Genetikai ultrahang

Na, eljött a várva várt genetikai ultrahang. Tegnap este még beszéltem a dokimmal, aki viszonylag megnyugtatott, azt mondta, hogy már többször is láttuk ezt a gyereket, nem tartja valószínűnek, hogy baja lenne! Felkeléskor azért eléggé kavarogtak bennem az érzések, szerettem volna már túl lenni rajta. Belépve a rendelőbe vadul lobogtattam a magas AFP értékemet a nyomaték kedvéért...

Hála Istennek, minden rendben! Kis bambinonk jól van, nem látott velőcső-záródási rendellenességet a doktornő. Ennyit az AFP-ről. Megnézegette sorra a belső szerveit, mindenre azt mondta, hogy rendben, de ezt inkább maga elé dünnyögte, a lapra nem került rá.
Egyébként nem volt túl sok időm gyönyörködni a gyerekben, az egész vizsgálat kb 2 percig tartott, vagy addig se. A tapasztaltabb kismamák mondták, hogy amikor túl sok a várakozó, akkor a doktornő begyorsít :)) Ezen kívül további szuper hír, hogy a mióma se látszott (igen, majd egyszer az Előzmények elmesélésével ide is eljutok). A víz átlagos mennyiségű, a méretek közül a fejátmérő tankönyvi, pontosan a 19. heti átlagnak felel meg, a mellkasátmérő inkább a 18. hetinek, a combcsonthossz kicsit rövidebb, az inkább a 17. hetihez konvergál. Úgy látszik, mostanság inkább felsőtestre gyúr a gyerek :) Mondjuk az is igaz, hogy se én, se a férjem nem vagyunk valami magasak.
Na és a legjobb, elhangzott egy mondat "Kislánynak nézem". Hát erre jól eltáttottam a számat, még vissza is kérdeztem: "Kiiiislááány?". Szinte mindenki kisfiúra tippelt, én meg aztán... Kezdettől fogva szinte biztos voltam benne, hogy ez egy fiú! És nem is gondoltam arra egyáltalán, hogy lány is lehet, pedig legbelül mindig is nagyon szerettem volna egy kislányt. Mikor észleltük a terhességet, onnantól fogva ez a gondolat abban a kontextusban jelentkezett, hogy ugye most fiam lesz, de milyen jó lenne, ha majd egyszer, mondjuk másodikra, lányom lenne. A hírre egyszerre öntött el a boldogság és a hitetlenkedés. Most már tényleg szörnyen kíváncsi vagyok!! Biztonsággal a 25.-28. héten lehet megmondani, hát az még odébb van, különben is, eddig elég kis szemérmesnek mutatta magát a bambino (vagy bambina).
A doktornő csak annyit válaszolt, hogy ő úgy látta, de nem biztos, és már vette is le a hasamról az UH fejet. Ekkor azért még megkérdeztem, hogy a méhlepényről mondana-e valamit. A dokim - mondjuk a nem túl hiperszuper gépén az "SZTK" rendelésen - kétszer is úgy látta, hogy totál betakarja a méhszájat (Placenta praevia centralis). Na, ezt a Hajdú doktornő is megerősítette, szerinte egész pontosan: a mellső falon tapad, de mélyen, és fedi a méhszájat.
Namármost, ha ez így marad - márpedig egyre valószínűbb, hogy igen - akkor tuti a császár. Ez mondjuk nem dob fel annyira, de próbálok a pozitívumokra koncentrálni: lényeg, hogy tapad a lepény, és nő a gyerek! Érzésnek persze jobb lenne, ha nem lenne totál kizárva a természetes szülés lehetősége, de ez pont az az eset, ami elkerülhetetlenné teszi a császárt. A szüléstől különben sem félek túlzottan, majd egyszer ezt is leírom, hogy miért.