Dugóval?!

F: Mici, mit csinálsz?
Mici: Takarítok.
F: De most nem kell takarítani, ma itt szépen kitakarítottunk.
Mici: De én akarok!
F: Dugóval?!* Nem egy kicsit képtelen ötlet?
Mici: Hát jó, nekem mindegy, hogy dugóval vagy nem. De dugóval szép tiszta lesz!


* t.i. a mosogató lefolyójának a dugója. Hát attól tuti tényleg minden tiszta lesz. Próbáltátok már?

She certainly has a character...

Mici egyre cukibb.

Például az egyik este kitalálta, hogy cumi nélkül alszik el (totál addikt, sajnos). Két hosszú órájába telt, de sikerült neki, berakott két cumit a párnája alá, és néha ugyan megnézte, hogy ott vannak-e, és néha elbizonytalanodott, de végül hősiesen kibírta. Másnapra persze a cumitündér huss, elvitte őket, és gondoskodott a megfelelő jutalmazásról. A pénzt azóta őrizzük, valószínűleg babaházra fog fordítódni (vagyis, majd mi kipótoljuk).
A vicc az az, hogy összesen kb. négy cumival "dolgoztunk" ezidáig, ebből egy az oviban van, vészhelyzet esetére, és három itthon. Vagyis még kettő megvan, és noha a fenti eset hetekkel ezelőtt történt, azóta Mici folyamatosan ígérgeti, hogy "majd holnap" berak még egyet a párna alá, de valószínűleg érzi, hogy mikor az összes cumi elfogyott, az keserves lesz egy darabig, úgyhogy a "holnapra" még várunk.

Aztán. Vannak még mindig nagyon édes beszólásai. Pédául az egyik, hogy eldug valamit, és persze azért lehet látni, de amikor valamelyikünk már nyitná a száját, hogy "jéééé, ott van...", akkor Mici kétségbeesetten kiabálni kezd: "NE TALÁLD MEG!!" vagy "DE NE VEDD ÉSZRE!!". Hát ez tök cuki. Vagy amikor valami rosszban sántikál, és ránézek, és már tudja, hogy tudom, akkor azt mondja "Anya, ne lásd meg!".

A szobatisztasággal meg az van, hogy végrevégrevégre átléptük azt a bizonyos mérföldkövet. Ugye már nagyon rég szobatiszta, csak valamiért kakilni feszt pelenába akart. Tehát ez úgy ment, hogy halogatta egy darabig, aztán kért pelenkát, ésfeél perc múlva jött, hogy kész van. Hát én úgy gondoltam, hogy jó, majdcsak egyszer kedvet kap a bilihez vagy a vécéhez, de azért magamban erősen vártam már erre, de nem akartam sürgetni. Attól mondjuk agybajt kaptam, hogy valaki (Khm-khm) megígérte neki, hogy ha bilibe kakil, elviszi manikűröshöz (?!). Úgyhogy azóta inkább én párszor kilakkoztam a körmét csilivilire, hogy ezt kiverjem Mici fejecskéjéből, de mindegy, ez mellékszál. A kakival amúgy az is gond volt, hogy szerintem direkt visszatartotta, ezért három naponta kakilt, de hát ezzel is úgy voltam, hogy arra figyeltem, hogy kapjon olyan kaját, ami segít neki (gyümölcsök, aszalt szilva, stb, sok folyadék), tehát effektíve ne legyen szorulása, de sosem erőltettem, hogy kakilj már, pláne nem mondtam olyanokat, mint a manikűröst ajánlgató, hogy most aztán kakilj, vagy jön a kúp! Ómájgod.

