Beszéd, beszéd, és és egyebek

Elkezdett beszélni a babó. Egyszerűen hihetetlen, tényleg olyan, mintha tegnap még csak (fél)szavak lettek volna, ma meg már mondatok, történetek. Mindent kommentál. Mindent ismétel. Van olyan, hogy látszik, hogy keresi az agyában az odavaló kifejezést, és pár másodperc csend után üdvözült arccal bemond valami olyat, amit soha korábban. Majdnem teljesen tisztán, tökéletesen érthetően. Én meg csak lesek.
És ami végképp elképesztő, hogy nem csak, hogy tud mondókákat, és dalokat, de néha át is költi őket, például a "Hinta palinta, hintázik dédi" (amúgy a nevét szoktuk beleénekelni). Vagy a mai: "Hóc, hóc, katona, ketten ülünk rajta". It's quite amazing.
Pár napja vagyunk újra itt, bölcsibe még nem ment, mert kicsit lerobbant indulás előtt, szóval arra számítok, hogy az idegen nyelvi környezet majd kissé visszaveti, pl. ma a játszótéren is magyarul akarta megvédeni az igazát (egy egyébként asszem román kislánnyal szemben), de ami még vicces, hogy angolul is szoktunk neki énekelni ezt-azt és egyszercsak kérte az egyik dalt, így: dujunó, dujunó (lásd még: Do you know the muffin man?). Szóval a végén még három nyelvű lesz a gyerek.
Kedvenc mondatai mostanság:
Szegíc anya.
Ott bibi.
Apa, anya, Emma, mama, papa, dédi, mindenki.
Lepula lepulő kojbe.
Legcukibban mondott szavak:
szábájó (szájába)
bojágok (bogarak)
Én meg tök kész vagyok tőle, de olyan szinten, hogy ezt elképzelni se tudtam volna korábban. Legszívesebben egész nap dögönyözném. Ha látja, hogy fáradt vagyok, odajön és cirógat. Olvadok.

Ja, és ma volt egy jelenet (hajjaj, dackorszak, és nemnemnemnemNEMM! kezdődik...). Kiköpte a virslit, és mikor azt mondtam neki, hogy ez csúnya volt, vegye fel, adja oda, és jött a nemnemnem, akkor először szép szóval elmagyaráztam, hogy ezt nem szabad, ha anya kér valamit, azt komolyan kell venni, vegye fel a virslit, és ez nem hatott, akkor mondtam, hogy jön a büntetés. Nagy hirtelenjében azt találtam ki, hogy visszaültetem az etetőszékbe és becsatolom, akkor már látszott, hogy egy kicsit megszeppent, és amikor elmagyaráztam neki, hogy most azért van büntetésben, mert nem akarta felvenni a virslit, akkor sírásra görbült a szája, és elkezdett szipogni, hát annyira cuki volt, hogy haraptam a számat, hogy ne röhögjek, és nagyon türtőztetnem kellett magamat, hogy ne kapjam ki azonnal a székből. Megértette, hogy haragszom, és hogy valami rosszat csinált és éktelen sírásban tört ki. Megnyugtattam, hogy nincs semmi baj, anya ettől még szereti, és megkérdeztem, hogy ugye most már sajnálja, hogy nem vette fel a virslit elsőre. Sajnálta, bólintott, és akkor megkérdeztem, hogy ha most kiveszem a székből, akkor felveszi-e. Megígérte. Kivettem, felvette, odaadta. Én meg összevissza pusziltam. Azt az arcot, a sírás előtt, szerintem soha nem fogom elfelejteni.