Előzmények #3

Ott hagytam abba múltkor, hogy az 1. számú műtét nem volt sikeres, de legalább kiderült, hogy miómám van. Mivel ez javában nyár közepén volt, a dokim azt mondta, hogy akkor most őszig nem akar piszkálni, akkor majd kitaláljuk, hogyan tovább, addig élvezzem az életet.
Hát nosza, én nekikezdtem mindenféle természetgyógyász dolgoknak utánajárni. Nem részletezem, de sok mindent kipróbáltam a gyógyteáktól a tornán (Aviva) át a diétáig és az akupunktúráig.
Eljött az ősz, húztam az időt, ameddig lehetett, hátha beáll valami kedvező fordulat, de aztán ellátogattam a dokihoz. A mióma maximum stagnált, de inkább nőtt. Úgyhogy előirányozta a következő műtét, ezúttal hysteroscopiát, ugyanabban a kórházban, de egy másik orvosnál.
Elmentem az adott orvoshoz megbeszélni a részleteket, elvitt ultrahangra - hát ez emlékezetes volt, mert vagy 3-4 orvos nézte végig, nyilván ekkora látványosságnak számítottam. Remek. Aztán azzal a hírrel döbbentettek le, hogy ez egy menetben valószínűleg ki se fog jönni, akkora nagy, ezért 3 hónappal később a beavatkozást meg kell ismételni. Mivel addigra már mindenfélét olvastam és hallottam mióma-témában, a vizsgálat közben megkérdeztem, hogy muszáj-e ez a műtét, nem lehetne-e, hogy hagyják szépen megszületni a miómát. Erre nézegették, aztán hümmögtek, hogy ez tutira soha nem fog megszületni, nem úgy helyezkedik el, stb. Hát jó.
Na, a szülinapom hetére be is ütemezték a műtétet - értek az időzítéshez, mi?
Maga a műtét nem volt olyan rossz, pl. nem kaptam előtte lamináriát, meg rövid is volt, de másnap az orvos eléggé beijesztett, mert azt mondta, hogy ez szerinte nem mióma. Hát mi?-kérdeztem ledöbbenve, de nem mondott, csak annyit, hogy várjuk meg a szövettant. Hiába magyaráztam, hogy van egy pár hónapos szövettan, ami szerint mióma, rázta a fejét, hogy nem az és különben is elég ronda. Persze ahogy előre is látszott, csak egy részét tudták eltávolítani.
Újabb 2 hét para a szövettan elkészültéig, teljesen kész voltam, rettegtem. De lám, az orvos is tévedhet! Miómát igazolt ez a szövettan is, csak egy speciális szerkezetű, szokatlan fajtát. Az orvossal abban maradtunk, hogy majd januárban jelentkezem nála megbeszélni a második hysteroscopiát (=3. műtétet), amikor a bent maradt részt is kiveszi.
Akkoriban egyébként már olyan komoly panaszaim voltak, hogy néha a napi teendőimben is gátoltak. Menseskor még napi 3 Cataflam mellett is rettenetesen görcsöltem, és iszonyatos mennyiségű vért vesztettem. Reménykedtem benne, hogy a műtét után valamelyest enyhülnek a panaszaim, de nem így lett.
Decemberben aztán, pár nappal karácsony előtt - szintén menseskor - olyan görcs jött rám, hogy azt hittem, ott maradok. Épp egy hideg buszon, nagyon hideg napon döcögtem A-ból B-be, a busz is nagyon szétrázott, és rettenetesen fáztam is. Amikor rámjött, a fázás ellenére kivert a víz. Ijedten kapaszkodtam a székbe, vagy nem is, inkább tartottam magam a két kezemen, mert az ülés is fájt, annyira brutális volt az egész, hogy szó szerint az jutott eszembe, hogy ennél a szülés sem lehet durvább. Még a férjemmel is találkozni kellett valami ügyintézés miatt, amit próbáltam lemondani, de mivel nem értem el telefonon, muszáj volt még oda is elmenni, ráadásul a hülye busz késése miatt kb 1 kilométert még futva tettem meg. Fogalmam sincs, hogy hogy voltam képes rá, visszagondolva hihetetlennek tűnik az egész, de valahogy odaértem, addigra már hangtalanul bőgtem és remegtem, mert iszonyat meg voltam ijedve - ja, a helyzetet súlyosbítandó, ez Másikországban volt, mert a férjem már akkor is ott dolgozott. Mindegy, valahogy túlestünk az egészen, hazakeveredtünk, és én a szokásos fájdalomcsillapító praktikákkal próbálkoztam, úgymint meleg vízben ücsörgés, forró fedő... Másnapra valamelyest enyhült a dolog, még egy utolsó karácsonyi shoppingolást elintéztem, aztán harmadnap hazajöttünk.
Már itthon, első éjjel arra ébredtem, hogy görcsölök, de az még csak hagyján, de dől belőlem a vér. Ilyet korábban soha nem tapasztaltam, rettenetes volt. Másnap terveztem dokihoz menni, de végül felhívtam a kórházat, ahol egy bő hónapja operáltak, azt mondták, menjünk be. Úgyhogy kb hajnal négykor-fél ötkor már benn is voltunk, pechemre előttem 5 perccel érkezett egy szülő nő, úgyhogy kb 20 perc múlva vizsgáltak csak meg. Egy meglehetősen fiatal nőgyógyász volt épp az ügyeletes, már amikor kikérdezett, a válaszaimtól is igen ijedt arcot vágott, de amikor megvizsgált, akkor döbbent csak le igazán. Ne mozduljon - mondta - hívok egy másik orvost. (volt is nekem kedvem akkor bármihez... na mindegy). Jött a másik orvos, megvizsgált ő is, aztán félrevonultak és pusmogtak egy sort, meg felhívtak valakit, majd közölték, hogy a vérzést az okozza, hogy a mióma megszületőben van - eddigre már félig kint volt, tehát magam is ezt gyanítottam, csak nem nagyon akartam elhinni-, és hogy azonnali műtétre (műtéti befejezés) van szükség. Azt is mondták, hogy a múltkor operáló orvosomat már hívták, de nem tudják megvárni, hogy beérjen, mert félő, hogy elvérzek. Valahogy ez annyira meg se rezzentett, az viszont annál inkább, hogy a beleegyező nyilatkozatok aláírásakor jól a számba rágták, hogy rámehet a méhem a műtétre... Mondtam, hogy ne mondjanak ilyet, még nem szültem, szükségem van a méhemre.
Betoltak a műtőbe, arra emlékszem, hogy akkor már rettenetesen fáztam, meg arra, hogy rápillantottam az órára és fél hat múlt. Az aneszteziológussal még viccelődtem is valamin (honnan volt erőm hozzá, rejtély), aztán elaludtam. 6kor ébredtem, a dokik mosolyogtak, ebből már sejtettem, hogy minden rendben ment. Azt mondták, szerencsém volt. Még vért se kellett kapnom, csak infúziót.
A szobámban reggel meglátogatott a múltkori orvos, aki gyakorlatilag gratulált, az mondta, sokkal jobb ez így, mintha neki kéne farigcsálnia, és remélhetőleg ezzel vége a történetnek. Muszáj volt megkérdeznem, hogy szerinte ez mennyire fáj, nagyon kíváncsi voltam. Nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy ez olyan, mint a szülés. Na, erre azért egy kicsit megnyugodtam. Bazira fáj, de azért túlélhető! És gyereket mennyivel királyabb lehet szülni, mint miómát!
Persze megint készült szövettan, ez most kevésbé volt para, meg januárban volt kontroll, ahol ultrahangot ugyan nem csinált az orvos, de kikérdezett meg megvizsgált, és nagy örömömre abban maradtunk, hogy a tervezett második hysteroscopiára nincs szükség. Hurrá!

