Az élet apró bosszúságai: 1. Már csomó ismerősöm kapott IKEA katalógust, én miért nem?? Mindig szoktam kapni, és évekre visszamenőleg megvannak a régiek. Vásárolgatni mondjuk úgysem mehetnék, de a lapozgatás már önmagában élmény. 2. A kedves szolgáltató se szó, se beszéd kikapcsolta a netet, telefont, kábeltévét. Azt imádom ilyenkor, hogy az ingyen hívható szám, amin be lehet jelenteni a hibát, vaskos pénzekbe kerül, ha nem az ő telefonjukról hívom. Az meg már csak hab a tortán, hogy kiderült: kikötötték - pedig nem is nálam akarták, hanem valaki másnál, de ugyanaz volt a node(?)számunk, ezért összekevertek. Köszi.
Apró örömök: 1. Holnap megyünk dokihoz, talán ultrahang is lesz, és kiderül a bambino neme. 2. A baba súlya állítólag már 600 gramm körül van. 3. A férjem istenieket főz!!
2009. augusztus 28., péntek
2009. augusztus 24., hétfő
23.-24. hét határán, babaholmik
Pénteken betöltöttük a 23. hetet. Megy az idő, ha lassan is... Pocakmanó továbbra is vígan rugdalózik odabenn, tulajdonképpen ez tök jó dolog, ha valami miatt (pl. görcs) elkezdek parázni, akkor nagyon megnyugtató, hogy rúg:) Azt vettem észre magamon, hogy mióta rugdosni kezdett, sokkal jobban leköti a gondolataimat a várandósság, mint azelőtt. Hihetetlen ez az egész :)
Ha a bambino továbbra is a nagykönyvi méretekkel rendelkezik, akkor már 510 gramm, és 30 centi körül van a teljes hossza. És hogy micsoda mocorgást produkál néha, hát elképesztő. Egyik este, már az ágyban voltunk, beindult, és nem győztem röhögni, hol itt bukkant elő, hol ott, meg se tudom fejteni, hogy mije hol van! A férjem is érezte, már nem is először, és velem együtt röhögött.
A terhességi tünetekből a következőket tapasztalom: egyre nehezebb lehajolni, sokszor fáj a derekam, néha a szeméremcsontom irányába nyilall (mintha erre mondta volna a védőnő, hogy a méh tartószalagjainak a nyúlásától van), néha görcsölök (de most már komoly mennyiségekben nyomatom a magnéziumot). Gyomorégés néha van - tipikusan bizonyos kaják után, úgyhogy ezeket hanyagolom is. Ez új: elkezdett feszülni és viszketni a bőr a hasamon. Pluszkilók száma: 3; a derékbőségem currently 87 centi, ami minimum 22 centis bővülést jelent, sajna fogalmam sincs, hogy mennyiről indultam. Nem repedt szét, mondjuk szorgosan kenegetem is, most éppen R. barátnőm által importált homeopátiás krémekkel. Neki ezek egészen az utolsó hétig beváltak, addig olyan volt a hasa, hogy öröm nézni, de a 40, héten 4 centit nőtt a hasa körmérete, és akkor lettek is csíkjai... Hogy valami pozitívumot is írjak, a fekvős életmódnak elkezdtem összegyűjteni az előnyeit. Eddig 3ig jutottam: a talpam lassan olyan, mint a babáké, nagy valószínűséggel nem lesz visszerem, és izé, a harmadik most nem jut eszembe.
A bambinonak egyelőre semmit nem vettünk - kicsit babonából is -, ennek ellenére már egy csomó minden megvan, vagy be van ígérve. R. barátnőmtől kaptam egy zsáknyi babaruhát 0-3 hónapos korig, igaz, hogy kisfia van, de nem olyan fiúsak, és odáig vagyok tőlük. Vannak benne zoknikák, cuki csíkos rugdalózók, réklik, sapik, alvóskezeslábas, meg mittomén még mi, egy csomónak a nevét se tudom. Hihetetlen mennyiség. Aztán van a bölcső, ez már az asztalosbácsinál szépül... A. barátnőm szintén beígért ruhákat - most már tuti nem fog kilógni a gyerek feneke! - meg babakocsit, kiságyat, sőt, pelenkázót is. Lassan azért majd elkezdem összegyűjteni, hogy mi kell még pontosan.
