Ott hagytam abba múltkor, hogy az 1. számú műtét nem volt sikeres, de legalább kiderült, hogy miómám van. Mivel ez javában nyár közepén volt, a dokim azt mondta, hogy akkor most őszig nem akar piszkálni, akkor majd kitaláljuk, hogyan tovább, addig élvezzem az életet.
Hát nosza, én nekikezdtem mindenféle természetgyógyász dolgoknak utánajárni. Nem részletezem, de sok mindent kipróbáltam a gyógyteáktól a tornán (Aviva) át a diétáig és az akupunktúráig.
Eljött az ősz, húztam az időt, ameddig lehetett, hátha beáll valami kedvező fordulat, de aztán ellátogattam a dokihoz. A mióma maximum stagnált, de inkább nőtt. Úgyhogy előirányozta a következő műtét, ezúttal hysteroscopiát, ugyanabban a kórházban, de egy másik orvosnál.
Elmentem az adott orvoshoz megbeszélni a részleteket, elvitt ultrahangra - hát ez emlékezetes volt, mert vagy 3-4 orvos nézte végig, nyilván ekkora látványosságnak számítottam. Remek. Aztán azzal a hírrel döbbentettek le, hogy ez egy menetben valószínűleg ki se fog jönni, akkora nagy, ezért 3 hónappal később a beavatkozást meg kell ismételni. Mivel addigra már mindenfélét olvastam és hallottam mióma-témában, a vizsgálat közben megkérdeztem, hogy muszáj-e ez a műtét, nem lehetne-e, hogy hagyják szépen megszületni a miómát. Erre nézegették, aztán hümmögtek, hogy ez tutira soha nem fog megszületni, nem úgy helyezkedik el, stb. Hát jó.
Na, a szülinapom hetére be is ütemezték a műtétet - értek az időzítéshez, mi?
Maga a műtét nem volt olyan rossz, pl. nem kaptam előtte lamináriát, meg rövid is volt, de másnap az orvos eléggé beijesztett, mert azt mondta, hogy ez szerinte nem mióma. Hát mi?-kérdeztem ledöbbenve, de nem mondott, csak annyit, hogy várjuk meg a szövettant. Hiába magyaráztam, hogy van egy pár hónapos szövettan, ami szerint mióma, rázta a fejét, hogy nem az és különben is elég ronda. Persze ahogy előre is látszott, csak egy részét tudták eltávolítani.
Újabb 2 hét para a szövettan elkészültéig, teljesen kész voltam, rettegtem. De lám, az orvos is tévedhet! Miómát igazolt ez a szövettan is, csak egy speciális szerkezetű, szokatlan fajtát. Az orvossal abban maradtunk, hogy majd januárban jelentkezem nála megbeszélni a második hysteroscopiát (=3. műtétet), amikor a bent maradt részt is kiveszi.
Akkoriban egyébként már olyan komoly panaszaim voltak, hogy néha a napi teendőimben is gátoltak. Menseskor még napi 3 Cataflam mellett is rettenetesen görcsöltem, és iszonyatos mennyiségű vért vesztettem. Reménykedtem benne, hogy a műtét után valamelyest enyhülnek a panaszaim, de nem így lett.
Decemberben aztán, pár nappal karácsony előtt - szintén menseskor - olyan görcs jött rám, hogy azt hittem, ott maradok. Épp egy hideg buszon, nagyon hideg napon döcögtem A-ból B-be, a busz is nagyon szétrázott, és rettenetesen fáztam is. Amikor rámjött, a fázás ellenére kivert a víz. Ijedten kapaszkodtam a székbe, vagy nem is, inkább tartottam magam a két kezemen, mert az ülés is fájt, annyira brutális volt az egész, hogy szó szerint az jutott eszembe, hogy ennél a szülés sem lehet durvább. Még a férjemmel is találkozni kellett valami ügyintézés miatt, amit próbáltam lemondani, de mivel nem értem el telefonon, muszáj volt még oda is elmenni, ráadásul a hülye busz késése miatt kb 1 kilométert még futva tettem meg. Fogalmam sincs, hogy hogy voltam képes rá, visszagondolva hihetetlennek tűnik az egész, de valahogy odaértem, addigra már hangtalanul bőgtem és remegtem, mert iszonyat meg voltam ijedve - ja, a helyzetet súlyosbítandó, ez Másikországban volt, mert a férjem már akkor is ott dolgozott. Mindegy, valahogy túlestünk az egészen, hazakeveredtünk, és én a szokásos fájdalomcsillapító praktikákkal próbálkoztam, úgymint meleg vízben ücsörgés, forró fedő... Másnapra valamelyest enyhült a dolog, még egy utolsó karácsonyi shoppingolást elintéztem, aztán harmadnap hazajöttünk.
Már itthon, első éjjel arra ébredtem, hogy görcsölök, de az még csak hagyján, de dől belőlem a vér. Ilyet korábban soha nem tapasztaltam, rettenetes volt. Másnap terveztem dokihoz menni, de végül felhívtam a kórházat, ahol egy bő hónapja operáltak, azt mondták, menjünk be. Úgyhogy kb hajnal négykor-fél ötkor már benn is voltunk, pechemre előttem 5 perccel érkezett egy szülő nő, úgyhogy kb 20 perc múlva vizsgáltak csak meg. Egy meglehetősen fiatal nőgyógyász volt épp az ügyeletes, már amikor kikérdezett, a válaszaimtól is igen ijedt arcot vágott, de amikor megvizsgált, akkor döbbent csak le igazán. Ne mozduljon - mondta - hívok egy másik orvost. (volt is nekem kedvem akkor bármihez... na mindegy). Jött a másik orvos, megvizsgált ő is, aztán félrevonultak és pusmogtak egy sort, meg felhívtak valakit, majd közölték, hogy a vérzést az okozza, hogy a mióma megszületőben van - eddigre már félig kint volt, tehát magam is ezt gyanítottam, csak nem nagyon akartam elhinni-, és hogy azonnali műtétre (műtéti befejezés) van szükség. Azt is mondták, hogy a múltkor operáló orvosomat már hívták, de nem tudják megvárni, hogy beérjen, mert félő, hogy elvérzek. Valahogy ez annyira meg se rezzentett, az viszont annál inkább, hogy a beleegyező nyilatkozatok aláírásakor jól a számba rágták, hogy rámehet a méhem a műtétre... Mondtam, hogy ne mondjanak ilyet, még nem szültem, szükségem van a méhemre.
Betoltak a műtőbe, arra emlékszem, hogy akkor már rettenetesen fáztam, meg arra, hogy rápillantottam az órára és fél hat múlt. Az aneszteziológussal még viccelődtem is valamin (honnan volt erőm hozzá, rejtély), aztán elaludtam. 6kor ébredtem, a dokik mosolyogtak, ebből már sejtettem, hogy minden rendben ment. Azt mondták, szerencsém volt. Még vért se kellett kapnom, csak infúziót.
A szobámban reggel meglátogatott a múltkori orvos, aki gyakorlatilag gratulált, az mondta, sokkal jobb ez így, mintha neki kéne farigcsálnia, és remélhetőleg ezzel vége a történetnek. Muszáj volt megkérdeznem, hogy szerinte ez mennyire fáj, nagyon kíváncsi voltam. Nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy ez olyan, mint a szülés. Na, erre azért egy kicsit megnyugodtam. Bazira fáj, de azért túlélhető! És gyereket mennyivel királyabb lehet szülni, mint miómát!
Persze megint készült szövettan, ez most kevésbé volt para, meg januárban volt kontroll, ahol ultrahangot ugyan nem csinált az orvos, de kikérdezett meg megvizsgált, és nagy örömömre abban maradtunk, hogy a tervezett második hysteroscopiára nincs szükség. Hurrá!
2009. július 31., péntek
2009. július 30., csütörtök
Mozog?
Bréking nyúz: tegnap délután és este háromszor is azt vettem észre, hogy egy-egy pillanatra hirtelen kidudorodik a hasam. Vagyis mozog a bambino, rúg, vagy valami egyéb "nagy" mozgást végez.
Már mindenki kérdezgette, hogy mozog-e a gyerek, ami egyfelől buta kérdés, mert naná, hogy mozog, a 12. heti ultrahangon is már úgy pörgött, mint a motolla. Evidens, hogy mozog.
Másfelől persze más kérdés, hogy ezt mikor kezdi érzeni az anyuka, mert ez tök változó. Már a 16. héttől is is érezheti akár, leggyakrabban a huszadik hét körül, de olyan is van, aki csak 22.-24. hét környékén észleli először a magzatmozgást. Egyik barátnőm azt mondja, hogy a 14. héten érezte először.
Ezt több tényező is befolyásolhatja. Például a lepény elhelyezkedése: mellső falon tapadó lepény esetén később észlelhető a mozgás; aztán a testsúly is számít - vékonyabbak, és ide tartozom én is, korábban érzik; valamint az sem mindegy, hogy hanyadik terhessége az anyának, mert első terhességnél később észleli, másodiknál, amikor már tudja, mit kell érezni, akkor hamarabb.
