Helyzet

Javában dobozolunk.
Már megtelítettünk olyan 15 dobozt, plusz egy óriásbőröndöt, és néhány táskát.
Jó kis logisztikai feladat, ugyanis 20-án elmegyünk haza, karácsonyozni, de addigra kb ki kell üríteni a lakást (na jó, valójában behordani a dolgokat az egyik szobába, ill. le a tárolóba).
Haza kell vinni az ajándékokat ugye, egy csomó olyasmit, ami B-ben nem fog kelleni, de otthon valakinek kell / jól jön, pl a mikró), mindenkinek szépruhát, nekem tanulni/dolgoznivaló könyveket meg cikkeket, laptopokat, satöbbi. Ja, meg olyasmiket, ami itteni jóság és otthon nincs, vagy elérhetetlen, például a szupergyapjúmosószert (képzeljétek, az összement gyapjúpulcsit megjavítja, hallottatok már ilyet??), meg ipari mennyiségű parmezánt és crudot, hogy a többit ne is említsem. Még jó, hogy autóval megyünk haza.

Aztán itt kell hagyni annyi cuccot, ami pár nap ittléthez kell, és a többit pedig mindet összecsomagolni szállítható állapotúra.
Valamikor januárban visszajövünk F-fel, aztán jön a kamion, felpakolunk rá és huss. Mi meg szintén huss, miután visszaadtuk a kulcsokat, meg mindent szépen elintéztünk itt, szerintem mi fogunk hamarabb odaérni az új kéróba, nem a cuccok.

Ennek kapcsán soha nem látott selejtezésbe fogtunk (igen, hajlamos vagyok gyűjtögetni, volt például 2005-ös angol IKEA katalógusom tegnapelőttig). Olyan 15 kiló ruhától már megszabadultunk, és még lesz... F már meghirdette azokat a dolgokat, amit megpróbálunk eladni, a jó kis féléves mosógépünket már meg is vették (de még szerencsére itt van, az utolsókat mosom vele), én meg felraktam az ingyen elvihetőket, hátha. Nem kell valakinek egy ágy? esetleg egy tolóajtós tálalószekrény? Na?

Egyébként utálok költözni.

Három éve(s) #2

Nade, vidámabb dolgokról akartam írni az előbb, csak eltérültem, de most akkor íme.

Még ősszel megígértük Micinek, hogy a szülinapjára rendezünk bulit. Semmi nagyzolás, csak már nagyon várta a szülinapját, meg régóta szerette volna meghívni a barátait, és úgy gondoltuk, hogy ez jó alkalom. És persze egy kis búcsúzkodás-fílingje is volt a dolognak, több nagy vendégség nem igazán lesz már itt, két hét múlva költözünk, javában dobozolunk.

Szóval, már pár hete szervezkedtünk, először máshol akartuk tartani, de némi töprengés után végül a házibuli mellett döntöttünk, úgyhogy szombat délelőttre hívtuk a csipet csapatot. A meghívottak egy része a bölcsis barát, másik része az ovis, összesen tíz gyerek volt, egy fiú, a többi lány, és mindenki (minden dimenzióban) nagyobb volt Micinél. Az ovis barátnői kivétel nélkül öt évesek. Hát vicces volt, a lakásunkban szerintem nem voltak még sosem ennyien, némely gyerekkel mindkét szülője eljött, sőt, valakinek a kishúga is,  és hát a gyerekszoba az elég kaotikusan festett utána. De mindegy, tök jó volt, Mici a közepén majdnem elaludt, (előtte kissé elnyúlt arccal nézte az ölemből, ahogy a kis barátai szétbontják a szobáját, játékait, szerintem nem volt felkészülve, hogy milyen lesz, amikor tízen játszanak a játékaival), de aztán szokása szerint 5 perc múlva már teljesen felélénkült újra, a három gyertyáját elsőre elfújta, és meg volt hatva az egésztől. Egyébként én is, nagyon klassz ajándékokat kapott (jó, oké, volt minipóni, meg hercegnő is köztük, ami nem az ízlésem, de mindegy, ő örül neki). És hát a szülők is, már akivel sikerült pár szót váltani, tök szimpik voltak. Az egyik kislányt egyébként csak leadta az anyukája, és megkérdezte, mikor jöjjön érte, majd elment, biztosítva minket, hogy jól fogja érezni magát. Nekem ez kicsit furcsa volt, nem tudom, hogy dolga volt-e neki, vagy talán attól félt, hogy nem érezné jól magát a többi szülővel. Minden esetre F sajnos 14 órát mondott neki, és az utolsó félórában már aggódott a kislány, de szerencsére egy fellow anyuka pártfogolta, aztán valahogy kihúztuk addig, de mondjuk, ha meghagyta volna a számát, azért felhívtam volna a mamáját...
Amúgy tényleg jól sikerült az egész, a bölcsis banda maradt a legtovább, és nagyon megható volt, ahogy búcsúzkodtak, nagyon szeretik Micit, meg szerintem minket is, és nekünk is nagyon fognak hiányozni. A bölcsis szuperdadus majdnem sírt, a nyakamba borult, szerintem szimbolikus az ajándéka is, és olyan levelet írt hozzá, hogy majdnem elbőgtem magam. És V anyukáján is látszott a kétségbeesés, hogy mit mond majd V-nek, ha látni szeretné Micit (a number one barátjának tartja)??

Három éve(s) #1

MICI HÁROM ÉVES! Hhhhhh.... Komolyan, rohan az idő.

[A napokban a kezembe került a naplóm (mármint az offline igazi naplóm, amit elég hébe-hóba vezetek, de a Mici születése körül pont elég sokat írtam bele), szóval elolvastam, amiket három éve írtam. Hát majdnem elbőgtem magam. Egy horror, még visszaolvasva is, és komolyan mondom, hogy nem tudom, hogy éltem túl az egészet... mármint lelkileg olyan rettenetesen megviselt, hogy tényleg nem tudom, hogy hogy volt erőm létezni... El tudjátok képzelni, hogy pár órásan a kezembe adták a gyerekemet, és aztán majdnem _három napig_ nem? És vajon ő emlékszik rá, hogy a kezdet kezdetén alig látott? És vajon felfogta, amilyen durva dolgokat mondtak a kórházban? Pár "tapintatos"  mondat ma is a fülemben cseng, ezek pl.: "Ez egy kis vakarék.", "Na te is jól kibabráltál anyáddal"... és még sorolhatnám. Sokszor eszembe jut az is, hogy miért nem kaptam meg vajon a "rendes" zárójelentést (a dokim elmesélte, hogy milyen hosszú lett miután részletesen leírt benne mindent, de amit végül kaptam, az csak egy rövidített verzió volt, egy olyan orvos jegyezte, aki nem volt ott, amikor operáltak, és láthatóan kijegyzetelte az eredetit). Valahogy akkor nem kérdeztem rá egy csomó miértre, eleve egy csomó mindenre rá lehetett / kellett volna kérdezni, de akkor egyszerűen le voltam bénulva, most meg már úgyis mindegy, ugye.]

Vallomás

Hát ettől most könnybe lábadt a szemem.
A bejegyzéstől, de különösen Molly kommentjétől.
(Szia Tamko! Szia Molly!)

Otthon voltunk

... Mici és én. Amennyire szoktam várni ezeket, hát most annyira nem, több rémes dolog volt terítéken. Beszélni pl újra a fontos emberrel. Aztán beszélni a főnökömmel, hogy most mi lesz (augusztusban már elígérkeztem a visszajövetelre, de ugye mégsem tudok).
Aztán, mondjuk ez a legkevesebb, szerepelnem kellett egy rendezvényen, és az utóbbi három  évben kissé kijöttem a gyakorlatból.
És mindezek mellé még ezer más dolognak kellett beférnie, amit jól keresztülhúzott pl az. hogy csütörtökön mindenre képtelenné tett egy remek kis migrén, de még a fogorvost is le kellett mondanom aznap.

Na mindegy, kissé az esélytelenek nyugalmával vágtam neki a dolgoknak, viszonylag jól mentek.
Fogorvoshoz eljutottam, nőgyógyászhoz sajna nem, hát ez vsz. már csak januárban...

Közben F kiválasztotta az új lakásunkat a következő bázishelyen, két szoba, nappali, berendezett konyha (amúgy üres az egész) és van benne még mosagatógép is (hurrá, sosem volt még olyanom) és kád is (hurrá, az utóbbi 3 évben olyan lakásokban laktam, ahol nem volt). És még szuperbónuszként erkélye is van, ójessz. Most már csak át kell költözni, semmiség. Otthonlétem alatt még egy jót veszekedtem F mamájával (miért nem megyünk haza témakörben - és mikor próbáltam elmagyarázni, h én sem így terveztem, ill. az én életemet aztán nagyon megbonyolítja ez, akkor nemes egyszerűséggel közölte, hogy miért nem állok a sarkamra. Aha.)