Ha a bambino továbbra is a nagykönyvi méretekkel rendelkezik, akkor már 510 gramm, és 30 centi körül van a teljes hossza. És hogy micsoda mocorgást produkál néha, hát elképesztő. Egyik este, már az ágyban voltunk, beindult, és nem győztem röhögni, hol itt bukkant elő, hol ott, meg se tudom fejteni, hogy mije hol van! A férjem is érezte, már nem is először, és velem együtt röhögött.
A terhességi tünetekből a következőket tapasztalom: egyre nehezebb lehajolni, sokszor fáj a derekam, néha a szeméremcsontom irányába nyilall (mintha erre mondta volna a védőnő, hogy a méh tartószalagjainak a nyúlásától van), néha görcsölök (de most már komoly mennyiségekben nyomatom a magnéziumot). Gyomorégés néha van - tipikusan bizonyos kaják után, úgyhogy ezeket hanyagolom is. Ez új: elkezdett feszülni és viszketni a bőr a hasamon. Pluszkilók száma: 3; a derékbőségem currently 87 centi, ami minimum 22 centis bővülést jelent, sajna fogalmam sincs, hogy mennyiről indultam. Nem repedt szét, mondjuk szorgosan kenegetem is, most éppen R. barátnőm által importált homeopátiás krémekkel. Neki ezek egészen az utolsó hétig beváltak, addig olyan volt a hasa, hogy öröm nézni, de a 40, héten 4 centit nőtt a hasa körmérete, és akkor lettek is csíkjai... Hogy valami pozitívumot is írjak, a fekvős életmódnak elkezdtem összegyűjteni az előnyeit. Eddig 3ig jutottam: a talpam lassan olyan, mint a babáké, nagy valószínűséggel nem lesz visszerem, és izé, a harmadik most nem jut eszembe.
A bambinonak egyelőre semmit nem vettünk - kicsit babonából is -, ennek ellenére már egy csomó minden megvan, vagy be van ígérve. R. barátnőmtől kaptam egy zsáknyi babaruhát 0-3 hónapos korig, igaz, hogy kisfia van, de nem olyan fiúsak, és odáig vagyok tőlük. Vannak benne zoknikák, cuki csíkos rugdalózók, réklik, sapik, alvóskezeslábas, meg mittomén még mi, egy csomónak a nevét se tudom. Hihetetlen mennyiség. Aztán van a bölcső, ez már az asztalosbácsinál szépül... A. barátnőm szintén beígért ruhákat - most már tuti nem fog kilógni a gyerek feneke! - meg babakocsit, kiságyat, sőt, pelenkázót is. Lassan azért majd elkezdem összegyűjteni, hogy mi kell még pontosan.
2009. augusztus 20., csütörtök
Huhh
Már megint nem írtam egy ideje, egyrészt, mert van ugye a csomó meló, és próbálok haladni (elve kudarcra ítélt vállalkozás fekve, a 30 fokos lakásban), másrészt, mert rengeteg történés volt (bútortologatás - pakolás, 3 vacsoravendégség 5 nap alatt), harmadrészt meg volt két nem túl jó napom.
Kedden kicsit már napközben is le voltam fáradva, aztán éjszaka többször arra ébredtem, hogy görcsölök. Nem voltak pokoli erős görcsök, de a derekam is majd le akart szakadni, meg a szeméremcsontomba, és ide-oda sugárzott, szóval összességében ijesztő volt, ráadásul kb. 2 óránként volt egy. A harmadiknál már erősen be voltam tojva, a doki felhívásán és az ügyeletre való bemenésen is gondolkoztam, de végül csak bevettem soron kívül a gyógyszerből, meg egy kis magnéziumot aztán visszarogytam az ágyba. Valamit még motyogtam a férjemnek is, aki félig-meddig fel is ébredt, aztán legközelebb csak 8 után ébredtem. Akkor gyorsan bevettem a reggeli gyógyszeradagomat, de reggelizni is csak fekve reggeliztem - utálok amúgy fekve enni - aztán vártam, hogy mi lesz. Valamelyest javult a dolog, de nem múlt el, úgyhogy kínomban felhívtam egy homeopátiás orvos ismerősömet, hogy tud-e valamit javasolni, tudott, a férjem elszaladt érte a gyógyszertárba, aztán reménykedtem hogy majdcsak elmúlik, és persze moccanni is alig mertem.