És ez kb. a legviccesebb része e dolognak, mert az elején tényleg csak úgy találgat az ember, hogy ez már vajon az, vagy valami más, pl gyomorkorgás. Sokféleképpen írják le, hogy mihez hasonlít a magzatmozgás: kis buborékok, kis halak mozgása, lepkeszárnyak simogatása, stb. Én leginkább ezt a buborékozásszerűt éreztem, éspedig először a 15. héten, de persze akkor még alig akartam elhinni, hogy ez az. Úgyhogy a kérdésekre mindenzidáig pironkodva válaszoltam, hogy hát még nem érzem olyan biztosan, rúgni még nem rúg...
Azzal is nyugtatgattam magam, hogy ez a meglehetősen ingerszegény életmód, amit folytatok, ez se nagyon aktivizálja a kicsit, nyilván más lenne, ha lótnék-futnék!
Hát most már asszem kijelenthetem, hogy hogy rúg is! Kis drágaság :)
Ha nem háromszor lett volna, akkor talán még várnék ezzel a bejegyzéssel, de ez már nem lehet tévedés :) Annyira vártam már, hogy ez megtörténjen!
Már mindenki kérdezgette, hogy mozog-e a gyerek, ami egyfelől buta kérdés, mert naná, hogy mozog, a 12. heti ultrahangon is már úgy pörgött, mint a motolla. Evidens, hogy mozog.
Másfelől persze más kérdés, hogy ezt mikor kezdi érzeni az anyuka, mert ez tök változó. Már a 16. héttől is is érezheti akár, leggyakrabban a huszadik hét körül, de olyan is van, aki csak 22.-24. hét környékén észleli először a magzatmozgást. Egyik barátnőm azt mondja, hogy a 14. héten érezte először.
Ezt több tényező is befolyásolhatja. Például a lepény elhelyezkedése: mellső falon tapadó lepény esetén később észlelhető a mozgás; aztán a testsúly is számít - vékonyabbak, és ide tartozom én is, korábban érzik; valamint az sem mindegy, hogy hanyadik terhessége az anyának, mert első terhességnél később észleli, másodiknál, amikor már tudja, mit kell érezni, akkor hamarabb.
És ez kb. a legviccesebb része e dolognak, mert az elején tényleg csak úgy találgat az ember, hogy ez már vajon az, vagy valami más, pl gyomorkorgás. Sokféleképpen írják le, hogy mihez hasonlít a magzatmozgás: kis buborékok, kis halak mozgása, lepkeszárnyak simogatása, stb. Én leginkább ezt a buborékozásszerűt éreztem, éspedig először a 15. héten, de persze akkor még alig akartam elhinni, hogy ez az. Úgyhogy a kérdésekre mindenzidáig pironkodva válaszoltam, hogy hát még nem érzem olyan biztosan, rúgni még nem rúg...
Azzal is nyugtatgattam magam, hogy ez a meglehetősen ingerszegény életmód, amit folytatok, ez se nagyon aktivizálja a kicsit, nyilván más lenne, ha lótnék-futnék!
Hát most már asszem kijelenthetem, hogy hogy rúg is! Kis drágaság :)
Ha nem háromszor lett volna, akkor talán még várnék ezzel a bejegyzéssel, de ez már nem lehet tévedés :) Annyira vártam már, hogy ez megtörténjen!
2009. július 29., szerda
Parák, történések
Már jó rég írtam, de annyi minden volt... Kezdve azzal, hogy a múltkori genetikai UH-ról hazafelé tartva, lerobbant a kocsim. Először még csak azt hittük, hogy a hűtővíz forrt fel, de nem, kilyukadt a hűtőtank. Mondjuk a kocsi nem egy mai darab, vagyis lehet számítani sajna az ilyenekre, de hát nem jött valami jókor. Bazimeleg, parkolási övezet közepe, stb. Kb. 2 órát dekkoltam benne, mire kiderült, hogy mi a hiba, hogy nem lehet vele tovább menni, vontatni kell majd, meg mire a parkolást elintéztük (azaz csak hittük, az ügyfélszolgálat ígérete ellenére persze hogy megbírságoltak). Olyan szinten kifáradtam, hogy alig éltem mire hazaértünk.
Na, aztán másnap elkezdődött valami vérzésszerű, nem volt egyértelmű, hogy mi, és tök enyhe volt, de halálosan beparáztam.
A doki csütörtökön fogadott, mondta, hogy ez nem egy öröm, hogy van, de azért nem kell nagyon megijedni, viszont mostantól vegyem még szigorúbban a fekvést. Csinált ultrahangot is, a baba megint kis cuki volt, ficánkolt, de sosem úgy, hogy mutassa magát, úgyhogy továbbra is rejtély, hogy kisfiú vagy kislány. Lényeg, hogy jól van, a doki szerint nagyot nőtt :)
A dokival abban maradtunk, hogy az időnkénti görcsök okozzák, illetve az, hogy a lepény a méhszájon fekszik. Azt mondta, hogy az a fontos, hogy ne nyíljon ki idő előtt a méhszáj a görcsök miatt - egyelőre hála Istennek tök zárt. Ja, a gyógyszeradagomat is megemelte, biztos, ami biztos. Vicces, egy asztmagyógyszert kell szednem, mert az csökkenti a simaizmok (így a méh) görcskészségét. Ez a bigyó azóta se múlt el, tegnap brutál éjszakám volt például, 3x ébredtem pisilni, ill. arra, hogy görcsöl a hasam, a 2.-nál már bekaptam plusz egy felet a görcs elleni gyógyszerből, meg egy magnéziumot. Ma mondjuk jobb volt, éjjel egyáltalán nem ébredtem fel.
Ééééés igen, vasárnap hazajött a férjem, és most végre egy hónapot együtt leszünk! jaj, nagyon vártam már!! Pár napja pont feloldozott a doki a szigorú szoba-és ágyfogság alól, úgyhogy úgy volt, hogy 1-2 napra talán még kikapcsolódni is elmegyünk. Most ugyan tolódik ez a fentiek miatt, de azért még hátha összejön. Addig meg a lakásfelújítás projekten agyalunk, végülis több verzió is felmerült, és még nem tökéltem el magam egyik mellett sem.
Na, aztán másnap elkezdődött valami vérzésszerű, nem volt egyértelmű, hogy mi, és tök enyhe volt, de halálosan beparáztam.
A doki csütörtökön fogadott, mondta, hogy ez nem egy öröm, hogy van, de azért nem kell nagyon megijedni, viszont mostantól vegyem még szigorúbban a fekvést. Csinált ultrahangot is, a baba megint kis cuki volt, ficánkolt, de sosem úgy, hogy mutassa magát, úgyhogy továbbra is rejtély, hogy kisfiú vagy kislány. Lényeg, hogy jól van, a doki szerint nagyot nőtt :)
A dokival abban maradtunk, hogy az időnkénti görcsök okozzák, illetve az, hogy a lepény a méhszájon fekszik. Azt mondta, hogy az a fontos, hogy ne nyíljon ki idő előtt a méhszáj a görcsök miatt - egyelőre hála Istennek tök zárt. Ja, a gyógyszeradagomat is megemelte, biztos, ami biztos. Vicces, egy asztmagyógyszert kell szednem, mert az csökkenti a simaizmok (így a méh) görcskészségét. Ez a bigyó azóta se múlt el, tegnap brutál éjszakám volt például, 3x ébredtem pisilni, ill. arra, hogy görcsöl a hasam, a 2.-nál már bekaptam plusz egy felet a görcs elleni gyógyszerből, meg egy magnéziumot. Ma mondjuk jobb volt, éjjel egyáltalán nem ébredtem fel.
Ééééés igen, vasárnap hazajött a férjem, és most végre egy hónapot együtt leszünk! jaj, nagyon vártam már!! Pár napja pont feloldozott a doki a szigorú szoba-és ágyfogság alól, úgyhogy úgy volt, hogy 1-2 napra talán még kikapcsolódni is elmegyünk. Most ugyan tolódik ez a fentiek miatt, de azért még hátha összejön. Addig meg a lakásfelújítás projekten agyalunk, végülis több verzió is felmerült, és még nem tökéltem el magam egyik mellett sem.
2009. július 21., kedd
Genetikai ultrahang
Na, eljött a várva várt genetikai ultrahang. Tegnap este még beszéltem a dokimmal, aki viszonylag megnyugtatott, azt mondta, hogy már többször is láttuk ezt a gyereket, nem tartja valószínűnek, hogy baja lenne! Felkeléskor azért eléggé kavarogtak bennem az érzések, szerettem volna már túl lenni rajta. Belépve a rendelőbe vadul lobogtattam a magas AFP értékemet a nyomaték kedvéért...
Hála Istennek, minden rendben! Kis bambinonk jól van, nem látott velőcső-záródási rendellenességet a doktornő. Ennyit az AFP-ről. Megnézegette sorra a belső szerveit, mindenre azt mondta, hogy rendben, de ezt inkább maga elé dünnyögte, a lapra nem került rá.
Egyébként nem volt túl sok időm gyönyörködni a gyerekben, az egész vizsgálat kb 2 percig tartott, vagy addig se. A tapasztaltabb kismamák mondták, hogy amikor túl sok a várakozó, akkor a doktornő begyorsít :)) Ezen kívül további szuper hír, hogy a mióma se látszott (igen, majd egyszer az Előzmények elmesélésével ide is eljutok). A víz átlagos mennyiségű, a méretek közül a fejátmérő tankönyvi, pontosan a 19. heti átlagnak felel meg, a mellkasátmérő inkább a 18. hetinek, a combcsonthossz kicsit rövidebb, az inkább a 17. hetihez konvergál. Úgy látszik, mostanság inkább felsőtestre gyúr a gyerek :) Mondjuk az is igaz, hogy se én, se a férjem nem vagyunk valami magasak.
Na és a legjobb, elhangzott egy mondat "Kislánynak nézem". Hát erre jól eltáttottam a számat, még vissza is kérdeztem: "Kiiiislááány?". Szinte mindenki kisfiúra tippelt, én meg aztán... Kezdettől fogva szinte biztos voltam benne, hogy ez egy fiú! És nem is gondoltam arra egyáltalán, hogy lány is lehet, pedig legbelül mindig is nagyon szerettem volna egy kislányt. Mikor észleltük a terhességet, onnantól fogva ez a gondolat abban a kontextusban jelentkezett, hogy ugye most fiam lesz, de milyen jó lenne, ha majd egyszer, mondjuk másodikra, lányom lenne. A hírre egyszerre öntött el a boldogság és a hitetlenkedés. Most már tényleg szörnyen kíváncsi vagyok!! Biztonsággal a 25.-28. héten lehet megmondani, hát az még odébb van, különben is, eddig elég kis szemérmesnek mutatta magát a bambino (vagy bambina).
A doktornő csak annyit válaszolt, hogy ő úgy látta, de nem biztos, és már vette is le a hasamról az UH fejet. Ekkor azért még megkérdeztem, hogy a méhlepényről mondana-e valamit. A dokim - mondjuk a nem túl hiperszuper gépén az "SZTK" rendelésen - kétszer is úgy látta, hogy totál betakarja a méhszájat (Placenta praevia centralis). Na, ezt a Hajdú doktornő is megerősítette, szerinte egész pontosan: a mellső falon tapad, de mélyen, és fedi a méhszájat.
Namármost, ha ez így marad - márpedig egyre valószínűbb, hogy igen - akkor tuti a császár. Ez mondjuk nem dob fel annyira, de próbálok a pozitívumokra koncentrálni: lényeg, hogy tapad a lepény, és nő a gyerek! Érzésnek persze jobb lenne, ha nem lenne totál kizárva a természetes szülés lehetősége, de ez pont az az eset, ami elkerülhetetlenné teszi a császárt. A szüléstől különben sem félek túlzottan, majd egyszer ezt is leírom, hogy miért.
Hála Istennek, minden rendben! Kis bambinonk jól van, nem látott velőcső-záródási rendellenességet a doktornő. Ennyit az AFP-ről. Megnézegette sorra a belső szerveit, mindenre azt mondta, hogy rendben, de ezt inkább maga elé dünnyögte, a lapra nem került rá.
Egyébként nem volt túl sok időm gyönyörködni a gyerekben, az egész vizsgálat kb 2 percig tartott, vagy addig se. A tapasztaltabb kismamák mondták, hogy amikor túl sok a várakozó, akkor a doktornő begyorsít :)) Ezen kívül további szuper hír, hogy a mióma se látszott (igen, majd egyszer az Előzmények elmesélésével ide is eljutok). A víz átlagos mennyiségű, a méretek közül a fejátmérő tankönyvi, pontosan a 19. heti átlagnak felel meg, a mellkasátmérő inkább a 18. hetinek, a combcsonthossz kicsit rövidebb, az inkább a 17. hetihez konvergál. Úgy látszik, mostanság inkább felsőtestre gyúr a gyerek :) Mondjuk az is igaz, hogy se én, se a férjem nem vagyunk valami magasak.
Na és a legjobb, elhangzott egy mondat "Kislánynak nézem". Hát erre jól eltáttottam a számat, még vissza is kérdeztem: "Kiiiislááány?". Szinte mindenki kisfiúra tippelt, én meg aztán... Kezdettől fogva szinte biztos voltam benne, hogy ez egy fiú! És nem is gondoltam arra egyáltalán, hogy lány is lehet, pedig legbelül mindig is nagyon szerettem volna egy kislányt. Mikor észleltük a terhességet, onnantól fogva ez a gondolat abban a kontextusban jelentkezett, hogy ugye most fiam lesz, de milyen jó lenne, ha majd egyszer, mondjuk másodikra, lányom lenne. A hírre egyszerre öntött el a boldogság és a hitetlenkedés. Most már tényleg szörnyen kíváncsi vagyok!! Biztonsággal a 25.-28. héten lehet megmondani, hát az még odébb van, különben is, eddig elég kis szemérmesnek mutatta magát a bambino (vagy bambina).
A doktornő csak annyit válaszolt, hogy ő úgy látta, de nem biztos, és már vette is le a hasamról az UH fejet. Ekkor azért még megkérdeztem, hogy a méhlepényről mondana-e valamit. A dokim - mondjuk a nem túl hiperszuper gépén az "SZTK" rendelésen - kétszer is úgy látta, hogy totál betakarja a méhszájat (Placenta praevia centralis). Na, ezt a Hajdú doktornő is megerősítette, szerinte egész pontosan: a mellső falon tapad, de mélyen, és fedi a méhszájat.
Namármost, ha ez így marad - márpedig egyre valószínűbb, hogy igen - akkor tuti a császár. Ez mondjuk nem dob fel annyira, de próbálok a pozitívumokra koncentrálni: lényeg, hogy tapad a lepény, és nő a gyerek! Érzésnek persze jobb lenne, ha nem lenne totál kizárva a természetes szülés lehetősége, de ez pont az az eset, ami elkerülhetetlenné teszi a császárt. A szüléstől különben sem félek túlzottan, majd egyszer ezt is leírom, hogy miért.
2009. július 20., hétfő
19. hét
Bizony, már a 19. hétnek is szinte a közepénél járok, elképesztő. Nem mintha olyan gyorsan telne az idő, ellenkezőleg, néha éppenhogy csigalassúsággal vánszorog.
Elkezdtem tegnap utánakeresni a neten ennek az AFP-ügynek, csak arra volt jó, hogy megijedjek. Ugyanis kiderült, hogy amire a dokim azt mondta, hogy kicsit magas, de határértéken belül van, az valójában elvileg már túl van a határértéken. Hmmm. Ráadásul az oké, hogy volt kombinált tesztem, ami tökéletes lett, de az AFP értékem pont a másik irányba tér el, igaz, hogy nem sokkal, de mégis. Azt anno még a védőnő is mondta, hogy az AFP-t szarjam le, mert a 9. heti vérzés miatt úgyis rossz lesz az érték. Meg azt is tudom, hogy az anya súlya is eléggé számít a vizsgálatban, mint ahogy a pontos terhességi kor, illetve talán az anya életkora is. Hát nemtom, hogy ezeket nálam figyelembe vették-e.
Hosszas nyomozás után sikerült kiderítenem, hogy a genetikus, Dr. Hajdú Krisztina, akihez ultrahangra utalt a dokim, az ÁEK-ban (hajdani MÁV kórház) van, sőőőt, még el is értem ott valakit, holnap kell mennem. Hát nem mondom, hogy nem izgulok. Kár, hogy a férjem nem lehet velem, de legalább nem rágom a körmöm jövő hétig.
Elkezdtem tegnap utánakeresni a neten ennek az AFP-ügynek, csak arra volt jó, hogy megijedjek. Ugyanis kiderült, hogy amire a dokim azt mondta, hogy kicsit magas, de határértéken belül van, az valójában elvileg már túl van a határértéken. Hmmm. Ráadásul az oké, hogy volt kombinált tesztem, ami tökéletes lett, de az AFP értékem pont a másik irányba tér el, igaz, hogy nem sokkal, de mégis. Azt anno még a védőnő is mondta, hogy az AFP-t szarjam le, mert a 9. heti vérzés miatt úgyis rossz lesz az érték. Meg azt is tudom, hogy az anya súlya is eléggé számít a vizsgálatban, mint ahogy a pontos terhességi kor, illetve talán az anya életkora is. Hát nemtom, hogy ezeket nálam figyelembe vették-e.
Hosszas nyomozás után sikerült kiderítenem, hogy a genetikus, Dr. Hajdú Krisztina, akihez ultrahangra utalt a dokim, az ÁEK-ban (hajdani MÁV kórház) van, sőőőt, még el is értem ott valakit, holnap kell mennem. Hát nem mondom, hogy nem izgulok. Kár, hogy a férjem nem lehet velem, de legalább nem rágom a körmöm jövő hétig.
2009. július 19., vasárnap
Béna
Ki az a hülye, aki körbenyalja a joghurtospoharat, miközben rajta van még egy pici abból az undok, éles alumíniumfóliából? Hát én ezt tettem ma reggel, kár volt, félóráig vérzett utána a nyelvem. Áááááh!
Hogy örök klasszikust idézzek: "Kids, don't try this at home."
Hogy örök klasszikust idézzek: "Kids, don't try this at home."
2009. július 18., szombat
AFP, egyebek
Tegnap betöltöttem a 18. hetet, ami 126 terhességi nap, vagyis "már csak" 154 van hátra. Félidőig 14 nap. Még mindig napokban (is) számolok, az elején még a dokim is azt mondta, hogy minden egyes eltelt napnak örüljünk, úgyhogy napokban számoltam, aztán ez valahogy megmaradt. Az AFP eredmény is elkészült, azt mondta a doki, hogy kicsit magas, de határértéken belül van. Mondjuk erről köztudott, hogy meglehetősen pontatlan vizsgálat, ráadásul, ha valakinek volt vérzése - márpedig nekem volt - a terhesség alatt, az szinte predesztináljaa nem jó eredményt. Ezért sem izgultam igazán az eredmény miatt, meg azért se, mert a Kórházban mindenkivel megcsináltatják a kombinált tesztet, ami sokkal pontosabb, és nekem az hála Istennek kiváló lett.
Most jön majd a genetikai UH, amire a dokim valami nagyon szuper orvoshoz küldött. Még ki kell nyomoznom, hogy mikor van rendelése, ill. mikor van szabadságon, mert ha lehet, akkor úgy mennék, hogy már a férjem is itthon legyen (jövő vasárnap jön), de tegnap délután már senkivel nem tudtam beszélni.
Mi van még? A 18. héten a babák átlagos mérete 20,5 cm és 198 gramm. Vagyis a bambino, ha továbbra is nagykönyvi méretekkel rendelkezik, kb olyan hosszú, mint az araszom, és nagyjából 2 tábla csokinak felel meg a súlya!
A tippelgetők között egyre gyarapszik a fiút tippelők tábora - én kezdettől fogva fiút "érzek", úgyhogy akkor lepődnék meg igazán, ha mégis lány lenne. N.B. tegnapelőtt azt is álmodtam, hogy fiú.
Most jön majd a genetikai UH, amire a dokim valami nagyon szuper orvoshoz küldött. Még ki kell nyomoznom, hogy mikor van rendelése, ill. mikor van szabadságon, mert ha lehet, akkor úgy mennék, hogy már a férjem is itthon legyen (jövő vasárnap jön), de tegnap délután már senkivel nem tudtam beszélni.
Mi van még? A 18. héten a babák átlagos mérete 20,5 cm és 198 gramm. Vagyis a bambino, ha továbbra is nagykönyvi méretekkel rendelkezik, kb olyan hosszú, mint az araszom, és nagyjából 2 tábla csokinak felel meg a súlya!
A tippelgetők között egyre gyarapszik a fiút tippelők tábora - én kezdettől fogva fiút "érzek", úgyhogy akkor lepődnék meg igazán, ha mégis lány lenne. N.B. tegnapelőtt azt is álmodtam, hogy fiú.
2009. július 17., péntek
Előzmények #2
Új bejegyzésben folytatom. Nem, nem a sorozatfüggőknek akarok ezzel kedvezni, meg nem is az érdeklődést fokozni. A sztori elég hosszú, és sokmindenen mentem keresztül, mire eljutottam egyáltalán a tényleges problémáig, aztán meg csak még több mindenen mentem keresztül, mire eljutottam a megoldásig.
Szóval. Hazajöttem, és első adandó alkalommal felkerestem a nődokim. Rettegtem, hogy mi fog kiderülni, és nem alaptalanul... Megvizsgált ultrahanggal, és közölte, hogy van valami a méhemben, leginkább talán polip, elég ronda és nagy, legjobb lenne, ha ezt gyorsan kikapnák onnan, ráadásul a méhnyálkahártya is eléggé meg van vastagodva, az sem tetszik neki. Ledöbbentem. Mondtam, hogy nekem nemsokára lesz az esküvőm, ráadásul a férjem (a polgári már korábban megvolt) nincs is itthon, különben is, nem akarok az esküvő előtt kórházba vonulni... Azt mondta, hogy ez egy kisműtét, gondoljam meg, 1 nap és túlvagyok rajta, az esküvőre el is felejtem. Ez egy pénteki nap volt, gondolkodási időt kértem. Hétfőn felhívtam azzal, hogy oké, legyen, essünk túl rajta mihamarabb.
Így esett, hogy kb 2 héttel az esküvő előtt kórházba kerültem. Egészségügyi küretre (hivatalosan polip abrasio). Nem a saját dokim műtött (hála az eü reform útvesztőinek, de ez egy másik sztori). Volt már nekem mandulaműtétem felnőtt fejjel, meg orrsövény-műtétem, de egyiktől sem féltem annyira, mint ettől most. Ezt gyakorlatilag vakon végzik, és bár rutineljárás, vannak kockázatai...
Reggel kellett bemennem éhgyomorra, emlékszem volt a szobában egy lány, akinek spontán vetélése volt, szegényt tökre sajnáltam...
Magáról a műtétről nem írnék túl sokat, akinek volt ilyen, az tudja, milyen. Közvetlen előtte nem készült ultrahang, amit furcsálltam. Lamináriát tettek fel, ami kitágítja a méhszájat, nem valami kellemes. Végül fél 2 körül kerültem műtőbe, a beavatkozás viszonylag rövid lehetett, bár nem nagyon emlékszem, később délután, amikor anyukám bejött látogatóba, még mindig elég kába voltam. Az operációt végző orvossal másnap kb 2 percet beszéltünk, azt mondta, sikerült a műtét, csúnya volt, de kinn van, 2-3 hét alatt készül el a szövettan. A probléma az volt, hogy a műtét után még durvább görcsök jöttek rám, az autóban - a meghívókért mentünk apukámmal, jobb későn mint soha, höhö - a hátsó ülésen fetrengtem a fájdalomtól.
A szövettan jó sokára készült el. Aki várt már szövettanra, az el tudja képzelni, mit éltem át. Na végül kb 3 hét elteltével mehettem a szövettanért, telefonban csak annyit mondott az orvos, h oké, de személyesen kellett átvenni. Elmentem, megvizsgált ultrahanggal (!!), és mikor panaszkodtam, hogy továbbra is görcsölök, azt mondta van egy kis petefészek-gyulladásom, ad rá antibiotikumot. Hittem is meg nem is, hát honnan a fenéből szedtem volna össze petefészek-gyulladást? De mindegy, kezemben a kivont szövettannal, némileg megnyugodva távoztam, otthon még egyszer átolvastam, semmit nem értettem belőle, elég hosszú volt és részletes, 1-2 szóra rákerestem a neten is, de aztán hagytam a francba, mert a végén ott volt, hogy Sine mal.
És megcsináltam az antibiotikum-kúrát, aminek totál semmi értelme nem volt, azonkívül, h szokás szerint kicsinálta a gyomromat.
Nem sokkal később elmentem a saját nőgyógyászomhoz, mert a hasam csak fájt továbbra is, és a végére akartam járni. Azzal fogadott, hogy "Hallom, nem is polipja volt, hanem miómája?"
Miii???? Azt hittem, rosszul hallok. Hogyhogy mióma? És ha az operáló orvos is tudta ezt, nekem miért nem mondta? És mit jelent ez egyáltalán? Megmutattam a szövettant, ahogy olvasta, már rázta a fejét. Mondta, hogy csináljunk egy ultrahangot, lehet, hogy benn maradt egy része. Kiderült, hogy nem egy része maradt benn, hanem az egész. Ugyanott volt, és ugyanakkora mint a műtét előtt, basszus. Ugyanis ez a fajta műtét a miómára nem igazán jó, mert a mióma izomrostokból van, ezért kemény, szemben a polippal, ami nyálkahártya-burjánzás, tehát puha, és le lehet kaparni. Elkeseredtem. Akkor a történet még csak most kezdődik? Mi értelme volt akkor ennek a műtétnek? A dokim szerint az, hogy legalább van egy szövettanunk, tudjuk, hogy mióma, és hogy jóindulatú, mert egyébként nem egy szokványos darab, és UH kép alapján akármi is lehetne. Na kössz. Már csak azt nem értem, hogy ugyanezt az operáló orvos nem látta az ultrahangon? Ha látta, akkor miért hülyített a petefészekgyulladással???
Szóval. Hazajöttem, és első adandó alkalommal felkerestem a nődokim. Rettegtem, hogy mi fog kiderülni, és nem alaptalanul... Megvizsgált ultrahanggal, és közölte, hogy van valami a méhemben, leginkább talán polip, elég ronda és nagy, legjobb lenne, ha ezt gyorsan kikapnák onnan, ráadásul a méhnyálkahártya is eléggé meg van vastagodva, az sem tetszik neki. Ledöbbentem. Mondtam, hogy nekem nemsokára lesz az esküvőm, ráadásul a férjem (a polgári már korábban megvolt) nincs is itthon, különben is, nem akarok az esküvő előtt kórházba vonulni... Azt mondta, hogy ez egy kisműtét, gondoljam meg, 1 nap és túlvagyok rajta, az esküvőre el is felejtem. Ez egy pénteki nap volt, gondolkodási időt kértem. Hétfőn felhívtam azzal, hogy oké, legyen, essünk túl rajta mihamarabb.
