Így utaz(t)unk mi

Ez a bejegyzés kissé retrospektívebbre sikeredett a tervezettnél, mert ugye lassan 2 hete itt vagyunk... már íródik egy ideje, de egyelőre nem nagyon van időm semmire...
Szóval az úgy volt, hogy F már az eggyel korábbi hétvégén is nekiindult volna, de én valahogy éreztem, hogy nagy menet lesz összekészülni egy majdnem kéthónapossal... Ha csak pár napra utazom, és egyedül, akkor is az indulás előtti éjszakát rendszerint csomagolással töltöm, hát mondtam F-nek, hogy nekem kell egy teljes nap, hogy összecsomagoljak mindent Micinek, meg magamnak. No, ezt be is lőttük, hogy ez a nap a szombat lesz, és akkor vasárnap indulunk. A kb 1200 km-es utat 2 naposra terveztük. Persze már napokkal korábban elkezdtem organizálni, pl. felszerelkezni házipatikával, tápszerrel, tartalék pelenkával, összekészíteni az egy mérettel nagyobb ruhákat (a terv szerint 1-2 hónapon belül nem megyünk haza még látogatóba se, hát majd meglátjuk)... Iszonyat, mi mindent kellett összepakolni: mérleget, a babakocsit, n+1 takarót, hálózsákot, játékokat, huhh. F még ősszel azt találta ki, hogy repülővel menjünk, de mondtam, hogy no way, ahhoz túl sok a cucc, így végül autóval jöttünk ki, és még jó, mert kb a fülünkön is csomag lógott, épp hogy befértünk úgy, hogy pár dolgot otthon is kellett hagyni.
Na, ott tartottam, hogy szombaton egész nap pakoltam volna, ha nem teszünk egy kört még a szüleimnél. Úgy volt, hogy ők jönnek hozzánk, és megnéznek egy fürdetést, de ez különböző okoknál fogva nem jött össze, így végül a búcsúzkodást egy ebéd keretében ejtettük meg náluk (utoljára pocakosan voltam ott, féltem, hogy bőgni fogok meg minden, de viszonylag egész jól viseltem). A látogatás szokás szerint hosszabbra sikeredett, aztán tűzés haza, és csomagolás ezerrel. Amikor még hajnalban is csomagoltam, akkor már gyanús volt, hogy nem fog menni az indulás, de minket nem olyan fából faragtak, hogy csak így feladjuk. A sógorékat, akik segítettek bepakolni, kicsit későbbre hívta F, azzal, hogy akkor majd nem a hajnali, hanem a következő szoptatás után vágunk neki. Még szerencse, hogy átjött a húgom is búcsúzkodni, és segített, meg anyukám is. Csakhogy, azt a "pár" dolgot, amiről hajnalban úgy gondoltuk, hogy reggel hiphopp összedobáljuk, valahogy még 11kor is csomagoltuk. Na ezen a pontot vetődött fel, hogy nyakunkon a következő etetés, úgyhogy mi lenne, ha egy nappal tolnánk az indulást, egyrészt baromi fáradtak vagyunk, másrészt 1kor már késő elindulni.Úgyhogy így lett hétfő, vasárnap meg otthon "relaxáltunk" (valójában azon idegeskedtem, hogy mit felejtettem ki, meg, hogy dugig van pakolva az autó, nehogy feltörjék, a babakocsit pl fel is hoztam).
Másnap azután sikerült már hajnali fél 11kor el is indulni - pedig tényleg minden össze volt készítve előző este... De még isteni szerencse, hogy hétfőn indultunk, mert az első megállónál F észrevette, hogy lapos az egyik kerék. Nosza, keressünk benzinkutat, fújjuk fel, aztán keressünk gumist. Győrben addig tekeregtünk, míg találtunk egyet, szerencsére gyorsan orvosolták a problémát, de mondjuk nem tudom, vasárnap mi lett volna. A tekergés közben Mici megéhezett, úgyhogy kipróbáltam, milyen autóban szoptatni. Nem ultra kényelmes, de azért sikerült, a Babó jóllakottan kidőlt a végén :)
A következő megállónk Parndorf volt, naná, hogy az én kedvemért. Megérkeztünk, de a Babó tök mélyen aludt, úgyhogy én gyorsan nekiindultam shoppingolni. Először a BodyShopban voltam, a kihagyhatatlan mangós body butter-ért, aztán a Mangoban lecsaptam egy szoptatósnak is jó felsőre (hosszan gombolódik elöl). Legnagyobb sajnálatomra a Jackpot-os bolt tényleg megszűnt. Eddigre pont megéhezett Mici, úgyhogy irány vissza, szoptatás autóban No2, azután gyors ebéd az egyik étteremben (rendik voltak, mert Micinek megmelegítették a tápszert is) aztán én még egy fél órát adtam magamnak shoppingolásra, Micinek vásároltam egy édes kis pólót, meg egy ruhácskát, hozzá való cipőcskével.
Aztán huss, tovább, persze jó későn értünk a szálláshelyre, még el is tévedtünk picit, útközben autós szoptatás #3 és #4, utóbbi egy benzinkútnál, ahol a bárban szintén melegítettek nekünk egy adag tápszert. Még nem is írtam, Mici úgy utazott, hogy a hátsó ülésen középen, autóba köthető mózeskosárban. Szörnyű volt, hogy nem láttam belőle semmit, csak a kb 4 centi átmérőjű sminktükröm segítségével. Aztán amikor sötét lett, akkor mindezt még azzal fűszereztem, hogy fényt is kapcsoltam. Esküszöm, kevésbé idegesített volna, hogy ha végig üvölt, mint az, hogy végig aludt... de mondjuk amikor meg elkezdett keservesen sírni, akkor azért megizzadtunk, mire elértük a következő benzinkutat...
A másnap hasonló mederben folyt, de már csak etetni álltunk meg. Egész jól belejöttem az autóban való szoptatásba. Azért megintcsak viszonylag későn érkeztünk, és öreg este lett, mire minden cucc fel lett pakolva. A legnagyobb poén, hogy azon paráztam, hogy majd alig akar enni útközben, meg jól le fog fogyni, erre megmérjük itt első este, és 3.25 kiló!