Tegnapelőtt elegem lett. Igaz, hogy Mici egyre többet eszik, de csak a tápszer mennyisége nő, a tejem nem lesz több, akárhogy igyekszem. De miért?? Lehet, hogy soha nem kellett volna tápot adni neki?? (na persze ez eleve kilőve ugye a születése körülményei miatt, hogy t.i. 4 napig szinte nem is látott, naná, hogy a kórházban tápszerezték. Innen nézve az is csoda, hogy egyáltalán elkezdett szopni, és még mindig hajlandó...)
Még kb. 2 hetes volt Mici, amikor beszéltem egy szoptatási tanácsadóval, ő valami ilyesmit javasolt:
1. szoptassam egyik mellből is 15 percig, aztán a másikból is
2. aztán ha még hajlandó, akkor még 5-10 perc mindegyikből,
3. aztán büfiztessem,
4. ha elalszik 20 perc alatt, akkor aludjon, én meg fejjek. Ha nem alszik, akkor go to 1.
Egy ilyen blokk másfél óra. Vagyis vagy másfél óránként etetek, vagy három óránként etetek, és három óránként fejek felváltva. És ettől állítólag 2-3 nap alatt lesz elég tej.
Már nem emlékszem, hogy min bukott meg a dolog, de a tápszert nem sikerült elhagyni.
Aztán vannak még egyéb módszerek, van aki a sűrű (akár óránként vagy még gyakoribb) szoptatásra esküszik, van aki különböző italokra / ételekre. Aztán ott vannak a szoptatós teák, a More Milk kapszula (pocsék az íze, de most megint elkezdtem szedni...)
És nem csak a megfelelési kényszer, meg a maximalizmus, hanem a para, hogy az anyatej ezerszer jobb mint a táp...
Most próbálom kombinálni a módszereket.
Pl. nem adok automatikusan pótlást minden etetés után, csak ha 1. kér, 2. én félek attól, hogy nem evett eleget. Gyakran szoptatom (amikor csak kéri), és sokáig van mellen (kvázi ameddig akar). Ha szoptatás után közvetlenül sikerül, akkor fejek (ha pl sír, vagy nem tudom letenni, akkor persze ez kilőve), ha nem sikerül, akkor megpróbálok fejni másfél óra múlva, hacsak nem jelzi, hogy éhes. A pótlást először mindig a lefejt tejből adom, és csak utána tápból. Ezeket kb. 3 napja csinálom, egyelőre a tej látványosan nem lett több, de tápszerből mintha kevesebb fogyna. Remélem, a Babó nem kezd el fogyni, mert akkor feladom...
2010. február 25., csütörtök
2010. február 17., szerda
Arról, hogy minden mindennel összefügg
Vagy majdnem minden majdnem mindennel.
Kicsit csapongok a történések közt, mert nagyon összevissza van időm írni (leginkább nincs is), mióta kijöttünk, pedig sok minden történt.
Például bejelentkeztünk Micivel egy itteni doktornénihez – akit elvileg úgy választottunk, hogy tudjon angolul, de persze kiderült, hogy egy mukkot se tud. (De azért kedves, csak nem tudom, hogy hogy fogom elmondani neki a dolgokat, pláne telefonba… na mindegy.) Időközben az ismerőseink ajánlottak egy korunkbeli, angolul is beszélő neonatológust, akivel már össze is haverkodtunk, vele azért könnyebb dolgunk van, de ő hivatalosan nem lehet az orvosunk, csak tanácsot kérhetünk tőle.
Az itteni doktornéni is mondta, amit a mi otthoni doktornénink is mondogatott, hogy Mici nem hízik elég gyorsan. Az otthoni doktornéni szerint heti min. 150-200 gramm lenne a jó, és naponta testsúlykilogrammonként legalább 150 grammot kell ennie (vagyis pl 3 kilósan min 450 grammot – de ez teljesítjük is. Mivel elvileg minden etetés előtt és után mérjük, és naponta egyszer a pucér súlyát is – nem szórakozásból teszem, a védőnő kérte, de közben teljesen függő lettem, már nem bírok nem mérni – szóval emiatt elég pontosan tudjuk követni, hogy mennyit evett, és hogy gyarapszik a súlya, ill. h mennyi tejem van).
