Bilitéma

... Mici lassan egy hete pelenka nélkül alszik. Olyan simán, mintha mindig is ezt csinálta volna.
Baleset egyszer volt, a második pelenkamentes reggelen, de az is úgy, hogy mikor felkelt, nem kapcsolt azonnal, úgyhogy az ágyba is jutott a pisiből, de a bilibe is (az ilyet nem veszem egy kalap alá a bepisiléssel). Amúgy nem erőltetjük, hogy menjen el reggel pisilni, van, amikor csak reggeli meg egyebek után pisil, vagyis akár egy óra is eltelik.
Abból, hogy ilyen simán ment, arra gyanakszom, hogy jóval korábban is lehetett volna próbálkozni az éjjeli pelus elhagyásával - t.i. már kb. egy éve is volt sokszor olyan, hogy száraz pelussal kelt, és gyanús az is, hogy az utóbbi pár hónapban, amikor belepisilt a pelenkába, akkor csak lustaságból tette. Erre abból is következtetek, hogy ha bugyiban van, sosem pisil be, max. olyan fordul elő, hogy nagyon elmélyül a játékban, és olyankor szól, hogy kell, amikor már 1-2 csepp bement. De a többit ilyenkor is nagyon ügyesen visszatartja, amíg elérjük a wc-t.
Egyébként az érdekes, hogy kakilni viszont még mindig csak pelenkába szeret, tehát amikor van rajta pelenka, ezért van. Ez általában úgy zajlik, hogy kéri a pelenkát, ráadjuk, és kb. 5 percen belül belekakil, majd szól, hogy kész. Szerintem azért csinálja így, mert állva szeret kakilni. Sokszor mondja, hogy menjünk a vécére, mert kakilni kell, és olvassunk közben mesét, de aztán mindig meggondolja magát és inkább pelenkát kér. Pedig van, hogy 1 órát is ott ülünk vele (egy egész kötet annapetigergőt simán felolvasunk, szóval tényleg ül hosszan, csak épp nem kakil). Hát ezzel nem tudom, mit fogunk kezdeni. Az a gond, hogy szerintem simán visszatartja, ha nem kap pelenkát,és mondjuk ha már a harmadik kakimentes napot tapossuk, akkor naná, hogy adok pelenkát, ha kér.

Dackorszak, hurrá

Anya: Akkor most menj a szobádba!
Mici: NEM! TE menj a szobádba!!!
Anya (félig röhögve sajnos): De hát itt vagyunk, az én szobámban!

Anya: Na most már elég volt, tedd le, vagy elveszem!
Mici: (leteszi) Akkor én most sírok.... hüpp.. hüpp...
Anya: Jól van, sírjál.
Mici: NEM, TE sírjál!!! (wáááá....)

Ha jól számolom...

... már csak 4 dobozunk van kirámolatlanul. 132 item-ünk volt a költöztetők nyilvántartása szerint (és a nagy többsége doboz), csak mondom.

És kis költői túlzással már majdnem minden a helyén.

Ezt muszáj

Mici nagyon elszánt, érdeklődő és lelkes, hogy most egy újabb nyelvet fog megtanulni. Rengeteget kérdez, hogy ezt hogy mondják, azt hogy mondják angolul. Az egyik első dolog, amit megtanult, ez volt: "Doors closing" (merthogy nálunk beszél a lift).

Történt pedig a minap, hogy kedveskedni akar vele egy néni, és valamit gügyögött neki (de annyira gügyögött, hogy én sem értettem mindent), Mici figyelmesen hallgatta, és amikor úgy érezte, hogy rajta a sor, hogy reagáljon, így vágta ki magát:            
        Én még csak annyit tudok angolul, hogy "Doors closing!"

Mondanám, hogy a helyzet változatlan...

... hehe... még mindig dobozolunk.

De persze csak félig igaz, mert ugyan tényleg még mindig dobozolunk, csak már nem befele, hanem kifele, és nem Olaszországban, hanem Angliában.
Az elmúlt két hónapban egyszer hazautaztunk autóval Olaszországból - a csomagolás és az indulás kapcsán annyira megharagudtam F-re, hogy kis híján válással fenyegetőztem (költői kérdés: utaztatok már úgy 12 órát, hogy csak az egyik lábatoknak volt hely az ülés előtt, a másik lábfejeteket csak az egyik lábfejetekre tudtátok tenni? nos, én igen), aztán volt nagy karácsonyozás, meg zabálás, meg némi pihenés, aztán január 7-én kimentünk Olaszországba összecsomagolni a lakás maradék tartalmát, három napig éjjel-nappal dobozoltunk, de mire megjött a kamion, tényleg minden készen állt, aztán még elajándékozgattunk / eladtunk / kidobáltunk egy csomó mindent, aztán F már idejött és belevetette magát a munkába, én meg vissza Budapestre, aztán még kétszer repültem ki ide kipakolni, bútort szerelni - azért kétszer, mert elsőre F elrontotta a dátumot, és egy héttel a kamion érkezése előttre volt jegyem -, aztán végre múlt hét óta már mindhárman itt vagyunk.

Azért lassan fogynak a dobozok, kár, hogy még mindig nem érkezett meg minden, de még reménykedünk, szokás szerint annyi mindenről írnék még, hát majd biztos sikerül később.