Szóval azt akarom mondani, hogy mióta külföldön élek ez volt a legbénább otthonra-ruccanásom,komolyan, még egy masszázsra se jutottam el, hát élet az ilyen?

Változások

Nemrég (dehogyisnem, hol van az már....) írtam, hogy nagy változások vannak, lesznek nálunk.
Hát, most már vannak, és még lesznek, de egész másfélék, mint amire gondoltam.
Egyelőre inkább sokkolnak, mint örülök nekik...
Asszem öregszem, nehezen viselem a változást és a bizonytalanságot.

Egyelőre próbálok megbarátkozni a gondolattal, hogy nemsokára össze kell pakolni az egész pereputtyot. Nemsoká hazamegyünk kicsit nagyszülőzni, meg intézkedni, aztán visszajövünk, és csak kapkodni fogom a fejem a karácsonyi készülődés, a lakás felszámolás és a karácsony előtti utolsó pillanatban hazautazás útvesztőjében, fuhh. Még leírva is rosszul hangzik, nem?
Az viszont nagyon jó, hogy közeleg Mici szülinapja. Naponta "ír" listákat, hogy kiket szeretne meghívni, és meghívókat is. Cuki.

Elegem

...van.
A sors ismétli önmagát.
Ez most már mindig így lesz? Vagy lesz még sokkal szarabb is? Szóljatok, csak, hogy tudjam.

Mire nagy nehezen beletörődnék*  hogy életem egyik álma odavan, most majd mindjárt a másik is (esetleg a harmadik is) oda lesz. Így már nincs is igazán kedvem az ahhoz, ami még volna....

És a szülinapom is milyen béna volt már idén.




* Igazából asszem sosem fogok, egyszerűen nem lehet, vagy lehet, hogy lehetne, de akkor képtelen vagyok.

Egyéniség

Micinek van pár olyan dolga, amitől teljesen odavagyok, elképesztő, hogy mennyi mindenben kinyilvánítja a nem is olyan kicsi egyéniségét.

Kábé mindenről van elképzelése, és ezt helyzettől függően kisebb vagy nagyobb határozottsággal vehemenciával ki is nyilvánítja. Például:
Hány copf legyen a hajában (gyk. copf = hajgumi),  az hol legyen, legyen-e csat is, hajpánt is, stb.
Az M.-nek sütött tortát (gyurma of korsz) ki lehet-e venni már a sütőből. Rá lehet-e rakni csak úgy a játéktányérra. (megsúgom: nem, kell alá díszszalvéta).
Szoknyát vegyen holnap, vagy nadrágot.
Szereti-e a póréhagymát, a sütőtökkrémlevest, a tonhalkrémet, az articsókát (természetesen azelőtt, hogy megkóstolta volna).

Aztán.
Olyan dolgokat kombinál, és mond, hogy nemes egyszerűséggel ledöbbenünk.
pl. Imád villamosozni. Mindenféle közlekedést szeret, de a villamos a király. Egyszer F mesél az egyik villamosról, hogy az egy milyen jó hosszú, hogy a két végállomása olyan messze van, hogy egy óra eljutni egyikből a másikba. Erre Mici: "Kibírnám".

Emlegetjük az egyik bölcsis dadust, hogy milyen jó lenne találkozni vele. Mici: "Hívjuk fel, akarok vele beszélni telefonon." És felhívjuk, és tényleg. Beszél vele.

Egyszer csak vacsora közben kijelenti, hogy menni akar óvodába.
F: Ilyenkor nincs ovi.
Mici: Nincs ovi?
F: Be van zárva.
Manner: Nincs ott senki. Sötét van, mindenki hazament. Nem lehet bemenni.
Mici: És ha Mici most mégis odamenne? Akkor mi lenne?

Néha tesztel minket. Másiknyelven szól hozzánk, és akkor másiknyelven kell válaszolni, az "Igen?", "Mondjad, drága", "Tessék?" válaszokat nem fogadja el.

Ma egyszer csak felmerült, hogy hogy van a kupak másiknyelven. F inkább hangosan gondolkodott, vagy maximum hozzám intézte a kérdést, de Mici gondolkodás nélkül rávágta, miközben én még csak gondolkodtam.

És a legédesebb, hogy elkezdték érdekelni a betűk és az olvasás. Még régebben, az ágya feletti fa betűket (a neve betűit) mutogattam neki, kb. így: "m(ö)"-"i"-"c(ö)"-"i", namost ezt valahogy ilyen hümmögésnek értette, és valahogy az jött le neki, hogy így kell olvasni, hát majd megszakadtunk a röhögéstől, amikor random elkezdett felolvasást tartani a tejesdobozról, meg az egyik könyvből és ilyeneket mondott: a-mö-mö, i-mö-mö, kö-mö-mö és közben az ujjával mutogatta, hogy "hol tart" épp.... de aztán egy idő után rájött, hogy nem csak így lehet olvasni, úgyhogy múltkor valami pizzarendelős flyerről felolvasta Az elveszett követ néhány részletét. Szerencsére épp ott voltak a nagyszülők a skypeon, akik meglehetősen nagy érdeklődést mutattak a produkció iránt.

Ja, és még egy, hogy amikor valamit nagyon meg akar magyarázni - nyilván látta valamelyikünktől (nem tőlem) -, akkor elkezd szótagolni. Elmondhatatlanul vicces, amikor egy majd' hároméves ilyeneket mond: "Mert tudod, anya, min-den-ből meg kell kós-tol-ni egy ki-csit."  Mondjuk igaza van, szerintem is.

Ovi

Meg kell állapítanom, hogy az ovi szuper. És egyre jobban sajnálom, hogy már csak pár hét, és búcsút kell vennünk tőle. Mici ugyan ma is méltatlankodott (azt nem szereti változatlanul, hogy ott kell maradnia, miközben mi, szülők eljövünk), de amúgy minden egyébről pozitívan beszél, vannak barátai, tanul dalokat, tegnap pont megnéztük a könyvben, hogy mit csinálnak mostanában,és kiderült, hogy a foglalkozásokon aktív, sőt, meg is szólal! Azért is örülök, mert annak ellenére, hogy mostanság sokaknak jóval nehezebbem megy a soruk - köztük nekünk is - látszik, hogy ésszerűen, de igyekszik az ovi (az óvónénik) a kedvében járni a gyerekeknek, érdekes dolgokat kitalálni, újrahasznosítani dolgokat, stb.

Például, kábé az utolsó meleg napon elvitték őket kirándulni, két vagy három csoportot. Egy kis falusi turizmus keretében egy olyan farmon (?) voltak, ahol az egyik program kenyérsütés volt. Minden gyerek kapott tésztát, amiből saját maga kenyeret gyúrt, amit megsütöttek kemencében,és mindenki hazavihette. Micimanó az óvónénik szerint nagyon jól érezte magát (utóbb elmesélte, hogy egyszer sírt, azért, mert V néni nem engedte hintázni [Mici meg akarta mutatni, hogy tud "felnőtthintán" hintázni - aminek nincs támlája - de nem engedték senkinek, mert egy hinta volt és vagy 60 gyerek]). De amúgy végig jól érezte magát, és a buszról is nagy vigyorogva szállt le, bár kicsit álmosan. Viszont,mikor meglátott, elpityeredett, mert azonnal oda akart volna jönni hozzám, de érthető okokból előbb beterelték őket az oviudvarba, ott lehetett átvenni a kis pockokat. Jhajj, azt hittem, megeszem, ment befele a kis párjával kézen fogva és egyfolytában hátrafelé nézelődött, hogy én is jövök-e... Megörökítettem őket a padon, de azt nem illik ide feltenni, mert más gyerekek is vannak rajta. Csudafinom volt a kenyér, azt vacsoráztuk!

Aztán, voltunk szülőin nemrég, az is rendkívül pozitív élmény volt. Nagyon rokonszenves a fő-óvónéni is, meg a megnyilvánuló szülők többsége. Kiderült, hogy idén nagyon vacakul áll az önkormányzat, ezért kellett nekünk, új gyerekek szüleinek vinni be idén wcpapírt, zsepit, szappant, szalvétát, mert ezekre nincs pénz már. M néni elmondta, hogy a helyzet miatt bármilyen felajánlást szívesen fogadnak, konkrét példákat is mondott (pl. nyomtatóba való papír), nem használt, de még működő számítógép (a csoportnak 3 van, a nagyobb gyerekek használhatják is). Véletlen szerencse folytán kaptunk egy szkennerrel ellátott nyomtatót F egyik volt kollégájától, és mivel volt egy szkennerünk, ami így feleslegessé vált, felajánlottuk. Örömmel vették. Amúgy is egy csomó dologtól meg kell válnunk, és én hajlamos vagyok gyűjtögetni mindenféle kreatívan használható dolgot (pl karton, dugók, kupakok, flakonok), úgyhogy már készül egy kis csomag, amit egyszer beszállítok, és megkérdezem, hogy jó-e nekik valamire.

