva vele. Nemrég meg kapott egy ugrókötelet, hát nem túlzok, vagy egy kilométert ugrókötelezett gyakorlásból, és nem csüggedt, ha elrontotta, látszik, hogy nagyon meg akarja tanulni. Mondjuk én is meglehetősen kitartó valaki vagyok, de Mici ezekben komolyan lenyűgöz!

Ezt muszáj

Mici nagyon elszánt, érdeklődő és lelkes, hogy most egy újabb nyelvet fog megtanulni. Rengeteget kérdez, hogy ezt hogy mondják, azt hogy mondják angolul. Az egyik első dolog, amit megtanult, ez volt: "Doors closing" (merthogy nálunk beszél a lift).

Történt pedig a minap, hogy kedveskedni akar vele egy néni, és valamit gügyögött neki (de annyira gügyögött, hogy én sem értettem mindent), Mici figyelmesen hallgatta, és amikor úgy érezte, hogy rajta a sor, hogy reagáljon, így vágta ki magát:            
        Én még csak annyit tudok angolul, hogy "Doors closing!"

Csapó 1 - Ovi

Vad izgalomban vagyok, holnap oviba megy a Babó!

Ő már nagyon várja, mert óta mondogatjuk neki, hogy ősztől óvodás lesz. Itten máshogy vannak a korosztályok, tavaly nagycsoportos volt a bölcsiben, "kijárta", ahogy az apja mondani szokta. Nagy mázlinkra kapott helyet egy közeli oviban - hála F-nek, aki nem volt rest apróra áttanulmányozni a meglehetősen bonyolult jelentkezési rendszert, és beadni minden szóba jöhetőbe.
Úgyhogy holnaptól beszoktatásra fel.

Amik miatt izgulok, az egyrészt az, hogy ő minden szempontból a legkisebb (most már hivatalos, hogy a 3. percentilisben van, szóval eleve mindenki nagyobb nála, plusz ugye decemberi, tehát a korosztályában is a legfiatalabb, plusz vegyes korcsoport, szóval 6 évesek is lesznek. Bogaram.), másrészt az, hogy ugyan elég jól ment neki már a másiknyelv, de a majd két hónap otthon (Bp.) az jó nagy kihagyás volt, hiába néztünk mesét meg olvastunk neki néha másiknyelven is, mióta újra kinn vagyunk, azóta alig-alig beszél (figyelni annál inkább), sőt, magyarul is elkezdett selypíteni, mondjuk eléggé úgy tűnik, hogy heccből. Ezt a heccet azért gondolom, mert nem mindig csinálja, és amikor kérjük, hogy szépen mondja, akkor "s" helyett pl "p"-t mond, szóval direkt rátesz egy lapáttal. Amúgy tök érdekes az egész, majd talán még írok róla. Ja, és még az is van, hogy valószínűleg már nem maradunk itt sokáig, vagyis van bennem egy kis aggodalom, hogy pont mire megszeretné az ovit, itt kell hagynunk, és majd egy másikat, máshol megszokni, megszeretni... Mondjuk a mérleg másik serpenyőjében meg ott van, hogy az alternatíva az itthonlét +én lennék (holott imádja a gyerektársaságot), és a nyelvtanulást biztos megdobja a társaság. Hát-hát. Meg még az is van, hogy olyan szuper biztos nem lesz az ovi, mint a bölcsi, és ezt most nem a féktelen nosztalgia mondatja velem, hanem az, hogy a bölcsiben kifogtuk a világ legszuperebb dadusát, aki egy földreszállt angyal, kreatív, imádja a gyerekeket... hhh (még jó, hogy közben tök jól összebarátkoztunk velük családilag, a kislánya egy korosztály Micivel).

Annyival nyugtatom magam, hogy nulla a kockázata a dolognak, simán kivehetem, ha nem tetszik neki vagy nekem. Kaland az élet...

Cuki

Nem mai cuki, hanem a nyaraláson volt még, és akartam is rögzíteni, csak ugye...

Szóval, épp vacsorázni voltunk, és mellettünk (egy téren) filmvetítés volt, Chaplin: A diktátor ment. Valamiért Micinek nagyon tetszett - szerintem az, hogy nagy a vászon, meg szabadtér, meg sokan nézik - így hát bekapcsolódtunk, az apja kezéből / nyakában ülve nézte ő is. Jött az a rész, ahol durrognak az ágyúk, meg nagy a füst és a por, erre Mici beszól:

"Vajon mit főznek?"

Szerintem egy kétéves és nyolc hónapostól teljesen logikus asszociáció.

~ ~ ~

Aznap este volt egyébként az is, amitől teljesen lepadlóztam. Mici inni kért, mikor leültünk, és persze mondtuk, hogy mindjárt kap, de aztán valahogy mi, felnőttek elbambultunk, talán elmerültünk az étlapban (értsd: nem kapott azonnal). Erre fogta magát, lemászott a székről, besétált a bárba, és kért vizet (másiknyelven, mondjuk valószínűleg nem túl udvariasan, de az most mindegy), majd nagy lazán visszasétált hozzánk a pohárral a kezében, és az orrunk előtt kiitta a felét.
Mondjuk mondhatott volna valami frappánsat utána, hogy nem bírta kivárni, hogy intézkedjünk, máskor legyünk szívesek igyekezni. De nem mondott, csak vigyorgott, és roppant büszke volt magára, mondjuk mi is rá.