2009. október 8., csütörtök

30. heti UH

Nahát, ezen is túlestünk tegnaap, nekem nem volt olyan nagy élmény, különösen, hogy fél óráig nyomkodta a szonográfus a hasamat összevissza, úgy, hogy még ma is fájt.
Direkt "mozis" helyre mentünk, ahol persze adnak leletet is, és mindent kértem: filmet, képeket cd-n és kinyomtatott fényképet is. Nem is annyira a magam szórakoztatására - nekem bőven elég a 2D "sima" UH, azon is éppoly cuki a gyerek, hanem pl. van a bambinának egy orvos dédnagyapja, (férjem nagyapja, akinek ő lesz az első dédunokája), akit lenyűgöznek az ilyesmik, hogy csak egy példát mondjak aktív skype-használó így 86 évesen, és amikor a 12 hetes kis babszemről megmutattuk neki az 5 perces filmet (ami egyébként 2Ds volt, és sokkal élvezetesebb), hát teljesen odavolt. Anyósomékról, akik még szintén nem nagyon láttak ilyesmit, ne is beszéljünk.
Naszóval, a bambina megint hozta a formáját, rengeteget mocorgott, pakolt, lerúgta magáról a vizsgálófejet, a 4D meg nem bírta követni, úgyhogy vajmi kevés pluszt jelentett a csodatechnika.Egyszer-egyszer sikerült majdnem elkapni az arcát, de folyton elérakta a kezét vagy a lábát. Be is rakom a kedvenc képemet, amin a nagylábujja a homloka előtt van. A kis balerina.
Paraméterileg hála Istennek, tök rendben van a lyány, a legtöbb méret szerint 29-30 hetes, fejátmérője már 81,6 mm, ami a lelet szerint 30hét+5 napos méretnek felel meg. A súlyát 1453 grammra becsülték, juhúú!
És különben is tök cuki volt, ásított, meg mosolygott is, és újfent bebizonyította, hogy ő aztán úgy produkálja magát, ahogy neki tetszik.
Engem viszont megint megijesztettek ezzel a placenta accretaval, és elég sikeresen, mert annyira ráparáztam, hogy az estét végigbőgtem. Tökre félek az egésztől... Komolyan jobban félek a császártól, mint a szüléstől... Inkább le se írom, hogy mekkora gáz, ha tényleg ez van. Bíztatom magam, hogy annyira egyszerűen nem lehetek peches, hogy a placenta praevia mellé még accreta is legyen....A dokim amúgy tök aranyos volt,  bevitt a szülészetre, megmutatta a szülőszobákat, az őrzőt, a műtőt is, amelyiknek ablaka van - ebben a kórházban nem engedik be az apákat a császárra, mondjuk lehet, hogy nem is baj... A szülésre igen, de hát az más.
Mi van még? Ja, igen, megkaptam a tüdőérlelőt is, úgyhogy most már tutira érik a bambina tüdeje.

7 megjegyzés:

  1. Bár sokan azt mondják nincs összefüggés a gyerek hason belüli és hason kívüli viselkedése között, én mégis cáfolnám ezt, az a gyerekem, amelyik az összes belső szervemet lerugdosta, akárcsak a vizsgálófejeket, az idekint is egy atomvezérelt örökmozgó, a lánykámnál pedig folyamatos parában voltam, hogy miért nem mozog, illetve csak olyan kis lagymatagon, semmi rúgás meg bökés, csak fészkelődés, és hát ő kint is ilyen lett, nyugis, ücsörgős, szöszölős.
    Ergo, vegyetek sarokvédőt a bútorokra, mert nem semmi energiabomba lesz a kiscsaj. :-)

    nagyon drukkolok nektek, nem értek hozzá, hogy tulképpen mi ez és mi a kockázata, de a józan paraszti eszem szerint, ha tudnak róla és odafigyelnek, akkor nem lehet semmi gond, max annyi, hogy nem megy el a 40. hétig a terhesség, az meg nem gáz, főleg így a 30. hét után. Ne tessék bőgni, jó kezekben vagy. Hajráf! :-)

    VálaszTörlés
  2. Jaj de édes!!!!!
    A császártól ne félj! Én emlékszem minden fájdalmára, kellemetlenségére, de nagyon rövid ideig tart! Ha egyáltalán az lesz Nálad! Piroska

    VálaszTörlés
  3. Én se tudom, mi az az accreta, de remélem, hogy nem lesz neked. A pozitív hozzáállás amúgy is fél siker! No és igen, így a harmadik X után már tényleg nincs sok ok az aggodalomra! (Ez a hajráf nagyon vicces. :)))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép a Kicsi Lány a képen! Ne aggódj, minden rendben lesz! Jó kezekben leszel, csak higgy benne, hogy minden jól fog alakulni!! Nagyon szorítok, de én tudom, hogy rendben lesztek!!

    VálaszTörlés
  5. Szia
    Nagyon gyönyörű a pici lány, és ne aggódj biztos minden rendben lesz. Nagyon drukkolok neked!

    P.S.:eddig csak zugolvastalak, remélem nem gond, de bejelöltem magam rendszeres olvasóként.

    VálaszTörlés
  6. Nem semmi mutatványokat produkál a kicsi lányod a pocakban :)))))))))))))
    A lepény miatt próbálj meg olyan nagyon, nagyon nem aggódni, bár tudom, hogy ezt csak mondani könnyű...
    Minden rendben lesz, vigyáznak Rátok!!!

    VálaszTörlés
  7. Chipie :)) dejó, hogy ezt írod, már nekem is eszembe jutott, hogy van-e összefüggés... Mondjuk kezdettől fogva gyanítom, hogy nem akármilyen gyerek lesz! Asszem akkor lassan kezdhetem felkötni a gatyát :D És köszi a biztatást!

    Piroska, Törpicur, Nani: nem is annyira magától a császártól félek... de mondogatom magamban, hogy nem lesz semmi komplikáció! és köszik :)

    Edina: szia! örülök, hogy előbújtál, üdv itt :)

    Vicger: ugye milyen kis ügyes? sajna az aggódásról képtelen vagyok lenevelni magam, de azért igyekszem:)))

    VálaszTörlés