Ma délután pedig könyvtári délután lesz a mi csoportunknak, meseolvasással, a gyerekek mellett a szülőket, rokonokat is várják. Szuper. Jelentkeztem önkéntesnek még a szülőin, de sajnos csak november végén kezdődnek a feladatok, szóval sok értelmeset már nem fogok tudni csinálni. Az van belőve, hogy dec. 20. környékén költözünk.

Rajongás

F Angliában járt a múltkor, és hozott nekem egy Ideal Home magazint*. Ettől már önmagában is oda lettem volna meg vissza, de ráadásul hozzá volt csomagolva egy Dunelm Mill katalógus, hát kéremszépen a kettő együtt már-már veszélyes...** Még mindig találok bennük olyat, ami lenyűgöz, pedig jó párszor átforgattam már mindkettőt.




* F érdemeit cseppet sem tompítja, hogy ismeri a színvonalas magazinok iránti rajongásomat, és amúgy is meg szokott lepni effélével, de most kifejezetten sugalmaztam neki, hogy milyen témában válasszon.

** Ráadásul amikor kaptam, még nem is tudtam, amit most már igen...

Már megint

... több, mint két hete írtam utoljára. Pedig ezt úgy nem szeretem, annyi mindenről lehetne írni, de nem jutok hozzá.
Mentségem persze több is van, például _végre_  megírtam valami nagyon fontos, és ezer éve készülő irományt (babonából egyelőre többet nem is mondok róla). A másik mentség meg, hogy a fejünkre szakadt egy csomó dolog, F munkája itt váratlanul véget ért, úgyhogy egy ideje a hova tovább bűvkörében élünk. Aztán ehhez kapcsolódóan van egy-két durvább szívás is, például a lakást nem lehet felmondani akkor, amikor szeretnénk (ill. persze igen, csak nagyon sok pénzt elbuknánk), aztán az is van, hogy elvileg jogosultak lehetnénk valami segélyre, de nagyon úgy néz ki, hogy mégsem, és marhára nem mindegy. Igazából elég felőrlő az a bizonytalanság, amiben végülis nyár vége óta vagyunk, h. t.i.
- nem tudjuk, meddig maradunk itt
- nem tudjuk, hova megyünk tovább
- nem tudjuk ki, mit fog dolgozni
- ill. Mici meddig járjon itt oviba (már az is kérdésvolt, hogy elkezdjük-e, de hosszas tipródás után végülis a kezdés mellett döntöttünk), és miután nem jár itt, mi lesz. Szeretünk izgalmasan élni, na.

Viccet félretéve, azért a fenti pontokban lassan oszlik a homály, például biztosnak látszik, hogy december / január tájékán költözünk.
Az is némiképp biztosnak látszik, hogy nekem van /lenne munkám otthon, de az kérdés, hogy ha nem Magyarországra költözünk, akkor mi lesz vele, elbukom-e azt a helyet, ami elvileg visszavár 3 év gyerekezés után, cirka hat éves munkaviszonnyal a hátam mögött.

Ami remek viszont a sok bénaság mellett, az az, hogy úgy tűnik, Mici megszerette az ovit, és az ovi is őt, na, erről majd írok egy rendes bejegyzést is.

Ovi - hetedik, nyolcadik, kilencedik nap

Szerdán - amúgy is nagyon várta már - megbeszéltük Micivel, hogy ott alszik az oviban és csak alvás után hozzuk el. Reggel F vitte, szerintem felébredhettek Miciben a bölcsis emlékek, anno F-nek sokszor sírt (ezt az egy mozzanatot utálta a bölcsiben, hogy apa elmegy (rendszerint ő vitte bringán)) és nyugtalanabb volt a szokásosnál. Mikor bementek a csoportszobába, még a kis kínai kislány, aki mindig sír (nagyon aranyos amúgy) is odament F-hez egy kis simogatásra, úgyhogy két gyereket vigasztalhatott :).
Azt beszéltük meg, hogy amikor Mici először ott alszik, elmegyünk együtt a csodaboltba, és megkapja a kiválasztott ajándékot. Ez F ötlete volt amúgy, és némi töprengés után jóváhagytam, és nyilván ez is adott egy kis motivációt Micinek. A csodabolt egy kis közeli bolt, ahol rengeteg zenélő játék van, meg kutyapersely, ami benyeli a pénzt, meg gyűjteni való díszbabák, szóval effélék, és hosszas tépelődés után Mici egy olyasmi körhintát választott, amilyenen ő is szokott menni néha, falovacsákkal, a falovacskákon bohócokkal, és amíg a körhinta forog, zenél is. No, hát ez az ajándék várta, díszcsomagolva, a boltban. Ebéd környékén már nagyon izgultunk F-fel, hogy nem esik-e kétségbe Mici, nem riadóztatnak-e, hogy menjünk érte, mert nagyon sír... de semmi... aztán már nagyon mehetnékünk volt háromkor, de kiderült, hogy nem 1/2 4-től lehet menni értük, hanem 4-től, mondanom se kell, hogy már hamarabb ott toporogtunk a kapu előtt. Nos, mint kiderült, Mici ott aludt, de nem aludt. Vagyis M néni szerint effektíve nem aludt, csak feküdt csendben, de nagyon megdicsérte, amiért nem zavarta a többieket. A délutáni alváshoz kapott pelenkát, amibe egyébként belepisilt - itthon normálisan nem kap, csak megpisiltetjük előtte, bugyiban alszik, baleset nem szokott lenni, alvás közben nem pisil, és ébredés után nemsokkal is megpisiltetjük. Azt beszéltük meg M nénivel, hogy holnap ne kapjon pelust. Mici amúgy édes volt, váltig állította, hogy ő márpedig aludt, de azért jó fáradt volt, ami inkább M néni verzióját támasztotta alá. És tök jó kedve volt, kezdi szeretni az ovit.

Csütörtökön nem volt semmi új, F vitte és F ment érte is. És állítólag szintén nem aludt, bár ő megintcsak állította, hogy de, de estére  már rettenet fáradt és nyűgös volt. Úgyhogy el is döntöttük, hogy pénteken inkább hazahozzuk ebéd után, mert ma kezdődik az úszás, és pont addigra lenne rettenetes fáradt. A csütörtöki napon, ha minden igaz, nem volt rajta pelus, de nem pisilt be. Úgy tűnik, kezd stabilan szobatiszta lenni (2 éves, és majdnem 10 hónapos). Már csak éjszakára adunk neki automatikusan pelust, ill. kérésre kakiláshoz. (Nem mindig kér, de ha nem kakil egy nap, másnap általában kérni szokott.)

Ma kiderült, hogy tetű van a csoportban, vagyis egy (vagy több) gyereknek van fejtetve, Mici csoportjában (is?). Na, ez érdekes, hogy itt ezt nem szabad nagydobra verni, már nem azt, hogy konkrétan kinek van (mert azt a bölcsiben sem volt szabad, nem is tudtuk soha), hanem azt sem, hogy melyik csoport, ami vicces, mert 8 csoport van és valami 200 gyerek. Hm. Na mindegy, nézegetjük Mici fejét, szerencsére tetű nincs - azért nagyon remélem, hogy akinél van, az nem jön újra, ameddig ki nem kezelik, de amúgy Mici a rövid, és amúgy is viszonylag kevés haja miatt nem a legveszélyeztetettebb kategória hál'Istennek. Amúgy látszik, hogy most már otthonos, szaladgál pl, amikor ott vagyunk és hazaindulás előtt pisilni megyünk. Ma is, amikor érkeztünk, ültek a földön körben és éneklés volt, és meglátott és örült, de nem jött ki azonnal, vagyis nem volt az az érzésünk, hogy na végre, már menekülhetnékje volt (viszont a kínai kislány sírni kezdett).