Így esett, hogy kb 2 héttel az esküvő előtt kórházba kerültem. Egészségügyi küretre (hivatalosan polip abrasio). Nem a saját dokim műtött (hála az eü reform útvesztőinek, de ez egy másik sztori). Volt már nekem mandulaműtétem felnőtt fejjel, meg orrsövény-műtétem, de egyiktől sem féltem annyira, mint ettől most. Ezt gyakorlatilag vakon végzik, és bár rutineljárás, vannak kockázatai...
Reggel kellett bemennem éhgyomorra, emlékszem volt a szobában egy lány, akinek spontán vetélése volt, szegényt tökre sajnáltam...
Magáról a műtétről nem írnék túl sokat, akinek volt ilyen, az tudja, milyen. Közvetlen előtte nem készült ultrahang, amit furcsálltam. Lamináriát tettek fel, ami kitágítja a méhszájat, nem valami kellemes. Végül fél 2 körül kerültem műtőbe, a beavatkozás viszonylag rövid lehetett, bár nem nagyon emlékszem, később délután, amikor anyukám bejött látogatóba, még mindig elég kába voltam. Az operációt végző orvossal másnap kb 2 percet beszéltünk, azt mondta, sikerült a műtét, csúnya volt, de kinn van, 2-3 hét alatt készül el a szövettan. A probléma az volt, hogy a műtét után még durvább görcsök jöttek rám, az autóban - a meghívókért mentünk apukámmal, jobb későn mint soha, höhö - a hátsó ülésen fetrengtem a fájdalomtól.
A szövettan jó sokára készült el. Aki várt már szövettanra, az el tudja képzelni, mit éltem át. Na végül kb 3 hét elteltével mehettem a szövettanért, telefonban csak annyit mondott az orvos, h oké, de személyesen kellett átvenni. Elmentem, megvizsgált ultrahanggal (!!), és mikor panaszkodtam, hogy továbbra is görcsölök, azt mondta van egy kis petefészek-gyulladásom, ad rá antibiotikumot. Hittem is meg nem is, hát honnan a fenéből szedtem volna össze petefészek-gyulladást? De mindegy, kezemben a kivont szövettannal, némileg megnyugodva távoztam, otthon még egyszer átolvastam, semmit nem értettem belőle, elég hosszú volt és részletes, 1-2 szóra rákerestem a neten is, de aztán hagytam a francba, mert a végén ott volt, hogy Sine mal.
És megcsináltam az antibiotikum-kúrát, aminek totál semmi értelme nem volt, azonkívül, h szokás szerint kicsinálta a gyomromat.
Nem sokkal később elmentem a saját nőgyógyászomhoz, mert a hasam csak fájt továbbra is, és a végére akartam járni. Azzal fogadott, hogy "Hallom, nem is polipja volt, hanem miómája?"
Miii???? Azt hittem, rosszul hallok. Hogyhogy mióma? És ha az operáló orvos is tudta ezt, nekem miért nem mondta? És mit jelent ez egyáltalán? Megmutattam a szövettant, ahogy olvasta, már rázta a fejét. Mondta, hogy csináljunk egy ultrahangot, lehet, hogy benn maradt egy része. Kiderült, hogy nem egy része maradt benn, hanem az egész. Ugyanott volt, és ugyanakkora mint a műtét előtt, basszus. Ugyanis ez a fajta műtét a miómára nem igazán jó, mert a mióma izomrostokból van, ezért kemény, szemben a polippal, ami nyálkahártya-burjánzás, tehát puha, és le lehet kaparni. Elkeseredtem. Akkor a történet még csak most kezdődik? Mi értelme volt akkor ennek a műtétnek? A dokim szerint az, hogy legalább van egy szövettanunk, tudjuk, hogy mióma, és hogy jóindulatú, mert egyébként nem egy szokványos darab, és UH kép alapján akármi is lehetne. Na kössz. Már csak azt nem értem, hogy ugyanezt az operáló orvos nem látta az ultrahangon? Ha látta, akkor miért hülyített a petefészekgyulladással???
Előzmények #1
Amúgy is terveztem már írni a viszontagságaimról, meg be is lengettem valamelyik megjegyzésben, úgyhogy íme, jöjjön az első fejezet. Próbálom informatívra írni, mert meggyőződésem, h másnak is hasznos lehet.
Úgy kezdődött a dolog, hogy 2006 őszén elkezdett fájdogálni a hasam, úgy, ahogyan korábban sose, ilyen nyomásszerűen, és a menseskor meg baromi erősen begörcsöltem - ami korábban nem volt szokásom, csak a derekam szokott inkább fájni, meg egy napig egy kicsit görcsöl, mielőtt megjön. Irány a nőgyógyász. A doki tök alaposan megvizsgált, csinált rákszűrést is, meg ultrahangot, ahol azt mondta, minden rendben, semmi gyanúsat nem lát, a bal (vagy jobb, erre már nem emlékszem) oldalon készülődik egy baba. Ekkor még nevetve mndtam, hogy csak jövő nyáron fogunk házasodni, és csak azután tervezzük a babát. Lényeg, h minden oké.
De ez a hasfájás csak nem múlt, sőt utána kétszer is, mikor megjött, lassan múlt el a vérzés, pár nappal tovább tartott a megszokottnál. Mivel korábban tablettát szedtem, és nagyjából egy éve hagytam abba, arra is gondoltam, hogy talán most ürül(t) ki teljesen, ami ugye jó. A tablettás korszak előtt egyébként 7 napig tartott a mensesem, vagyis tulajdonképpen erre állt vissza 5 napról. A rákszűrésem is negatív volt, tehát azzal nyugtattam magam, hogy minden rendben.
Azután, ez még mindig késő ősszel volt, mivel a hasfájás nagyjából állandósult, és a nődoki is ezt javasolta, elmentem a körzetihez, hogy hátha ő mond valami okosat. Kikérdezett, megnyomogatta a hasam, majd közölte, hogy bélhurut, diétázzak, majd elmúlik. Hát nem voltam meggyőződve róla, hogy igaza van, de mit lehet tenni. Azután jöttek az ünnepek, nagy zabálások, minden, nyugizás családi körben, úgyhogy a problémáról szinte meg is feledkeztem.
2007 tavaszán összejött egy projekt, amit sikerült úgy megszerveznem, hogy ki tudtam menni pár hónapra életem párjához, aki külföldön dolgozott. Végre együtt leszünk kicsit.
Igen ám, de nem sokkal előtte megint azt tapasztaltam, hogy elhúzódott a mensesem. Dokit felhívom, aszondja lehet h átmeneti hormonzavar, figyeljem a következő hónapot is. A következő hónapban pár nappal az indulás előtt megint ugyanaz van, hát elmegyek még gyorsan nőgyógyászhoz. Sajna épp nem az én dokim rendel (körzeti rendelő), a másik doki tessék-lássék megvizsgál, valami olyasmit mond, hogy nem húzódott össze a méhem, és ad rá valami cseppeket, hogy az majd segít. Ultrahang nem készül.
Külföld. Dolgozni mentem ki, megvolt a helyem, biztosítást is kötöttem, mert ijesztő kezdett lenni ez a dolog... Kint azután a panaszaim mindegyike olyan szinten jelentkezett, hogy néha halálra rémültem, és azt fontolgattam, hogy hazamegyek. Kint esélytelen volt dokit találni, végül kínomban felhívtam a saját itthoni dokimat, aki kikérdezett, és azt mondta, hogy nem hiszi, hogy bármi komoly, de ha hazamegyek, menjek el hozzá, hogy újra megvizsgáljon. Ekkor már elég para kezdett lenni a dolog, rettenetes gondolataim voltak, próbáltam utánanézni a neten, hogy mi lehet ez, ettől csak még jobban beparáztam... És még volt kint több mint egy hónapom, ráadásul, a tervezett hazajövetelem időpontjához képest meg csak egy hónappal későbbre volt kitűzve az esküvőnk.
Úgy kezdődött a dolog, hogy 2006 őszén elkezdett fájdogálni a hasam, úgy, ahogyan korábban sose, ilyen nyomásszerűen, és a menseskor meg baromi erősen begörcsöltem - ami korábban nem volt szokásom, csak a derekam szokott inkább fájni, meg egy napig egy kicsit görcsöl, mielőtt megjön. Irány a nőgyógyász. A doki tök alaposan megvizsgált, csinált rákszűrést is, meg ultrahangot, ahol azt mondta, minden rendben, semmi gyanúsat nem lát, a bal (vagy jobb, erre már nem emlékszem) oldalon készülődik egy baba. Ekkor még nevetve mndtam, hogy csak jövő nyáron fogunk házasodni, és csak azután tervezzük a babát. Lényeg, h minden oké.
De ez a hasfájás csak nem múlt, sőt utána kétszer is, mikor megjött, lassan múlt el a vérzés, pár nappal tovább tartott a megszokottnál. Mivel korábban tablettát szedtem, és nagyjából egy éve hagytam abba, arra is gondoltam, hogy talán most ürül(t) ki teljesen, ami ugye jó. A tablettás korszak előtt egyébként 7 napig tartott a mensesem, vagyis tulajdonképpen erre állt vissza 5 napról. A rákszűrésem is negatív volt, tehát azzal nyugtattam magam, hogy minden rendben.