Mozog?

Bréking nyúz: tegnap délután és este háromszor is azt vettem észre, hogy egy-egy pillanatra hirtelen kidudorodik a hasam. Vagyis mozog a bambino, rúg, vagy valami egyéb "nagy" mozgást végez.
Már mindenki kérdezgette, hogy mozog-e a gyerek, ami egyfelől buta kérdés, mert naná, hogy mozog, a 12. heti ultrahangon is már úgy pörgött, mint a motolla. Evidens, hogy mozog.
Másfelől persze más kérdés, hogy ezt mikor kezdi érzeni az anyuka, mert ez tök változó. Már a 16. héttől is is érezheti akár, leggyakrabban a huszadik hét körül, de olyan is van, aki csak 22.-24. hét környékén észleli először a magzatmozgást. Egyik barátnőm azt mondja, hogy a 14. héten érezte először.
Ezt több tényező is befolyásolhatja. Például a lepény elhelyezkedése: mellső falon tapadó lepény esetén később észlelhető a mozgás; aztán a testsúly is számít - vékonyabbak, és ide tartozom én is, korábban érzik; valamint az sem mindegy, hogy hanyadik terhessége az anyának, mert első terhességnél később észleli, másodiknál, amikor már tudja, mit kell érezni, akkor hamarabb.
És ez kb. a legviccesebb része e dolognak, mert az elején tényleg csak úgy találgat az ember, hogy ez már vajon az, vagy valami más, pl gyomorkorgás. Sokféleképpen írják le, hogy mihez hasonlít a magzatmozgás: kis buborékok, kis halak mozgása, lepkeszárnyak simogatása, stb. Én leginkább ezt a buborékozásszerűt éreztem, éspedig először a 15. héten, de persze akkor még alig akartam elhinni, hogy ez az. Úgyhogy a kérdésekre mindenzidáig pironkodva válaszoltam, hogy hát még nem érzem olyan biztosan, rúgni még nem rúg...
Azzal is nyugtatgattam magam, hogy ez a meglehetősen ingerszegény életmód, amit folytatok, ez se nagyon aktivizálja a kicsit, nyilván más lenne, ha lótnék-futnék!
Hát most már asszem kijelenthetem, hogy hogy rúg is! Kis drágaság :)
Ha nem háromszor lett volna, akkor talán még várnék ezzel a bejegyzéssel, de ez már nem lehet tévedés :) Annyira vártam már, hogy ez megtörténjen!