Apropó, volt egy édes (több is of korsz) beszélgetésünk, kérdezgettük Micit, hogy van-e barátja, kivel beszélget, soroltuk a neveket, ami eszünkbe jutott, mondta, hogy kivel igen, kivel nem, és amikor a kínai kislányt kérdeztük, akkor egy legyintéssel azt mondta, hogy "Az mindig sír!" Hát ezen nagyon kellett röhögnünk F-fel. Egyfelől, A. tényleg mindig sír, de ahogy Mici mondta, hát azt videóra kellett volna venni. De állítólag egyébként igyekszik megvigasztalni. A-ban egyébként az az érdekes, hogy ha meglát egy másik anyukát, akkor azonnal sír (nyilván, hogy az övé miért nincs ott), illetve F-re néha azt hiszi, h az apukája. Pedig tök rokonszenves családja van, apukát,anyukát is láttuk már, fiatalok, és van egy kishúga is. De tény, hogy még csak úgy láttam, hogy sírt, vagy az óvónéni kezét fogta, vagy mindkettő. Ja, és igen, ha az anyukája megérkezik, akkor is elsírja magát. Eszméletlen aranyos, bár érteni nem értem, hogy miért van ez.


Micimondások mostanság:
Nézd, valakinek a mosógépe kidöglött. (az udvarra odakerült a napokban egy régi mosógép)
Rózsaszín a belseje, lila a kívüle.
Kiveszem a sütemény (t.i. a játékkonyha sütőjéből), mert különben elpirul.
Mozogt a falomba. (na, ezt ki találja ki? kommentelni ér!)

Ötödik és hatodik nap

Hát ez jó, csütörtökön, arra a kérdésre, hogy mit szólsz, holnap nem lesz ovi, mert sztrájk van, Mic nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy "Szomojú vagyok". Na, gondoltam, beugratom, megkérdeztem: De hétfőn már lesz ovi, mit szólsz? Mire a válasz: "Akkoj nem szomojkodok tovább".

Tegnap már nem sírt, mikor eljöttem, pedig megint nagyon kellett sietni. Mindig elhúzódik reggel   az idő valamivel, tegnap pl. sapkát és cumit kerestünk, aztán meg már nagyon kellett rohanni. Sprintelve olyan 8 perc az ovi (babakocsival sprintelni, hehe), mondjuk nincs nagy szigorúság, de nem szeretek késni. Aztán utóbb Mici elmesélte, hogy azért egy kicsit mégiscsak sírt, mert M néni letette a földre. De délután már megint nagyon lelkes volt, és vacsoránál kiderült, hogy már van legjobb barátnője is, és M nénit nagyon szereti.
Ma pedig teljesen magától értetődően búcsúzkodtunk reggel, megbeszéltük, hogy a szokásos módon ebéd után érkezem, kissé bánatosan nézett utánam, de nem sírt vagy panaszkodott. Sőt, amikor visszaszaladtam - tudom, tilos, de otthon nem akart pisilni, és ezt jelezni akartam - akkor észrevett, de tudta, hogy nem maradok. Szupergyerek :)
Délután épp körjáték volt V nénivel, mikor betoppantunk, és úgy örült nekünk, hogy mikor kijöttünk a csoportszobából, szinte tánclépésben ment a mosdóba  (mindig pisilünk, mielőtt eljövünk, és F még nem is látta a mosdójukat.) Aztán megbeszéltük, hogy V néni szerint már akár holnap is ott aludhat, és nagyon lelkesedett. Hát nem tudom, hogy holnapig kitart-e a lelkesedés, az ovis ágyneműje mindenesetre kész,* ki is mostam, már csak vasalnom kell, de persze nem hajtja Micit a tatár. Ráadásul épp ma derült ki, hogy már tényleg csak 1-2 hónapig maradunk itt. Hhhh...




*Az ínhüvelygyulladást kockáztatva, mert naná, hogy pont közben kezdett el füstölni a varrógép pedálja, így az utolsó pár  métert úgy oldottam meg, hogy kézzel hajtottam a gépet.

Negyedik nap az oviban

Igen, már a negyedik. Hát ma eljött a mélypont.
Mondjuk számítottam rá, vagyis nem lepődtem meg, de azért nehéz volt. Mikor megérkeztünk, Mici nem akart bemenni. Aztán nem akart a karomból a földre /a gyerekekhez / a játékokhoz menni. Aztán elkezdett előbb csak hüppögni, aztán sírni, hogy nem akarja, hogy elmenjek. A teljesség kedvért elárulom, hogy előző nap azt kérdezte, hogy mikor alhat először ott (az igazsághoz hozzá tartozik, hogy van némi motivációja, de erről majd máskor). F persze mindeközben kint várt, basszus, nagyon szívtam a fogam, hogy miért nem jön be, ő jobban kezeli ezeket. Naszóval, Mici a kezemben volt, és úgy csimpaszkodott, mint egy megrémült kis majom, szorosan ölelte a nyakamat, és a lábával körbefogta a derekamat, és selátottsehallott, csak zokogta, hogy ne-ee-heem akarooo-hoom, hogy ee-hel-meeenj. Gondoltam, hogy kimegyünk, ad egy puszit F-nek, de perszehogy pont ekkor szólt az óvónéni, hogy csöngettek, nem szeretne kidobni, de igazából mennem kéne, F-et az előtérben ugyanígy zargatta egy másik néni. Úgyhogy mondtam Micinek, hogy sajnos muszáj, anyának már nem szabad itt lenni. Még szerencse, hogy odaadhattam az óvónéninek, nem a földre kellett letennem, és úgy otthagynom sírva. Tudom, hogy pár perc alatt megnyugszik, de akkor is, fúúú, nagyon szaranya fílingje van ennek így. Emlékszem, mikor a bölcsiben is volt egyszer egy ilyen nap a beszoktatáson, utána mondtam F-nek, hogy akkor mostantól övé a parti, nekem ez sok. Még sokáig marcangoltam magam, hogy minek csináljuk ezt, basszus, úgyis csak pár hónapig jár ide.

Na, erre megyek érte, és mi fogad? Ott gyurmázik nagy elmélyülten három nagyobb kislánnyal, de annyira belemerült, hogy a többiek szóltak neki, hogy itt az anyukád. Leguggoltam puszi puszi, megölelgettem, mire közölte, hogy játszik, és még szeretne maradni. Megkérdeztem, hogy akkor beszélhetek-e kicsit M nénivel, addig játszik-e és utána indulhatunk-e haza. Va bene, megegyeztünk. M. néni elmondta, hogy mindent megevett, tökre örültem. A tésztán mondjuk nem csodálkozom, a tonhalon viszont eléggé. Szuper, csak így tovább. És azt mondták megint, hogy jól érzi magát és játszik a többiekkel. Hurrá! Holnap szünet, mert sztrájk lesz. Elvileg hétfő és kedd ugyanígy, szerdán már ott alhat (Mici megkért, hogy kérdezzem meg, hogy mikor - mondjuk addig még le is kell gyártanom az ágyneműjét, haha), de ha kedve van, hamarabb is akár.

Harmadik nap az oviban

Úgy látszik, a reggeli tiltakozás kicsit általános, de ez nem lep meg, nyilván semelyik gyerek sem repes az ötlettől első körben, hogy mostantól mindennap oviba kell menni, sőt, ott kell maradni, pedig anya és apa elmennek. Olyan érdekes, hogy ma is látszott Micin, hogy nem örül, hogy ott kell maradnia, de teljesen racionálisan, bár kissé lemondóan mondta, hogy oké, megérti, hogy elmegyünk. Nagyon édes. Olyan kis felnőttes ilyenkor!
Amikor kiszaladtam a cumijáért, akkor épp jött nagyon bőgve befelé egy kisfiú, tök aranyos volt, látszott, hogy próbálná palástolni az elkeseredettségét, de kábé bömbölt, hogy elment az anyukája. Visszaterelgettem a csoportszobába, és Micinek mondtam, hogy "nézd ez a kisfiú mennyire szomorú, hogy elment az anyukája, vigasztald meg, hogy visszajön érte nemsokára". Volt is kedve meg nem is, de végül átadtuk M. néni kezébe.
Amikor mentem érte, mondták, hogy panaszkodott a szúnyogcsípésére, ami egyébként már száz éves, csak folyton vakarja, és ölben akart lenni. De amúgy az oviba menet, meg hazajövet végig dudorászott, valami új dalt. Este, amikor a nagyszülőkkel beszéltünk, azt mondta, hogy az ovi jó, és szeret oda járni. Mondjuk már hétfőn, az első nap után azt mondta a dédapjának, hogy "én már olyan nagylány vagyok, hogy oviba járok!" Szóval jó lesz ez.