Azután, ez még mindig késő ősszel volt, mivel a hasfájás nagyjából állandósult, és a nődoki is ezt javasolta, elmentem a körzetihez, hogy hátha ő mond valami okosat. Kikérdezett, megnyomogatta a hasam, majd közölte, hogy bélhurut, diétázzak, majd elmúlik. Hát nem voltam meggyőződve róla, hogy igaza van, de mit lehet tenni. Azután jöttek az ünnepek, nagy zabálások, minden, nyugizás családi körben, úgyhogy a problémáról szinte meg is feledkeztem.
2007 tavaszán összejött egy projekt, amit sikerült úgy megszerveznem, hogy ki tudtam menni pár hónapra életem párjához, aki külföldön dolgozott. Végre együtt leszünk kicsit.
Igen ám, de nem sokkal előtte megint azt tapasztaltam, hogy elhúzódott a mensesem. Dokit felhívom, aszondja lehet h átmeneti hormonzavar, figyeljem a következő hónapot is. A következő hónapban pár nappal az indulás előtt megint ugyanaz van, hát elmegyek még gyorsan nőgyógyászhoz. Sajna épp nem az én dokim rendel (körzeti rendelő), a másik doki tessék-lássék megvizsgál, valami olyasmit mond, hogy nem húzódott össze a méhem, és ad rá valami cseppeket, hogy az majd segít. Ultrahang nem készül.
Külföld. Dolgozni mentem ki, megvolt a helyem, biztosítást is kötöttem, mert ijesztő kezdett lenni ez a dolog... Kint azután a panaszaim mindegyike olyan szinten jelentkezett, hogy néha halálra rémültem, és azt fontolgattam, hogy hazamegyek. Kint esélytelen volt dokit találni, végül kínomban felhívtam a saját itthoni dokimat, aki kikérdezett, és azt mondta, hogy nem hiszi, hogy bármi komoly, de ha hazamegyek, menjek el hozzá, hogy újra megvizsgáljon. Ekkor már elég para kezdett lenni a dolog, rettenetes gondolataim voltak, próbáltam utánanézni a neten, hogy mi lehet ez, ettől csak még jobban beparáztam... És még volt kint több mint egy hónapom, ráadásul, a tervezett hazajövetelem időpontjához képest meg csak egy hónappal későbbre volt kitűzve az esküvőnk.
2009. július 15., szerda
Shopping még
Íbéj rulez! Ma megvettem két bandázst (olyan rugalmas derékpánt, amivel el lehet takarni a növekvő pocakot, vagy akár a gatya derekát, télen derékmelegítőnek is jó), és a kettő került annyiba postaköltséggel, ideszállítással, mintha itthon egyet vennék, de ahhoz még el is kell menni a boltba, ami ugye mostanság nem igazán adott.
Aztán megnyertem még egy felsőrészes bundle-t, hűű, négy álomszép, kettő meg cuki. Holnap még egy szoknyákból és nyári ruhákból álló kupacra tervezek lecsapni, remélem sikerül!
Tulajdonképp viccesnek tűnhet, hogy nagyrészt itthon vagyok, ennek ellenére egyre-másra szerzem be a cuccokat, de pillanatnyilag 1 olyan naci van, amiben kényelmesen elvagyok, a tecskóban múlkor vett fekete macskanaci (najó, leggings). Van még egy tök kényelmes melegítőalsó is, de mint a neve is mutatja, kánikulában nem az igazi. És hát ebben a kettőben nem igazán tudom kitenni a lábam az utcára, pedig néha muszáj... erre a célra van két lennadrágom, amiket olyankor vettem, amikor volt rajtam 1-2 kiló plussz, de mostmár mindkettő csak úgy jó, ha a hasam alatt van a derekuk, ülve viszont így is kényelmetlenek. Pólók tekintetében is durvul a helyzet, a testhezálló fazonok vagy szorítanak (sőt, lenyomnak! hahaha), vagy egyszerűen felcsúsznak a hasamon. Szóval jól fog jönni 1-2 kényelmes, lengébb holmi. Kis szerencsével még a nyáron meg is érkeznek.
Ami vicces, hogy a hasam kezd elég látványos lenni, konkrétan olyan, mintha a derekam szélesebb lenne, mint a csípőm, bizonyos szögből legalábbis (igen, a medencém elég keskeny). Néha már most tök nagynak érzem, aminek persze nagyon örülök, de bele sem merek gondolni, mekkora lesz majd.
Aztán megnyertem még egy felsőrészes bundle-t, hűű, négy álomszép, kettő meg cuki. Holnap még egy szoknyákból és nyári ruhákból álló kupacra tervezek lecsapni, remélem sikerül!
Tulajdonképp viccesnek tűnhet, hogy nagyrészt itthon vagyok, ennek ellenére egyre-másra szerzem be a cuccokat, de pillanatnyilag 1 olyan naci van, amiben kényelmesen elvagyok, a tecskóban múlkor vett fekete macskanaci (najó, leggings). Van még egy tök kényelmes melegítőalsó is, de mint a neve is mutatja, kánikulában nem az igazi. És hát ebben a kettőben nem igazán tudom kitenni a lábam az utcára, pedig néha muszáj... erre a célra van két lennadrágom, amiket olyankor vettem, amikor volt rajtam 1-2 kiló plussz, de mostmár mindkettő csak úgy jó, ha a hasam alatt van a derekuk, ülve viszont így is kényelmetlenek. Pólók tekintetében is durvul a helyzet, a testhezálló fazonok vagy szorítanak (sőt, lenyomnak! hahaha), vagy egyszerűen felcsúsznak a hasamon. Szóval jól fog jönni 1-2 kényelmes, lengébb holmi. Kis szerencsével még a nyáron meg is érkeznek.
Ami vicces, hogy a hasam kezd elég látványos lenni, konkrétan olyan, mintha a derekam szélesebb lenne, mint a csípőm, bizonyos szögből legalábbis (igen, a medencém elég keskeny). Néha már most tök nagynak érzem, aminek persze nagyon örülök, de bele sem merek gondolni, mekkora lesz majd.
2009. július 14., kedd
Ha már felújítás
Van a szüleimnek egy kis hétvégi háza, és pár hete ott is felújítás van. Bevezetik a vizet, lesz fürdőszoba, új, hőszigetelt ablakok, kívülről szigetelik a házat, egyszóval komfortosítva, téliesítve lesz. Eddig csak nyáron volt kellemes kint lenni, gyerekkorunkban csomót aludtunk is kinn, szuper volt lavórban mosdani, tücsökciripelésre elaludni, meg a teraszon reggelizni.
Nahát, hirtelen ötlettől vezérelve, ma kimentem a "telekre" a szülőkkel, megnézni, hogy hogy áll a felújítás, meg azért, mert anyukámnak megígértem, hogy ötletelek vele konyha-berendezés, burkolás és csempeválasztás ügyekben. Hát végül elég hosszú program kerekedett belőle, és én, aki totál elszoktam az ilyesmitől az elmúlt két hónap alatt, eléggé kifáradtam. Igazából nem is az álldigállás volt a legrosszabb, vagy az, hogy jöttem, mentem, hanem az autózás, olyan szinten rázott, hogy a végén már majdnem jajgattam.
Jó volt végre kiszabadulni a négy fal közül, megintcsak az újságos volt a nagy fless hazafelé úton, jól be is tankoltam egy-két szaklappal. Mondjuk talán ennyi edzés nem árt, és remélem, a bambino sem neheztel meg... de azért lehet, hogy jobban kéne vigyázni magunkra, ez már kissé távol esik a szigorú fekvéstől, úgyhogy holnap és holnapután pihenés, és becscszó ki se teszem a lábamat.
Nahát, hirtelen ötlettől vezérelve, ma kimentem a "telekre" a szülőkkel, megnézni, hogy hogy áll a felújítás, meg azért, mert anyukámnak megígértem, hogy ötletelek vele konyha-berendezés, burkolás és csempeválasztás ügyekben. Hát végül elég hosszú program kerekedett belőle, és én, aki totál elszoktam az ilyesmitől az elmúlt két hónap alatt, eléggé kifáradtam. Igazából nem is az álldigállás volt a legrosszabb, vagy az, hogy jöttem, mentem, hanem az autózás, olyan szinten rázott, hogy a végén már majdnem jajgattam.
Jó volt végre kiszabadulni a négy fal közül, megintcsak az újságos volt a nagy fless hazafelé úton, jól be is tankoltam egy-két szaklappal. Mondjuk talán ennyi edzés nem árt, és remélem, a bambino sem neheztel meg... de azért lehet, hogy jobban kéne vigyázni magunkra, ez már kissé távol esik a szigorú fekvéstől, úgyhogy holnap és holnapután pihenés, és becscszó ki se teszem a lábamat.
2009. július 13., hétfő
Nem tudja valaki...?
... hogy a blogspot-on hogy kell beállítani az órát? Olyan mintha más időzónában lenne, vagy nem tudom, de mindig totál elrugaszkodott időpontot rendel a bejegyzésekhez, ha csak külön, manuálisan át nem állítom az aktuálisra. Közben az egész magyarul van, vagyis akár járhatna magyar óra szerint is, nem?
Update: Na tessék, ezt például délután fél három körüli időpontra teszi, miközben az én gépem órája szerint 23:32 van. Juszt se állítom át manuálisan. Jóccakát.