Na aztán délután elegem lett, a pocakkeményedés nem múlt el, úgyhogy felhívtam a dokimat. Akiről persze tudtam hogy nyaral, külföldön, de azt mondta, ha baj van, nyugodtan hívjam. Nem értem el. Aztán később újra próbáltam, végül írtam neki egy smst, aztán inkább felhívtam a védőnőt. Őt szerencsére sikerült elérni, azt javasolta, hogy menjek el valahova, ahol megnézik, hogy nem nyílt-e ki a méhszáj. Úgyhogy felhívtam a kórházat, azt mondták mehetek, aztán hazarendeltem a férjemet, aki épp barátokat látogatott, míg hazaért, összekészítettem a kis motyómat, kitudjamilesz alapon, aztán szépen bementünk, és már 9re (este) ott is voltunk.
A kocsi jól felrázott, úgyhogy be is keményedett megint a hasam - höhö, legalább nem megyünk hiába, mondtam a férjemnek. Szerencsére a bambino rugdosódott eléggé, úgyhogy reméltem, nincs nagy baj. Két szülés is zajlott, fél 10 körül vizsgáltak meg, de hála Istennek, minen oké, a méhszáj továbbra is tejesen zárt, még meghallgatták a gyerek szívhangját, azztán már mehettünk is. Az ügyeletes orvos még megkérdezte, hogy mennyi magnéziumot szedek, és aszondta, hogy ennek a többszörösét is nyugodtan lehet, szedjem bátran.
Hazafelé megálltunk pizzát venni a nagy megkönnyebbülésre :)
Kedden kicsit már napközben is le voltam fáradva, aztán éjszaka többször arra ébredtem, hogy görcsölök. Nem voltak pokoli erős görcsök, de a derekam is majd le akart szakadni, meg a szeméremcsontomba, és ide-oda sugárzott, szóval összességében ijesztő volt, ráadásul kb. 2 óránként volt egy. A harmadiknál már erősen be voltam tojva, a doki felhívásán és az ügyeletre való bemenésen is gondolkoztam, de végül csak bevettem soron kívül a gyógyszerből, meg egy kis magnéziumot aztán visszarogytam az ágyba. Valamit még motyogtam a férjemnek is, aki félig-meddig fel is ébredt, aztán legközelebb csak 8 után ébredtem. Akkor gyorsan bevettem a reggeli gyógyszeradagomat, de reggelizni is csak fekve reggeliztem - utálok amúgy fekve enni - aztán vártam, hogy mi lesz. Valamelyest javult a dolog, de nem múlt el, úgyhogy kínomban felhívtam egy homeopátiás orvos ismerősömet, hogy tud-e valamit javasolni, tudott, a férjem elszaladt érte a gyógyszertárba, aztán reménykedtem hogy majdcsak elmúlik, és persze moccanni is alig mertem.
Na aztán délután elegem lett, a pocakkeményedés nem múlt el, úgyhogy felhívtam a dokimat. Akiről persze tudtam hogy nyaral, külföldön, de azt mondta, ha baj van, nyugodtan hívjam. Nem értem el. Aztán később újra próbáltam, végül írtam neki egy smst, aztán inkább felhívtam a védőnőt. Őt szerencsére sikerült elérni, azt javasolta, hogy menjek el valahova, ahol megnézik, hogy nem nyílt-e ki a méhszáj. Úgyhogy felhívtam a kórházat, azt mondták mehetek, aztán hazarendeltem a férjemet, aki épp barátokat látogatott, míg hazaért, összekészítettem a kis motyómat, kitudjamilesz alapon, aztán szépen bementünk, és már 9re (este) ott is voltunk.
A kocsi jól felrázott, úgyhogy be is keményedett megint a hasam - höhö, legalább nem megyünk hiába, mondtam a férjemnek. Szerencsére a bambino rugdosódott eléggé, úgyhogy reméltem, nincs nagy baj. Két szülés is zajlott, fél 10 körül vizsgáltak meg, de hála Istennek, minen oké, a méhszáj továbbra is tejesen zárt, még meghallgatták a gyerek szívhangját, azztán már mehettünk is. Az ügyeletes orvos még megkérdezte, hogy mennyi magnéziumot szedek, és aszondta, hogy ennek a többszörösét is nyugodtan lehet, szedjem bátran.
