Jó széria - updated

A tegnapi nap után nem számítottam rá, hogy van följebb, pedig van. Najó, nem lövöm le az elején.

Tavaly nyáron betörtek hozzánk. Lehet, hogy ezt már megírtam, de nem sikerült visszakeresnem, talán a draftban figyel, de az is lehet, hogy nem is írtam meg, elég béna időszak volt az. Szóval betörtek hozzánk. Senkinek nem kívánom, úgy kezdődött, hogy F elutazott, anyukám meg kijött segíteni, hogy tudjak haladni a munkámmal. És hát ebéd után elhúztam a könyvtárba olvasni, amikor egyszer csak hív F, talán Spanyolországból, hogy minden oké-e velünk, most hívták a rendőrök, de nem tud semmit, mert adat- és címegyeztetés után azt kérték, hogy maradjon vonalban, de aztán sokáig csak várt és végül letette, mert inkább velünk akart beszélni. Hát megállt bennem az ütő, Mici és anyukám a lakásban... Gyorsan felhívtam őket, hogy hol vannak, minden oké-e - már a játszótéren voltak szerencsére. Mint az őrült tekertem haza, de ahogy zárom le a biciklit az udvarban, már az egyik szomszéd kiabál is lefele, hogy mi az ábra: betörés volt, és lehet hogy be se tudunk menni, mert itt voltak a rendőrök és talán lezárták a lakást... nabasszus.

Kegyetlen volt így bemenni, fiókok kihuzigálva, fehérneműim kihajigálva a földre, ágyra, csomó minden kiborogatva.... rettenet. Azt rögtön észleltem, hogy a két aranynyakláncom eltűnt. Összességében hál'Istennek nem sok dolog tűnt el, pl az összes fényképezőgép, a külső vinyó, memóriakártyák, F hipiszupi hifije megvoltak, sőt, még a fiókban valamennyi pénz is volt, az is megmaradt, gondolom nem találták meg. De a  látvány, meg a tudat, hogy egy csomó mindenünket végigfogdosták valakik... Remegtem az idegtől... és persze az ajtót nem lehetett bezárni, sőt, becsukni is csak épphogy, mert berúgták és deformálódott is meg tört is.

Aztán megtudtunk pár részletet a szomszédoktól, hát komolyan, addig is teljesen kész voltam, de azok után... négyen voltak a betörők, három közülük nő, és az egyikük előrehaladott terhes. Biztos szereti az izgalmakat. Az volt a szerencsénk, hogy a felettünk lakónak gyanús lett a zaj, kihívta a rendőröket, akik pikkpakk ott voltak, és elvitték őket. Úgyhogy halvány remény volt, hogy meglesznek a láncok. Mikor F hazajött, elmentünk megtenni a feljelentést. Aztán vártunk, mert azt mondták, hogy pár hét múlva fognak jelentkezni, ha előkerülnek a cuccaink. Persze nem jelentkeztek, bár mi többször is érdeklődtünk, de semmi, mindig elküldtek, hogy majd szólnak. Úgyhogy nagyon szomorú voltam, mert az egyik nyakláncot az első házassági évfordulónkra kaptam F-től, és nagyon szép kis olasz dizájnékszer, ilyesmi. Jó, tudom, örüljek, hogy ennyivel megúsztuk, ugye.

Na, történt nemrégiben, hogy írt a hajdani főbérlőnk, hogy kerestek bennünket a rendőrök, állítólag megvannak a láncok, megadta nekik F ímélcímét, csak hogy tudjuk. Hát, hittük is, meg nem is, aztán vártunk, vártunk, aztán szépen el is felejtettük az egészet, mígnem, tádámmm! Ma érkezett két ímél, rengeteg fotóval, és azzal a kérdéssel, hogy írjuk meg, hogy melyik a miénk. Elkezdtem nézegetni, és nagyon röhögtem, mert az első fotón az ékszeres ládikám volt, ami tele volt bizsu, meg ezüst ékszerekkel, és be sem jelentettem anno - nem is értem, pedig elnézve, hogy mik voltak benne, többet kerestem már itt-ott.... Aztán a sokadik fotón megjelent A Lánc, úgyhogy felsikoltottam örömömben. Úgyhogy minden jó, ha a vége jó, most már csak vissza kell őket kapnunk valahogy. Ja, és ami a legviccesebb, hogy az egyik fotón Mici egyik (már akkor is kinőtt) benti cipője volt, olyan kis metálfényű rózsaszín balerina, de persze kopott meg minden, no hát azt is elvitték. F szerint ebben van valami költői. Nem tudom, lehet, én most már csak annyit szeretnék kérni a sorstól / a Jóistentől / az univerzumtól, hogy ez a széria tartson még ki úgy 10 napig.