Update: Na tessék, ezt például délután fél három körüli időpontra teszi, miközben az én gépem órája szerint 23:32 van. Juszt se állítom át manuálisan. Jóccakát.
2009. július 12., vasárnap
Addikt
Az utóbbi két nap az íbéjen lógtam.
Hullámokban szokott rám törni a féktelen íbéjezhetnék, általában valamilyen konkrét céllal, de akkor nagyon rá tudok kattanni. Legutóbb laptoptáska ügyében böngészgettem, az esküvőm előtt meg különböző esküvői kiegészítőket hajkurásztam nagy elánnal (innen lett gyönyörű cipőm, kesztyűm és fátylam, hogy csak néhány fontosat említsek). Mondjuk az esküvős shopping annyiból könnyebb volt, hogy épp abban az országban éldegéltünk, ahonnan a dolgokat rendeltem - annyiból meg nehezebb, hogy a ruhám viszont, amihez passzolnia kellett a dolgoknak, itthon volt, úgyhogy erősen bíztam abban, hogy jól emlékszem a színre. Mostanában, itthonról kicsit fáradságosabb a dolog, mert egy csomó UK seller valamiért nem szívesen postáz külföldre.
Ezúttal kismamaruha-vadászat volt a cél. Eddig elég sikeresnek mondható az akció, 4 listingből, amire licitáltam, 3 az enyém lett, úgyhogy elvileg szert tettem már: 2 hálóingre, 1 pizsamára, 2 farmerra, 2 nyári hosszúnadrágra, 1 kényelmes nacira, 1 pulcsira, 1 kardigánra, 3 hosszúujjúra, 1 ujjatlan felsőre - ezek mind ilyen bundle-ökben voltak, több összecsomagolva. A méretek miatt nagyon kíváncsi vagyok, nem mintha nem tudnám a sajátomat, csak arról fogalmam sincs, hogy mekkorára növök ugye. Mondjuk szerencsére a kismamaruhák legtöbbször úgy vannak kitalálva, hogy a terhesség előtti mérethez igazodnak, vagyis remélhetőleg nem lesz szükségem 5 mérettel nagyobbra.
Hullámokban szokott rám törni a féktelen íbéjezhetnék, általában valamilyen konkrét céllal, de akkor nagyon rá tudok kattanni. Legutóbb laptoptáska ügyében böngészgettem, az esküvőm előtt meg különböző esküvői kiegészítőket hajkurásztam nagy elánnal (innen lett gyönyörű cipőm, kesztyűm és fátylam, hogy csak néhány fontosat említsek). Mondjuk az esküvős shopping annyiból könnyebb volt, hogy épp abban az országban éldegéltünk, ahonnan a dolgokat rendeltem - annyiból meg nehezebb, hogy a ruhám viszont, amihez passzolnia kellett a dolgoknak, itthon volt, úgyhogy erősen bíztam abban, hogy jól emlékszem a színre. Mostanában, itthonról kicsit fáradságosabb a dolog, mert egy csomó UK seller valamiért nem szívesen postáz külföldre.
Ezúttal kismamaruha-vadászat volt a cél. Eddig elég sikeresnek mondható az akció, 4 listingből, amire licitáltam, 3 az enyém lett, úgyhogy elvileg szert tettem már: 2 hálóingre, 1 pizsamára, 2 farmerra, 2 nyári hosszúnadrágra, 1 kényelmes nacira, 1 pulcsira, 1 kardigánra, 3 hosszúujjúra, 1 ujjatlan felsőre - ezek mind ilyen bundle-ökben voltak, több összecsomagolva. A méretek miatt nagyon kíváncsi vagyok, nem mintha nem tudnám a sajátomat, csak arról fogalmam sincs, hogy mekkorára növök ugye. Mondjuk szerencsére a kismamaruhák legtöbbször úgy vannak kitalálva, hogy a terhesség előtti mérethez igazodnak, vagyis remélhetőleg nem lesz szükségem 5 mérettel nagyobbra.
2009. július 11., szombat
W18 D1
Jelentem, a mai nappal beléptem a 18. hétbe. Eddigi mérleg:
- Súlygyarapodás: 0-1 kg. (lesz ez még durvább! egyelőre csak egy kis púp van a hasamon, bár azért szerintem már egyértelmű ránézésre is)
- derékbőség: legalább 8 centi plusz (először a 12. héten mértem, vagyis lehet, hogy valójában több)
- csípőméret (medencénél, illetve a csinos kis bricseszemnél): nem változott
- mellbőség: legalább 5 centi plusz, szintén a 12. héthez képest. Az eredeti állapothoz képest szerintem 6-7 centi. One good thing about pregnancy! ;) e tekintetben ugyanis eleddig nem voltam igazán bőkezűen megáldva.
- Pisilés: minden mennyiségben, bárhol, bármikor. 5 perccel azután is, hogy kijöttem. Rémes. És hajnalban is erre ébredek, jobb esetben sikerül utána visszaaludni.
- Étvágy: viszonylag jó, sőt, a kezdetekhez viszonyítva kiváló. Az elején még fogynom is sikerült legalább 1 kilót, annyira nem volt kedvem enni...
- Gyomorégés: na ez vagy úgy két hete hű társam, elég vacak, és gyakorlatilag mindegy, mit eszem. Este, vacsora után szokott menetrendszerűen kínozni. Kekszet rágcsálok, ezt inkább önmagam megnyugtatására, és nem azért, mintha érne valamit.
- Émelygés: Ez az elején volt csak - és ebből már napokkal a pozitív teszt előtt gyanítottam, hogy mi a helyzet. Az 1. trimeszter alatt egyáltalán nem hánytam, a másodikban (eddig) háromszor, szóval e téren nem panaszkodom.
- Kívánás: nem jellemző, illetve csak nagy ritkán. Csokit pl abszolút nem eszem, egyéb édességet is csak keveset.
- Eléggé hajlamos vagyok a striákra, úgyhogy vadul kenem magam... egyelőre a hasamon nincsenek csíkok, hátha megúszom!
- Egyéb furcsaságok: a hajam tényleg mintha dúsabb lenne, alig hullik, viszont egy-két vicces helyen megjelent rajtam néhány kóbor szőrszál... lehet, hogy a végére majommá válok?
- A derekam kezd eltűnni, valahogy a hasam nem csak előrefele nő, hanem oldalt is, olyan úszógumi szerűen, bár ez lehet, hogy csak nekem furcsa. Főként ülve érzem.
- Tegnap a doki szinte semmit sem tudott megmérni, az UH elején a bambino valószínűleg aludt, aztán sikerült felverni, akkor viszont olyan pörgésbe-forgást, tornamutatványokat produkált, hogy nem lehetett követni. Nem baj, nemsokára genetikai ultrahang, majd akkor bepótoljuk.
- A fejátmérő alapján pont az átlagos méretnek felel meg.
- Jófej, vakarta a fülét! Sőt, ezt a tudományát már a múltkori ultrahangon is bemutatta, tökcuki.
- A nemét egyelőre titkolja.
- Mozgás: egyszer-kétszer már éreztem valamit, ami talán az volt, de nem teljesen egyértelmű... Azt persze látom az ultrahangokon, hogy olyan, mint egy kis motolla, ha beindul. Állítólag a 20. hét körül kezdik érzékelni az anyák a magzatmozgást, de akik vékonyak, azok már a 16. héttől is érezhetik.
Comingout
Az a nagy hír, hogy kisbabát várok. Ez nem most derült ki, csak annyi bonyodalom volt előtte, (amiről akartam is írni egy csomót, majd egyszer pótolom), meg az elején is volt néhány kevéssé biztató mozzanat, hogy nem nagyon mesélgettem a dolgot. Lassacskán azért kezdek megnyugodni, bár néha még mindig nagyon hihetetlen az egész...
Ma voltam UH-n, a kismanó jól van, akkora, amekkorának a nagykönyv írja.
Most meg megyek aludni, egy rendes kismamának ilyenkor már rég az ágyban a helye. hihi.
Ma voltam UH-n, a kismanó jól van, akkora, amekkorának a nagykönyv írja.
Most meg megyek aludni, egy rendes kismamának ilyenkor már rég az ágyban a helye. hihi.
2009. július 9., csütörtök
Mindenféle
Na jó, összeszedem magam...
Szóval itthon volt az én uram, aki Másikországban dolgozik, és - ahogy ez ilyenkor lenni szokott - felpörgött az élet. Én most elvileg eléggé pianóban nyomom, erről majd később, ennek ellenére volt nagy jövés-menés. Pénteken elmentünk pl a tecskóba, ahol már ezer éve nem jártam (meg máshol se), egy kisebb nagybevásárlást rendezni, kajákon kívül még volt pár kifejezett terv is, úgymint pl. passzés derekú nyári gatya, persze ezek egy részéből semmi se lett, de sebaj. Legalább kimozdultam végre, ez volt a főlényeg, legutóbb egy hónapja volt hasonló : anyóséktól hazafelé autókázva megálltunk tankolni, és szilaj örömömben a benzinkút shopjában vagy 4 női magazinnal is feltankoltam magam. A vásárlás végül olyan jól sikerült, hogy gyűjtöttünk egy csomó pontot, úgyhogy hajrá serpenyők! (van még ilyen hülye, aki gyűjti?). Aztán ennyi még nem volt elég, délután elmentünk H.-hoz, azután meg a szüleimhez, hogy végre hadd lássák a vejüket.
