Előzmények #3

Ott hagytam abba múltkor, hogy az 1. számú műtét nem volt sikeres, de legalább kiderült, hogy miómám van. Mivel ez javában nyár közepén volt, a dokim azt mondta, hogy akkor most őszig nem akar piszkálni, akkor majd kitaláljuk, hogyan tovább, addig élvezzem az életet.
Hát nosza, én nekikezdtem mindenféle természetgyógyász dolgoknak utánajárni. Nem részletezem, de sok mindent kipróbáltam a gyógyteáktól a tornán (Aviva) át a diétáig és az akupunktúráig.
Eljött az ősz, húztam az időt, ameddig lehetett, hátha beáll valami kedvező fordulat, de aztán ellátogattam a dokihoz. A mióma maximum stagnált, de inkább nőtt. Úgyhogy előirányozta a következő műtét, ezúttal hysteroscopiát, ugyanabban a kórházban, de egy másik orvosnál.
Elmentem az adott orvoshoz megbeszélni a részleteket, elvitt ultrahangra - hát ez emlékezetes volt, mert vagy 3-4 orvos nézte végig, nyilván ekkora látványosságnak számítottam. Remek. Aztán azzal a hírrel döbbentettek le, hogy ez egy menetben valószínűleg ki se fog jönni, akkora nagy, ezért 3 hónappal később a beavatkozást meg kell ismételni. Mivel addigra már mindenfélét olvastam és hallottam mióma-témában, a vizsgálat közben megkérdeztem, hogy muszáj-e ez a műtét, nem lehetne-e, hogy hagyják szépen megszületni a miómát. Erre nézegették, aztán hümmögtek, hogy ez tutira soha nem fog megszületni, nem úgy helyezkedik el, stb. Hát jó.
Na, a szülinapom hetére be is ütemezték a műtétet - értek az időzítéshez, mi?
Maga a műtét nem volt olyan rossz, pl. nem kaptam előtte lamináriát, meg rövid is volt, de másnap az orvos eléggé beijesztett, mert azt mondta, hogy ez szerinte nem mióma. Hát mi?-kérdeztem ledöbbenve, de nem mondott, csak annyit, hogy várjuk meg a szövettant. Hiába magyaráztam, hogy van egy pár hónapos szövettan, ami szerint mióma, rázta a fejét, hogy nem az és különben is elég ronda. Persze ahogy előre is látszott, csak egy részét tudták eltávolítani.
Újabb 2 hét para a szövettan elkészültéig, teljesen kész voltam, rettegtem. De lám, az orvos is tévedhet! Miómát igazolt ez a szövettan is, csak egy speciális szerkezetű, szokatlan fajtát. Az orvossal abban maradtunk, hogy majd januárban jelentkezem nála megbeszélni a második hysteroscopiát (=3. műtétet), amikor a bent maradt részt is kiveszi.
Akkoriban egyébként már olyan komoly panaszaim voltak, hogy néha a napi teendőimben is gátoltak. Menseskor még napi 3 Cataflam mellett is rettenetesen görcsöltem, és iszonyatos mennyiségű vért vesztettem. Reménykedtem benne, hogy a műtét után valamelyest enyhülnek a panaszaim, de nem így lett.
