Változások

Nemrég (dehogyisnem, hol van az már....) írtam, hogy nagy változások vannak, lesznek nálunk.
Hát, most már vannak, és még lesznek, de egész másfélék, mint amire gondoltam.
Egyelőre inkább sokkolnak, mint örülök nekik...
Asszem öregszem, nehezen viselem a változást és a bizonytalanságot.

Egyelőre próbálok megbarátkozni a gondolattal, hogy nemsokára össze kell pakolni az egész pereputtyot. Nemsoká hazamegyünk kicsit nagyszülőzni, meg intézkedni, aztán visszajövünk, és csak kapkodni fogom a fejem a karácsonyi készülődés, a lakás felszámolás és a karácsony előtti utolsó pillanatban hazautazás útvesztőjében, fuhh. Még leírva is rosszul hangzik, nem?
Az viszont nagyon jó, hogy közeleg Mici szülinapja. Naponta "ír" listákat, hogy kiket szeretne meghívni, és meghívókat is. Cuki.

Elegem

...van.
A sors ismétli önmagát.
Ez most már mindig így lesz? Vagy lesz még sokkal szarabb is? Szóljatok, csak, hogy tudjam.

Mire nagy nehezen beletörődnék*  hogy életem egyik álma odavan, most majd mindjárt a másik is (esetleg a harmadik is) oda lesz. Így már nincs is igazán kedvem az ahhoz, ami még volna....

És a szülinapom is milyen béna volt már idén.




* Igazából asszem sosem fogok, egyszerűen nem lehet, vagy lehet, hogy lehetne, de akkor képtelen vagyok.

Egyéniség

Micinek van pár olyan dolga, amitől teljesen odavagyok, elképesztő, hogy mennyi mindenben kinyilvánítja a nem is olyan kicsi egyéniségét.

Kábé mindenről van elképzelése, és ezt helyzettől függően kisebb vagy nagyobb határozottsággal vehemenciával ki is nyilvánítja. Például:
Hány copf legyen a hajában (gyk. copf = hajgumi),  az hol legyen, legyen-e csat is, hajpánt is, stb.
Az M.-nek sütött tortát (gyurma of korsz) ki lehet-e venni már a sütőből. Rá lehet-e rakni csak úgy a játéktányérra. (megsúgom: nem, kell alá díszszalvéta).
Szoknyát vegyen holnap, vagy nadrágot.
Szereti-e a póréhagymát, a sütőtökkrémlevest, a tonhalkrémet, az articsókát (természetesen azelőtt, hogy megkóstolta volna).

Aztán.
Olyan dolgokat kombinál, és mond, hogy nemes egyszerűséggel ledöbbenünk.
pl. Imád villamosozni. Mindenféle közlekedést szeret, de a villamos a király. Egyszer F mesél az egyik villamosról, hogy az egy milyen jó hosszú, hogy a két végállomása olyan messze van, hogy egy óra eljutni egyikből a másikba. Erre Mici: "Kibírnám".

Emlegetjük az egyik bölcsis dadust, hogy milyen jó lenne találkozni vele. Mici: "Hívjuk fel, akarok vele beszélni telefonon." És felhívjuk, és tényleg. Beszél vele.

Egyszer csak vacsora közben kijelenti, hogy menni akar óvodába.
F: Ilyenkor nincs ovi.
Mici: Nincs ovi?
F: Be van zárva.
Manner: Nincs ott senki. Sötét van, mindenki hazament. Nem lehet bemenni.
Mici: És ha Mici most mégis odamenne? Akkor mi lenne?

Néha tesztel minket. Másiknyelven szól hozzánk, és akkor másiknyelven kell válaszolni, az "Igen?", "Mondjad, drága", "Tessék?" válaszokat nem fogadja el.

Ma egyszer csak felmerült, hogy hogy van a kupak másiknyelven. F inkább hangosan gondolkodott, vagy maximum hozzám intézte a kérdést, de Mici gondolkodás nélkül rávágta, miközben én még csak gondolkodtam.

És a legédesebb, hogy elkezdték érdekelni a betűk és az olvasás. Még régebben, az ágya feletti fa betűket (a neve betűit) mutogattam neki, kb. így: "m(ö)"-"i"-"c(ö)"-"i", namost ezt valahogy ilyen hümmögésnek értette, és valahogy az jött le neki, hogy így kell olvasni, hát majd megszakadtunk a röhögéstől, amikor random elkezdett felolvasást tartani a tejesdobozról, meg az egyik könyvből és ilyeneket mondott: a-mö-mö, i-mö-mö, kö-mö-mö és közben az ujjával mutogatta, hogy "hol tart" épp.... de aztán egy idő után rájött, hogy nem csak így lehet olvasni, úgyhogy múltkor valami pizzarendelős flyerről felolvasta Az elveszett követ néhány részletét. Szerencsére épp ott voltak a nagyszülők a skypeon, akik meglehetősen nagy érdeklődést mutattak a produkció iránt.