Jaigen, mert emiatt a pihenősdi miatt kénytelen voltam 2 hónapja hazaköltözni a szüleimhez - jobb az ellátás (szmájli) - és a saját lakásomba csak akkor megyek vissza, amikor itthon van az ember. Hazaérve ki is döglöttem, már rég nem jöttem-mentem ennyit, kerek perec ki is jelentettem, hogy én bizony ki nem dugom az orromat a lakásból szombaton.
Na, aztán vasárnap meg családlátogatás, ebéd anyóséknál, ami most azzal volt megfejelve, hogy itthon van a férjem amerikai unokatesója családostul-porontyostul, úgyhogy volt nagy gyerekricsaj, rohangászás, autóversenyzés, részemről némi meneküléssel fűszerezve. Bazira kifáradtam megint, de utána muszáj volt még felmenni K. papáékkhoz is, (férjem nagypapája és a 3. felesége), egy kis látogatásra. Nagyon kedvelem őket, bár nem túl easygoing csapat, délután nemhogy látogatni, de még telefonálni se illik hozzájuk.
Otthon nekilendültünk aztán a már említett dobozolós projektnek, és egészen látványos fejlődést értünk el, vacsorázni már nem is volt túl sok kedvünk, akkora trakta volt ebédkor, de persze a hűtő kiürítése érdekében azért tettünk lépéseket, elvégre férj másnap hajnalban visszautazott Másikországba, és ilyenkor a hűtő tartalmának nagy részét átszállítom a szüleimhez.
Hétfőn meg nekivágtam némi házimunkának, semmi komoly, 2 adag mosás, teregetés, mosogatás, meg cuccom összepakolása, amit 3 hétre átszállítok a B rezidenciára, közben szétment otthon az internet, meg ahogy kell, a telefon is, hajrá júpíszí- úgyhogy ledíleltem, hogy kijöjjenek megnézni, szerintük modemhiba. Szerdán már jönnek is. Nem király? Marhára örülök, hogy lesz egy plusz köröm emiatt.
Plusz becserkésztem a házmestert vízóradiktálás és egyéb nyalánkságok ügyében, ja, és reggel meg még a vízvezetékszerelő is jött, aki miatt le kellett mennem a kapuhoz, mert ugye a kaputelefon is betojt - az utóbbi félévben kb tizedszerre. Hajráhajrá.
Surprise, surprise, estére kivoltam, mint a liba.
Szóval itthon volt az én uram, aki Másikországban dolgozik, és - ahogy ez ilyenkor lenni szokott - felpörgött az élet. Én most elvileg eléggé pianóban nyomom, erről majd később, ennek ellenére volt nagy jövés-menés. Pénteken elmentünk pl a tecskóba, ahol már ezer éve nem jártam (meg máshol se), egy kisebb nagybevásárlást rendezni, kajákon kívül még volt pár kifejezett terv is, úgymint pl. passzés derekú nyári gatya, persze ezek egy részéből semmi se lett, de sebaj. Legalább kimozdultam végre, ez volt a főlényeg, legutóbb egy hónapja volt hasonló : anyóséktól hazafelé autókázva megálltunk tankolni, és szilaj örömömben a benzinkút shopjában vagy 4 női magazinnal is feltankoltam magam. A vásárlás végül olyan jól sikerült, hogy gyűjtöttünk egy csomó pontot, úgyhogy hajrá serpenyők! (van még ilyen hülye, aki gyűjti?). Aztán ennyi még nem volt elég, délután elmentünk H.-hoz, azután meg a szüleimhez, hogy végre hadd lássák a vejüket.
Jaigen, mert emiatt a pihenősdi miatt kénytelen voltam 2 hónapja hazaköltözni a szüleimhez - jobb az ellátás (szmájli) - és a saját lakásomba csak akkor megyek vissza, amikor itthon van az ember. Hazaérve ki is döglöttem, már rég nem jöttem-mentem ennyit, kerek perec ki is jelentettem, hogy én bizony ki nem dugom az orromat a lakásból szombaton.
Na, aztán vasárnap meg családlátogatás, ebéd anyóséknál, ami most azzal volt megfejelve, hogy itthon van a férjem amerikai unokatesója családostul-porontyostul, úgyhogy volt nagy gyerekricsaj, rohangászás, autóversenyzés, részemről némi meneküléssel fűszerezve. Bazira kifáradtam megint, de utána muszáj volt még felmenni K. papáékkhoz is, (férjem nagypapája és a 3. felesége), egy kis látogatásra. Nagyon kedvelem őket, bár nem túl easygoing csapat, délután nemhogy látogatni, de még telefonálni se illik hozzájuk.
Otthon nekilendültünk aztán a már említett dobozolós projektnek, és egészen látványos fejlődést értünk el, vacsorázni már nem is volt túl sok kedvünk, akkora trakta volt ebédkor, de persze a hűtő kiürítése érdekében azért tettünk lépéseket, elvégre férj másnap hajnalban visszautazott Másikországba, és ilyenkor a hűtő tartalmának nagy részét átszállítom a szüleimhez.
Hétfőn meg nekivágtam némi házimunkának, semmi komoly, 2 adag mosás, teregetés, mosogatás, meg cuccom összepakolása, amit 3 hétre átszállítok a B rezidenciára, közben szétment otthon az internet, meg ahogy kell, a telefon is, hajrá júpíszí- úgyhogy ledíleltem, hogy kijöjjenek megnézni, szerintük modemhiba. Szerdán már jönnek is. Nem király? Marhára örülök, hogy lesz egy plusz köröm emiatt.
Plusz becserkésztem a házmestert vízóradiktálás és egyéb nyalánkságok ügyében, ja, és reggel meg még a vízvezetékszerelő is jött, aki miatt le kellett mennem a kapuhoz, mert ugye a kaputelefon is betojt - az utóbbi félévben kb tizedszerre. Hajráhajrá.
Surprise, surprise, estére kivoltam, mint a liba.
2009. július 7., kedd
jajaj
... a blog a legjobb úton van, hogy az előző sorsára jusson. Pedig azért történnek dolgok! lehet, hogy mégse nekem való a blogolás?
2009. július 6., hétfő
Tervek
Az van, hogy kitaláltam, hogy rendezzük át a kisebbik szobát. Illetve még korábban azt találtam ki, hogy adjuk el a lakást, és vegyünk egy nagyobbat, de végül ezt a tervet elnapoltuk, és maradt a rendezkedés. Hétvégén egész végig terveket gyártottam: kivágtam papírból a bútorok alaprajzát, majd a lakás alaprajzán tologattam a kis papírszeleteket, és az értelmesebbnek tűnő verziókat lerajzolgattam. Nem is értem, hogy hét éve, amikor berendeztem a lakást, miért így alakítottam ki, ahogy most van... már borzalmasan zavar egy-két dolog! Pedig emlékszem, hogy akkor is hetekig rajzolgattam előtte.
Most viszonylag gyorsan ment, merthogy új bútort nem igazán akarok venni, lévén, hogy előbb-utóbb úgyis el fogjuk adni a lakást. Szóval a meglévő bútorokkal próbálok gazdálkodni, maximum megválni vagyok hajlandó egysmástól. Nagy felhalmozó vagyok ám, bár nem akkora, mint mondjuk a húgom, de tény, hogy rengeteg dolog felgyűlt az évek alatt, úgyhogy próbálok kemény szívvel szelektálni. A projekt beindításaképp el is kezdtünk dobozolni.
A lényeg az, hogy az ágyat akarom máshova rakni, meg valahogy utólagosan szigetelni két falat, ami télen eléggé ki szokott hűlni. A hőszigetelős tapétán meg a lambérián gondolkodtam, de egyikkel sincs túl sok tapasztalatom. Valaki próbálkozott már valamelyikkel? Ötletek? Tapasztalatok?
Most viszonylag gyorsan ment, merthogy új bútort nem igazán akarok venni, lévén, hogy előbb-utóbb úgyis el fogjuk adni a lakást. Szóval a meglévő bútorokkal próbálok gazdálkodni, maximum megválni vagyok hajlandó egysmástól. Nagy felhalmozó vagyok ám, bár nem akkora, mint mondjuk a húgom, de tény, hogy rengeteg dolog felgyűlt az évek alatt, úgyhogy próbálok kemény szívvel szelektálni. A projekt beindításaképp el is kezdtünk dobozolni.
A lényeg az, hogy az ágyat akarom máshova rakni, meg valahogy utólagosan szigetelni két falat, ami télen eléggé ki szokott hűlni. A hőszigetelős tapétán meg a lambérián gondolkodtam, de egyikkel sincs túl sok tapasztalatom. Valaki próbálkozott már valamelyikkel? Ötletek? Tapasztalatok?
2009. július 2., csütörtök
Végre...
...Itthon van a férjem. Valahogy semmi se az igazi, amikor nincs itthon, és sajna most is csak pár napunk van együtt, aztán megint pár hét szünet... bazira várom az augusztust, akkor végre megint lesz egy teljes hónapunk. szánsájn, hálidéj, juhú!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
