Otthon jártunk

És remek volt, tényleg, nagyon nagyon jól éreztem magam.
Persze rövid volt, és a nagy része idegeskedéssel meg stresszeléssel telt (vizsgázni voltam), de priceless, hogy főztek rám, hogy volt, aki foglalkozzon a gyerekemmel (akinek elérhető közelségben vannak a szülei, el sem tudja valószínűleg képzelni, milyen az, amikor az alaphelyzet ennek az ellenkezője).
A vizsga jól sikerült, a hiúságomnak meg a maximalizmusomnak persze jót tett, de kb leszarnám azt is, ha nem sikerült volna ennyire jól, lényeg, hogy túl vagyok rajta, és nem kell ismételni.
Míg otthon voltunk, Mici nyaralt a leginkább, ilyenkor aztán megy a nagyszülői kényeztetés! A leányzó kapott télikabátot, őszi cipőt, barbit, több köbméter matricát, babákat, kis kutya fülét. A nagyszülők elvitték színházba, bábszínházba, meg a Vadasparkba.
Mondjuk az édes volt, és nagyon meg is hatott, hogy négy (na jó, majdnem öt) nap után, amit Mici F szüleinél (és nélkülem) töltött, este, amikor 1 percre otthagytam a kádban - a tesóm és anyukám mellette volt - éktelen bömbölésben tört ki. Nyilván rettenet fáradt is volt, és hiányoztam is neki, mert miután leráztam a kedves ismerőst a telefonban, és visszamentem hozzá, nagy nehezen csak annyit nyögött ki két hüppögés közt, hogy "egész nap csak téged akartalak"! Awww. Imádom.

Aztán még az is jó volt, hogy pénteken együtt mentünk ki a temetőbe a szüleimmel, tesómmal és Micivel. Mickó még soha nem volt temetőben, úgyhogy picit tartott is a dologtól, de meséltem neki sokat, és szerintem jó volt, hogy velünk jött. Imád kertészkedni, úgyhogy segített elültetni a virágokat. Az elhunytak közül mondjuk csak a nagynénémet ismerte, de nyilván rá sem nagyon emlékezhet, csak egyszer-kétszer találkoztak.

Hát ilyesmik.