Arról, hogy minden mindennel összefügg

Vagy majdnem minden majdnem mindennel.
Kicsit csapongok a történések közt, mert nagyon összevissza van időm írni (leginkább nincs is), mióta kijöttünk, pedig sok minden történt.
Például bejelentkeztünk Micivel egy itteni doktornénihez – akit elvileg úgy választottunk, hogy tudjon angolul, de persze kiderült, hogy egy mukkot se tud. (De azért kedves, csak nem tudom, hogy hogy fogom elmondani neki a dolgokat, pláne telefonba… na mindegy.) Időközben az ismerőseink ajánlottak egy korunkbeli, angolul is beszélő neonatológust, akivel már össze is haverkodtunk, vele azért könnyebb dolgunk van, de ő hivatalosan nem lehet az orvosunk, csak tanácsot kérhetünk tőle. 
Az itteni doktornéni is mondta, amit a mi otthoni doktornénink is mondogatott, hogy Mici nem hízik elég gyorsan. Az otthoni doktornéni szerint heti min. 150-200 gramm lenne a jó, és naponta testsúlykilogrammonként legalább 150 grammot kell ennie (vagyis pl 3 kilósan min 450 grammot – de ez teljesítjük is. Mivel elvileg minden etetés előtt és után mérjük, és naponta egyszer a pucér súlyát is – nem szórakozásból teszem, a védőnő kérte, de közben teljesen függő lettem, már nem bírok nem mérni – szóval emiatt elég pontosan tudjuk követni, hogy mennyit evett, és hogy gyarapszik a súlya, ill. h mennyi tejem van).
Visszakanyarodva a címhez, kiderült, hogy miért nem gyarapszik gyorsabban Mici. Azért, mert nem kakil eleget. Ki hitte volna?? Szóval az van, hogy azért nem eszik többet, mert nincs hely a kis hasában, és ezért gyarapodik lassan. Csak 3-4 naponta kakil – de akkor is általában csak rásegítéssel, az otthoni dokinéni ajánlására egy kis glukonont adunk neki, az után mindig kakil. A nagyon helyes neonatológus azonban megreformálta az eddigi rendszerünket. Egyrészt azt mondta, hogy lehetőleg mindennap kakiljon a Babó, de a glukonont nem javasolta. Helyette azt mondta, hogy inkább egy kis szélcső szerűséget dugjunk a fenekébe, ha 24 óra eltelik kaki nélkül. Másfelől meg azt mondta, hogy felejtsük el a méricskélést, meg a számolást, szoptassam meg, aztán kapjon egy csomó tápot, az étkezésnek ne akkor legyen vége, ha kiürül az üveg, hanem ha ő abbahagyja, az nem baj, sőt jó, ha meghagy egy kicsit. És ott rögtön demonstrálta is, hogy hogy gondolja, és lám, Mici a „szokásos” adag mellé betolt még egyszer annyit. F-fel csak lestünk, és elkezdtük rosszul érezni magunkat. Eddig éheztettük volna a gyereket?? Good God. Merthogy eddig úgy csináltuk, hogy a napi mennyiséget elosztottuk a körülbelüli etetések számával, és mindig kb annyira egészítettük ki a szoptatás után táppal a mennyiséget, ami kijött. Ha utána még éhesnek tűnt, akkor kapott még egy kicsit. Ráadásul a védőnő azt mondta, hogy próbáljuk picit kevesebbel kiegészíteni, hogy gyakrabban éhezzen meg és gyakrabban akarjon szopni, mert akkor több lesz a tej. Elkezdtem azon enni magam, hogy basszus, ezért volt az, hogy nagyon sokszor nem dőlt ki kaja után, mert csak tesséklássék lakott jól… annyira pont nem, hogy kidőljön, de annál jobban, hogy követelőzzön… csak várta, hogy hátha kap még… és így szépen eljutottunk a következő etetésig… szóval egy ideje „fogyókúrázik” a gyerek. És töprengünk, hogy vajon miért nem hízik jobban. Hülye tudományos szülők. Óbasszusbasszus. Az már csak mellékszál, hogy egyébként Mici tényleg annyiszor eszik, ahányszor akar, de ettől nem lett lényegesen több a tej. Ráadásul mióta ezek a giga adagok vannak, azóta visszaestünk kb fele tej – fele táp arányra, pedig fejek is, de még így is…
Aznap tehát a tanácsok fényében folytattuk Mici táplálását. A következő etetéskor egy kicsivel még többet evett (és azóta is van napközben 2-3 giga adag, a napi kajamennyiség meg hihetetlenül megugrott). Végre elkezdett tök jól hízni, napi 50 és 100 gramm közt. Este meg bevetettük a szélcsövet, és lőn, Mici kakilt egy akkorát, hogy ihaj. De ez még nem minden. A legdurvább, hogy azóta mindennap kakil. Magától.