Negyedik nap az oviban

Igen, már a negyedik. Hát ma eljött a mélypont.
Mondjuk számítottam rá, vagyis nem lepődtem meg, de azért nehéz volt. Mikor megérkeztünk, Mici nem akart bemenni. Aztán nem akart a karomból a földre /a gyerekekhez / a játékokhoz menni. Aztán elkezdett előbb csak hüppögni, aztán sírni, hogy nem akarja, hogy elmenjek. A teljesség kedvért elárulom, hogy előző nap azt kérdezte, hogy mikor alhat először ott (az igazsághoz hozzá tartozik, hogy van némi motivációja, de erről majd máskor). F persze mindeközben kint várt, basszus, nagyon szívtam a fogam, hogy miért nem jön be, ő jobban kezeli ezeket. Naszóval, Mici a kezemben volt, és úgy csimpaszkodott, mint egy megrémült kis majom, szorosan ölelte a nyakamat, és a lábával körbefogta a derekamat, és selátottsehallott, csak zokogta, hogy ne-ee-heem akarooo-hoom, hogy ee-hel-meeenj. Gondoltam, hogy kimegyünk, ad egy puszit F-nek, de perszehogy pont ekkor szólt az óvónéni, hogy csöngettek, nem szeretne kidobni, de igazából mennem kéne, F-et az előtérben ugyanígy zargatta egy másik néni. Úgyhogy mondtam Micinek, hogy sajnos muszáj, anyának már nem szabad itt lenni. Még szerencse, hogy odaadhattam az óvónéninek, nem a földre kellett letennem, és úgy otthagynom sírva. Tudom, hogy pár perc alatt megnyugszik, de akkor is, fúúú, nagyon szaranya fílingje van ennek így. Emlékszem, mikor a bölcsiben is volt egyszer egy ilyen nap a beszoktatáson, utána mondtam F-nek, hogy akkor mostantól övé a parti, nekem ez sok. Még sokáig marcangoltam magam, hogy minek csináljuk ezt, basszus, úgyis csak pár hónapig jár ide.

Na, erre megyek érte, és mi fogad? Ott gyurmázik nagy elmélyülten három nagyobb kislánnyal, de annyira belemerült, hogy a többiek szóltak neki, hogy itt az anyukád. Leguggoltam puszi puszi, megölelgettem, mire közölte, hogy játszik, és még szeretne maradni. Megkérdeztem, hogy akkor beszélhetek-e kicsit M nénivel, addig játszik-e és utána indulhatunk-e haza. Va bene, megegyeztünk. M. néni elmondta, hogy mindent megevett, tökre örültem. A tésztán mondjuk nem csodálkozom, a tonhalon viszont eléggé. Szuper, csak így tovább. És azt mondták megint, hogy jól érzi magát és játszik a többiekkel. Hurrá! Holnap szünet, mert sztrájk lesz. Elvileg hétfő és kedd ugyanígy, szerdán már ott alhat (Mici megkért, hogy kérdezzem meg, hogy mikor - mondjuk addig még le is kell gyártanom az ágyneműjét, haha), de ha kedve van, hamarabb is akár.

Harmadik nap az oviban

Úgy látszik, a reggeli tiltakozás kicsit általános, de ez nem lep meg, nyilván semelyik gyerek sem repes az ötlettől első körben, hogy mostantól mindennap oviba kell menni, sőt, ott kell maradni, pedig anya és apa elmennek. Olyan érdekes, hogy ma is látszott Micin, hogy nem örül, hogy ott kell maradnia, de teljesen racionálisan, bár kissé lemondóan mondta, hogy oké, megérti, hogy elmegyünk. Nagyon édes. Olyan kis felnőttes ilyenkor!
Amikor kiszaladtam a cumijáért, akkor épp jött nagyon bőgve befelé egy kisfiú, tök aranyos volt, látszott, hogy próbálná palástolni az elkeseredettségét, de kábé bömbölt, hogy elment az anyukája. Visszaterelgettem a csoportszobába, és Micinek mondtam, hogy "nézd ez a kisfiú mennyire szomorú, hogy elment az anyukája, vigasztald meg, hogy visszajön érte nemsokára". Volt is kedve meg nem is, de végül átadtuk M. néni kezébe.
Amikor mentem érte, mondták, hogy panaszkodott a szúnyogcsípésére, ami egyébként már száz éves, csak folyton vakarja, és ölben akart lenni. De amúgy az oviba menet, meg hazajövet végig dudorászott, valami új dalt. Este, amikor a nagyszülőkkel beszéltünk, azt mondta, hogy az ovi jó, és szeret oda járni. Mondjuk már hétfőn, az első nap után azt mondta a dédapjának, hogy "én már olyan nagylány vagyok, hogy oviba járok!" Szóval jó lesz ez.

