Morgás

A minap fotós járt az oviban. Már jó előre kihirdették, hogy jönni fog, és a fotókat majd meg lehet vásárolni karácsonyi ajándéknak vászonra nagyítva meg ilyesmi. Lehetett külön bevinni szép ruhát, amibe az óvónénik átöltöztették fotózás előtt "to ensure your little ones look their best".
Nem vagyok túl jó véleménnyel az efféléről. Mondjuk nem tartom ördögtől valónak az egészet, ugyanakkor az a jelenség, hogy hála a digitális gépeknek, ma már mindenki fotóművésznek képzeli magát, és úton útfélen botlani az esemény- és babafotózást kínáló, egyébként horror áron dolgozó, giccsesebbnél giccsesebb képeket készítő fotósokba, finoman szólva is elborzaszt.
Na jó, megvolt múlt héten a fotózás, Micivel előző este kiválasztottuk, hogy melyik szép ruhát veszi fel (egy kis piros, elején masnis bársonyruha mellett döntött, fehér harisnyával, lakkcipővel, választottunk hozzá piros hajcsatot), és imígy felszerelkezve bevittük.
Tegnap meg megkaptuk a képekről a kontaktot. 6 fotó, ebből kettő kapásból kilőve, mert egy szupergiccses csilivili koronát tettek a fejére (miért? miért?). A többi még úgy ahogy, bár nem örülök, hogy kisminkelték, még ha csak kicsit is, és azt sem értem, hogy miért nincs egy kép se, amin az egész gyerek (igen, lába is, könyöke is, kézfeje is) vagy legalább a teljes feje (a feje búbja is) rajta van. És aztán megnéztem az árakat, és dobtam egy hátast. Egy darab legkisebb (i.e. képeslap) méretű papírkép 10 font bakker.  Ha cd-re akarjuk íratni, akkor az első kép 25 font, a második már csak 20, a harmadik 15, onnantól minden tovább 10 font/db. Gyengébbek kedvéért: mind a 6 képet 90 fontért írják fel cdre. Ezek mellé szuperkedvezmény, figyelem: további 90 pennyért adnak 1db A4es nyomatot.
Gondolom nem kell tovább ragoznom.
Én tudom, hogy az átlag jóval tehetősebb nálunk. Azt is sejtem, hogy van ennek a szolgáltatásnak piaca, nyilván jó sokan vannak, akik simán elszórnak párszáz fontot azért, hogy szép családi képek készüljenek róluk, vagy a gyerekükről. De könyörgöm, csak szerintem nevetségesek ezek az árak? Ti vennétek (tegyük fel, hogy meg vagytok elégedve a képekkel)?

Otthon jártunk

És remek volt, tényleg, nagyon nagyon jól éreztem magam.
Persze rövid volt, és a nagy része idegeskedéssel meg stresszeléssel telt (vizsgázni voltam), de priceless, hogy főztek rám, hogy volt, aki foglalkozzon a gyerekemmel (akinek elérhető közelségben vannak a szülei, el sem tudja valószínűleg képzelni, milyen az, amikor az alaphelyzet ennek az ellenkezője).
A vizsga jól sikerült, a hiúságomnak meg a maximalizmusomnak persze jót tett, de kb leszarnám azt is, ha nem sikerült volna ennyire jól, lényeg, hogy túl vagyok rajta, és nem kell ismételni.
Míg otthon voltunk, Mici nyaralt a leginkább, ilyenkor aztán megy a nagyszülői kényeztetés! A leányzó kapott télikabátot, őszi cipőt, barbit, több köbméter matricát, babákat, kis kutya fülét. A nagyszülők elvitték színházba, bábszínházba, meg a Vadasparkba.
Mondjuk az édes volt, és nagyon meg is hatott, hogy négy (na jó, majdnem öt) nap után, amit Mici F szüleinél (és nélkülem) töltött, este, amikor 1 percre otthagytam a kádban - a tesóm és anyukám mellette volt - éktelen bömbölésben tört ki. Nyilván rettenet fáradt is volt, és hiányoztam is neki, mert miután leráztam a kedves ismerőst a telefonban, és visszamentem hozzá, nagy nehezen csak annyit nyögött ki két hüppögés közt, hogy "egész nap csak téged akartalak"! Awww. Imádom.

Aztán még az is jó volt, hogy pénteken együtt mentünk ki a temetőbe a szüleimmel, tesómmal és Micivel. Mickó még soha nem volt temetőben, úgyhogy picit tartott is a dologtól, de meséltem neki sokat, és szerintem jó volt, hogy velünk jött. Imád kertészkedni, úgyhogy segített elültetni a virágokat. Az elhunytak közül mondjuk csak a nagynénémet ismerte, de nyilván rá sem nagyon emlékezhet, csak egyszer-kétszer találkoztak.

Hát ilyesmik.

Egy életem, egy halálom.

És jöjjön, aminek jönnie kell. Majd egyszer megírom rendesen is.

vitriol

Kedves X!*

Méltányolom az igyekezetét, amellyel levenné a bírálatok értelmezésének terhét a vállamról, és javaslattal él a további teendőimet illetően. Elárulom, hogy a Portás bácsinak is megmutattam őket, és képzelje, egészen máshogy látja a helyzetet, mint Ön. Most összezavarodtam, vajon kire hallgassak?

Tisztelettel,
manner manner




* Doktori ügyintéző, nem mondom meg, hol.

Beszél, beszél

Eljött az a nap is, amikor Mici angolul szerepjátékozik. Peppa Pig, George, Daddy Pig, Rebecca Rabbit, a szarvatlan Madame Gazelle és az egész banda játszik a játszótéren, meg ebédelnek, meg jóéjszakát kívánnak egymásnak, satöbbi, all roles played by Mici.
Az már régóta megvan, hogy vacsora közben rázendít egy angol énekre, mesére, mondókára, és néha tök érthetően, tisztán mondja/énekli a szöveget (vicces yorkshire-i kiejtéssel), oké, néha van benne halandzsa is. Egyik nap meg, amikor F-fel játszótéren voltak, és Mici a mellette hintázó kislánnyal traccsolt,  a lányka egyszer csak kérdezett F-től valamit, amit F nem értett. Második, harmadik nekifutásra se. Mici erre a legnagyobb természetességgel mondja F-nek: Azt kérdezi, hogy te vagy-e az apukám.

Jaj

Mici ma lefekvés előtt megkérdezte, hogy mi lesz vele, ha meghal, illetve, hogy ha mi meghalunk, akkor ki lesz az ő apukája és anyukája. El is sírta magát közben, látszott, hogy komolyan fél ettől. Aztán kiderült, hogy már álmodta azt valamikor, hogy meghaltak a szülei.
Az ölembe vettem, és F-fel igyekeztünk megnyugtatni. Meséltünk neki a témával kapcsolatos gondolatainkról (főként nyilván arról, hogy remélhetőleg soká fogunk meghalni, meg hogy igazából senki nem tudja, hogy mikor fog meghalni, de általában az emberek öreg korukban halnak meg.. meg effélék.) De basszus, mégis hogyan lehet megnyugtatni egy kisgyereket olyan témában, amitől mi magunk is félünk?
Én például (néha) félek olyasmiktől, hogy nem látom felnőni a gyerekemet, vagy nem érem meg az öregkort, de gondolom, ezzel sokan vannak így, akiknek gyerekük van. Attól is félek, hogy meghalnak a szüleim, pedig nyilván valamikor meg fognak halni, de ennek a gondolatától mégis tök szomorú leszek, és attól, hogy marha messze élünk egymástól, csak még inkább - ami félig nyilván pszichés, hiszen racionálisan nézve nem függ össze a kettő. Hál'Istennek jól vannak, már  nem olyan fiatalok, de elég fittek. A nagyszüleim meghaltak, az anyai nagymamám halálát már felnőttként éltem meg, az ő és nagynéném elvesztésére ma is szomorúsággal gondolok... És nyilván, amikor az ember apja vagy anyja hal meg, az sokkal rosszabb.
Abba pedig bele sem akarok gondolni, hogy az embernek a gyerekét milyen szörnyű elveszíteni, ezt nem tudom, hogy hogyan lehet ép ésszel túlélni.