Hazafelé megálltunk pizzát venni a nagy megkönnyebbülésre :)
2009. augusztus 13., csütörtök
Előzmények #4
Na, akkor itt az utolsó (előtti?) rész. Ott hagytam abba, hogy 2008 januárjában úgy döntött az előző hysteroscopiát végző orvos, hogy nincs szükség a másodszori beavatkozásra (= a műtéti befejezést is beleszámítva a 4. műtétre) a mióma megszületése után, hanem viszlát, éljek boldogul, szüljek gyereket.
Igen ám, de a panaszaim csak nem múltak el teljesen. Enyhültek valamelyest, de menseskor pl. továbbra is görcsöltem, szóval nem volt tök oké a dolog. Na, olyan április környékén vissza is mentem én az én dokimhoz, hogy ez és ez van. Ultrahang... és basszus, megint ott volt. Ugyanott, ahol korábban (a méh fundusából, vagyis tetejéből az üregbe befele nőve), csak kisebb volt, olyan 2-2,5 centi. Ráadásul, az is kiderült az ultrahangból, hogy a méhfal egy helyen kb 2-3 milliméteresre vékonyodott az eddigi történések miatt. Na mindegy, azt mondta a dokim, hogy mivel ez még ilyen jó kicsi, talán sikerülhet mellette a terhesség, vágjunk neki, és a dolgot megsegítendő, Clostilbegitet írt fel a következő 2 ciklusra. Hát nem sikerült.
Őszre aztán a mióma jó szokásához híven megint jól megnőtt, de ekkor már azt mondta a doki, hogy most már muszáj lesz egy nagy hasi műtét, mert világos, hogy az eddigi módszerek nem váltak be. Na, össze is hozott egy szuper sebésszel, aki egyrészt halálra ijesztett megint azzal, hogy rosszul néz ki, viszont némi reményt adott azzal, hogy talán mégis sikerül ezzel a kevésbé invazív módszerrel a dolog. Vagyis azt mondta, hogy hysteroscoppal fogja elkezdeni, aztán majd meglátja. A beavatkozásra szeptemberben került sor, ugyanolyan volt, mint a múltkori, azzal a különbséggel, hogy sokkal szarabb, szinte embertelen környezetben, ráadásul az orvos csak akkor közölte, hogy semmiképp nem fog felvágni, amikor már a műtőasztalon voltam... Ami az én szempontomból érthetetlen volt - sőt, ha előre tudom, talán nem is vállalkozom rá, mert már kiderült, hogy a kisműtét nem oldja meg a problémát... és iszonyatos elszánás kellett ahhoz, hogy hagyjam magam felvágni... Úgy éreztem, hogy erre mégegyszer nem leszek képes.
Na, a műtét után felhívtam az orvost, így volt megbeszélve, és kerek perec közölte, hogy ez sajnos rosszindulatú. Egy világ omlott össze bennem... Nagyon határozottan mondta... és tudni kell róla, hogy rengeteg daganatot operált már... Az ellenvetéseimre azt mondta, hogy a legutolsó szövettanom is majdnem egy éves, azóta sok minden történhetett, mindenképp gyanús, hogy rendkívül gyorsan nő. A másik rossz híre az volt, hogy persze nem sikerült eltávolítani teljesen. Bőgve hívtam a saját dokimat, aki nagyon kedves volt, próbált megnyugtatni, hogy korábban is mondtak már rá ezt-azt, és mégse volt igazuk, ne gondoljak rá, amíg nincs meg a szövettan.
3 hét idegőrlő várakozás... A végén már naponta telefonáltam be, hogy elkészült-e... Aztán egyszer azt mondták, hogy kész, de nem mondhatnak semmit... szágulodttam befele... A nővér kikereste, szó nélkül adta a kezembe... Nagyon hosszú szöveg volt, az eddigi leghosszabb, de a végén ott volt, hogy nincs semmi rosszindulatú. A hirtelen megkönnyebbüléstől majdnem elbőgtem magam, azért a biztonság kedvéért elkaptam egy orvost, és megkérdeztem, hogy tényleg jól értem-e. Megerősített, hála Istennek. Körbetelefonáltam a fél világot. Az örömöm addig tartott, amíg az operációt végző orvost elértem, aki alig akarta elhinni, be is olvastatta az egészet a telefonba, aztán mondta, hogy menjek el a rendelésére, megvizsgál és megbeszéljük, hogyan tovább. Csak tisztességből mentem el, a hasi műtétről hallani sem akartam.