Csapó 2 - 2. nap az oviban

A második nap Mickó tiltakozott, és láthatóan rossz néven vette, amikor elmentünk és otthagytuk, de nem sírt, csak panaszos arcot vágott, és aztán már csak a hátát láttam, mert úgy ültették le az asztalhoz, háttal az ajtónak.
Utóbb az mondta a dadus, hogy nagyon jól érezte magát, és játszott a többiekkel. Szerintem itt is az van / lesz, mint a bölcsiben, hogy mivel ő a legkisebb, a picit nagyobbak anyáskodnak felette, szeretgetik, dédelgetik... Amikor megérkeztem - egyelőre csak két és fél órákat van, ebéd előtt hozom el, és amúgy már vagy ötvenen vártunk-kukucskáltunk a kertkapunál, amit persze nem pontosan fél 12-kor nyitottak - azt láttam, hogy egy kislány kézen fogja, és együtt indulnak be az épületbe. Nagyon édesek voltak, az egész csoport ott ült egy padon, babóka felragyogott és szinte repült felém.
Szerdán ugyanez lesz még, hogy 9-től fél 12-ig van, de csütörtökön már ott ebédel. És pénteken meg cezúra, mert - naná - sztrájk lesz.

Első nap az oviban

Az első nap várakozáson felül sikerült, és már megint megállapítottam, hogy hihetetlen édes gyerekem van.

Este, mikor altattam, mondtam Micinek, hogy holnap csak elmegyünk, megnézzük az óvónéniket és a csoportot, és végig ott leszünk vele. Aztán reggel mondta F, hogy rosszul emlékezett, 15 percre már ma is ott kell hagyni. Úgyhogy helyesbítenünk kellett, amire már rögtön mondta is Mici, hogy akkor ő sírni fog. Egyébként nagyon nyugtalan volt (egyébként én is), este tök nehezen aludt el, és reggel korán kelt.

Na, megékeztünk az oviba, rögtön megtaláltuk a szekrényét, és elmondtak pár dolgot (mit hova tegyünk, ilyesmi), aztán bementünk a csoportszobába. Rajtunk kívül még egy kisfiúnak volt az első napja a mai, ha jól értettem. Az óvónénik két középkorú, nagyon barátságos néni, mondjuk a vagány fiatal dadusokhoz képest nagy kontraszt, de szerintem aranyosak lesznek ők is.
Hát, ahogy ott álldogáltunk kissé esetlenül F-fel (aki dolgozni ment tovább amúgy, és mehetnékje volt), és minden szülő pikkpakk megpattant, egyszer csak megkérdezte az egyik óvónéni, hogy mikor megyünk el, és jött a feketeleves, hogy elvileg ebéd előtt kellene visszamenni érte. Ez csak azért volt baj, mert tök máshogy tudtuk, és mást is mondtunk Micinek, másfelől látszott, hogy nagyon nem akarja, hogy elmenjünk, egyszer el is pityeredett. Amúgy a többi gyerek nagy kedvében volt, kivéve egy kínai kislányt, aki hol bömbölt, hol csak roppant fájdalmas arccal csücsült a földön, és nem vett részt semmiben (a szívem szakadt érte). Végül megbeszéltük M nénivel, hogy oké, akkor elmegyünk csak negyed órára, és utána visszajövünk Miciért, nem várjuk meg az ebédidőt. Közben már Mici a kezemben volt, és mire ezt így szépen letárgyaltunk - korábban Micivel is beszélgettünk, mondtuk, hogy mindenkinek elmegy az anyukája, apukája, és majd jönnek vissza mindenkiért - szóval, mire M néni rábólintott, addigra Mici azt mondta, hogy megérti, hogy el kell mennünk. Hát ettől kicsit meghatódtunk F-fel. És aztán zokszó nélkül átment M néni kezébe, majd együtt vissza játszani. Így végül 1 és negyed órát volt ma "egyedül".

