Siker

Ma két sikerélményem is volt, muszáj elmesélnem.

Az egyik, az úgy volt, hogy F még szombaton ott hagyott a piacon egy pultban egy adag sajtot. Vásárolt, fizetett, átvette a szatyrot, majd meglátta a sajtokat, kérte, kifizette, de a zacskót ottfelejtette a pulton  (igen, határozottan szórakozott professzor benyomását kelti néha, de az eszéért is szeretem). Mondjuk lehet, hogy az odafigyelésben Mici is akadályozta, aki, ha elemében van, simán megtanítja a számokat tízig magyarul akárkinek, szóval, nehéz nem odafigyelni rá.

Na tehát hősünk mit sem sejtve hazajött a piacról N mínusz egy zacskó, csomó felvágott, nyers hal, zöldség és gyümölcs, plusz Mici társaságában, szépen kipakolt a hűtőbe, és este, a vacsora utáni sóhajomra, miszerint úgy ennék egy kis sajtot, átszellemült arccal mondta, hogy szuper sajtokat vett. Aztán elkezdte keresni. A következő tíz percünket nem írnám le, borzasztó csalódottan kénytelenek voltunk belátni, hogy sajt sehol. Felmerült, hogy a boltban hagyta, meg az is, hogy a műhelyben (ahol én szoktam hobbizni szombatonként, és F és Mici be szokott ugrani), de technikailag nem sokat számított, mert a műhely is a piaccsarnokban van, ami vasárnap zárva, sőt, most hétfőn is, mert bank holiday volt. Mondjuk reméltem, hogy ha már, akkor inkább a pulton maradtak a sajtok, és nem a műhelyben, mert elképzeltem, hogy 2 nap múlva micsoda szag lenne pl. a brie továbbérése folytán.

Node, mivel tudtam, hogy melyik standnál vette (volna) F a sajtokat, gondoltam, hogy egy próbát megér, megkérdezem, hogy nem maradtak-e ott. Tehát odamentem, és nagyon kedvesen megkérdeztem, hogy nem maradt-e itt szombaton egy sajttál, mert a férjem, bla bla bla... És  lássatok csodát, a csaj mondta, hogy rémlik neki, igen, milyen is volt, és már vette is ki a pultból, hogy tessék. Hát most komolyan, alig jutottam szóhoz. Lehet persze, hogy F szép kék szemére emlékezett, szóval az érdem csak félig az enyém, F viszont biztos nem ment volna vissza megkérdezni...

A másik, na az viszont teljesen az én érdemem. Valami irományomra egész komoly dicséreteket kaptam a hajdani főnökömtől, ilyesmiket írt, hogy "ezt a részt meglehetősen ügyesnek tartom" ami nála kb. a non plus ultra, mert szinte soha nem dicsér. Vagy ha igen, akkor legalább annyi kritikát is mond, szóval nem érezheti magát az ember megdicsérve. De ez most jól jött, vizsgák előtt mindig halálra izgulom magam, és úgy érzem, hogy semmit se tudok, borzasztó... ilyenkor jó, ha valaki boostolja az önbizalmamat.