Parák, történések

Már jó rég írtam, de annyi minden volt... Kezdve azzal, hogy a múltkori genetikai UH-ról hazafelé tartva, lerobbant a kocsim. Először még csak azt hittük, hogy a hűtővíz forrt fel, de nem, kilyukadt a hűtőtank. Mondjuk a kocsi nem egy mai darab, vagyis lehet számítani sajna az ilyenekre, de hát nem jött valami jókor. Bazimeleg, parkolási övezet közepe, stb. Kb. 2 órát dekkoltam benne, mire kiderült, hogy mi a hiba, hogy nem lehet vele tovább menni, vontatni kell majd, meg mire a parkolást elintéztük (azaz csak hittük, az ügyfélszolgálat ígérete ellenére persze hogy megbírságoltak). Olyan szinten kifáradtam, hogy alig éltem mire hazaértünk.
Na, aztán másnap elkezdődött valami vérzésszerű, nem volt egyértelmű, hogy mi, és tök enyhe volt, de halálosan beparáztam.
A doki csütörtökön fogadott, mondta, hogy ez nem egy öröm, hogy van, de azért nem kell nagyon megijedni, viszont mostantól vegyem még szigorúbban a fekvést. Csinált ultrahangot is, a baba megint kis cuki volt, ficánkolt, de sosem úgy, hogy mutassa magát, úgyhogy továbbra is rejtély, hogy kisfiú vagy kislány. Lényeg, hogy jól van, a doki szerint nagyot nőtt :)
A dokival abban maradtunk, hogy az időnkénti görcsök okozzák, illetve az, hogy a lepény a méhszájon fekszik. Azt mondta, hogy az a fontos, hogy ne nyíljon ki idő előtt a méhszáj a görcsök miatt - egyelőre hála Istennek tök zárt. Ja, a gyógyszeradagomat is megemelte, biztos, ami biztos. Vicces, egy asztmagyógyszert kell szednem, mert az csökkenti a simaizmok (így a méh) görcskészségét. Ez a bigyó azóta se múlt el, tegnap brutál éjszakám volt például, 3x ébredtem pisilni, ill. arra, hogy görcsöl a hasam, a 2.-nál már bekaptam plusz egy felet a görcs elleni gyógyszerből, meg egy magnéziumot. Ma mondjuk jobb volt, éjjel egyáltalán nem ébredtem fel.

Ééééés igen, vasárnap hazajött a férjem, és most végre egy hónapot együtt leszünk! jaj, nagyon vártam már!! Pár napja pont feloldozott a doki a szigorú szoba-és ágyfogság alól, úgyhogy úgy volt, hogy 1-2 napra talán még kikapcsolódni is elmegyünk. Most ugyan tolódik ez a fentiek miatt, de azért még hátha összejön. Addig meg a lakásfelújítás projekten agyalunk, végülis több verzió is felmerült, és még nem tökéltem el magam egyik mellett sem.

Genetikai ultrahang

Na, eljött a várva várt genetikai ultrahang. Tegnap este még beszéltem a dokimmal, aki viszonylag megnyugtatott, azt mondta, hogy már többször is láttuk ezt a gyereket, nem tartja valószínűnek, hogy baja lenne! Felkeléskor azért eléggé kavarogtak bennem az érzések, szerettem volna már túl lenni rajta. Belépve a rendelőbe vadul lobogtattam a magas AFP értékemet a nyomaték kedvéért...