Ja, és még egy, hogy amikor valamit nagyon meg akar magyarázni - nyilván látta valamelyikünktől (nem tőlem) -, akkor elkezd szótagolni. Elmondhatatlanul vicces, amikor egy majd' hároméves ilyeneket mond: "Mert tudod, anya, min-den-ből meg kell kós-tol-ni egy ki-csit."  Mondjuk igaza van, szerintem is.

Ovi

Meg kell állapítanom, hogy az ovi szuper. És egyre jobban sajnálom, hogy már csak pár hét, és búcsút kell vennünk tőle. Mici ugyan ma is méltatlankodott (azt nem szereti változatlanul, hogy ott kell maradnia, miközben mi, szülők eljövünk), de amúgy minden egyébről pozitívan beszél, vannak barátai, tanul dalokat, tegnap pont megnéztük a könyvben, hogy mit csinálnak mostanában,és kiderült, hogy a foglalkozásokon aktív, sőt, meg is szólal! Azért is örülök, mert annak ellenére, hogy mostanság sokaknak jóval nehezebbem megy a soruk - köztük nekünk is - látszik, hogy ésszerűen, de igyekszik az ovi (az óvónénik) a kedvében járni a gyerekeknek, érdekes dolgokat kitalálni, újrahasznosítani dolgokat, stb.

Például, kábé az utolsó meleg napon elvitték őket kirándulni, két vagy három csoportot. Egy kis falusi turizmus keretében egy olyan farmon (?) voltak, ahol az egyik program kenyérsütés volt. Minden gyerek kapott tésztát, amiből saját maga kenyeret gyúrt, amit megsütöttek kemencében,és mindenki hazavihette. Micimanó az óvónénik szerint nagyon jól érezte magát (utóbb elmesélte, hogy egyszer sírt, azért, mert V néni nem engedte hintázni [Mici meg akarta mutatni, hogy tud "felnőtthintán" hintázni - aminek nincs támlája - de nem engedték senkinek, mert egy hinta volt és vagy 60 gyerek]). De amúgy végig jól érezte magát, és a buszról is nagy vigyorogva szállt le, bár kicsit álmosan. Viszont,mikor meglátott, elpityeredett, mert azonnal oda akart volna jönni hozzám, de érthető okokból előbb beterelték őket az oviudvarba, ott lehetett átvenni a kis pockokat. Jhajj, azt hittem, megeszem, ment befele a kis párjával kézen fogva és egyfolytában hátrafelé nézelődött, hogy én is jövök-e... Megörökítettem őket a padon, de azt nem illik ide feltenni, mert más gyerekek is vannak rajta. Csudafinom volt a kenyér, azt vacsoráztuk!

Aztán, voltunk szülőin nemrég, az is rendkívül pozitív élmény volt. Nagyon rokonszenves a fő-óvónéni is, meg a megnyilvánuló szülők többsége. Kiderült, hogy idén nagyon vacakul áll az önkormányzat, ezért kellett nekünk, új gyerekek szüleinek vinni be idén wcpapírt, zsepit, szappant, szalvétát, mert ezekre nincs pénz már. M néni elmondta, hogy a helyzet miatt bármilyen felajánlást szívesen fogadnak, konkrét példákat is mondott (pl. nyomtatóba való papír), nem használt, de még működő számítógép (a csoportnak 3 van, a nagyobb gyerekek használhatják is). Véletlen szerencse folytán kaptunk egy szkennerrel ellátott nyomtatót F egyik volt kollégájától, és mivel volt egy szkennerünk, ami így feleslegessé vált, felajánlottuk. Örömmel vették. Amúgy is egy csomó dologtól meg kell válnunk, és én hajlamos vagyok gyűjtögetni mindenféle kreatívan használható dolgot (pl karton, dugók, kupakok, flakonok), úgyhogy már készül egy kis csomag, amit egyszer beszállítok, és megkérdezem, hogy jó-e nekik valamire.

Ma délután pedig könyvtári délután lesz a mi csoportunknak, meseolvasással, a gyerekek mellett a szülőket, rokonokat is várják. Szuper. Jelentkeztem önkéntesnek még a szülőin, de sajnos csak november végén kezdődnek a feladatok, szóval sok értelmeset már nem fogok tudni csinálni. Az van belőve, hogy dec. 20. környékén költözünk.

Rajongás

F Angliában járt a múltkor, és hozott nekem egy Ideal Home magazint*. Ettől már önmagában is oda lettem volna meg vissza, de ráadásul hozzá volt csomagolva egy Dunelm Mill katalógus, hát kéremszépen a kettő együtt már-már veszélyes...** Még mindig találok bennük olyat, ami lenyűgöz, pedig jó párszor átforgattam már mindkettőt.




* F érdemeit cseppet sem tompítja, hogy ismeri a színvonalas magazinok iránti rajongásomat, és amúgy is meg szokott lepni effélével, de most kifejezetten sugalmaztam neki, hogy milyen témában válasszon.

** Ráadásul amikor kaptam, még nem is tudtam, amit most már igen...