Csapó 2 - 2. nap az oviban

A második nap Mickó tiltakozott, és láthatóan rossz néven vette, amikor elmentünk és otthagytuk, de nem sírt, csak panaszos arcot vágott, és aztán már csak a hátát láttam, mert úgy ültették le az asztalhoz, háttal az ajtónak.
Utóbb az mondta a dadus, hogy nagyon jól érezte magát, és játszott a többiekkel. Szerintem itt is az van / lesz, mint a bölcsiben, hogy mivel ő a legkisebb, a picit nagyobbak anyáskodnak felette, szeretgetik, dédelgetik... Amikor megérkeztem - egyelőre csak két és fél órákat van, ebéd előtt hozom el, és amúgy már vagy ötvenen vártunk-kukucskáltunk a kertkapunál, amit persze nem pontosan fél 12-kor nyitottak - azt láttam, hogy egy kislány kézen fogja, és együtt indulnak be az épületbe. Nagyon édesek voltak, az egész csoport ott ült egy padon, babóka felragyogott és szinte repült felém.
Szerdán ugyanez lesz még, hogy 9-től fél 12-ig van, de csütörtökön már ott ebédel. És pénteken meg cezúra, mert - naná - sztrájk lesz.

Első nap az oviban

Az első nap várakozáson felül sikerült, és már megint megállapítottam, hogy hihetetlen édes gyerekem van.

Este, mikor altattam, mondtam Micinek, hogy holnap csak elmegyünk, megnézzük az óvónéniket és a csoportot, és végig ott leszünk vele. Aztán reggel mondta F, hogy rosszul emlékezett, 15 percre már ma is ott kell hagyni. Úgyhogy helyesbítenünk kellett, amire már rögtön mondta is Mici, hogy akkor ő sírni fog. Egyébként nagyon nyugtalan volt (egyébként én is), este tök nehezen aludt el, és reggel korán kelt.

Na, megékeztünk az oviba, rögtön megtaláltuk a szekrényét, és elmondtak pár dolgot (mit hova tegyünk, ilyesmi), aztán bementünk a csoportszobába. Rajtunk kívül még egy kisfiúnak volt az első napja a mai, ha jól értettem. Az óvónénik két középkorú, nagyon barátságos néni, mondjuk a vagány fiatal dadusokhoz képest nagy kontraszt, de szerintem aranyosak lesznek ők is.
Hát, ahogy ott álldogáltunk kissé esetlenül F-fel (aki dolgozni ment tovább amúgy, és mehetnékje volt), és minden szülő pikkpakk megpattant, egyszer csak megkérdezte az egyik óvónéni, hogy mikor megyünk el, és jött a feketeleves, hogy elvileg ebéd előtt kellene visszamenni érte. Ez csak azért volt baj, mert tök máshogy tudtuk, és mást is mondtunk Micinek, másfelől látszott, hogy nagyon nem akarja, hogy elmenjünk, egyszer el is pityeredett. Amúgy a többi gyerek nagy kedvében volt, kivéve egy kínai kislányt, aki hol bömbölt, hol csak roppant fájdalmas arccal csücsült a földön, és nem vett részt semmiben (a szívem szakadt érte). Végül megbeszéltük M nénivel, hogy oké, akkor elmegyünk csak negyed órára, és utána visszajövünk Miciért, nem várjuk meg az ebédidőt. Közben már Mici a kezemben volt, és mire ezt így szépen letárgyaltunk - korábban Micivel is beszélgettünk, mondtuk, hogy mindenkinek elmegy az anyukája, apukája, és majd jönnek vissza mindenkiért - szóval, mire M néni rábólintott, addigra Mici azt mondta, hogy megérti, hogy el kell mennünk. Hát ettől kicsit meghatódtunk F-fel. És aztán zokszó nélkül átment M néni kezébe, majd együtt vissza játszani. Így végül 1 és negyed órát volt ma "egyedül".

Mikor visszamentem, azzal fogadott M néni, hogy Mici szuperül viselkedett, icipicit sírt az elején, aztán bekapcsolódott a játékba, és még a cumit is odaadta (tudom, majd egyszer leszokunk, nagyon függő.) Mielőtt eljöttünk, pisilt a wc-be, így legalább a mosdót is felfedeztük. Baleset nem volt.

Délután, amikor alvás után mondtam, hogy holnap is megyünk oviba, akkor mondta, hogy igen, de sírni fog, amikor anya elmegy. Erre mondtam, hogy a legtöbb gyerek sírdogál, ez természetes, de az ovi jó és érdekes, és megyek érte nemsokára. Erre közölte, hogy akkor nem fog sírni.

Csapó 2 holnap.

Csapó 1 - Ovi

Vad izgalomban vagyok, holnap oviba megy a Babó!

Ő már nagyon várja, mert óta mondogatjuk neki, hogy ősztől óvodás lesz. Itten máshogy vannak a korosztályok, tavaly nagycsoportos volt a bölcsiben, "kijárta", ahogy az apja mondani szokta. Nagy mázlinkra kapott helyet egy közeli oviban - hála F-nek, aki nem volt rest apróra áttanulmányozni a meglehetősen bonyolult jelentkezési rendszert, és beadni minden szóba jöhetőbe.
Úgyhogy holnaptól beszoktatásra fel.

Amik miatt izgulok, az egyrészt az, hogy ő minden szempontból a legkisebb (most már hivatalos, hogy a 3. percentilisben van, szóval eleve mindenki nagyobb nála, plusz ugye decemberi, tehát a korosztályában is a legfiatalabb, plusz vegyes korcsoport, szóval 6 évesek is lesznek. Bogaram.), másrészt az, hogy ugyan elég jól ment neki már a másiknyelv, de a majd két hónap otthon (Bp.) az jó nagy kihagyás volt, hiába néztünk mesét meg olvastunk neki néha másiknyelven is, mióta újra kinn vagyunk, azóta alig-alig beszél (figyelni annál inkább), sőt, magyarul is elkezdett selypíteni, mondjuk eléggé úgy tűnik, hogy heccből. Ezt a heccet azért gondolom, mert nem mindig csinálja, és amikor kérjük, hogy szépen mondja, akkor "s" helyett pl "p"-t mond, szóval direkt rátesz egy lapáttal. Amúgy tök érdekes az egész, majd talán még írok róla. Ja, és még az is van, hogy valószínűleg már nem maradunk itt sokáig, vagyis van bennem egy kis aggodalom, hogy pont mire megszeretné az ovit, itt kell hagynunk, és majd egy másikat, máshol megszokni, megszeretni... Mondjuk a mérleg másik serpenyőjében meg ott van, hogy az alternatíva az itthonlét +én lennék (holott imádja a gyerektársaságot), és a nyelvtanulást biztos megdobja a társaság. Hát-hát. Meg még az is van, hogy olyan szuper biztos nem lesz az ovi, mint a bölcsi, és ezt most nem a féktelen nosztalgia mondatja velem, hanem az, hogy a bölcsiben kifogtuk a világ legszuperebb dadusát, aki egy földreszállt angyal, kreatív, imádja a gyerekeket... hhh (még jó, hogy közben tök jól összebarátkoztunk velük családilag, a kislánya egy korosztály Micivel).

Annyival nyugtatom magam, hogy nulla a kockázata a dolognak, simán kivehetem, ha nem tetszik neki vagy nekem. Kaland az élet...

Cuki

Nem mai cuki, hanem a nyaraláson volt még, és akartam is rögzíteni, csak ugye...

Szóval, épp vacsorázni voltunk, és mellettünk (egy téren) filmvetítés volt, Chaplin: A diktátor ment. Valamiért Micinek nagyon tetszett - szerintem az, hogy nagy a vászon, meg szabadtér, meg sokan nézik - így hát bekapcsolódtunk, az apja kezéből / nyakában ülve nézte ő is. Jött az a rész, ahol durrognak az ágyúk, meg nagy a füst és a por, erre Mici beszól:

"Vajon mit főznek?"

Szerintem egy kétéves és nyolc hónapostól teljesen logikus asszociáció.

~ ~ ~

Aznap este volt egyébként az is, amitől teljesen lepadlóztam. Mici inni kért, mikor leültünk, és persze mondtuk, hogy mindjárt kap, de aztán valahogy mi, felnőttek elbambultunk, talán elmerültünk az étlapban (értsd: nem kapott azonnal). Erre fogta magát, lemászott a székről, besétált a bárba, és kért vizet (másiknyelven, mondjuk valószínűleg nem túl udvariasan, de az most mindegy), majd nagy lazán visszasétált hozzánk a pohárral a kezében, és az orrunk előtt kiitta a felét.
Mondjuk mondhatott volna valami frappánsat utána, hogy nem bírta kivárni, hogy intézkedjünk, máskor legyünk szívesek igyekezni. De nem mondott, csak vigyorgott, és roppant büszke volt magára, mondjuk mi is rá.

Felhasználtam...

aszondja

...fél flakon ablaktisztítót
egy kis súrolószert
néhány tisztítószeres kendőt
kis híján egy tekercs papírtörlőt
egy körömkefét 
egy mosogatókefét 
pár fültisztitó pálcát 
egy mosogatószivacsot

...és egy jó órát…..   