Hála Istennek, minden rendben! Kis bambinonk jól van, nem látott velőcső-záródási rendellenességet a doktornő. Ennyit az AFP-ről. Megnézegette sorra a belső szerveit, mindenre azt mondta, hogy rendben, de ezt inkább maga elé dünnyögte, a lapra nem került rá.
Egyébként nem volt túl sok időm gyönyörködni a gyerekben, az egész vizsgálat kb 2 percig tartott, vagy addig se. A tapasztaltabb kismamák mondták, hogy amikor túl sok a várakozó, akkor a doktornő begyorsít :)) Ezen kívül további szuper hír, hogy a mióma se látszott (igen, majd egyszer az Előzmények elmesélésével ide is eljutok). A víz átlagos mennyiségű, a méretek közül a fejátmérő tankönyvi, pontosan a 19. heti átlagnak felel meg, a mellkasátmérő inkább a 18. hetinek, a combcsonthossz kicsit rövidebb, az inkább a 17. hetihez konvergál. Úgy látszik, mostanság inkább felsőtestre gyúr a gyerek :) Mondjuk az is igaz, hogy se én, se a férjem nem vagyunk valami magasak.
Na és a legjobb, elhangzott egy mondat "Kislánynak nézem". Hát erre jól eltáttottam a számat, még vissza is kérdeztem: "Kiiiislááány?". Szinte mindenki kisfiúra tippelt, én meg aztán... Kezdettől fogva szinte biztos voltam benne, hogy ez egy fiú! És nem is gondoltam arra egyáltalán, hogy lány is lehet, pedig legbelül mindig is nagyon szerettem volna egy kislányt. Mikor észleltük a terhességet, onnantól fogva ez a gondolat abban a kontextusban jelentkezett, hogy ugye most fiam lesz, de milyen jó lenne, ha majd egyszer, mondjuk másodikra, lányom lenne. A hírre egyszerre öntött el a boldogság és a hitetlenkedés. Most már tényleg szörnyen kíváncsi vagyok!! Biztonsággal a 25.-28. héten lehet megmondani, hát az még odébb van, különben is, eddig elég kis szemérmesnek mutatta magát a bambino (vagy bambina).
A doktornő csak annyit válaszolt, hogy ő úgy látta, de nem biztos, és már vette is le a hasamról az UH fejet. Ekkor azért még megkérdeztem, hogy a méhlepényről mondana-e valamit. A dokim - mondjuk a nem túl hiperszuper gépén az "SZTK" rendelésen - kétszer is úgy látta, hogy totál betakarja a méhszájat (Placenta praevia centralis). Na, ezt a Hajdú doktornő is megerősítette, szerinte egész pontosan: a mellső falon tapad, de mélyen, és fedi a méhszájat.
Namármost, ha ez így marad - márpedig egyre valószínűbb, hogy igen - akkor tuti a császár. Ez mondjuk nem dob fel annyira, de próbálok a pozitívumokra koncentrálni: lényeg, hogy tapad a lepény, és nő a gyerek! Érzésnek persze jobb lenne, ha nem lenne totál kizárva a természetes szülés lehetősége, de ez pont az az eset, ami elkerülhetetlenné teszi a császárt. A szüléstől különben sem félek túlzottan, majd egyszer ezt is leírom, hogy miért.

19. hét

Bizony, már a 19. hétnek is szinte a közepénél járok, elképesztő. Nem mintha olyan gyorsan telne az idő, ellenkezőleg, néha éppenhogy csigalassúsággal vánszorog.
Elkezdtem tegnap utánakeresni a neten ennek az AFP-ügynek, csak arra volt jó, hogy megijedjek. Ugyanis kiderült, hogy amire a dokim azt mondta, hogy kicsit magas, de határértéken belül van, az valójában elvileg már túl van a határértéken. Hmmm. Ráadásul az oké, hogy volt kombinált tesztem, ami tökéletes lett, de az AFP értékem pont a másik irányba tér el, igaz, hogy nem sokkal, de mégis. Azt anno még a védőnő is mondta, hogy az AFP-t szarjam le, mert a 9. heti vérzés miatt úgyis rossz lesz az érték. Meg azt is tudom, hogy az anya súlya is eléggé számít a vizsgálatban, mint ahogy a pontos terhességi kor, illetve talán az anya életkora is. Hát nemtom, hogy ezeket nálam figyelembe vették-e.
Hosszas nyomozás után sikerült kiderítenem, hogy a genetikus, Dr. Hajdú Krisztina, akihez ultrahangra utalt a dokim, az ÁEK-ban (hajdani MÁV kórház) van, sőőőt, még el is értem ott valakit, holnap kell mennem. Hát nem mondom, hogy nem izgulok. Kár, hogy a férjem nem lehet velem, de legalább nem rágom a körmöm jövő hétig.