Decemberben aztán, pár nappal karácsony előtt - szintén menseskor - olyan görcs jött rám, hogy azt hittem, ott maradok. Épp egy hideg buszon, nagyon hideg napon döcögtem A-ból B-be, a busz is nagyon szétrázott, és rettenetesen fáztam is. Amikor rámjött, a fázás ellenére kivert a víz. Ijedten kapaszkodtam a székbe, vagy nem is, inkább tartottam magam a két kezemen, mert az ülés is fájt, annyira brutális volt az egész, hogy szó szerint az jutott eszembe, hogy ennél a szülés sem lehet durvább. Még a férjemmel is találkozni kellett valami ügyintézés miatt, amit próbáltam lemondani, de mivel nem értem el telefonon, muszáj volt még oda is elmenni, ráadásul a hülye busz késése miatt kb 1 kilométert még futva tettem meg. Fogalmam sincs, hogy hogy voltam képes rá, visszagondolva hihetetlennek tűnik az egész, de valahogy odaértem, addigra már hangtalanul bőgtem és remegtem, mert iszonyat meg voltam ijedve - ja, a helyzetet súlyosbítandó, ez Másikországban volt, mert a férjem már akkor is ott dolgozott. Mindegy, valahogy túlestünk az egészen, hazakeveredtünk, és én a szokásos fájdalomcsillapító praktikákkal próbálkoztam, úgymint meleg vízben ücsörgés, forró fedő... Másnapra valamelyest enyhült a dolog, még egy utolsó karácsonyi shoppingolást elintéztem, aztán harmadnap hazajöttünk.
Már itthon, első éjjel arra ébredtem, hogy görcsölök, de az még csak hagyján, de dől belőlem a vér. Ilyet korábban soha nem tapasztaltam, rettenetes volt. Másnap terveztem dokihoz menni, de végül felhívtam a kórházat, ahol egy bő hónapja operáltak, azt mondták, menjünk be. Úgyhogy kb hajnal négykor-fél ötkor már benn is voltunk, pechemre előttem 5 perccel érkezett egy szülő nő, úgyhogy kb 20 perc múlva vizsgáltak csak meg. Egy meglehetősen fiatal nőgyógyász volt épp az ügyeletes, már amikor kikérdezett, a válaszaimtól is igen ijedt arcot vágott, de amikor megvizsgált, akkor döbbent csak le igazán. Ne mozduljon - mondta - hívok egy másik orvost. (volt is nekem kedvem akkor bármihez... na mindegy). Jött a másik orvos, megvizsgált ő is, aztán félrevonultak és pusmogtak egy sort, meg felhívtak valakit, majd közölték, hogy a vérzést az okozza, hogy a mióma megszületőben van - eddigre már félig kint volt, tehát magam is ezt gyanítottam, csak nem nagyon akartam elhinni-, és hogy azonnali műtétre (műtéti befejezés) van szükség. Azt is mondták, hogy a múltkor operáló orvosomat már hívták, de nem tudják megvárni, hogy beérjen, mert félő, hogy elvérzek. Valahogy ez annyira meg se rezzentett, az viszont annál inkább, hogy a beleegyező nyilatkozatok aláírásakor jól a számba rágták, hogy rámehet a méhem a műtétre... Mondtam, hogy ne mondjanak ilyet, még nem szültem, szükségem van a méhemre.
Betoltak a műtőbe, arra emlékszem, hogy akkor már rettenetesen fáztam, meg arra, hogy rápillantottam az órára és fél hat múlt. Az aneszteziológussal még viccelődtem is valamin (honnan volt erőm hozzá, rejtély), aztán elaludtam. 6kor ébredtem, a dokik mosolyogtak, ebből már sejtettem, hogy minden rendben ment. Azt mondták, szerencsém volt. Még vért se kellett kapnom, csak infúziót.
A szobámban reggel meglátogatott a múltkori orvos, aki gyakorlatilag gratulált, az mondta, sokkal jobb ez így, mintha neki kéne farigcsálnia, és remélhetőleg ezzel vége a történetnek. Muszáj volt megkérdeznem, hogy szerinte ez mennyire fáj, nagyon kíváncsi voltam. Nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy ez olyan, mint a szülés. Na, erre azért egy kicsit megnyugodtam. Bazira fáj, de azért túlélhető! És gyereket mennyivel királyabb lehet szülni, mint miómát!
Persze megint készült szövettan, ez most kevésbé volt para, meg januárban volt kontroll, ahol ultrahangot ugyan nem csinált az orvos, de kikérdezett meg megvizsgált, és nagy örömömre abban maradtunk, hogy a tervezett második hysteroscopiára nincs szükség. Hurrá!