Mikor visszamentem, azzal fogadott M néni, hogy Mici szuperül viselkedett, icipicit sírt az elején, aztán bekapcsolódott a játékba, és még a cumit is odaadta (tudom, majd egyszer leszokunk, nagyon függő.) Mielőtt eljöttünk, pisilt a wc-be, így legalább a mosdót is felfedeztük. Baleset nem volt.

Délután, amikor alvás után mondtam, hogy holnap is megyünk oviba, akkor mondta, hogy igen, de sírni fog, amikor anya elmegy. Erre mondtam, hogy a legtöbb gyerek sírdogál, ez természetes, de az ovi jó és érdekes, és megyek érte nemsokára. Erre közölte, hogy akkor nem fog sírni.

Csapó 2 holnap.

Csapó 1 - Ovi

Vad izgalomban vagyok, holnap oviba megy a Babó!

Ő már nagyon várja, mert óta mondogatjuk neki, hogy ősztől óvodás lesz. Itten máshogy vannak a korosztályok, tavaly nagycsoportos volt a bölcsiben, "kijárta", ahogy az apja mondani szokta. Nagy mázlinkra kapott helyet egy közeli oviban - hála F-nek, aki nem volt rest apróra áttanulmányozni a meglehetősen bonyolult jelentkezési rendszert, és beadni minden szóba jöhetőbe.
Úgyhogy holnaptól beszoktatásra fel.

Amik miatt izgulok, az egyrészt az, hogy ő minden szempontból a legkisebb (most már hivatalos, hogy a 3. percentilisben van, szóval eleve mindenki nagyobb nála, plusz ugye decemberi, tehát a korosztályában is a legfiatalabb, plusz vegyes korcsoport, szóval 6 évesek is lesznek. Bogaram.), másrészt az, hogy ugyan elég jól ment neki már a másiknyelv, de a majd két hónap otthon (Bp.) az jó nagy kihagyás volt, hiába néztünk mesét meg olvastunk neki néha másiknyelven is, mióta újra kinn vagyunk, azóta alig-alig beszél (figyelni annál inkább), sőt, magyarul is elkezdett selypíteni, mondjuk eléggé úgy tűnik, hogy heccből. Ezt a heccet azért gondolom, mert nem mindig csinálja, és amikor kérjük, hogy szépen mondja, akkor "s" helyett pl "p"-t mond, szóval direkt rátesz egy lapáttal. Amúgy tök érdekes az egész, majd talán még írok róla. Ja, és még az is van, hogy valószínűleg már nem maradunk itt sokáig, vagyis van bennem egy kis aggodalom, hogy pont mire megszeretné az ovit, itt kell hagynunk, és majd egy másikat, máshol megszokni, megszeretni... Mondjuk a mérleg másik serpenyőjében meg ott van, hogy az alternatíva az itthonlét +én lennék (holott imádja a gyerektársaságot), és a nyelvtanulást biztos megdobja a társaság. Hát-hát. Meg még az is van, hogy olyan szuper biztos nem lesz az ovi, mint a bölcsi, és ezt most nem a féktelen nosztalgia mondatja velem, hanem az, hogy a bölcsiben kifogtuk a világ legszuperebb dadusát, aki egy földreszállt angyal, kreatív, imádja a gyerekeket... hhh (még jó, hogy közben tök jól összebarátkoztunk velük családilag, a kislánya egy korosztály Micivel).

Annyival nyugtatom magam, hogy nulla a kockázata a dolognak, simán kivehetem, ha nem tetszik neki vagy nekem. Kaland az élet...