Update: válaszolt a levelünkre a rendőrség: elveszett a feljelentés, amit tettünk (wtf??), úgyhogy legyünk szívesek, küldjük el a mi példányunkat. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy félreismertem az olaszokat, vagy, hogy vannak csodák. Most aztán remélhetem, hogy a mi példányunkat nem hajítottuk ki a költözéskor, gondolván, hogy ennek az ügynek annyi. Szomorú lennék, ha emiatt mégsem kapnám vissza a nyakláncaimat meg a többi bigyót.

Update 2: Megvan a feljelentés. Érdekes dolgokat találtunk keresés közben, például egy másik feljelentést is, rögtön két példányban (de  két teljesen különböző helyen, ahogy kell), amit F a szipiszupi bringájának az ellopásakor,évekkel korábban tett. Ennyire gondos népek vagyunk mi, mindent elteszünk!

Siker

Ma két sikerélményem is volt, muszáj elmesélnem.

Az egyik, az úgy volt, hogy F még szombaton ott hagyott a piacon egy pultban egy adag sajtot. Vásárolt, fizetett, átvette a szatyrot, majd meglátta a sajtokat, kérte, kifizette, de a zacskót ottfelejtette a pulton  (igen, határozottan szórakozott professzor benyomását kelti néha, de az eszéért is szeretem). Mondjuk lehet, hogy az odafigyelésben Mici is akadályozta, aki, ha elemében van, simán megtanítja a számokat tízig magyarul akárkinek, szóval, nehéz nem odafigyelni rá.

Na tehát hősünk mit sem sejtve hazajött a piacról N mínusz egy zacskó, csomó felvágott, nyers hal, zöldség és gyümölcs, plusz Mici társaságában, szépen kipakolt a hűtőbe, és este, a vacsora utáni sóhajomra, miszerint úgy ennék egy kis sajtot, átszellemült arccal mondta, hogy szuper sajtokat vett. Aztán elkezdte keresni. A következő tíz percünket nem írnám le, borzasztó csalódottan kénytelenek voltunk belátni, hogy sajt sehol. Felmerült, hogy a boltban hagyta, meg az is, hogy a műhelyben (ahol én szoktam hobbizni szombatonként, és F és Mici be szokott ugrani), de technikailag nem sokat számított, mert a műhely is a piaccsarnokban van, ami vasárnap zárva, sőt, most hétfőn is, mert bank holiday volt. Mondjuk reméltem, hogy ha már, akkor inkább a pulton maradtak a sajtok, és nem a műhelyben, mert elképzeltem, hogy 2 nap múlva micsoda szag lenne pl. a brie továbbérése folytán.

Node, mivel tudtam, hogy melyik standnál vette (volna) F a sajtokat, gondoltam, hogy egy próbát megér, megkérdezem, hogy nem maradtak-e ott. Tehát odamentem, és nagyon kedvesen megkérdeztem, hogy nem maradt-e itt szombaton egy sajttál, mert a férjem, bla bla bla... És  lássatok csodát, a csaj mondta, hogy rémlik neki, igen, milyen is volt, és már vette is ki a pultból, hogy tessék. Hát most komolyan, alig jutottam szóhoz. Lehet persze, hogy F szép kék szemére emlékezett, szóval az érdem csak félig az enyém, F viszont biztos nem ment volna vissza megkérdezni...

A másik, na az viszont teljesen az én érdemem. Valami irományomra egész komoly dicséreteket kaptam a hajdani főnökömtől, ilyesmiket írt, hogy "ezt a részt meglehetősen ügyesnek tartom" ami nála kb. a non plus ultra, mert szinte soha nem dicsér. Vagy ha igen, akkor legalább annyi kritikát is mond, szóval nem érezheti magát az ember megdicsérve. De ez most jól jött, vizsgák előtt mindig halálra izgulom magam, és úgy érzem, hogy semmit se tudok, borzasztó... ilyenkor jó, ha valaki boostolja az önbizalmamat.

Anyáknapja

Hű, hihetetlen, nekem már akkor gyerekem van, hogy rajzol nekem anyáknapjára. Sőt, képeslapot választ (valamiért imád képeslapokat vásárolni, nézegetni - csak nem azért, mert régen én is gyűjtöttem őket?)...
És courtesy of F, még egy csokor jácintot is kaptam, isteni illatuk van!

Egyébként meg 10 days to go, jaj.....

Miciszáj

Mici mérgelődik:

"A basszus életbe!!"
"Az imbuszkulcs pofáját!!"


Uzsonna közben meg mesél:
"Én az aktív vulkánokat nagyon érdeklem. Vagyis ők érdekelnek engem.* Az Etna vulkán is nagyon érdekel."


* Valóban, hetek óta rendszeresen kéri, hogy meséljünk neki a vulkánokról.