Jómondás

Történt nemrég, hogy Mici kicsit lerobbant, t.i. taknyos volt és köhögött.
Tegnap meg engem öntött el valami brutál takonykór, reggel még semmi, de délután már Festéktüsszentő Hapci Benő is megirigyelte volna a teljesítményemet. Eddigre Mici szerencsére már tök jól volt, és amikor mentem érte az oviba, és magyaráztam, hogy mennyire benáthásodtam, akkor őszinte együttérzéssel a hangjában ezt mondta:
- Szegény anya, most meg te robbantál fel?!

Meg még

Aztán még az is van, hogy tök jópofa kurzusokat találtam, elérhető közelségben és áron, úgyhogy töprengek, hogy beiratkozom valami érdekesre, vagy hasznosra, esetleg érdekesre ÉS hasznosra.
Még szerencse, hogy itt csak októberben kezdődik a term, már az olyan későn ébredőknek, mint én...

Ma végre elkezdek istenigazából tanulni, múlt héten itthon voltunk, mert Mici betaknyalt, itt az őszi takonyszezon, hurrá.

Újra countdown

T-46. Juj.

Döbbenet

Egy kedves ismerősünk meghalt néhány hete. Tegnap kaptuk a hírt, azóta nem térek magamhoz.
Nálam fiatalabb csaj, nagyon kedveltük, még kirándulni is voltunk vele, meg minden.
Egyszerűen hihetetlen... Úgy, hogy más országban élsz, és nincs napi szintű kapcsolatod valakivel, még abszurdabb megérteni, felfogni, hogy nincs többé.
Autóbaleset. A helyszínen meghalt.

Nyugodj békében, D!

- - -
update: Közös ismerősök képeket osztanak meg róla a facebookon... sajog a szívem.

Ciki

Valamelyik nap Micivel egy hülye játékot játszottunk, ami miatt még mindig fő egy kicsit a fejem.

Ez amolyan tornamutatványszerűség, abból áll, hogy a kezembe kapaszkodva felgyalogol rajtam (én állok) és vagy a nyakamba ül, vagy a medencecsontomra, majd onnan kvázi hátrabukfencezik, miközben én a kezét vagy a karját fogom. Effélét már régebben is sokszor játszottunk, nem emlékszem, hogy régebben pontosan hogyan, de most a lebukfencezéskor a hónaljánál meg a vállánál fogva tartottam. Azért, mert valamelyik gyereknek megfájdult a válla a társaságból, amikor az apukája ugyanezt csinálta vele úgy, hogy a kezét fogta.
Na szóval Mici nyaggatott, hogy ilyet akar játszani, úgyhogy megcsináltuk párszor, de elég gyorsan elfáradtam, mert azért van már súlya, meg erősen igyekeztem fogni, nehogy elejtsem. És este, amikor fürdéshez vetkőztettük, láttam, hogy véraláfutások lettek a vállán, meg a karján.
Hát először holtra váltam. Aztán beugrott, hogy hiszen pont ott vannak, ahol fogtam, de azért eléggé nyugtalanított a dolog, hogy ez mégis normális-e. Úgyhogy másnap fel is hívtam a gyerekdoki ismerősünket, és elmeséltem neki. Valamennyire megnyugtatott, azt mondta, hogy vannak gyerekek, akiken könnyebben lesznek zúzódások, aggódni akkor kell, ha megmagyarázhatatlan zúzódások vannak, illetve, ha sokszor vérzik az ínye, vagy az orra (egyik sem áll fenn, bár erre rögtön eszembe jutott, hogy egyszer nyáron vérzett az orra). Később látta is a foltokat, és még minig nem mondott semmi olyat, hogy azonnal nyomás vérvételre, de persze nem is én lennék, ha ettől megnyugodtam volna, persze, hogy felhívtam az otthoni (magyar) gyerekdokinkat is, aki annyit azért mondott, hogy majd, ha otthon járunk, azért csináltathatnánk egy vérvételt, hogy mindenki megnyugodjon, meg figyeljük, hogy gyakran van-e ilyen.

Azóta már javulnak a nyomok, de azért még mindig láthatóak, és hát ebben az országban ez azért elég kínos, mert könnyen ráhívják az emberre a gyermekjóléti szolgálatot, ha azt hiszik, hogy gond van, pl. bántalmazom (az oviba beiratkozáskor többek közt erről is alá kellett írni egy beleegyező nyilatkozatot). Úgyhogy volt egy "kellemes" beszélgetésem az említett intézményben, amikor elmondtam, hogy milyen foltok vannak a gyerekeme. Legott egy kis jegyzőkönyvet is felvettek róla, amiben nekem kellett megírni, hogy hol, mikor, hogyan történt a sérülés.

Angol nyár

Már régóta terveztük, úgyhogy pénteken elmentünk a tengerhez (a kb legközelebbi tengerparti városkába). Fürdésre természetesen alkalmatlan volt az idő, egyébként innen is a bejegyzés címe, pontosabban Micitől, aki egyszer - a megjegyzésemre, miszerint "Brrr, fázom" - okosan kifejtette, hogy "Anya, tudod, ez ilyen angol nyár."

Szóval voltunk ezen a jó kis tengerparton, ahol tehát fürdeni nem lehetett, legalábbis szerintünk - mert azért láttunk jópár (gondolom) angolt, aki hűvössel, felhőkkel és széllel dacolva nyugágyban vagy gyékényen pihent, meg gyerekeket is, akik fürdőruhában és mezítláb szaladgáltak (hogy kék volt-e a szájuk, azt nem tudom).
Viszont csomo vicces dolgot csináltunk, például Mici szamaragolt. Mint kiderült, ez helyi specialitás, és az egyik ilyen gyerekszamaragoltató pasas elárulta, hogy ő bizony száz évre vissza tudja vezetni a családfáján ezt tengerparti szamáron lovaglós bizniszt. Ejha.
Aztán voltunk egy játékteremben is. A tengerparti sétány egyik szakaszán egymást érték ezek, valami döbbenet volt, több emeletes, csilivili helyek, kismillió nyerőgéppel, meg mindenfélével. Mici kedvéért mentünk be, aki nagyon kíváncsi volt, de megígérte, hogy nem fog kérni semmit, de aztán persze a játszóháznak nem tudott ellenálni (ez milyen már? játszóház egy kaszinószerűségben), úgyhogy engedtük, hogy ugráljon odabent egy kicsit. Volt még vidámpark is, azt is megnéztük.

Azért remélem, legközelebb egy kicsit jobb időt sikerül kifogni. Optimista (?) énemnek köszönhetően szépen bepakoltuk a fürdőruhákat, strandlepedőket, papucsokat.

Nyaralás

... aztán az is volt még, hogy Micit megcsípte egy darázs. Vagy méh. Magát az eseményt nem láttuk, az volt, hogy Mici valami korabeli lánykával játszott a Duna-parton, aki invitálta, hogy menjenek be "az erdőbe" - valójában a partmenti nádak-bokrok közé. Mici kérdőn nézett felém, de bólintottam, úgyhogy indultak. Majd pár másodperc múlva éktelen sírásban tört ki.

Rohantam, hogy mi van, és a kérdésemre a következő választ bömbölte Mici: "Hozzáértem a fenekemhez és hirtelen nagyon forró volt!"

Amúgy tényleg valami csípés lehetett, először nem láttam Mici kezén semmit, pedig mutatta, hogy hol fáj, de pár perc alatt megjelent a közepe, és aztán kicsit be is dagadt. Hála az égnek nem allergiás (ez most derült ki, korábban nem volt dolgunk effélével, bár most, hogy belegondolok, bögöly is lehetett. vagy arra is szoktak allergiásak lenni?).

Back

Vagyis visszajöttünk Angliába a nagy nyaralás után.

Mérleg (ottan):
- F-fel kettesben, nyaralás: 3 +1 nap
- családi (F+ Mici+én) nyaralás: 2+1, plusz induláskor Skóciában 4 nap
- F-fel kimenős este: min. 3, ebből egyszer moziban is voltunk, wow
- "kalandok": 2: kipróbáltam a hennás hajfestést, és voltam egy hangstúdióban (mármint csak meghallgatni egy készülő felvételt, nem én éneklek vagy ilyesmi)
- fogorvos: 2 (F és én 1-1)
- szuperség: vizi vidámpark és tr.p.c.arium látogatás
- családi perpatvar: 1 (manner vs anyós, sajnos a gyomorgörcs napokig tartott utána)
- kilók: +1.5 nekem, F-nek sztem plusz 3, Mici szerintem inkább centikben ért el eredményeket

Mérleg (itten):
- kiszáradt növény: 1 (a rózsa, mint már többször, de aztán valahogy mindig életre kel)
- muslica: kismillió (nem kellett volna egy hónapra ott hagyni azt a banánt a gyümölcskosárban)
- megromlott kaja: - (leszámítva a hűtőben hagyott további banánokat)
- mosnivaló: csomó
- ott(hon) felejtettük: két vadonatúj szuper horgolótű, 2 adag töpörtyű, eperlekvár (eddig, de lehet, hogy még beugrik más is, bár nagyjából ki-és elpakoltam...)

Mici és a zene

Ma nagyon kellemes programunk volt, a telken volt (nagy)családi bográcsozás.

T magával hozta a gitárját, és egy csomót gitározott ebéd előtt. Valaki meg is kérdezte Micitől, hogy ha nagy lesz, fog-e tudni ő is gitározni, mire szinte sértetten válaszolta, hogy de hiszen ő tud gitározni (játékgitárja valóban van, amin gombokat kell nyomni, és akkor zenél).

Na, aztán ebéd után az említett rokon lepihent, Mici meg fogta magát, bement a házba, és egyszer csak azt halljuk, hogy énekli az Így tedd rá, úgy tedd rá-t, és közben a gitáron penget, de frankón, ütemre. És tök jól végigénekelte az összes versszakot, refrénestül, tiszta dallammal és tartva a ritmust, és pengette a gitárt... kár, hogy nem vettem fel.

Dugóval?!

F: Mici, mit csinálsz?
Mici: Takarítok.
F: De most nem kell takarítani, ma itt szépen kitakarítottunk.
Mici: De én akarok!
F: Dugóval?!* Nem egy kicsit képtelen ötlet?
Mici: Hát jó, nekem mindegy, hogy dugóval vagy nem. De dugóval szép tiszta lesz!


* t.i. a mosogató lefolyójának a dugója. Hát attól tuti tényleg minden tiszta lesz. Próbáltátok már?

She certainly has a character...

Mici egyre cukibb.

Például az egyik este kitalálta, hogy cumi nélkül alszik el (totál addikt, sajnos). Két hosszú órájába telt, de sikerült neki, berakott két cumit a párnája alá, és néha ugyan megnézte, hogy ott vannak-e, és néha elbizonytalanodott, de végül hősiesen kibírta. Másnapra persze a cumitündér huss, elvitte őket, és gondoskodott a megfelelő jutalmazásról. A pénzt azóta őrizzük, valószínűleg babaházra fog fordítódni (vagyis, majd mi kipótoljuk).
A vicc az az, hogy összesen kb. négy cumival "dolgoztunk" ezidáig, ebből egy az oviban van, vészhelyzet esetére, és három itthon. Vagyis még kettő megvan, és noha a fenti eset hetekkel ezelőtt történt, azóta Mici folyamatosan ígérgeti, hogy "majd holnap" berak még egyet a párna alá, de valószínűleg érzi, hogy mikor az összes cumi elfogyott, az keserves lesz egy darabig, úgyhogy a "holnapra" még várunk.

Aztán. Vannak még mindig nagyon édes beszólásai. Pédául az egyik, hogy eldug valamit, és persze azért lehet látni, de amikor valamelyikünk már nyitná a száját, hogy "jéééé, ott van...", akkor Mici kétségbeesetten kiabálni kezd: "NE TALÁLD MEG!!" vagy "DE NE VEDD ÉSZRE!!". Hát ez tök cuki. Vagy amikor valami rosszban sántikál, és ránézek, és már tudja, hogy tudom, akkor azt mondja "Anya, ne lásd meg!".

A szobatisztasággal meg az van, hogy végrevégrevégre átléptük azt a bizonyos mérföldkövet. Ugye már nagyon rég szobatiszta, csak valamiért kakilni feszt pelenába akart. Tehát ez úgy ment, hogy halogatta egy darabig, aztán kért pelenkát, ésfeél perc múlva jött, hogy kész van. Hát én úgy gondoltam, hogy jó, majdcsak egyszer kedvet kap a bilihez vagy a vécéhez, de azért magamban erősen vártam már erre, de nem akartam sürgetni. Attól mondjuk agybajt kaptam, hogy valaki (Khm-khm) megígérte neki, hogy ha bilibe kakil, elviszi manikűröshöz (?!). Úgyhogy azóta inkább én párszor kilakkoztam a körmét csilivilire, hogy ezt kiverjem Mici fejecskéjéből, de mindegy, ez mellékszál. A kakival amúgy az is gond volt, hogy szerintem direkt visszatartotta, ezért három naponta kakilt, de hát ezzel is úgy voltam, hogy arra figyeltem, hogy kapjon olyan kaját, ami segít neki (gyümölcsök, aszalt szilva, stb, sok folyadék), tehát effektíve ne legyen szorulása, de sosem erőltettem, hogy kakilj már, pláne nem mondtam olyanokat, mint a manikűröst ajánlgató, hogy most aztán kakilj, vagy jön a kúp! Ómájgod.

Történt aztán, hogy egyszer csak F megkérdezte Micit, hogy kakilna-e úgy, ahogy szokott (állva), de pelenka nélkül, viszont papírt teszünk alá, és akkor a kaka oda pottyanna. Hát ez valószínűleg izgatta a fantáziáját, mert belement. Elbúlt a kanapé mögé a sarokba, lepapíroztuk, és igaz, hogy nem azonnal, mert pár percbe telt a dolog, de tádámm, sikerült. A bili ott volt mellette, ha mégis kedvet kapna. Na, ezt még egyszer csinálta így, (vegy kétszer, már nem emlékszem), és utána tök magától ráült a bilire a kellő pillanatban. És roppant elégedett volt az eredménnyel. Aztán a következő lépés az volt, hogy már nem állva kedzte, hanem rögtön ráült a bilire, és már várni se kell, ráül, és hopp, már kakil is. És olyan édes, látszik, hogy rém büszke, mert ha ép F van ott, akkor őt kéri meg, hogy hozzák ide nekem megmutatni, ha meg én vagyok vele, akkor Fnek kell vinni megmutatni. Most már csak a wc van hátra, amit tök ügyesen használ egyedül is pisilésre, szóval ez már sétagalopp. Sőt, meg nem erősített források szerint egyszer már kakilt is wc-be, az oviban.

Ami még nagyon cuki benne, és mind a kettő meghat, az egyik az, hogy ugyanolyan kis gyűjtögető, mint én voltam. Mindent gyűjt, és elkér, vagy kölcsönkér, és roppant csalódott, ha valamit épp nem kaphat meg (mert nyilván nem kaphat meg mindent). És akkor a kis dolgait, azt ilyen különböző szütyőkbe, meg táskákba rakja, vagy odaadja a "kislányainak" (t.i. a babáinak, akikből rengeteg van), meg teletömködi vele a zsebeit, cuki.
A másik, hogy hihetetlen jószívű, és nagyon szeret adni.* Például elment az egyik kis barátnője az oviból, és kitaláltuk, hogy készít neki ajándékot. Egy képet készített, amire körülbelül az összes kis díszét, kincsét, ami volt, ráragasztotta (papír pillangó, papír virág, strassz, csillámos ragasztó, flitterek, csilivili matricák, szóval, amit el tudtok képzelni.) Ez engem azért nyűgöz le, mert én a mai napig sokkal beosztóbb vagyok, lehet, hogy azért, mart ahhoz voltam / vagyok hozzászokva, hogy ha valami elfogy, akkor nem biztos, hogy azonnal lesz új / másik. Aztán, amikor egyébként vettem egy újabb adag ilyen scrapbooking mindefélét, akkor is az összeset felhasználta egy másik barátnőjének készített képhez, amit a kezébe adtam. És tényleg egy kis széplélek, azt már írtam, hogy mennyire szeret virágot szedni, legszívesebben minden virágot leszedne, és mindig kitalál valakit, hogy most épp neki szed, és aztán rágja a fülönket, hogy át akarja adni, találkozzunk az illetővel.






*  Ez meg azért tetszik, mert szerintem én nem voltam ilyen - más kérdés, hogy nekem sokkal kevesebb játékom volt, nagyon ritkán kaptam meg valami áhított dolgot, Mici ilyen szempontból el van kényeztetve kicsit. Gyakran szokott kapni pl. matricákat, meg kb kéthetente veszünk egy peppapiges vagy valamilyen gyerekújságot..., és spontán "ajándékot" is sokszor kap (pl. családi bolhapiacozás közepette játékot, vagy vásárlás közben meglátott akármit). Nem halmozzuk el, de jól esik, hogy megtehetem, hogy látok egy szép pólót mondjuk, és neki is tetszik, és akkor megveszem. Ezzel együtt nem kap meg mindent. Sőt, ha valamit ő kér, akkor legtöbbször vagy az van, hogy megkapja, de akkor aznap nem kérhet mást, vagy, ha már kapott valamit, akkor erre való hivatkozással nem veszek egy második ajándékot, de olyan is van, hogy azt mondom, hogy szerintem ez nem szép, vagy drága, vagy akármi, és teljesen normálisan meg lehet vele legtöbbször beszélni.

Hihetetlen, hogy alig jut időm írni, pedig mennyi mindenről akartam (de visszamenőleg nem annyira szeretek).

Most épp gőzerővel készülök valamire, ami még nem biztos, hogy összejön, de rettenetesen izgatott vagyok miatta, mert egy új területen próbálhatnám ki magam. Drukkoljatok :)

Najó

Elárulom, hogy miért voltam otthon: házivédésem volt.
Igaz, már négy éve is volt egy, és csak a személyes pechemnek köszönhetem, hogy nincs már réges-rég a kezemben valami fokozat, mert a dolgozatomat a többség már akkor is eléggé megdicsérte.
Azt, hogy akkor mégis miért nem ment tovább, leginkább egy ember tudná megmondani, de ő meg nem fogja, szóval mindegy is. A szövegnek nem tett rosszat mondjuk, hogy dolgoztam még rajta. Nekem viszont elég rosszat tett, hogy akkor így alakult a dolog, több okból is. Az például még korántsem világos, hogy hogy fogok visszakerülni arra a területre, ahol majd tíz évet lehúztam, meg az is kérdés, hogy akarok-e egyáltalán.*

Nade a mostani az viszont hihetetlen élmény volt. Először is annyira megdicsértek, hogy már zavarban voltam, sőt, volt egy pont, ahol azt hittem, hogy most meg emiatt fog kiborulni a bili. De nem borult szerencsére. Sikerült elég jól felkészülnöm - ami persze nem jelenti azt, hogy nem izgultam magam halálra, a kérdésekre elég jól válaszoltam, és mint utóbb megtudtam, nagyon jó benyomást tettem, mert határozottnak és higgadtnak tűntem (hát pont ez a kettő biztos nem voltam,  de ez megnyugtató, hogy nem látszott). Szóval azt kell mondjam, hogy most már nagy valószínűséggel dr. manner, PhD leszek előbb vagy utóbb**, de ha valamiért mégsem, akkor ezért az élményért azt mondom, h érdemes volt nem feladni.
Vicces, hogy az lesz a jegyzőkönyvben, hogy változtatás nélkül nyújtsam be.





* Ez milyen már? Régebben nem tudtam elképzelni, hogy ne akarjak visszamenni, de igaz, ami igaz, sok minden változott azóta, hogy elmentem szülni.
** Hacsak meg nem gondolom magam, akkor akár már idén, hűha.

Miciszáj és háromésfél

Lefekvés, Mici már jó ideje ágyban, sőt, a cuppogásából már azt hiszem, hogy alszik is,mikor egyszer csak megszólal:

- Anya, tudod, mit szeretnék én igazán?
- Nem, drága, mit?
- Én olyan zenélést szeretnék hallgatni, amit orgonával csinálnak.
- Szeretnél hallgatni orgonazenét, orgonistát?
- Igen!
Na erre elkezdem fejtegetni, hogy az orgonák általában templomban vannak, meg, hogy egy barátnőm, aki orgonaművész, és  mindig invitál a koncertjeire (de sose vagyunk otthon), és hogy akkor majd elmehetünk egyszer, de Mici türelmetlenül közbevág:
- De én nem olyat szeretnék, ami hangszerorgonával van, hanem olyat, ami virággal!

Na  még gyorsan megörökítem, hogy a hétvégén múlt három és fél éves, hát döbbenet, hogy nekem már ekkora lányom van - már nem méretre, mert az továbbra is valahol az alsó decilis környékén mozog. Kellemesen el lehet vele társalogni, három nyelven beszél lassacskán, hála az itteni olaszoknak, az olasz se merül feledésbe, és már angolul is napról napra többet ért és mond...
Kedvenc szófordulatai a "Figyelj csak!" és a "Miiiiiiiiii?" utóbbi olyan hangsúllyal, amit szerintem tanítani lehetne. De múltkor pl délutáni alvásból azzal ébredt, hogy - Anya, én tudok tízig számolni angolul. És tényleg, el is számolt.

Nagyon kis széplélek. Például múltkor nagyon megbántódott, mert valami játékot kölcsön szeretett volna kéni valakitől a játszótéren, de a gyerek  szülei nem engedték, erre elment virágot szedni, és tök sokáig szedegette őket, és egy nagy csokor lett, amit aztán odaadott nekem hazaérve. Amikor az egyik kis barátnője nem akart hazamenni tőlünk, és borzalmas nagy hisztit vágott le, akkor Mici odament, megsimogatta, és kölcsönadta az egyik karkötőjét vigasztalásul. Cuki.
Nem egy könnyű természet, de lehet vele bánni, és annak igen örülök, hogy nem az a magát a földhöz verő, üvöltve hisztiző gyerek. Ilyen nagy hisztis sírásra szinte nem is emlékszem, olyan kevés volt. Mondjuk viszont úgy ellenkezik, hogy először csak mondja, hogy nem, de aztán már kiabálja.
Az is tök jópofa, hogy mennyire szeret öltözködni, meg kombinálni ruhát cipőhöz, szoknyához harisnyát, stb, ez nekem nagyon tetszik, és hagyom is neki valamilyen szinten - persze nem mindent, pl nyári ruhában nem jöhet télen (pedig itt aztán látni gyereket az óvodában 5 fokban sortban - hiába, Anglia!), de felvehet olyat, amit én nem biztos, hogy úgy adnék rá.

Imád olvastatni, meg beszélni. Feladatokat ad, pl ha ráunt a színezésre, puzzlera, megkér, hogy fejezzem be én.

Elég ügyes, és továbbra is csodálom a kitartását. A futóbicikli nagy kedvence, már hosszú métereket megy egyensúlyozva vele. Nemrég meg kapott egy ugrókötelet, hát nem túlzok, vagy egy kilométert ugrókötelezett gyakorlásból, és nem csüggedt, ha elrontotta, látszik, hogy nagyon meg akarja tanulni. Mondjuk én is meglehetősen kitartó valaki vagyok, de Mici ezekben komolyan lenyűgöz!

Otthon jártunk

.. és majd mesélek is szép sorban (ha valaki tűkön ülne, annak elárulom, hogy kitartott a jó széria).

Addig is, néhány tárgyi (képi) bizonyíték:

Minden családtag kapott egy pár cipőt /szandált, courtesy of A & P.

Mici kapott gyereknapra egy futóbiciklit. Rózsaszínt kért persze, és a hozzáillő virágos-rózsaszín csengőt is ő választotta. (A váz nem ilyen csúnya, csak Mici polgári nevét tüntettem el róla). Bőröndben hoztuk, szétszerelve.


Ja, és ma van a házassági évfordulónk, a hatodik. Ennek örömére egy csokor friss orgona várt reggel az asztalon! :) (kár, hogy illatot nem lehet fényképezni.)

Jó széria - updated

A tegnapi nap után nem számítottam rá, hogy van följebb, pedig van. Najó, nem lövöm le az elején.

Tavaly nyáron betörtek hozzánk. Lehet, hogy ezt már megírtam, de nem sikerült visszakeresnem, talán a draftban figyel, de az is lehet, hogy nem is írtam meg, elég béna időszak volt az. Szóval betörtek hozzánk. Senkinek nem kívánom, úgy kezdődött, hogy F elutazott, anyukám meg kijött segíteni, hogy tudjak haladni a munkámmal. És hát ebéd után elhúztam a könyvtárba olvasni, amikor egyszer csak hív F, talán Spanyolországból, hogy minden oké-e velünk, most hívták a rendőrök, de nem tud semmit, mert adat- és címegyeztetés után azt kérték, hogy maradjon vonalban, de aztán sokáig csak várt és végül letette, mert inkább velünk akart beszélni. Hát megállt bennem az ütő, Mici és anyukám a lakásban... Gyorsan felhívtam őket, hogy hol vannak, minden oké-e - már a játszótéren voltak szerencsére. Mint az őrült tekertem haza, de ahogy zárom le a biciklit az udvarban, már az egyik szomszéd kiabál is lefele, hogy mi az ábra: betörés volt, és lehet hogy be se tudunk menni, mert itt voltak a rendőrök és talán lezárták a lakást... nabasszus.

Kegyetlen volt így bemenni, fiókok kihuzigálva, fehérneműim kihajigálva a földre, ágyra, csomó minden kiborogatva.... rettenet. Azt rögtön észleltem, hogy a két aranynyakláncom eltűnt. Összességében hál'Istennek nem sok dolog tűnt el, pl az összes fényképezőgép, a külső vinyó, memóriakártyák, F hipiszupi hifije megvoltak, sőt, még a fiókban valamennyi pénz is volt, az is megmaradt, gondolom nem találták meg. De a  látvány, meg a tudat, hogy egy csomó mindenünket végigfogdosták valakik... Remegtem az idegtől... és persze az ajtót nem lehetett bezárni, sőt, becsukni is csak épphogy, mert berúgták és deformálódott is meg tört is.

Aztán megtudtunk pár részletet a szomszédoktól, hát komolyan, addig is teljesen kész voltam, de azok után... négyen voltak a betörők, három közülük nő, és az egyikük előrehaladott terhes. Biztos szereti az izgalmakat. Az volt a szerencsénk, hogy a felettünk lakónak gyanús lett a zaj, kihívta a rendőröket, akik pikkpakk ott voltak, és elvitték őket. Úgyhogy halvány remény volt, hogy meglesznek a láncok. Mikor F hazajött, elmentünk megtenni a feljelentést. Aztán vártunk, mert azt mondták, hogy pár hét múlva fognak jelentkezni, ha előkerülnek a cuccaink. Persze nem jelentkeztek, bár mi többször is érdeklődtünk, de semmi, mindig elküldtek, hogy majd szólnak. Úgyhogy nagyon szomorú voltam, mert az egyik nyakláncot az első házassági évfordulónkra kaptam F-től, és nagyon szép kis olasz dizájnékszer, ilyesmi. Jó, tudom, örüljek, hogy ennyivel megúsztuk, ugye.

Na, történt nemrégiben, hogy írt a hajdani főbérlőnk, hogy kerestek bennünket a rendőrök, állítólag megvannak a láncok, megadta nekik F ímélcímét, csak hogy tudjuk. Hát, hittük is, meg nem is, aztán vártunk, vártunk, aztán szépen el is felejtettük az egészet, mígnem, tádámmm! Ma érkezett két ímél, rengeteg fotóval, és azzal a kérdéssel, hogy írjuk meg, hogy melyik a miénk. Elkezdtem nézegetni, és nagyon röhögtem, mert az első fotón az ékszeres ládikám volt, ami tele volt bizsu, meg ezüst ékszerekkel, és be sem jelentettem anno - nem is értem, pedig elnézve, hogy mik voltak benne, többet kerestem már itt-ott.... Aztán a sokadik fotón megjelent A Lánc, úgyhogy felsikoltottam örömömben. Úgyhogy minden jó, ha a vége jó, most már csak vissza kell őket kapnunk valahogy. Ja, és ami a legviccesebb, hogy az egyik fotón Mici egyik (már akkor is kinőtt) benti cipője volt, olyan kis metálfényű rózsaszín balerina, de persze kopott meg minden, no hát azt is elvitték. F szerint ebben van valami költői. Nem tudom, lehet, én most már csak annyit szeretnék kérni a sorstól / a Jóistentől / az univerzumtól, hogy ez a széria tartson még ki úgy 10 napig.


Update: válaszolt a levelünkre a rendőrség: elveszett a feljelentés, amit tettünk (wtf??), úgyhogy legyünk szívesek, küldjük el a mi példányunkat. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy félreismertem az olaszokat, vagy, hogy vannak csodák. Most aztán remélhetem, hogy a mi példányunkat nem hajítottuk ki a költözéskor, gondolván, hogy ennek az ügynek annyi. Szomorú lennék, ha emiatt mégsem kapnám vissza a nyakláncaimat meg a többi bigyót.

Update 2: Megvan a feljelentés. Érdekes dolgokat találtunk keresés közben, például egy másik feljelentést is, rögtön két példányban (de  két teljesen különböző helyen, ahogy kell), amit F a szipiszupi bringájának az ellopásakor,évekkel korábban tett. Ennyire gondos népek vagyunk mi, mindent elteszünk!

Siker

Ma két sikerélményem is volt, muszáj elmesélnem.

Az egyik, az úgy volt, hogy F még szombaton ott hagyott a piacon egy pultban egy adag sajtot. Vásárolt, fizetett, átvette a szatyrot, majd meglátta a sajtokat, kérte, kifizette, de a zacskót ottfelejtette a pulton  (igen, határozottan szórakozott professzor benyomását kelti néha, de az eszéért is szeretem). Mondjuk lehet, hogy az odafigyelésben Mici is akadályozta, aki, ha elemében van, simán megtanítja a számokat tízig magyarul akárkinek, szóval, nehéz nem odafigyelni rá.

Na tehát hősünk mit sem sejtve hazajött a piacról N mínusz egy zacskó, csomó felvágott, nyers hal, zöldség és gyümölcs, plusz Mici társaságában, szépen kipakolt a hűtőbe, és este, a vacsora utáni sóhajomra, miszerint úgy ennék egy kis sajtot, átszellemült arccal mondta, hogy szuper sajtokat vett. Aztán elkezdte keresni. A következő tíz percünket nem írnám le, borzasztó csalódottan kénytelenek voltunk belátni, hogy sajt sehol. Felmerült, hogy a boltban hagyta, meg az is, hogy a műhelyben (ahol én szoktam hobbizni szombatonként, és F és Mici be szokott ugrani), de technikailag nem sokat számított, mert a műhely is a piaccsarnokban van, ami vasárnap zárva, sőt, most hétfőn is, mert bank holiday volt. Mondjuk reméltem, hogy ha már, akkor inkább a pulton maradtak a sajtok, és nem a műhelyben, mert elképzeltem, hogy 2 nap múlva micsoda szag lenne pl. a brie továbbérése folytán.

Node, mivel tudtam, hogy melyik standnál vette (volna) F a sajtokat, gondoltam, hogy egy próbát megér, megkérdezem, hogy nem maradtak-e ott. Tehát odamentem, és nagyon kedvesen megkérdeztem, hogy nem maradt-e itt szombaton egy sajttál, mert a férjem, bla bla bla... És  lássatok csodát, a csaj mondta, hogy rémlik neki, igen, milyen is volt, és már vette is ki a pultból, hogy tessék. Hát most komolyan, alig jutottam szóhoz. Lehet persze, hogy F szép kék szemére emlékezett, szóval az érdem csak félig az enyém, F viszont biztos nem ment volna vissza megkérdezni...

A másik, na az viszont teljesen az én érdemem. Valami irományomra egész komoly dicséreteket kaptam a hajdani főnökömtől, ilyesmiket írt, hogy "ezt a részt meglehetősen ügyesnek tartom" ami nála kb. a non plus ultra, mert szinte soha nem dicsér. Vagy ha igen, akkor legalább annyi kritikát is mond, szóval nem érezheti magát az ember megdicsérve. De ez most jól jött, vizsgák előtt mindig halálra izgulom magam, és úgy érzem, hogy semmit se tudok, borzasztó... ilyenkor jó, ha valaki boostolja az önbizalmamat.

Anyáknapja

Hű, hihetetlen, nekem már akkor gyerekem van, hogy rajzol nekem anyáknapjára. Sőt, képeslapot választ (valamiért imád képeslapokat vásárolni, nézegetni - csak nem azért, mert régen én is gyűjtöttem őket?)...
És courtesy of F, még egy csokor jácintot is kaptam, isteni illatuk van!

Egyébként meg 10 days to go, jaj.....

Miciszáj

Mici mérgelődik:

"A basszus életbe!!"
"Az imbuszkulcs pofáját!!"


Uzsonna közben meg mesél:
"Én az aktív vulkánokat nagyon érdeklem. Vagyis ők érdekelnek engem.* Az Etna vulkán is nagyon érdekel."


* Valóban, hetek óta rendszeresen kéri, hogy meséljünk neki a vulkánokról.

Kistestvér

A minap all of a sudden Mici megkérdezte uzsonna közben, hogy "Mikor lesz már végre nekem is kistestvérem?" Meghökkentem picit, aztán megkérdeztem, hogy szeretne-e. "Igen, már igazán nagyon szeretnék" - mondta ő.

Már töprengtem párszor, hogy hogyan és mit mondjak, ha felmerül a téma, de egyelőre még nem is döntöttünk el F-fel semmit ez ügyben (bár néha beszélünk róla). A béranyásdihoz elég felemásul állunk (állok), főképp azért, mert Magyarországon per pillanat nem lehet. Tehát az örökbefogadás merül fel mint opció, de ebben is hullámzó a hozzáállásunk. Egyfelől szeretnénk, mert több gyereket terveztünk, és ha Mici is szeretne az nyilván egy plusz érv. Másfelől látva, hogy mennyi mindennel jár együtt a gyereknevelés, és milyen fárasztó tud lenni (segítség hiányában meg főleg), nem mindig vagyunk egyformán lelkesek. És akkor még ott van az is, hogy anyagi vonzata is van a dolognak, pl. egykeresős családban nem túl perspektivikus a több gyerek, főleg, amíg ilyen vándormadár életet élünk, ráadásul mi sem fiatalodunk (én szerintem 10 évet öregedtem a gyerekem első két életévében az iszonyatos alvásmegvonás miatt).

Mici lelkesedésére lányos zavaromban azt válaszoltam, hogy majd megbeszéljük, és meglátjuk, mit tehetünk. Hozzátettem, hogy biztosan sokat kell majd várni rá, hátha beéri egyelőre ennyivel, de nem érte be. A beszélgetés azzal folytatódott, hogy Mici megkérdezte, hogy a kistestvére a hasamban fog-e nőni. Mondtam, hogy nem. "De akkor a hasadból fog születni?" Nem, válaszoltam megintcsak. Aztán elmagyaráztam, hogy valahogy úgy lesz majd, hogy el fogunk menni egy hivatalba, és jelentkezünk, hogy szeretnék kisbabát, és akkor felkerülünk egy listára, amin azok vannak, akik kisbabára várnak. És akkor majd egyszercsak fognak telefonálni, hogy van itt egy ilyen és ilyen kisbaba, tetszenek kérni?
Mici figyelmesen hallgatta a mondókámat, de ezen a ponton közbevágott:

"Hát akkor menjünk arra a listára, most!!"

(Update: ezzel el is volt egy darabig, de este már faggatta F-et fürdéskor, hogy hogy van az, hogy az ő tesvérkéje nem anya hasából fog születni, de ez már egy másik történet.)

Miciszáj

Mici: Volt egy kisfiúm*, aki meghalt**...
Anya (itt közbevágtam, hogy): Meghalt? Ó, az nagyon szomorú....
Mici: Volt egy kisfiúm, még nem halt meg, csak kezdett meghalni...
(itt sajnos kibukott belőlem a nevetés, aztán megmagyaráztam, hogy nem így mondjuk)

"Képzeld, anya, két autó összeütközött. És amikor kezdtek karambolni...." (szerintem ezt a kezd valamit csinálni még az olasz nyelvből menthette át)

"Amikor a Sári nem engelmeskedik..."

"Amikor a kisfiam rosszatlankodik, megmondom neki, hogy ezt nem szabad!"

"Apa, ha még egy ilyet mondasz, előveszem az erőspaprikát és megerősítelek!" (fogalmam sincs, hogyan érti, de a nyomaték kedvéért fenyegetőleg feltartja a mutatóujját)

"A Rebecca Rabbit (t.i. a Peppa Pigből) öregi nyúl"

"Amikor az óvónéni azt akarja, hogy leüljek, azt mondja, hogy Ölle, ölle!" (azért én díjazom, hogy megpróbál megtanulni pár szót magyarul....)

ja, és még egy: "a vonaton sokan ültek, mert nagyon sok huzata volt" (t.i. sok kocsit húzott maga után)



*Számtalan történetet talál ki a "gyerekeiről" - valójában általában a babáiról, és rendre így kezdődnek, hogy "Volt egy kisfiúm / kislányom, aki..."
**A halálról már beszélgettünk egyszer-kétszer, például annak kapcsán, hogy nekem már egyik nagyszülőm se él, de F-nek van egy nagypapája és egy nagymamája.

Mottóm az előttem álló bő két hétre

A mamutot is falatonként kell megenni.

Ezt muszáj

Egyik szórakozásom (tudom, furcsa dolgaim vannak, mindegy), hogy beírok a Google translator-be dolgokat, mert kíváncsi vagyok, hogy mit kezd velük. Persze nem csak erre használom, például régen többször volt olyan, hogy bekopiztam egy olasz receptet, amit jobb híján angolra fordíttattam vele - mert pont a kérdéses, szofisztikáltabb dolgokat a translator sem tudta magyarul. Az egyik legemlékezetesebb ilyen "fordítást" asszem el is mentettem, hogy szomorúbb perceimben is legyen min nevetnem, fergeteges dolgok voltak benne, a leiterjakabék ehhez képest smafu.

Na szóval, a minap beírtam az egyik ismert angol gyerekverset, hát kapaszkodjatok, ezt kaptam:

Pease zabkása forró, borsó kása hideg.
Pease zabkása pot, kilenc napos. 
Van aki forrón szereti, Some Like It hideg
Some like it a bankban, kilenc napos.

(Az eredeti egyébként:
Pease porridge hot, pease porridge cold. 
Pease porridge in the pot, nine days old.
Some like it hot, some like it cold.
Some like it in the pot, nine days old.)

Ovis kalandjaink

Szerencsére, pontosabban F-nek hála, sikerült hamar ovit találni Micinek. Sőt, mivel igazából kettőből is választhattunk, némileg babonából - merthogy ez vadiúj meg minden - a közelebbit választottuk.
F kiderítette, hogy - figyelem, gyerekét Angliában oviba íratni szándékozóknak hasznos infók következnek! - heti  15 óra ingyen van. Az ovink magánovi ("private"), állami talán nincs is, csak önkormányzati. Ha jól értem tehát, akkor az állam hozzájárulása ez a bizonyos ingyenes 15 óra, ami elvileg mindenkinek jár, és nem az, hogy komplett óvodákat tart fenn.
Az ovi tarifái és órabeosztása alapján kitaláltuk, hogy ez kb. három délelőttnek felel meg. Azt gondoltuk, hogy ameddig nincs munkám, addig járjon Mici csak délelőttönként, és csak 4 napot. Jól van, ezt be is írtuk a jelentkezési lapra, és pár nap múlva már küldték is az első számlát, előre ofkorsz, amitől kissé dobtunk egy hátast.
Nem, nem akartak átvágni, csak kiderült még egy kis információmorzsa, jelesül, hogy a heti 15 órát 38 hétre "adja" az állam, meghatározott óradíjjal számolva, ami nyilván nem feltétlen esik egybe az ovi tényleges óradíjával. Nekünk a 38 hét teljesen rendben is volna, csakhogy. Az ovi, mivel magánovi, az év 52 hetéből 51-ben nyitva van, ennek megfelelően 51 hétre osztja szét a 38 x 15 órát. Vagyis ez inkább csak két délelőttöt jelent ebben az oviban. És ezen felül van értelemszerűen a kaja, amit nem értek pontosan, hogy hogy van számolva.
Hát ez elég rosszul érintett, mert akárhogy osztottunk-szoroztunk, egyelőre, amíg nincs munkám, összvissz 3 délelőttöt tudunk kigazdálkodni (az ingyenes részt beleszámolva), ami pedig kevés.Tanulnom kell, és nemsokára vizsgáznom, és ez nagyon kevés idő rá.
Pedig az ovi elég klassz, vannak benne olasz gyerekek is, az ő kedvükért az egyik óvónéni elkezdett olaszul tanulni, egy másik óvónéninek a nagypapája magyar, mindennap helyben főzik a kaját, sőt, néha a gyerekek is főznek, és szuper játékok vannak, van nagy udvar és... és, és Mici szereti a nagyon gyerektársaságot, és hát szóval minden szempontból ideális lenne, ha többet járhatna.

Countdown

Juj, már csak 30 nap. Segítsééééég. Drukkoljatok!

Vissza

... a bázisra (is), meg ide is.
Valahogy mikor hazamegyünk, semmire nem jut normálisan időm, még másokat olvasni sem, írni meg pláne. Pedig mindig lenne miről, most is nagyon jó volt otthon (pedig most sem jutottam el masszázsra, szóval a hátam szétesik), sőt, az utóbbi hazalátogatások közül toronymagasan a legszuperebb, olyan barátokkal is sikerült találkozni, akikkel évek óta nem,és rohadt jól esett, hogy körülbelül ugyanott tudtuk folytatni a beszélgetést, ahol páréve abbahagytuk, nyilván némi kölcsönös updatelés után.
És Mici meg egy szupertündér, annyira imádom, hogy csak na.

Sziasztok

Sziasztok, kedves németországi, magyarországi, lettországi, egyesült államokbeli, egyesült királyságbeli, belgiumi, írországi, oroszországi föderációbeli, franciaországi és ukrajnai Olvasók :)
Hű, sosem gondoltam, hogy ennyi helyről vagytok, nagyon örülök nektek!
Megkérhetlek Benneteket, hogy hagyjatok itt egy kommentet (már, akinek kedve van persze), és linket a blogotokról, ha van? Kíváncsi vagyok Rátok!

Felrobbanok, avagy a kabát-ügy

Hát gyerekek, ha nem velem történik meg, akkor nem hiszem el, hogy ilyen _ebben az országban_ (!!) LÉTEZIK.

Történt, hogy ki akartam tisztíttatni három télikabátot. Legott el is kezdtem keresni a neten száraztisztítókat a közelben, és az egyik első találat egy olyan volt, ami el is szállítja a ruhát és vissza is hozza, aminek nagyon meg is örültem, mivel itt nincs autónk, és kicsit fáztam a gondolattól, hogy Micivel és három kabáttal megpakolva bandukoljak el akárhova. Hű, nagyon jó, felhívom, holnap jönnének is érte, és másnap vissza is hoznák. Még jobb, ilyen már nincs is, az egyiket pont felvenném aznap...

Kitalálhatjátok. Ilyen tényleg nincs. A kabátok azóta is valahol vannak (egy hete).
Felvenni még csak felvették őket, igaz, már azt is másfél órás késéssel a beígérthez képest. Kár, hogy itt nem fogtam gyanút. És kár, hogy akkor sem, amikor a kérdésemre, hogy ad-e átvételi elismervényt, nemleges választ kaptam (és azt már meg sem merem mondani, hogy előre kellett fizetni).

Ezek után volt még számtalan telefon, sms, néha válaszol az ürge (akkor hazudik, mint a vízfolyás), de az utóbbiakra már nem is válaszol, trükkösen F számáról is kerestük, arra is csak addig reagált, amíg kiderült, hogy én vagyok. Sajnos, azóta elolvastam pár reviewt is, nem kellett volna, mert csak még jobban elkeseredtem. Szerintem ez az ember valami junkie, vagy szenvedélybeteg, lehet, hogy tisztítója sincs. Ezek után még örülhetek, ha valaha visszakapjuk a kabátokat, de őszintén, eléggé kétségbe vagyok esve.

Annyi a szerencséjük, hogy holnap elutazunk (ofkorsz F abban a kabátban menne el, ami a háromból az övé volt), különben nem várnék a komolyabb lépésekkel. Drukkoljatok, hogy visszakapjuk, plíz. Holnap megpróbáljuk kikérni a bejáratnál lévő biztonsági kamera felvételeit a komáról, aki átvette.

Bilitéma

... Mici lassan egy hete pelenka nélkül alszik. Olyan simán, mintha mindig is ezt csinálta volna.
Baleset egyszer volt, a második pelenkamentes reggelen, de az is úgy, hogy mikor felkelt, nem kapcsolt azonnal, úgyhogy az ágyba is jutott a pisiből, de a bilibe is (az ilyet nem veszem egy kalap alá a bepisiléssel). Amúgy nem erőltetjük, hogy menjen el reggel pisilni, van, amikor csak reggeli meg egyebek után pisil, vagyis akár egy óra is eltelik.
Abból, hogy ilyen simán ment, arra gyanakszom, hogy jóval korábban is lehetett volna próbálkozni az éjjeli pelus elhagyásával - t.i. már kb. egy éve is volt sokszor olyan, hogy száraz pelussal kelt, és gyanús az is, hogy az utóbbi pár hónapban, amikor belepisilt a pelenkába, akkor csak lustaságból tette. Erre abból is következtetek, hogy ha bugyiban van, sosem pisil be, max. olyan fordul elő, hogy nagyon elmélyül a játékban, és olyankor szól, hogy kell, amikor már 1-2 csepp bement. De a többit ilyenkor is nagyon ügyesen visszatartja, amíg elérjük a wc-t.
Egyébként az érdekes, hogy kakilni viszont még mindig csak pelenkába szeret, tehát amikor van rajta pelenka, ezért van. Ez általában úgy zajlik, hogy kéri a pelenkát, ráadjuk, és kb. 5 percen belül belekakil, majd szól, hogy kész. Szerintem azért csinálja így, mert állva szeret kakilni. Sokszor mondja, hogy menjünk a vécére, mert kakilni kell, és olvassunk közben mesét, de aztán mindig meggondolja magát és inkább pelenkát kér. Pedig van, hogy 1 órát is ott ülünk vele (egy egész kötet annapetigergőt simán felolvasunk, szóval tényleg ül hosszan, csak épp nem kakil). Hát ezzel nem tudom, mit fogunk kezdeni. Az a gond, hogy szerintem simán visszatartja, ha nem kap pelenkát,és mondjuk ha már a harmadik kakimentes napot tapossuk, akkor naná, hogy adok pelenkát, ha kér.

Dackorszak, hurrá

Anya: Akkor most menj a szobádba!
Mici: NEM! TE menj a szobádba!!!
Anya (félig röhögve sajnos): De hát itt vagyunk, az én szobámban!

Anya: Na most már elég volt, tedd le, vagy elveszem!
Mici: (leteszi) Akkor én most sírok.... hüpp.. hüpp...
Anya: Jól van, sírjál.
Mici: NEM, TE sírjál!!! (wáááá....)

Ha jól számolom...

... már csak 4 dobozunk van kirámolatlanul. 132 item-ünk volt a költöztetők nyilvántartása szerint (és a nagy többsége doboz), csak mondom.

És kis költői túlzással már majdnem minden a helyén.

Ezt muszáj

Mici nagyon elszánt, érdeklődő és lelkes, hogy most egy újabb nyelvet fog megtanulni. Rengeteget kérdez, hogy ezt hogy mondják, azt hogy mondják angolul. Az egyik első dolog, amit megtanult, ez volt: "Doors closing" (merthogy nálunk beszél a lift).

Történt pedig a minap, hogy kedveskedni akar vele egy néni, és valamit gügyögött neki (de annyira gügyögött, hogy én sem értettem mindent), Mici figyelmesen hallgatta, és amikor úgy érezte, hogy rajta a sor, hogy reagáljon, így vágta ki magát:            
        Én még csak annyit tudok angolul, hogy "Doors closing!"

Mondanám, hogy a helyzet változatlan...

... hehe... még mindig dobozolunk.

De persze csak félig igaz, mert ugyan tényleg még mindig dobozolunk, csak már nem befele, hanem kifele, és nem Olaszországban, hanem Angliában.
Az elmúlt két hónapban egyszer hazautaztunk autóval Olaszországból - a csomagolás és az indulás kapcsán annyira megharagudtam F-re, hogy kis híján válással fenyegetőztem (költői kérdés: utaztatok már úgy 12 órát, hogy csak az egyik lábatoknak volt hely az ülés előtt, a másik lábfejeteket csak az egyik lábfejetekre tudtátok tenni? nos, én igen), aztán volt nagy karácsonyozás, meg zabálás, meg némi pihenés, aztán január 7-én kimentünk Olaszországba összecsomagolni a lakás maradék tartalmát, három napig éjjel-nappal dobozoltunk, de mire megjött a kamion, tényleg minden készen állt, aztán még elajándékozgattunk / eladtunk / kidobáltunk egy csomó mindent, aztán F már idejött és belevetette magát a munkába, én meg vissza Budapestre, aztán még kétszer repültem ki ide kipakolni, bútort szerelni - azért kétszer, mert elsőre F elrontotta a dátumot, és egy héttel a kamion érkezése előttre volt jegyem -, aztán végre múlt hét óta már mindhárman itt vagyunk.

Azért lassan fogynak a dobozok, kár, hogy még mindig nem érkezett meg minden, de még reménykedünk, szokás szerint annyi mindenről írnék még, hát majd biztos sikerül később.