... Mici és én. Amennyire szoktam várni ezeket, hát most annyira nem, több rémes dolog volt terítéken. Beszélni pl újra a fontos emberrel. Aztán beszélni a főnökömmel, hogy most mi lesz (augusztusban már elígérkeztem a visszajövetelre, de ugye mégsem tudok).
Aztán, mondjuk ez a legkevesebb, szerepelnem kellett egy rendezvényen, és az utóbbi három évben kissé kijöttem a gyakorlatból.
És mindezek mellé még ezer más dolognak kellett beférnie, amit jól keresztülhúzott pl az. hogy csütörtökön mindenre képtelenné tett egy remek kis migrén, de még a fogorvost is le kellett mondanom aznap.
Na mindegy, kissé az esélytelenek nyugalmával vágtam neki a dolgoknak, viszonylag jól mentek.
Fogorvoshoz eljutottam, nőgyógyászhoz sajna nem, hát ez vsz. már csak januárban...
Közben F kiválasztotta az új lakásunkat a következő bázishelyen, két szoba, nappali, berendezett konyha (amúgy üres az egész) és van benne még mosagatógép is (hurrá, sosem volt még olyanom) és kád is (hurrá, az utóbbi 3 évben olyan lakásokban laktam, ahol nem volt). És még szuperbónuszként erkélye is van, ójessz. Most már csak át kell költözni, semmiség. Otthonlétem alatt még egy jót veszekedtem F mamájával (miért nem megyünk haza témakörben - és mikor próbáltam elmagyarázni, h én sem így terveztem, ill. az én életemet aztán nagyon megbonyolítja ez, akkor nemes egyszerűséggel közölte, hogy miért nem állok a sarkamra. Aha.)
Szóval azt akarom mondani, hogy mióta külföldön élek ez volt a legbénább otthonra-ruccanásom,komolyan, még egy masszázsra se jutottam el, hát élet az ilyen?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése