Első nap a bölcsiben...

Hirtelen-váratlan felvették Micit a bölcsibe. Olyan február közepén kaptuk a hírt, 2 napunk volt eldönteni, hogy élünk-e vele. Én nem nagyon akartam, eleve a jelentkezésre is azért bólintottam rá, hogy ha hosszabb távon itt maradunk, akkor esetleg ősztől mehetne, már ha felvennék, de mindenki azt mondta, hogy semmi esélyünk. Aztán mégiscsak de... Én anno úgy gondoltam ("terveztem"), hogy kétéves kora előtt tuti nem adom bölcsibe a gyereket (persze azt is terveztem, hogy több gyerekem lesz, és ideálisan úgy követik egymást, hogy közben nem nagyon megyek vissza dolgozni). Aztán ugye nem így lett, nem fogok több gyereket szülni, bárhogy is fáj erre gondolni, és az is kérdéses, hogy lesz-e több gyerekünk... de ez egy másik téma, elkalandoztam... Szóval eldöntöttük, hogy oké, menjen Mici, bár én még most sem vagyok biztos benne, hogy így lesz a jó, és volt pár durva kiborulásom is emiatt.
A dolog pozitívumait nézve:
Mici szereti a társaságot, járunk játszóházba és azt is nagyon szereti (na, ez is egy másik téma, majd talán egyszer írok róla), és tény, hogy társaságunk nem nagyon van, olyan meg pláne nem, ahol ő gyerektársaságban lehetne, itthon néha unja magát velem (pedig igyekszem kreatív lenni, de) nem tudok állandóan vele foglalkozni, és nincs semmi segítségünk, ami miatt állandó időzavarban vagyunk. Nem mellesleg, talán nekem is lesz egy kis időm, elsősorban nem magamra, hanem a teendőimre, aztán talán magamra is.. talán kevesebbszer fogok hajnalig ülni a gép előtt, az utóbbi két hónap nagyon keserves volt.... További pozitívumok, hogy ez egy felújított bölcsi, kb 10 percre tőlünk, és tök rugalmas, egy nap 3-6 óra, tök kedves és szimpi bölcsisnénikkel (dadusokkal?). Megfizethetőbb, mint a bébiszitter, ráadásul a bébiszitternél mindenképp jobbnak tartom a közösséget (bár tök aranyos szitterünk van).
Ami a negatívumokat illeti, hát abból sokkal több van, első sorban lelki természetűek, tehát nem ragadhatók meg a racionalitás talaján. Még mindig úgy érzem, hogy ez valahol szaranyaság :( hogy szaranya vagyok, hogy nem hagyom a munkát a francba (nem mintha megtehetném, mert most se pénzért csinálom, hanem "szerelemből", ill. azért, hogy megmaradjon a helyem, ahova visszamehetek, de hivatalosan gyesen/gyeden vagyok, ennek megfelelően munkabér nuku.)
Mondjuk az viszont feltétlenül pozitívum, hogy bármikor kivehetem Micit, ha úgy látom, hogy nem jó neki, és akkor minden visszaáll a régibe. Nem az életünk múlik rajta, nem azért adom be, mert a futószalag mellé kell visszaállnom, különben nem jut villanyra....
Visszatérve a jelenbe és a realitásba, tegnap kezdődött a beszoktatás. Egy órát kellett ott lenni, úgy, hogy én is végig ott voltam, egy teremben Micivel, a dadussal, a többi gyerekkel, és 3 másik anyukával. Hát kábé ahogy megérkeztünk, Mici elindult felfedezni - nem lep meg, roppant kíváncsi természet, a játszóházban is nagy örömmel iramodik el mindig), és tök élvezettel jött-ment, széket tologatott, stb. Na ez ment úgy egy fél óráig, aztán elfáradt (a délelőtti alvás kimaradt, úgyhogy számítottam rá), onnantól kb a fele időt kézben, a fele időt a földön / többiekkel töltötte. Eddig ígéretes. Van egy fekete kislány, aki már több hete jár a bölcsibe, de még mindig minden nap rengeteget sír, hát ez elég riasztó....  De szentül megígérem magamnak, hogy próbálom félretenni az aggályaimat, és csakis Mici szempontjaira koncentrálni. Ha azt látom, hogy tök jól érzi magát, miért is ne járjon. Ha nem tetszik neki, köszönettel elállunk a lehetőségtől.