…de legalább a mosógép majdnem olyan tiszta, mint újkorában.

Ez talán a múlt héten történt. Persze messze nem ez életünk legfontosabb eseménye (nagy változások vannak, hajjajjj!), viszont emlékezetesnek emlékezetes. A többit meg majd máskor.

Miciszáj

Ma ezt mondta: "Ezt véletlenül összeszakítottam". Aztán próbáltuk elmagyarázni, hogy lehet elszakítani, szétszakítani, meg összetépni, utóbbit viszont nem lehet véletlenül, csak szándékosan.
Aztán az is aranyos, amikor mond valamit magyarul, majd kapcsol, hogy nem biztos, hogy mindenki érti körülötte, és akkor lefordítja. A minap azt kürtölte világgá a teraszról, hogy belekakilt a bilibe - aminek egyébként mi is nagyon örültünk.


Amikor nekiállok, hogy megírjam az aranyköpéseket, persze alig jut eszembe. Így megy ez. 
Update: ez most beugrott, valamikor a napokban mondta: "ez mind, mind a füstménye" (asszem már akkor sem tudtam pontosan, hogy mire gondolt, talán a gőzre, ami az ételből jött).

Két és fél éves

... az én kis Babókám. Már szinte sose hívjuk így, már egyáltalán nem babás... Őrült nosztalgia fog el néha... A héten voltunk látogatóban egy 3 hetes kisbabánál (négy kiló körüli, tehát nem is olyan pici, Mici kb három hónaposan érte el ezt a súlyt) és annyira hihetetlenül picikének tűnt ez a baba, hogy csak bámultam...
De elkanyarodtam. Szóval.

Méretek: Pontosakat nem tudok, annyi biztos, hogy Mici a korhához képest még mindig kicsi, egyszerűen nem az átlagos méret, a státuszméréseken rendre a 3. percentilisben van, vagyis száz gyerekből csak 2-3 van aki kisebb nála. Olyan 86 centi, de ezt csak a ruhák alapján saccolom, van 98-as ruhája is, de még egy két régi-régi kedvenc is rámegy (pl 6-9 hónaposra való ruhácska - igaz már csak tunikának). Kilóban úgy 11-12, de lehet, hogy több. Majd korrigálok (vagy nem). A lába 21-es 22-es. Azt akartam írni, hogy 16 foga van, de ma észre vettem, hogy bújik egy új, úgyhogy már majdnem 17.

Fejlődés:
Beszéd: hát ez lenyűgöző, hihetetlen beszélőkéje van, komoly szónoklatokat tart, kérdez mindenféléről.. egy ideje hantázik is, pl megkérdezzük, hogy valamit miért csinált, és hiphopp rittyent valami történetet, beleszőve mindent, ami az eszébe jut. Apropó, rengeteg dalt, verset tud, a szövegtudás néha nem tökéletes, de ott nagyon ügyesen költ a hiányzó szótagokra valamit. Olaszul is már elég jól szövegel, sőt, jobban érti a nyelvet, mint mi (pl mire F-fel megértettük, hogy miről van szó - a bárban a kedves néni a nap végén felajánlott neki croissant, hogy elcsomagolja, és megkérdezte, milyet kér, - addigra ő lebeszélte az egészet, és már a kezében szorongatta a zacskót). A bölcsin kívül a bébiszitter is olasz, meg szoktunk olasz rajzfilemket is nézni, amiből a Pimpa a favorit. Újabban angolul is engedek neki nézni filmet, eddig csak Peppa Piget, mert az olyan cuki, és nagyon szépen beszélnek benne, de nem akarom nagyon rázúdítani a harmadik nyelvet. Simán elmeséli a napját, hazajőve a játszótérről elmondja, hogy milyen rendes volt, mert kölcsönadta a kismotort, meg ilyenek. Tudja a nevét (4 szó), hogy hány éves, és azt, hogy hol lakunk, illetve hol laknak a nagyszülők. Najó, csak az utcát. Számolni már régóta tud, de most kezdte el érteni is, hogy pl a kanalában hány borsó van meg ilyenek. Ja, mindez olaszul is megy.

Finommotorika: Ügyesen épít legót, duplót. A rajzolás egyelőre kevéssé érdekli, inkább csak firka, nemrég kezdett lufikat (görbe vonalat) rajzolni. Imád ügyeskedni, múltkor segített panírozni, ő forgatta lisztbe a dolgokat. A konyhai tevékenységek és a takarítás is nagyon érdekli, ilyesmikben nagyon szívesen tüsténtkedik, pl mosogatásnál öblöget, kis ronggyal törölgeti a padlót..

Mozgás: Végre már tud ugrálni, már hónapok óta gyakorolt (nekünk kellett a kezét fogni ilyenkor, úgy ugrált a matracon). Tud bukfencezni, mint kiderült, mostanság ő tanítja a bölcsiben a többieket bukfencezni. A kis oldalkerekes, pedálos bicajára már nagyon ügyesen felül egyedül is, piszok gyorsan hajtja, és tud körben is menni (kanyarodni). Nagyon erős, két kézzel kinyomja magát az etetőszékben, és simán meg is tartja pár másodpercig, liftben korláton húzódszkodik, stb.

Szerepjáték, fantázia: mostanában eljátssza sokszor, hogy ő a kicsi baba, nem tud járni meg beszélni, csak tipgni, meg azt mondani, h "Mamma", és akkor dédelgetni, ringatni kell. Babáival beszélget, tanítja őket. Élénk a fantáziája, ebből volt is baj például az idei bölcsis kirándulás előtt, mert állatkertbe mentek, és nagyon félt, hogy lesz-e ott farkas. De annyira félt, hiába próbáltuk megnyugtatni, hogy alig aludt előtte éjszaka, aztán másnap meg a kiránduláson cipelnie kellett a dadusnak... Történeteket fabrikál, például olyat, amit hallott (mi történik, ha megpróbál felmászni a teraszkorláton) összekombinál korábbi élményeivel, meseszereplőkkel...

Személyiség. Ébredezik az akarata, nagyon egyértelműen kifejezi az elképzeléseit (ami elég gyakran különbözik a mienktől). Döbbenetes a memóriája, mindenre emlékszik. A nagyszülőkhöz tesóinkhoz szerencsére a távolság ellenére elég jól kötődik, emlegeti őket (gyakran skypeolunk). Észérvekkel elég jól lehet hatni rá, de nem mindig. Továbbra se jó evő, elég válogatós. A bölcsiben eléggé szeretik, vannak kis barátai, a dadusok egyik kedvence. Elég önálló. Kitartó, ha valamit meg akar tanulni, nagyon sokáig képes próbálgatni, gyakorolni. Imád színészkedni, ha valamit kérdezünk, és egyértelmű a válasza, azt mindig a tudtunkra adja egy-egy sajátos hangsúllyal, lendületesen gesztikulálva hozzá, nagyon cuki. Az is édes, amikr néha észbe kap, hogy nem is kell már a cumi, nagy lendülettel rántja ki a szájából, azzal a szöveggel, hogy "Én már olllyan nagylány vagyok"... Nagyon aranyos, barátságos, vidám, kötődő kislány. A dadusok mindig mondják, hogy nagyon kiegyensúlyozott. Az ultimate megnyugtatás számára 1. a cumi; 2. ha a pólómba nyúl (lehetőleg egyszerre a kettő). Az utóbbi amúgy kezd kellemetlen lenni, elvileg bevezettem azt, hogy csak itthon szabad, de erre meg ha benyúlhatnékja van, akkor jó hangosan megkérdezi, hogy "Most benyúlhatok?" Kissé ciki, mert addigra általában már benn van a keze.

Szobatisztaság. Ebben van most egy kis mélypont, aminek szerintem a két fő oka a következetlenségünk, illetve a környezetváltozás. Nemrég egy hétig nagyszülőkkel volt (F-fel "nyaraltunk"), meg pár napot otthon is voltunk, és a nagyszülők máshogy csinálják, ill. utazáskor pelenkát kap stb. A pisi azért viszonylag stabilan megy a bilibe / wcbe, a bölcsiben is, egy-egy baleset még van. Kakival rosszabb a helyzet, az utóbbi két hétben kb. nulla ment jó helyre. Most még az a legokébb, ha pelenkát kér előtte. Viszont, amikor bemegy, akkor egyértelműen látszik rajta, hogy bosszús, hogy nem így akarta.. Éjszaka kap pelenkát, délutáni alváshoz már nem.

Mi meg az apjával napról napra jobban imádjuk, ha lehet ezt még fokozni.