Visszakanyarodva a címhez, kiderült, hogy miért nem gyarapszik gyorsabban Mici. Azért, mert nem kakil eleget. Ki hitte volna?? Szóval az van, hogy azért nem eszik többet, mert nincs hely a kis hasában, és ezért gyarapodik lassan. Csak 3-4 naponta kakil – de akkor is általában csak rásegítéssel, az otthoni dokinéni ajánlására egy kis glukonont adunk neki, az után mindig kakil. A nagyon helyes neonatológus azonban megreformálta az eddigi rendszerünket. Egyrészt azt mondta, hogy lehetőleg mindennap kakiljon a Babó, de a glukonont nem javasolta. Helyette azt mondta, hogy inkább egy kis szélcső szerűséget dugjunk a fenekébe, ha 24 óra eltelik kaki nélkül. Másfelől meg azt mondta, hogy felejtsük el a méricskélést, meg a számolást, szoptassam meg, aztán kapjon egy csomó tápot, az étkezésnek ne akkor legyen vége, ha kiürül az üveg, hanem ha ő abbahagyja, az nem baj, sőt jó, ha meghagy egy kicsit. És ott rögtön demonstrálta is, hogy hogy gondolja, és lám, Mici a „szokásos” adag mellé betolt még egyszer annyit. F-fel csak lestünk, és elkezdtük rosszul érezni magunkat. Eddig éheztettük volna a gyereket?? Good God. Merthogy eddig úgy csináltuk, hogy a napi mennyiséget elosztottuk a körülbelüli etetések számával, és mindig kb annyira egészítettük ki a szoptatás után táppal a mennyiséget, ami kijött. Ha utána még éhesnek tűnt, akkor kapott még egy kicsit. Ráadásul a védőnő azt mondta, hogy próbáljuk picit kevesebbel kiegészíteni, hogy gyakrabban éhezzen meg és gyakrabban akarjon szopni, mert akkor több lesz a tej. Elkezdtem azon enni magam, hogy basszus, ezért volt az, hogy nagyon sokszor nem dőlt ki kaja után, mert csak tesséklássék lakott jól… annyira pont nem, hogy kidőljön, de annál jobban, hogy követelőzzön… csak várta, hogy hátha kap még… és így szépen eljutottunk a következő etetésig… szóval egy ideje „fogyókúrázik” a gyerek. És töprengünk, hogy vajon miért nem hízik jobban. Hülye tudományos szülők. Óbasszusbasszus. Az már csak mellékszál, hogy egyébként Mici tényleg annyiszor eszik, ahányszor akar, de ettől nem lett lényegesen több a tej. Ráadásul mióta ezek a giga adagok vannak, azóta visszaestünk kb fele tej – fele táp arányra, pedig fejek is, de még így is…
Aznap tehát a tanácsok fényében folytattuk Mici táplálását. A következő etetéskor egy kicsivel még többet evett (és azóta is van napközben 2-3 giga adag, a napi kajamennyiség meg hihetetlenül megugrott). Végre elkezdett tök jól hízni, napi 50 és 100 gramm közt. Este meg bevetettük a szélcsövet, és lőn, Mici kakilt egy akkorát, hogy ihaj. De ez még nem minden. A legdurvább, hogy azóta mindennap kakil. Magától.
Kicsit csapongok a történések közt, mert nagyon összevissza van időm írni (leginkább nincs is), mióta kijöttünk, pedig sok minden történt.
Például bejelentkeztünk Micivel egy itteni doktornénihez – akit elvileg úgy választottunk, hogy tudjon angolul, de persze kiderült, hogy egy mukkot se tud. (De azért kedves, csak nem tudom, hogy hogy fogom elmondani neki a dolgokat, pláne telefonba… na mindegy.) Időközben az ismerőseink ajánlottak egy korunkbeli, angolul is beszélő neonatológust, akivel már össze is haverkodtunk, vele azért könnyebb dolgunk van, de ő hivatalosan nem lehet az orvosunk, csak tanácsot kérhetünk tőle.