Ráadásul amiket mondott!! Huhh. Pl olyanokat, hogy az egy dolog, hogy ő kiszedi onnan a miómát, de hogy teherbe tudok-e esni valaha utána, azt nem tudja garantálni, mert olyan rossz helyen van... Szóval nem tűnt nagyon vonzónak a lehetőség. A saját dokim azt mondta, hogy nem véletlen, hogy még ez a szuperorvos se merte elsőre bevállalni a hasi műtétet, tényleg kockázatos.
Végül azt találták ki, hogy fél évre leállítják a ciklusomat, vagyis mesterséges menopauzába küldenek, hátha ettől valamennyire összemegy a göb, ezáltal kedvezőbb helyzet teremtődik a műtéthez. Hát ez már végképp borzaszóan hangzott, nem akartam hagyni magam. Úgy döntöttem, hogy utánajárok minden elképzelhető lehetőségnek, és csak akkor adom be a derekamat, ha minden kötél szakad. Az idő meg persze sürgetett, mert december elején kellett volna mennem ahhoz az n+1-edik orvoshoz, aki elkezdi velem ezt a ciklusleállítós borzalmat, és ekkor már november volt.
Igen ám, de a panaszaim csak nem múltak el teljesen. Enyhültek valamelyest, de menseskor pl. továbbra is görcsöltem, szóval nem volt tök oké a dolog. Na, olyan április környékén vissza is mentem én az én dokimhoz, hogy ez és ez van. Ultrahang... és basszus, megint ott volt. Ugyanott, ahol korábban (a méh fundusából, vagyis tetejéből az üregbe befele nőve), csak kisebb volt, olyan 2-2,5 centi. Ráadásul, az is kiderült az ultrahangból, hogy a méhfal egy helyen kb 2-3 milliméteresre vékonyodott az eddigi történések miatt. Na mindegy, azt mondta a dokim, hogy mivel ez még ilyen jó kicsi, talán sikerülhet mellette a terhesség, vágjunk neki, és a dolgot megsegítendő, Clostilbegitet írt fel a következő 2 ciklusra. Hát nem sikerült.
Őszre aztán a mióma jó szokásához híven megint jól megnőtt, de ekkor már azt mondta a doki, hogy most már muszáj lesz egy nagy hasi műtét, mert világos, hogy az eddigi módszerek nem váltak be. Na, össze is hozott egy szuper sebésszel, aki egyrészt halálra ijesztett megint azzal, hogy rosszul néz ki, viszont némi reményt adott azzal, hogy talán mégis sikerül ezzel a kevésbé invazív módszerrel a dolog. Vagyis azt mondta, hogy hysteroscoppal fogja elkezdeni, aztán majd meglátja. A beavatkozásra szeptemberben került sor, ugyanolyan volt, mint a múltkori, azzal a különbséggel, hogy sokkal szarabb, szinte embertelen környezetben, ráadásul az orvos csak akkor közölte, hogy semmiképp nem fog felvágni, amikor már a műtőasztalon voltam... Ami az én szempontomból érthetetlen volt - sőt, ha előre tudom, talán nem is vállalkozom rá, mert már kiderült, hogy a kisműtét nem oldja meg a problémát... és iszonyatos elszánás kellett ahhoz, hogy hagyjam magam felvágni... Úgy éreztem, hogy erre mégegyszer nem leszek képes.
Na, a műtét után felhívtam az orvost, így volt megbeszélve, és kerek perec közölte, hogy ez sajnos rosszindulatú. Egy világ omlott össze bennem... Nagyon határozottan mondta... és tudni kell róla, hogy rengeteg daganatot operált már... Az ellenvetéseimre azt mondta, hogy a legutolsó szövettanom is majdnem egy éves, azóta sok minden történhetett, mindenképp gyanús, hogy rendkívül gyorsan nő. A másik rossz híre az volt, hogy persze nem sikerült eltávolítani teljesen. Bőgve hívtam a saját dokimat, aki nagyon kedves volt, próbált megnyugtatni, hogy korábban is mondtak már rá ezt-azt, és mégse volt igazuk, ne gondoljak rá, amíg nincs meg a szövettan.