Még mindig a bili

Tök jól haladunk a szobatisztaság felé, egyszer már olyan is volt, hogy Mici a délutáni alváskor nem kapott pelust, és nem lett baleset. Mondjuk nem aludt nagyon hosszan... Anyósom szerint, amikor már éjszakára nem kap pelenkát, egy ideig mindig kell ébreszteni, és meg kell pisiltetni, hát ennek a gondolatától is fázom....
Egyébként vannak balesetek, tipikusan a bölcsiben akkor szokott lenni, ha kint játszanak, szerintem akkor valahogy megfeledkezik, vagy későn eszmél. Pont ma beszéltem a kedvenc dadusunkkal, azt mondta, hogy a mai is így volt, és amikor bent vannak, akkor mindig szépen szól, és segítséget kér (tartani kell a minivécén, olyan kis cuki). Itthon is adódik baleset, de többször pisil illetve kakil jó helyre, mint nem. Valahogy abban kéne ügyesnek lennem, hogy ráérezzek, hogy mikor jelent inkább zavaró tényezőt a pelenka. Nekem jobb érzés, hogy amikor eljön a bölcsiből, pelenkát kap, mert így nyugodt vagyok. Ha egyenest hazajövünk, az egy fél-háromnegyed óra, ha dolgunk van, akkor két óra is lehet, közben gyakran elalszik, egyelőre úgy érzem, hogy nekem így kényelmesebb. Végét keresni még magamnak is stresszes, hát még neki. De az igazat megvallva, eléggé szokott tiltakozni a pelenka ellen. Aztán meg általában, mikor levesszük, már van benne valami (ez, úgy  érzem, engem igazol), de nem mindig van, sőt, nagyon sokszor akkor is szól, hogy pisilni-kakilni kell, amikor pelenkában van (sőt, sokszor utána tényleg bele is termeli a bilibe, a mit kell), ergo a pelenka nem zavarja össze. Hát nem tudom, mi lenne az okos...

Mai aranyos:
(Hosszasan pakolászik a csipeszes kosárkában, nézegeti őket): Hát ez tök jó, ez a csipesz!

Azért ez oda...

Egyik ismerősömnek nemrég született a második gyereke, minden oké, szép nagy gyerek, sunshine, happiness. Azért is jó, hogy így van, mert az első gyerek (aki majdnem egyidős Micivel) születése elég durva történet volt.
És ennek kapcsán valahogy beugrott, hogy mennyivel jobban "viselem" azt, amikor valakinek az első gyereke születik. A másodikhoz valahogy jobban nehezemre esik jó képet vágni. Jobban irigykedem. Nyilván, mert nekem olyan sose lesz. Hát, nem vagyok büszke rá.

Anya, most tánc lesz!

Meg kell, hogy mondjam, nem hittem, hogy a szobatisztaságra szoktatás ilyen könnyen megy.
A négy napos ünnepet használtuk bemelegítésre, de szerdán kicsit frászban voltam, hogy most akkor a bölcsiben hogyan legyen. Megkérdeztük Micit, hogy akar-e bugyiban lenni a bölcsiben, vagy inkább ott még maradjon a pelenka. Nagyon lelkes volt a bugyival kapcsolatban (a csoport nagy része már szobatiszta, de mondjuk Mici a legfiatalabb a december 9.-i szülinappal, már többen betöltötték a három évet), úgyhogy, gondoltuk, legyen. Csak annyi volt, hogy be kellett vinni pluszban pár bugyit meg nadrágot, a dadusok amúgy szuper jó fejek, erről még lehet, hogy írok egyszer, nem tudom,miért nem tudnak mindenhol ilyenek lenni - pedig tök szimpla önkormányzati bölcsi.
Naszóval, a szerda-csütörtök-pénteket a bölcsiben Mici összesen 2 balesettel abszolválta. A csütörtöki uszodázás után F tévedésből bugyit adott rá pelenka helyett, ott volt még egy. A hétvégén itthon nulla baleset volt, bár egyik játszóterezésnél azért becsúszott egy pisi (nem akartuk még pelenka nélkül vinni, de ragaszkodott hozzá. Nagyon kis határozott, sőt néha túlontúl is az....)
Aztán e héten 1 baleset volt a bölcsiben, és 2 vagy 3 itthon, ami szerintem elég kevés. Mert amúgy tök ügyes, nem is szól feltétlen, hanem csak fogja magát, odamegy a bilihez, letolja a bugyit-nadrágot, elvégzi a dolgát. És aztán nem is azt mondja, hogy anya pisiltem, hanem, hogy anya, most tánc lesz! (ezt a részét, hogy ünneplünk a bilibe érkező termés mellett, ezt nagyon szereti).
Szóval pelenka-szempontból most úgy néz ki a nap, hogy Mici fölkel, általában rögtön pisil is egyet, miután (többnyire szárazon) lekerül az éjszakai pelenka és a  pizsi, aztán bugyiban van, bilizik, ha kell neki. Bölcsibe indulás előtt F megkérdezi, hogy kell-e pisilni, általában nem kell, aztán bicajjal elmennek a bölcsibe. Ez egy 20-25 perces út, háztól-házig az egyebekkel (bicajzár kinyitás, Mici beszerelése az ülésbe, sisak, bölcsinél bringa lezárás, etc.  inkább 30 perc), és ezalatt még nem történt baleset. Megérkezve Mici általában egyenest megy a fürdőszobába, nagy büszkén pisil a vécébe (ilyen cuki kis minivécék vannak, éljen Montessori), aztán elvegyül a csoportjában. Mostanában a bébiszitter megy érte, hogy én addig is dolgozhassak, amikor eljönnek a bölcsiből, akkor pelenkát kap, mert általában már az úton elalszik, és hogy ne legyen alvásközben baleset. Ébredés után újra bugyi estig, és csak lefekvéskor kap pelenkát.

Just for the record

Ma, vagyis 2 éves, 4 hónapos, 2 hetes és 6 napos korában Mici háromszor pisilt bilibe. Üdvrivalogtunk.

So far tehát 3, ebből az elsőnél 1 csepp ment a földre is, a második kettőnél viszont már minden a bilibe ment, és nem is jelentette be előre, csak szépen fogta magát, odament a bilihez, ráült, belepisilt, aztán szólt szólt, hogy kész. Tegnap egy hirtelen ötlettől vezérelve belekezdtünk a pelenka-gyorsleszoktató módszerbe. Mici amúgy már régóta érdeklődött a bili-téma iránt, a bölcsiben már elég sokan szobatiszták, és neki is van már bugyija, amit sokszor követel is a pelenka helyett. Csak eddig , mikor bugyiban volt, és szólt, hogy pisííííííííílni kell!!! addigra már minden úszott. Egyébként bilibe nagyon sokszor pisilt már, sőt, kakilt egyszer-kétszer, csak az volt a baj, hogy csak akkor, ha megkínáltuk, de akkor se mindig, néha csak ráült, aztán felállt eredmény nélkül. Kérni nagyon ritkán kérte a bilit, a bugyit viszont annál inkább, és az utóbbi időben az volt a rendszer, hogy hétvégentként napi 3 rend bugyi meg nadrág fogyott (háromnál lett elegem általában). Tulajdonképp a cikket elolvasva jöttem rá, hogy eddig azt rontottuk el, hogy ha nem pelenkában volt, akkor bugyi rajta volt, és valószínűleg nem érzékelte a különbséget (csak akkor, amikor már késő volt). Úgyhogy a négynapos hétvége jó alkalomnak ígérkezett a dolog kipróbálására. Eddig jó, örülünk. Egyelőre nem gondolok bele, hogy mennyire hiányozni fog a pelenkázás, majd amikor már teljesen szoba-és ágytiszta lesz... Hahh...


Ja, és akkor még néhány Miciszáj a végére:

Jaaaj, kipukkadt a copfom!
fanyűvő magók (v.ö. fognyűvő manók)
idefeküdök
olyan, mint Micinek a luhája színű
Ez jó móka volt?
Lá el (Ráhel) - a "h" hang egyelőre se szó elején, se szóközben nem megy, ld. még  a ód (a Hold) :)
Képzeld el anya, ....
A itten szelelméle!
Majadj má veszteeeg!
Mott benyúlhatok? (értsd: a cicihez - egy ideje bevezettük, hogy csak otthon szabad.)

