Drága nagynéném itt hagyott ma bennünket. Nagyon súlyos beteg volt hosszú évek óta, mégis váratlanul ért a hír. Karácsonykor nem tudtunk találkozni, reméltem, hogy húsvétkor majd sikerül, felvisszük Micit... Rohadt érzés, hogy nem válaszoltam a boldognévnapotkívánós íméljére... a szimpla köszönöm helyett szerettem volna hosszabban írni neki... de most már sosem íródik meg az a levél. Íme, a tett halála az okoskodás.
Kamaszkorom első számú példaképe volt, valósággal rajongtam érte... Mici születése után ő volt gyakorlatilag az egyetlen, aki nem a szokásos sablonszöveget nyomatta... Erre mindig emlékezni fogok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Tudom, nem vígasztal, de én sem tudtam elbúcsúzni kedvenc nagynénimtől, mikor elment...Megértem, amit érzel. Az én nagynéném nem volt nagyon súlyos beteg, hirtelen jött az agyvérzése, vagy agydaganata, vagy nem tudjuk mije, mert a közvetlen a családtagok sem tudják a mai napig, hogy miben hunyt el pontosan, de hamar "elvitte", és míg előtte szeptemberben még ott volt az esküvőnkön, január 2-án még boldog új esztendőt kívántunk egymásnak, és két héttel rá már kórházban feküdt, szinte öntudatlanul. A szüleim azt mondták, jobb ha nem látom, ha nem nézem meg, maradjon meg úgy az emlékeimben, ahogyan mindig is.
VálaszTörlésÉn a temetésén búcsúztam tőle. Nehéz volt, de ott kellett lennem.
Hidd el, mivel lelki társad volt, tudta, hogy elfoglalt anya vagy és mindened a kislányod, nem is neheztelt rád. Te se neheztelj magadra!