3 hét idegőrlő várakozás... A végén már naponta telefonáltam be, hogy elkészült-e... Aztán egyszer azt mondták, hogy kész, de nem mondhatnak semmit... szágulodttam befele... A nővér kikereste, szó nélkül adta a kezembe... Nagyon hosszú szöveg volt, az eddigi leghosszabb, de a végén ott volt, hogy nincs semmi rosszindulatú. A hirtelen megkönnyebbüléstől majdnem elbőgtem magam, azért a biztonság kedvéért elkaptam egy orvost, és megkérdeztem, hogy tényleg jól értem-e. Megerősített, hála Istennek. Körbetelefonáltam a fél világot. Az örömöm addig tartott, amíg az operációt végző orvost elértem, aki alig akarta elhinni, be is olvastatta az egészet a telefonba, aztán mondta, hogy menjek el a rendelésére, megvizsgál és megbeszéljük, hogyan tovább. Csak tisztességből mentem el, a hasi műtétről hallani sem akartam.
Ráadásul amiket mondott!! Huhh. Pl olyanokat, hogy az egy dolog, hogy ő kiszedi onnan a miómát, de hogy teherbe tudok-e esni valaha utána, azt nem tudja garantálni, mert olyan rossz helyen van... Szóval nem tűnt nagyon vonzónak a lehetőség. A saját dokim azt mondta, hogy nem véletlen, hogy még ez a szuperorvos se merte elsőre bevállalni a hasi műtétet, tényleg kockázatos.
Végül azt találták ki, hogy fél évre leállítják a ciklusomat, vagyis mesterséges menopauzába küldenek, hátha ettől valamennyire összemegy a göb, ezáltal kedvezőbb helyzet teremtődik a műtéthez. Hát ez már végképp borzaszóan hangzott, nem akartam hagyni magam. Úgy döntöttem, hogy utánajárok minden elképzelhető lehetőségnek, és csak akkor adom be a derekamat, ha minden kötél szakad. Az idő meg persze sürgetett, mert december elején kellett volna mennem ahhoz az n+1-edik orvoshoz, aki elkezdi velem ezt a ciklusleállítós borzalmat, és ekkor már november volt.
2009. augusztus 10., hétfő
Munkafront, 21. hét, egyebek
Régen írtam már. Nem mintha nem lenne kedvem, csak épp munka van dögivel, és muszáj lenne legyártani egy-két dolgot, mielőtt kivonom magam a forgalomból. A munkabírásom viszont töredéke a korábbinak, ami kellemetlen helyzet, mert egyfelől nem vagyok táppénzen, másfelől, - ha lennék is - azokat a feladatokat, amikben nyakig benne vagyok és nem delegálhatók tovább, be kéne fejeznem, különben több ember munkája is megy a kukába. Vagyis táppénzen ugyanígy dolgoznom kéne, viszont a pénzbeni különbözet nagyon nem mindegy, így hát egyelőre a csökkenő kapacitásaim ellenére nyomatom a melót.
Nade, hogy vidámabb témákról is írjak, pénteken voltunk ultrahangon a férjemmel. Előtte megbeszéltem a bambinoval, hogy megyünk a doktornénihez, és ha akarja, megmutathatja, hogy kisfiú vagy kislány. Olyan kis drága volt :)) Tök nyugiban volt az egész vizsgálat alatt, mintha tudná, hogy most valami fontos dolog történik- a doki mindig nagyon alaposan és hosszan vizsgálja. Egyre valószínűbb, hogy kislány!! Bár konkrétan ez így nem hangzott el, csak annyit mondott a doki, hogy nem lát semmit lengedezni, akárhogy nézi :) Valahogy mindig elönt a rajongás, amikor látom a babát, akármit is csinál, sőt, akkor is, ha épp nem csinál semmi különöset. De most egész meghatódtam, hogy nem úgy produkálta magát, ahogy szokta (iszonyat pörgéseket, mutatványokat csinált az ultrahangon már nem egyszer), hanem szép nyugiban mutogatta mindenét... az arcocskájáról még egy képet is kaptunk, szééép! Ja, ez egyébként az SZTK rendelő volt megint, ritka béna géppel, a férjem elég jól látta, de én csak kb 30 fokos szögből láttam rá a monitorra - merthogy az a doki felé volt fordítva. Nem a babamozi kategória, de sebaj.