Az itteni doktornéni is mondta, amit a mi otthoni doktornénink is mondogatott, hogy Mici nem hízik elég gyorsan. Az otthoni doktornéni szerint heti min. 150-200 gramm lenne a jó, és naponta testsúlykilogrammonként legalább 150 grammot kell ennie (vagyis pl 3 kilósan min 450 grammot – de ez teljesítjük is. Mivel elvileg minden etetés előtt és után mérjük, és naponta egyszer a pucér súlyát is – nem szórakozásból teszem, a védőnő kérte, de közben teljesen függő lettem, már nem bírok nem mérni – szóval emiatt elég pontosan tudjuk követni, hogy mennyit evett, és hogy gyarapszik a súlya, ill. h mennyi tejem van).
Visszakanyarodva a címhez, kiderült, hogy miért nem gyarapszik gyorsabban Mici. Azért, mert nem kakil eleget. Ki hitte volna?? Szóval az van, hogy azért nem eszik többet, mert nincs hely a kis hasában, és ezért gyarapodik lassan. Csak 3-4 naponta kakil – de akkor is általában csak rásegítéssel, az otthoni dokinéni ajánlására egy kis glukonont adunk neki, az után mindig kakil. A nagyon helyes neonatológus azonban megreformálta az eddigi rendszerünket. Egyrészt azt mondta, hogy lehetőleg mindennap kakiljon a Babó, de a glukonont nem javasolta. Helyette azt mondta, hogy inkább egy kis szélcső szerűséget dugjunk a fenekébe, ha 24 óra eltelik kaki nélkül. Másfelől meg azt mondta, hogy felejtsük el a méricskélést, meg a számolást, szoptassam meg, aztán kapjon egy csomó tápot, az étkezésnek ne akkor legyen vége, ha kiürül az üveg, hanem ha ő abbahagyja, az nem baj, sőt jó, ha meghagy egy kicsit. És ott rögtön demonstrálta is, hogy hogy gondolja, és lám, Mici a „szokásos” adag mellé betolt még egyszer annyit. F-fel csak lestünk, és elkezdtük rosszul érezni magunkat. Eddig éheztettük volna a gyereket?? Good God. Merthogy eddig úgy csináltuk, hogy a napi mennyiséget elosztottuk a körülbelüli etetések számával, és mindig kb annyira egészítettük ki a szoptatás után táppal a mennyiséget, ami kijött. Ha utána még éhesnek tűnt, akkor kapott még egy kicsit. Ráadásul a védőnő azt mondta, hogy próbáljuk picit kevesebbel kiegészíteni, hogy gyakrabban éhezzen meg és gyakrabban akarjon szopni, mert akkor több lesz a tej. Elkezdtem azon enni magam, hogy basszus, ezért volt az, hogy nagyon sokszor nem dőlt ki kaja után, mert csak tesséklássék lakott jól… annyira pont nem, hogy kidőljön, de annál jobban, hogy követelőzzön… csak várta, hogy hátha kap még… és így szépen eljutottunk a következő etetésig… szóval egy ideje „fogyókúrázik” a gyerek. És töprengünk, hogy vajon miért nem hízik jobban. Hülye tudományos szülők. Óbasszusbasszus. Az már csak mellékszál, hogy egyébként Mici tényleg annyiszor eszik, ahányszor akar, de ettől nem lett lényegesen több a tej. Ráadásul mióta ezek a giga adagok vannak, azóta visszaestünk kb fele tej – fele táp arányra, pedig fejek is, de még így is…
Aznap tehát a tanácsok fényében folytattuk Mici táplálását. A következő etetéskor egy kicsivel még többet evett (és azóta is van napközben 2-3 giga adag, a napi kajamennyiség meg hihetetlenül megugrott). Végre elkezdett tök jól hízni, napi 50 és 100 gramm közt. Este meg bevetettük a szélcsövet, és lőn, Mici kakilt egy akkorát, hogy ihaj. De ez még nem minden. A legdurvább, hogy azóta mindennap kakil. Magától.
2010. február 15., hétfő
Így utaz(t)unk mi
Ez a bejegyzés kissé retrospektívebbre sikeredett a tervezettnél, mert ugye lassan 2 hete itt vagyunk... már íródik egy ideje, de egyelőre nem nagyon van időm semmire...
