Miért jut el valaki oda, hogy nem akar élni? Sok évtizednyi boldog házasság, gyerekek, unokák, barátok, szóval látszólag minden rendben. Volt. Felfoghatatlan.

Helyzet

Nem szeretném elérni az egy hónapot blogszünetileg, úgyhogy itt vagyok (de nem ragyogok).

Először is, a rohadt homloküreg-gyulladás újra kijött, elegem van, szétesik a fejem, satöbbi. Könnyítésnek a babó is beteg (nátha, felsőlégúti izé), meg F is, és persze kint vagyunk... utálom ezt... az itteni doki mindig ugyanazt a vény nélkül is kapható vackot írja fel  (kb = neocitrancs), a babó dokija meg nem is ad gyógyszert, csak orröblögetésre bíztat. Elegem van, fáradt vagyok, elegem van. Ja, fáradt is vagyok, mondtam már?

Pedig azért csomó mindenről lehetne írni.... megvolt a babó első szülinapja, tök jól sikerült az előzetes rettegésem ellenére....., meg volt klassz otthoni családi karácsonyozás, meg nagyszülőzés egyfolytában... Babó áll, lassan megy...jön a foga (az összes fogzási tünetet prodikálja, csak még a fogat nem)... engem már majdnem megint kés alá küldtek, yeah, the same old story (almost), de "csodálatos gyógyulásom történetét" (is) majd máskor.... ja meg befejeztem egy munkát a sok restanciából, de ezek basszus olyanok, mint a Tamási Áron-féle ördögök, ha egy fejet levágok kettő (hét? kilenc?) nő helyette.

Hát ilyenek vannak, meg F-fel kissé gyaluljuk egymást mostanában.... asszem eléggé lefárasztott bennünket az elmúlt év, de majd csak lesz jobb is. Csak kissé elegem van.