További paraméterek: volt méhszájvizsgálat is, bakker ez múltkor is annyira fájt, hogy azt hittem, leugrok a vizsgálóasztalról, hát most szó szerint nyüszítettem, hogy hagyja abba egy picit a doki, míg kilazulok, mert olyan szinten görcsbe álltam egy pillanat alatt, hogy ihaj. Meg is tette, utána jobb volt, de úgy vánszorogtam ki a végén a rendelőből, remegett a lábam. Csak sajna muszáj néznie mindig, mert a görcsök miatt nézni kell, hogy minden oké-e. Hála Istennek tök zárt a méhszáj (C3000), de a doki szerint elkezdett felpuhulni, úgyhogy továbbra is pihi ezerrel. A lepény még mindig totál betapasztja a méhszájat, igaz, hogy valamennyire feljebb van a széle minden irányban, mint volt - nyilván mert nő - de a méhszájról nem mozdul a közepe. Mindegy, a doki egészséges felfogású, örüljünk neki, hogy odanőtt, ahova akart, lényeg, hogy ellássa a gyereket. Márpedig ellátja, mert pontosan tankönyvi méretekkel rendelkezik a baba :) A magzatvíz is átlagos, szóval minden király. A görcsökre meg erre a maszatolós izére meg azt mondta, h pihi, pihi, meg punnyadás, meg pihi, meg esetleg lehet még emelni a gyógyszeradagon. Mondjuk ezzel most már csínján kell bánni, mert közelítem a max. adagot (ami napi 2x2) és én most tartottam 1+1.5nél - de akkor most a reggelit is felemelem másfélre, meg a magnéziumból is nagyobb adagokat szedek.
Terhesség így félidőben: pluszkilók: 2. Centik: mostanában csak a derékbőségem nő, olyan min. plusz 15, max kb plusz 20 centinél tartok (84 centi). Nemtom pontosan, hogy mennyi volt előtte, de ez most hirtelen durván hangzott! :O Mondjuk már abszolút eltéveszthetetlen a hasam. Hányinger nincs, max fogmosáskor, gyomorégés ritkábban, de azért előfordul. Mi van még? Néhány dolog már kicsit a nehezemre esik, pl. hajolgatni, gyűrni a hasamat, (görnyedten ülni, pedig azt sajna szoktam), fekve egyik oldalról a másikra fordulni, lábkörmöt vágni, meg ilyenek.
Egyebek: rengeteget pakoltunk itthon, elvileg jövő hétvégén lesz a bútortologatás - végülis ennyire redukálódott a lakásprojekt, szigetelés meg ilyenek nem lesz, csak átrendezzük a kisszobát. Ennek érdekében egy csomó dolgot bedobozoltunk és elpateroltuk. Ide kapcsolódó szuper fejlemény, hogy az anyósomék előkerítették azt a bölcsőt, amiben anno még a férjem is kezdte a pályafutását, tök szép fehér, lengőbölcső, de ki lehet peckelni, és akkor fixen függ. A férjemen kívül még jópár gyereket kiszolgált, nem mai darab, de frissen festve fogjuk megkapni. Nagyon örülök neki. Tegnap este már szemre is vételeztem, aztán meg anyósomék hintaágyába feküdve kipróbáltam, hogy milyen lesz benne a gyereknek. Jelentem, jó lesz! Ja, azt el is felejtettem, hogy megjöttek az íbéjes ruhák - már jó pár hete - és nagyon klasszak!