Szóval az úgy volt, hogy F már az eggyel korábbi hétvégén is nekiindult volna, de én valahogy éreztem, hogy nagy menet lesz összekészülni egy majdnem kéthónapossal... Ha csak pár napra utazom, és egyedül, akkor is az indulás előtti éjszakát rendszerint csomagolással töltöm, hát mondtam F-nek, hogy nekem kell egy teljes nap, hogy összecsomagoljak mindent Micinek, meg magamnak. No, ezt be is lőttük, hogy ez a nap a szombat lesz, és akkor vasárnap indulunk. A kb 1200 km-es utat 2 naposra terveztük. Persze már napokkal korábban elkezdtem organizálni, pl. felszerelkezni házipatikával, tápszerrel, tartalék pelenkával, összekészíteni az egy mérettel nagyobb ruhákat (a terv szerint 1-2 hónapon belül nem megyünk haza még látogatóba se, hát majd meglátjuk)... Iszonyat, mi mindent kellett összepakolni: mérleget, a babakocsit, n+1 takarót, hálózsákot, játékokat, huhh. F még ősszel azt találta ki, hogy repülővel menjünk, de mondtam, hogy no way, ahhoz túl sok a cucc, így végül autóval jöttünk ki, és még jó, mert kb a fülünkön is csomag lógott, épp hogy befértünk úgy, hogy pár dolgot otthon is kellett hagyni.
Na, ott tartottam, hogy szombaton egész nap pakoltam volna, ha nem teszünk egy kört még a szüleimnél. Úgy volt, hogy ők jönnek hozzánk, és megnéznek egy fürdetést, de ez különböző okoknál fogva nem jött össze, így végül a búcsúzkodást egy ebéd keretében ejtettük meg náluk (utoljára pocakosan voltam ott, féltem, hogy bőgni fogok meg minden, de viszonylag egész jól viseltem). A látogatás szokás szerint hosszabbra sikeredett, aztán tűzés haza, és csomagolás ezerrel. Amikor még hajnalban is csomagoltam, akkor már gyanús volt, hogy nem fog menni az indulás, de minket nem olyan fából faragtak, hogy csak így feladjuk. A sógorékat, akik segítettek bepakolni, kicsit későbbre hívta F, azzal, hogy akkor majd nem a hajnali, hanem a következő szoptatás után vágunk neki. Még szerencse, hogy átjött a húgom is búcsúzkodni, és segített, meg anyukám is. Csakhogy, azt a "pár" dolgot, amiről hajnalban úgy gondoltuk, hogy reggel hiphopp összedobáljuk, valahogy még 11kor is csomagoltuk. Na ezen a pontot vetődött fel, hogy nyakunkon a következő etetés, úgyhogy mi lenne, ha egy nappal tolnánk az indulást, egyrészt baromi fáradtak vagyunk, másrészt 1kor már késő elindulni.Úgyhogy így lett hétfő, vasárnap meg otthon "relaxáltunk" (valójában azon idegeskedtem, hogy mit felejtettem ki, meg, hogy dugig van pakolva az autó, nehogy feltörjék, a babakocsit pl fel is hoztam).
Másnap azután sikerült már hajnali fél 11kor el is indulni - pedig tényleg minden össze volt készítve előző este... De még isteni szerencse, hogy hétfőn indultunk, mert az első megállónál F észrevette, hogy lapos az egyik kerék. Nosza, keressünk benzinkutat, fújjuk fel, aztán keressünk gumist. Győrben addig tekeregtünk, míg találtunk egyet, szerencsére gyorsan orvosolták a problémát, de mondjuk nem tudom, vasárnap mi lett volna. A tekergés közben Mici megéhezett, úgyhogy kipróbáltam, milyen autóban szoptatni. Nem ultra kényelmes, de azért sikerült, a Babó jóllakottan kidőlt a végén :)
A következő megállónk Parndorf volt, naná, hogy az én kedvemért. Megérkeztünk, de a Babó tök mélyen aludt, úgyhogy én gyorsan nekiindultam shoppingolni. Először a BodyShopban voltam, a kihagyhatatlan mangós body butter-ért, aztán a Mangoban lecsaptam egy szoptatósnak is jó felsőre (hosszan gombolódik elöl). Legnagyobb sajnálatomra a Jackpot-os bolt tényleg megszűnt. Eddigre pont megéhezett Mici, úgyhogy irány vissza, szoptatás autóban No2, azután gyors ebéd az egyik étteremben (rendik voltak, mert Micinek megmelegítették a tápszert is) aztán én még egy fél órát adtam magamnak shoppingolásra, Micinek vásároltam egy édes kis pólót, meg egy ruhácskát, hozzá való cipőcskével.