Sajna már csúnyát is tud mondani. De remélem, még elfelejti. Egyik alkalommal, F egyhetes távollétében a reggeli kapkodásban kiszaladt valami. De akkor még sikerült elütni azzal, hogy Mici sem emlékezett pontosan, hogy hogy is volt, csak próbálgatta ismételni, és egy másik verziót erősítettem meg. De azóta egyszer volt valahogy beugrott neki (jól sajnos, lehet, hogy hallotta máshol is), és hosszú percekig mondogatta tisztán, érthetően. Remélem, többször nem jön elő, de ha mégis, akkor az a tervem, hogy megbeszélem vele, hogy nem mondunk olyat, aminek nem tudjuk a jelentését. Spero bene.


:::UPDATE::: este még bele is kakilt a bilibe, tök önállóan.

Babószáj

Na akkor még egy kis babószáj (már amúgy csak itt hívom babónak, offline nem, mert már tökre nem babás, hanem kislányos).

Ide szurított a doktornéni (ide adta a szurit).
A doktornéni adott szuritot.
Az úthengerbe nem szabad bemenni.
A piros maci és a Pötyi baba puszilnak. Puszilnak egymást.
Felhívnám őketeket.

Mit kívánsz a mamának és a papának? skypeos búcsúzkodásnál kérdezem, válasz: Hát,.. egy kis kenyeret!

Megdibádolom (pl. az egész bölcsit megdibádolom - nem tudjuk, mit jelent, de úgy mondja, mintha valami félelmetes dolgot akarna művelni)

Kiscsillag, menjél aludni! (mondja ezt a 89 éves dédnagypapájának).

Amikor Ale elvette Mici narancsát, akkor Mici sírt... és aszondta "e mia!" és hogy "voglio ciuccio" és akkor Mici szomorú volt...


Anya bejöjjön, Chiara meg ki(menjen).

Anya: Kérsz a levesbe bogyót? (t.i. levesgyöngyöt*)
Mici: Nem, hanem inkább babócát.


*nagyon megdobja a fogyasztást, bár Mici amúgy is nagy leveses

Tavaly

A tavalyi jó év is volt, meg rossz is. Volt bőségesen szívás, meg stressz, meg szomorúságok. De azért voltak nagyon jó dolgok is.

Az év legszomorúbb eseménye nagynéném halála volt. Nagyon megviselt. A legrosszabb az, hogy az ember ilyenkor döbben rá arra, hogy vannak dolgok, amiket már soha nem fog tudni bepótolni... Volt még egy nagy szomorúság, egy másik haláleset, egy családi baráté... a körülményei miatt felfoghatatlan...

Aztán még a rosszak közt voltak különböző egészségügyi nyavalyák miatti aggodalmak, saját részről, ill. családtagoknál, de ezek hála Istennek, végül alaptalannak, vagy egyszerűen kezelhetőnek bizonyultak. Annyi nagyjából bizonyos, hogy engem - legalábbis nőgyógyász - nem nagyon akar még egyszer ebben az életben operálni, gondolom max. nagyon alapos okkal. Fura dolog ez az egész, az ember azt hinné, hogy oké, úgy-ahogy túl van egy adag szíváson, megtanult együtt élni vele, satöbbi, és hogy akkor részéről már kipipálva az efféle, jöhet a méznyalás. Aha. Nem. Na mindegy. Meg az is elég világos, hogy (valahol olvastam valami frappánsabbat), hogy akinek gyereke van, az megnyerte az aggodalmat magát. Háát, igen, korábban bele se gondoltam, hogy mennyi aggodalommal jár a szülőség. Igaz, korábban abba sem gondoltam bele, hogy mit jelent a "szemem fénye" szófordulat. Most meg már nagyon is értem.

Aztán a munkafront, az leginkább ambivalens. Nem sok változás történt, elég sokat dolgoztam, kvázi ingyen. Igen, tudom, ez lúzerségnek hangzik, azért alakult így, mert pont rengeteg munkát elvállaltam, szerződéssel, mindennel, mielőtt Mici bejelentkezett, és mivel a terhesség alatt nem tudtam a rendes tempómban (sem) haladni, jó sok maradt a születése utánra olyasmikből is, amit meg lehetett, sőt, meg kellett volna csinálnom már korábban. Sőt, még  olyan is volt, amit régesrég kifizettek. Eddig a sokat, és hogy miért "ingyen", hát azért, mert gyesen (meg gyeden, meg tgyáson) vagyok/voltam, és amellett kezdetben ugye nem is lehet munkát vállalni, másrészt a gyerek, és a földrajzi távolság a munkahelyemtől még valami távmunkás félállást sem tett lehetővé, mert mondjuk havonta egyszeri bemenést sem tudtam volna vállalni. Viszont a vállalt dolgokat meg le kellett szállítani, és annak idején megtette azt a gesztust a főnökség, hogy a hét hónap fekvés alatt nem kellett betegállományba mennem, még csak nem is csökkentették a fizetésemet (ami azért elég jó, mert így szerintem kábé a legmagasabb tgyást kaptam), hanem megengedték, hogy otthonról dolgozzak, nem kellett bejárnom. Mondjuk olyan munkám van, aminek eleve része az otthoni munkavégzés. Ami király e téren, hogy 2011-ben végre befejeztem _minden_ hosszú ideje húzódó munkát. Ami nem olyan király, hogy egy bizonyos továbbképzésnek a befejezése még hátravan. Ebből a szempontból egyébként előnyös, hogy a harmadik "otthon" töltött évre az lett a deal, hogy nem bíznak rám más munkát, ha befejeztem a képzést, visszavesznek, sőt előléptetnek. Úgy legyen, ámen, de majd meglátjuk. Egyébként csomó más dolog érdekel, nem tudom, hogy ez ilyen midlife crisis, vagy tényleg mással kéne foglalkoznom, mindenesetre szívesen kipróbálnám magam további területeken is, úgyhogy mozgolódom...

Ja, igen. A pozitívok. Lassan úgy érzem, hogy kezdek belerázódni ebbe a külföldi létbe, abba, hogy a szüleimtől, testvéremtől, barátaimtól távol vagyok, és eléggé egyedül. Nem mondhatnám, hogy könnyű volt, az ősz valahogy mindig extrán megvisel, és ez tavaly is így volt. Nyár végén, amikor visszajöttünk Budapestről, akkor már előre szívtam a fogam, hogy most karácsonyig nem megyünk haza.... De végül is valamennyire kárpótolt az, hogy utána meg másfél hónapot voltunk otthon. Nagyon-nagyon jól esett. Az ittlétnek próbálom a jó oldalát nézni, pl. tanulgatom az itteni konyhát, meg örülök azoknak a dolgoknak, amik otthon nincsenek, itt meg vannak.

És úgy érzem, hogy az anyasággal is egyre jobban megbirkózom, mondjuk ez sokban múlik azon is, hogy Mici is abba a korba ért, hogy lehet mindenféle jópofaságot csinálni vele, hogy érdeklődik egy csomó dolog iránt, és hogy nekem is nagyon érdekes figyelni a fejlődését, a bontakozó egyéniségét... meg azon is, hogy mióta bölcsibe jár, van valamennyi "szabad" időm, ami persze a gyakorlatban nem azt jelenti, hogy mondjuk kozmetikushoz járok, vagy ilyenek, de azt mondjuk igen, hogy van időm foglalkozni a munkámmal, a háztartással, és néha még kreatívkodom is. Az elején borzasztó nehéz volt az, hogy nincs semmi segítségem - pedig soha nem voltam az a gyerek, aki helyett mindent megcsináltak, sőt,... de valahogy nem készültem fel arra, hogy milyen borzasztó kiszolgáltatott helyzetbe kerülök azáltal, hogy egy (majdnem) újszülöttel elköltözöm egy olyan országba, ahol nincsenek rokonaim, barátaim, még ismerőseim is csak alig, és a nyelvet sem beszélem. Egy pici babával az élet szerintem akkor is meglehetősen fárasztó, ha az anyának alkalma van időnként kilazítani, társaságba menni, satöbbi. Hát hadd ne mondjam, hogy Mici egy éves is elmúlt, amikor először bébiszitter jött hozzánk - és akkor még csak azért, hogy lefoglalja, míg én a másik szobában lóhalálában dolgozom. Elmúlt másfél, amikor először vigyázott rá bébiszitter este, és mi elmentünk egy vacsorára.

És a legfőbb pozitívum, hogy asszem sikerült túltennem magam azon, hogy nem lehet több gyerekem. Pontosabban, hogy nem szülhetek több gyereket, ami nem ugyanaz.

Szánom-bánom

... hogy ilyen rég írtam. Nincs túl sok mentségem, csak a mókuskerék... meg az,hogy kicsit lusta is vagyok, de legalábbis nem a blogírás volt a preferenciasorrend tetején. De most megígérem, hogy egyrészt bepótolom a babó kétéves szülinapjáról szóló bejegyzést, meg hogy írok egy körülbelüli összegzést az elmúlt évről.... hamarosan....