Már megint

... több, mint két hete írtam utoljára. Pedig ezt úgy nem szeretem, annyi mindenről lehetne írni, de nem jutok hozzá.
Mentségem persze több is van, például _végre_  megírtam valami nagyon fontos, és ezer éve készülő irományt (babonából egyelőre többet nem is mondok róla). A másik mentség meg, hogy a fejünkre szakadt egy csomó dolog, F munkája itt váratlanul véget ért, úgyhogy egy ideje a hova tovább bűvkörében élünk. Aztán ehhez kapcsolódóan van egy-két durvább szívás is, például a lakást nem lehet felmondani akkor, amikor szeretnénk (ill. persze igen, csak nagyon sok pénzt elbuknánk), aztán az is van, hogy elvileg jogosultak lehetnénk valami segélyre, de nagyon úgy néz ki, hogy mégsem, és marhára nem mindegy. Igazából elég felőrlő az a bizonytalanság, amiben végülis nyár vége óta vagyunk, h. t.i.
- nem tudjuk, meddig maradunk itt
- nem tudjuk, hova megyünk tovább
- nem tudjuk ki, mit fog dolgozni
- ill. Mici meddig járjon itt oviba (már az is kérdésvolt, hogy elkezdjük-e, de hosszas tipródás után végülis a kezdés mellett döntöttünk), és miután nem jár itt, mi lesz. Szeretünk izgalmasan élni, na.

Viccet félretéve, azért a fenti pontokban lassan oszlik a homály, például biztosnak látszik, hogy december / január tájékán költözünk.
Az is némiképp biztosnak látszik, hogy nekem van /lenne munkám otthon, de az kérdés, hogy ha nem Magyarországra költözünk, akkor mi lesz vele, elbukom-e azt a helyet, ami elvileg visszavár 3 év gyerekezés után, cirka hat éves munkaviszonnyal a hátam mögött.

Ami remek viszont a sok bénaság mellett, az az, hogy úgy tűnik, Mici megszerette az ovit, és az ovi is őt, na, erről majd írok egy rendes bejegyzést is.