Aztán huss, tovább, persze jó későn értünk a szálláshelyre, még el is tévedtünk picit, útközben autós szoptatás #3 és #4, utóbbi egy benzinkútnál, ahol a bárban szintén melegítettek nekünk egy adag tápszert. Még nem is írtam, Mici úgy utazott, hogy a hátsó ülésen középen, autóba köthető mózeskosárban. Szörnyű volt, hogy nem láttam belőle semmit, csak a kb 4 centi átmérőjű sminktükröm segítségével. Aztán amikor sötét lett, akkor mindezt még azzal fűszereztem, hogy fényt is kapcsoltam. Esküszöm, kevésbé idegesített volna, hogy ha végig üvölt, mint az, hogy végig aludt... de mondjuk amikor meg elkezdett keservesen sírni, akkor azért megizzadtunk, mire elértük a következő benzinkutat...
A másnap hasonló mederben folyt, de már csak etetni álltunk meg. Egész jól belejöttem az autóban való szoptatásba. Azért megintcsak viszonylag későn érkeztünk, és öreg este lett, mire minden cucc fel lett pakolva. A legnagyobb poén, hogy azon paráztam, hogy majd alig akar enni útközben, meg jól le fog fogyni, erre megmérjük itt első este, és 3.25 kiló!
Szóval az úgy volt, hogy F már az eggyel korábbi hétvégén is nekiindult volna, de én valahogy éreztem, hogy nagy menet lesz összekészülni egy majdnem kéthónapossal... Ha csak pár napra utazom, és egyedül, akkor is az indulás előtti éjszakát rendszerint csomagolással töltöm, hát mondtam F-nek, hogy nekem kell egy teljes nap, hogy összecsomagoljak mindent Micinek, meg magamnak. No, ezt be is lőttük, hogy ez a nap a szombat lesz, és akkor vasárnap indulunk. A kb 1200 km-es utat 2 naposra terveztük. Persze már napokkal korábban elkezdtem organizálni, pl. felszerelkezni házipatikával, tápszerrel, tartalék pelenkával, összekészíteni az egy mérettel nagyobb ruhákat (a terv szerint 1-2 hónapon belül nem megyünk haza még látogatóba se, hát majd meglátjuk)... Iszonyat, mi mindent kellett összepakolni: mérleget, a babakocsit, n+1 takarót, hálózsákot, játékokat, huhh. F még ősszel azt találta ki, hogy repülővel menjünk, de mondtam, hogy no way, ahhoz túl sok a cucc, így végül autóval jöttünk ki, és még jó, mert kb a fülünkön is csomag lógott, épp hogy befértünk úgy, hogy pár dolgot otthon is kellett hagyni.
Na, ott tartottam, hogy szombaton egész nap pakoltam volna, ha nem teszünk egy kört még a szüleimnél. Úgy volt, hogy ők jönnek hozzánk, és megnéznek egy fürdetést, de ez különböző okoknál fogva nem jött össze, így végül a búcsúzkodást egy ebéd keretében ejtettük meg náluk (utoljára pocakosan voltam ott, féltem, hogy bőgni fogok meg minden, de viszonylag egész jól viseltem). A látogatás szokás szerint hosszabbra sikeredett, aztán tűzés haza, és csomagolás ezerrel. Amikor még hajnalban is csomagoltam, akkor már gyanús volt, hogy nem fog menni az indulás, de minket nem olyan fából faragtak, hogy csak így feladjuk. A sógorékat, akik segítettek bepakolni, kicsit későbbre hívta F, azzal, hogy akkor majd nem a hajnali, hanem a következő szoptatás után vágunk neki. Még szerencse, hogy átjött a húgom is búcsúzkodni, és segített, meg anyukám is. Csakhogy, azt a "pár" dolgot, amiről hajnalban úgy gondoltuk, hogy reggel hiphopp összedobáljuk, valahogy még 11kor is csomagoltuk. Na ezen a pontot vetődött fel, hogy nyakunkon a következő etetés, úgyhogy mi lenne, ha egy nappal tolnánk az indulást, egyrészt baromi fáradtak vagyunk, másrészt 1kor már késő elindulni.Úgyhogy így lett hétfő, vasárnap meg otthon "relaxáltunk" (valójában azon idegeskedtem, hogy mit felejtettem ki, meg, hogy dugig van pakolva az autó, nehogy feltörjék, a babakocsit pl fel is hoztam).