Nade, hogy vidámabb témákról is írjak, pénteken voltunk ultrahangon a férjemmel. Előtte megbeszéltem a bambinoval, hogy megyünk a doktornénihez, és ha akarja, megmutathatja, hogy kisfiú vagy kislány. Olyan kis drága volt :)) Tök nyugiban volt az egész vizsgálat alatt, mintha tudná, hogy most valami fontos dolog történik- a doki mindig nagyon alaposan és hosszan vizsgálja. Egyre valószínűbb, hogy kislány!! Bár konkrétan ez így nem hangzott el, csak annyit mondott a doki, hogy nem lát semmit lengedezni, akárhogy nézi :) Valahogy mindig elönt a rajongás, amikor látom a babát, akármit is csinál, sőt, akkor is, ha épp nem csinál semmi különöset. De most egész meghatódtam, hogy nem úgy produkálta magát, ahogy szokta (iszonyat pörgéseket, mutatványokat csinált az ultrahangon már nem egyszer), hanem szép nyugiban mutogatta mindenét... az arcocskájáról még egy képet is kaptunk, szééép! Ja, ez egyébként az SZTK rendelő volt megint, ritka béna géppel, a férjem elég jól látta, de én csak kb 30 fokos szögből láttam rá a monitorra - merthogy az a doki felé volt fordítva. Nem a babamozi kategória, de sebaj.
További paraméterek: volt méhszájvizsgálat is, bakker ez múltkor is annyira fájt, hogy azt hittem, leugrok a vizsgálóasztalról, hát most szó szerint nyüszítettem, hogy hagyja abba egy picit a doki, míg kilazulok, mert olyan szinten görcsbe álltam egy pillanat alatt, hogy ihaj. Meg is tette, utána jobb volt, de úgy vánszorogtam ki a végén a rendelőből, remegett a lábam. Csak sajna muszáj néznie mindig, mert a görcsök miatt nézni kell, hogy minden oké-e. Hála Istennek tök zárt a méhszáj (C3000), de a doki szerint elkezdett felpuhulni, úgyhogy továbbra is pihi ezerrel. A lepény még mindig totál betapasztja a méhszájat, igaz, hogy valamennyire feljebb van a széle minden irányban, mint volt - nyilván mert nő - de a méhszájról nem mozdul a közepe. Mindegy, a doki egészséges felfogású, örüljünk neki, hogy odanőtt, ahova akart, lényeg, hogy ellássa a gyereket. Márpedig ellátja, mert pontosan tankönyvi méretekkel rendelkezik a baba :) A magzatvíz is átlagos, szóval minden király. A görcsökre meg erre a maszatolós izére meg azt mondta, h pihi, pihi, meg punnyadás, meg pihi, meg esetleg lehet még emelni a gyógyszeradagon. Mondjuk ezzel most már csínján kell bánni, mert közelítem a max. adagot (ami napi 2x2) és én most tartottam 1+1.5nél - de akkor most a reggelit is felemelem másfélre, meg a magnéziumból is nagyobb adagokat szedek.
Terhesség így félidőben: pluszkilók: 2. Centik: mostanában csak a derékbőségem nő, olyan min. plusz 15, max kb plusz 20 centinél tartok (84 centi). Nemtom pontosan, hogy mennyi volt előtte, de ez most hirtelen durván hangzott! :O Mondjuk már abszolút eltéveszthetetlen a hasam. Hányinger nincs, max fogmosáskor, gyomorégés ritkábban, de azért előfordul. Mi van még? Néhány dolog már kicsit a nehezemre esik, pl. hajolgatni, gyűrni a hasamat, (görnyedten ülni, pedig azt sajna szoktam), fekve egyik oldalról a másikra fordulni, lábkörmöt vágni, meg ilyenek.
Egyebek: rengeteget pakoltunk itthon, elvileg jövő hétvégén lesz a bútortologatás - végülis ennyire redukálódott a lakásprojekt, szigetelés meg ilyenek nem lesz, csak átrendezzük a kisszobát. Ennek érdekében egy csomó dolgot bedobozoltunk és elpateroltuk. Ide kapcsolódó szuper fejlemény, hogy az anyósomék előkerítették azt a bölcsőt, amiben anno még a férjem is kezdte a pályafutását, tök szép fehér, lengőbölcső, de ki lehet peckelni, és akkor fixen függ. A férjemen kívül még jópár gyereket kiszolgált, nem mai darab, de frissen festve fogjuk megkapni. Nagyon örülök neki. Tegnap este már szemre is vételeztem, aztán meg anyósomék hintaágyába feküdve kipróbáltam, hogy milyen lesz benne a gyereknek. Jelentem, jó lesz! Ja, azt el is felejtettem, hogy megjöttek az íbéjes ruhák - már jó pár hete - és nagyon klasszak!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
