Három éve(s) #2

Nade, vidámabb dolgokról akartam írni az előbb, csak eltérültem, de most akkor íme.

Még ősszel megígértük Micinek, hogy a szülinapjára rendezünk bulit. Semmi nagyzolás, csak már nagyon várta a szülinapját, meg régóta szerette volna meghívni a barátait, és úgy gondoltuk, hogy ez jó alkalom. És persze egy kis búcsúzkodás-fílingje is volt a dolognak, több nagy vendégség nem igazán lesz már itt, két hét múlva költözünk, javában dobozolunk.

Szóval, már pár hete szervezkedtünk, először máshol akartuk tartani, de némi töprengés után végül a házibuli mellett döntöttünk, úgyhogy szombat délelőttre hívtuk a csipet csapatot. A meghívottak egy része a bölcsis barát, másik része az ovis, összesen tíz gyerek volt, egy fiú, a többi lány, és mindenki (minden dimenzióban) nagyobb volt Micinél. Az ovis barátnői kivétel nélkül öt évesek. Hát vicces volt, a lakásunkban szerintem nem voltak még sosem ennyien, némely gyerekkel mindkét szülője eljött, sőt, valakinek a kishúga is,  és hát a gyerekszoba az elég kaotikusan festett utána. De mindegy, tök jó volt, Mici a közepén majdnem elaludt, (előtte kissé elnyúlt arccal nézte az ölemből, ahogy a kis barátai szétbontják a szobáját, játékait, szerintem nem volt felkészülve, hogy milyen lesz, amikor tízen játszanak a játékaival), de aztán szokása szerint 5 perc múlva már teljesen felélénkült újra, a három gyertyáját elsőre elfújta, és meg volt hatva az egésztől. Egyébként én is, nagyon klassz ajándékokat kapott (jó, oké, volt minipóni, meg hercegnő is köztük, ami nem az ízlésem, de mindegy, ő örül neki). És hát a szülők is, már akivel sikerült pár szót váltani, tök szimpik voltak. Az egyik kislányt egyébként csak leadta az anyukája, és megkérdezte, mikor jöjjön érte, majd elment, biztosítva minket, hogy jól fogja érezni magát. Nekem ez kicsit furcsa volt, nem tudom, hogy dolga volt-e neki, vagy talán attól félt, hogy nem érezné jól magát a többi szülővel. Minden esetre F sajnos 14 órát mondott neki, és az utolsó félórában már aggódott a kislány, de szerencsére egy fellow anyuka pártfogolta, aztán valahogy kihúztuk addig, de mondjuk, ha meghagyta volna a számát, azért felhívtam volna a mamáját...
Amúgy tényleg jól sikerült az egész, a bölcsis banda maradt a legtovább, és nagyon megható volt, ahogy búcsúzkodtak, nagyon szeretik Micit, meg szerintem minket is, és nekünk is nagyon fognak hiányozni. A bölcsis szuperdadus majdnem sírt, a nyakamba borult, szerintem szimbolikus az ajándéka is, és olyan levelet írt hozzá, hogy majdnem elbőgtem magam. És V anyukáján is látszott a kétségbeesés, hogy mit mond majd V-nek, ha látni szeretné Micit (a number one barátjának tartja)??