Másnap azután sikerült már hajnali fél 11kor el is indulni - pedig tényleg minden össze volt készítve előző este... De még isteni szerencse, hogy hétfőn indultunk, mert az első megállónál F észrevette, hogy lapos az egyik kerék. Nosza, keressünk benzinkutat, fújjuk fel, aztán keressünk gumist. Győrben addig tekeregtünk, míg találtunk egyet, szerencsére gyorsan orvosolták a problémát, de mondjuk nem tudom, vasárnap mi lett volna. A tekergés közben Mici megéhezett, úgyhogy kipróbáltam, milyen autóban szoptatni. Nem ultra kényelmes, de azért sikerült, a Babó jóllakottan kidőlt a végén :)
A következő megállónk Parndorf volt, naná, hogy az én kedvemért. Megérkeztünk, de a Babó tök mélyen aludt, úgyhogy én gyorsan nekiindultam shoppingolni. Először a BodyShopban voltam, a kihagyhatatlan mangós body butter-ért, aztán a Mangoban lecsaptam egy szoptatósnak is jó felsőre (hosszan gombolódik elöl). Legnagyobb sajnálatomra a Jackpot-os bolt tényleg megszűnt. Eddigre pont megéhezett Mici, úgyhogy irány vissza, szoptatás autóban No2, azután gyors ebéd az egyik étteremben (rendik voltak, mert Micinek megmelegítették a tápszert is) aztán én még egy fél órát adtam magamnak shoppingolásra, Micinek vásároltam egy édes kis pólót, meg egy ruhácskát, hozzá való cipőcskével.
Aztán huss, tovább, persze jó későn értünk a szálláshelyre, még el is tévedtünk picit, útközben autós szoptatás #3 és #4, utóbbi egy benzinkútnál, ahol a bárban szintén melegítettek nekünk egy adag tápszert. Még nem is írtam, Mici úgy utazott, hogy a hátsó ülésen középen, autóba köthető mózeskosárban. Szörnyű volt, hogy nem láttam belőle semmit, csak a kb 4 centi átmérőjű sminktükröm segítségével. Aztán amikor sötét lett, akkor mindezt még azzal fűszereztem, hogy fényt is kapcsoltam. Esküszöm, kevésbé idegesített volna, hogy ha végig üvölt, mint az, hogy végig aludt... de mondjuk amikor meg elkezdett keservesen sírni, akkor azért megizzadtunk, mire elértük a következő benzinkutat...
A másnap hasonló mederben folyt, de már csak etetni álltunk meg. Egész jól belejöttem az autóban való szoptatásba. Azért megintcsak viszonylag későn érkeztünk, és öreg este lett, mire minden cucc fel lett pakolva. A legnagyobb poén, hogy azon paráztam, hogy majd alig akar enni útközben, meg jól le fog fogyni, erre megmérjük itt első este, és 3.25 kiló!
2010. február 9., kedd
Két hónapos
Elképesztő, hogy milyen gyorsan telik az idő. Mici már 2 hónapos!
Mai mérés szerint 53,5 centi és 3330 gramm, vagyis a születési súlyához kis híján egy kilót hízott. Ez nem olyan sok, lehetne több... mondjuk én is világ életemben elég kis vékonyka, hogy azt ne mondjam, gebe voltam... csak elgondolkodtató, hogy most, 2 hónaposan akkora, mint egy átlagos, időre született újszülött.
Miket csinál? Hason fekve emelgeti és forgatja a fejét. Nyálból sok kis buborékot fúj. Mosolyog az emberekre. Szereti a hangokat adó dolgokat, a hangokra figyel, odafordítja a fejét. Kezével-lábával hadonászik, a játszószőnyegen a csörgős báránykát néha már egyedül is püföli (ekkor csörög), de még nem jött rá, hogy ezt ő csinálja. Az ágya fölötti zenélő forgóra nevet. Ennivalóan gőgicsél, olyan editpiafosan rekedtes hangja van. Főleg olyanokat mond, hogy eö, meg eöööö, de ezt néha tök érdekes hanglejtéssel. Felfedezte már a kezét, néha nézegeti, és a hüvelykujját is már megtalálta, próbálgatja a szájába dugni, de még nem tökéletes a technika.
Evés: napi 6-7szer, vagyis kb 3 óránként. min. 60, max 120 gramm / alkalom. A nagy része anyatej, de még mindig hozzá kell pótolni sajna. Kakilni ritkán kakil, úgy 3 naponta, és akkor is kell egy kis rásegítés.
Alvás: Nappal elég keveset alszik - lehet, hogy ezért is hízik lassabban - éjszaka viszont egy óriásit, etetés nélkül. Ez minimum 6 órát jelent, de van, hogy 7-8-at is. Elképesztő, tegnap pl. 11kor evett, aztán elaludt, és fél 9kor ébredt csak. Mondjuk ha belassul a hízása, (egyelőre csak a költözködésnek, meg az új hely okozta nyugtalanságnak tudom be, otthon azért heti 100gramm mindig megvolt) akkor viszont keltegetni fogom, hogy éjjel is egyen. Napközben sokat sír - kb fél perc alatt be tudja hergelni magát az alvásból a vörös fejjel történő ordításig, nem semmi!
Amúgy meg odavagyok tőle változatlanul. Még akkor is, amikor ordít.
- - - -
Ja, azt elfelejtettem, hogy kb 2 hete elkezdtek kiütések megjelenni az arcán. Előbb csak a szája és orra körül, aztán most már a homlokán, a fülén, a füle mögött, sőt a nyakán is vannak. A doktornénik(k) szerint tejkiütés, majd elmúlik.
Ja, meg azt is kifelejtettem, hogy kinőtt a szempillája.
Mai mérés szerint 53,5 centi és 3330 gramm, vagyis a születési súlyához kis híján egy kilót hízott. Ez nem olyan sok, lehetne több... mondjuk én is világ életemben elég kis vékonyka, hogy azt ne mondjam, gebe voltam... csak elgondolkodtató, hogy most, 2 hónaposan akkora, mint egy átlagos, időre született újszülött.
Miket csinál? Hason fekve emelgeti és forgatja a fejét. Nyálból sok kis buborékot fúj. Mosolyog az emberekre. Szereti a hangokat adó dolgokat, a hangokra figyel, odafordítja a fejét. Kezével-lábával hadonászik, a játszószőnyegen a csörgős báránykát néha már egyedül is püföli (ekkor csörög), de még nem jött rá, hogy ezt ő csinálja. Az ágya fölötti zenélő forgóra nevet. Ennivalóan gőgicsél, olyan editpiafosan rekedtes hangja van. Főleg olyanokat mond, hogy eö, meg eöööö, de ezt néha tök érdekes hanglejtéssel. Felfedezte már a kezét, néha nézegeti, és a hüvelykujját is már megtalálta, próbálgatja a szájába dugni, de még nem tökéletes a technika.
Evés: napi 6-7szer, vagyis kb 3 óránként. min. 60, max 120 gramm / alkalom. A nagy része anyatej, de még mindig hozzá kell pótolni sajna. Kakilni ritkán kakil, úgy 3 naponta, és akkor is kell egy kis rásegítés.
Alvás: Nappal elég keveset alszik - lehet, hogy ezért is hízik lassabban - éjszaka viszont egy óriásit, etetés nélkül. Ez minimum 6 órát jelent, de van, hogy 7-8-at is. Elképesztő, tegnap pl. 11kor evett, aztán elaludt, és fél 9kor ébredt csak. Mondjuk ha belassul a hízása, (egyelőre csak a költözködésnek, meg az új hely okozta nyugtalanságnak tudom be, otthon azért heti 100gramm mindig megvolt) akkor viszont keltegetni fogom, hogy éjjel is egyen. Napközben sokat sír - kb fél perc alatt be tudja hergelni magát az alvásból a vörös fejjel történő ordításig, nem semmi!
Amúgy meg odavagyok tőle változatlanul. Még akkor is, amikor ordít.
- - - -
Ja, azt elfelejtettem, hogy kb 2 hete elkezdtek kiütések megjelenni az arcán. Előbb csak a szája és orra körül, aztán most már a homlokán, a fülén, a füle mögött, sőt a nyakán is vannak. A doktornénik(k) szerint tejkiütés, majd elmúlik.
Ja, meg azt is kifelejtettem, hogy kinőtt a szempillája.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