Történt aztán, hogy egyszer csak F megkérdezte Micit, hogy kakilna-e úgy, ahogy szokott (állva), de pelenka nélkül, viszont papírt teszünk alá, és akkor a kaka oda pottyanna. Hát ez valószínűleg izgatta a fantáziáját, mert belement. Elbúlt a kanapé mögé a sarokba, lepapíroztuk, és igaz, hogy nem azonnal, mert pár percbe telt a dolog, de tádámm, sikerült. A bili ott volt mellette, ha mégis kedvet kapna. Na, ezt még egyszer csinálta így, (vegy kétszer, már nem emlékszem), és utána tök magától ráült a bilire a kellő pillanatban. És roppant elégedett volt az eredménnyel. Aztán a következő lépés az volt, hogy már nem állva kedzte, hanem rögtön ráült a bilire, és már várni se kell, ráül, és hopp, már kakil is. És olyan édes, látszik, hogy rém büszke, mert ha ép F van ott, akkor őt kéri meg, hogy hozzák ide nekem megmutatni, ha meg én vagyok vele, akkor Fnek kell vinni megmutatni. Most már csak a wc van hátra, amit tök ügyesen használ egyedül is pisilésre, szóval ez már sétagalopp. Sőt, meg nem erősített források szerint egyszer már kakilt is wc-be, az oviban.

Ami még nagyon cuki benne, és mind a kettő meghat, az egyik az, hogy ugyanolyan kis gyűjtögető, mint én voltam. Mindent gyűjt, és elkér, vagy kölcsönkér, és roppant csalódott, ha valamit épp nem kaphat meg (mert nyilván nem kaphat meg mindent). És akkor a kis dolgait, azt ilyen különböző szütyőkbe, meg táskákba rakja, vagy odaadja a "kislányainak" (t.i. a babáinak, akikből rengeteg van), meg teletömködi vele a zsebeit, cuki.
A másik, hogy hihetetlen jószívű, és nagyon szeret adni.* Például elment az egyik kis barátnője az oviból, és kitaláltuk, hogy készít neki ajándékot. Egy képet készített, amire körülbelül az összes kis díszét, kincsét, ami volt, ráragasztotta (papír pillangó, papír virág, strassz, csillámos ragasztó, flitterek, csilivili matricák, szóval, amit el tudtok képzelni.) Ez engem azért nyűgöz le, mert én a mai napig sokkal beosztóbb vagyok, lehet, hogy azért, mart ahhoz voltam / vagyok hozzászokva, hogy ha valami elfogy, akkor nem biztos, hogy azonnal lesz új / másik. Aztán, amikor egyébként vettem egy újabb adag ilyen scrapbooking mindefélét, akkor is az összeset felhasználta egy másik barátnőjének készített képhez, amit a kezébe adtam. És tényleg egy kis széplélek, azt már írtam, hogy mennyire szeret virágot szedni, legszívesebben minden virágot leszedne, és mindig kitalál valakit, hogy most épp neki szed, és aztán rágja a fülönket, hogy át akarja adni, találkozzunk az illetővel.






*  Ez meg azért tetszik, mert szerintem én nem voltam ilyen - más kérdés, hogy nekem sokkal kevesebb játékom volt, nagyon ritkán kaptam meg valami áhított dolgot, Mici ilyen szempontból el van kényeztetve kicsit. Gyakran szokott kapni pl. matricákat, meg kb kéthetente veszünk egy peppapiges vagy valamilyen gyerekújságot..., és spontán "ajándékot" is sokszor kap (pl. családi bolhapiacozás közepette játékot, vagy vásárlás közben meglátott akármit). Nem halmozzuk el, de jól esik, hogy megtehetem, hogy látok egy szép pólót mondjuk, és neki is tetszik, és akkor megveszem. Ezzel együtt nem kap meg mindent. Sőt, ha valamit ő kér, akkor legtöbbször vagy az van, hogy megkapja, de akkor aznap nem kérhet mást, vagy, ha már kapott valamit, akkor erre való hivatkozással nem veszek egy második ajándékot, de olyan is van, hogy azt mondom, hogy szerintem ez nem szép, vagy drága, vagy akármi, és teljesen normálisan meg lehet vele legtöbbször beszélni.